A szülőt lehet hibáztani ilyen estben? (beszélgetés)

Teljesen igazad van, lehet.

A kérdés, hogy kell-e, és a további kérdés, hogy és akkor mi van?

Ez az érintettet pont nem érdekli. Tehát a kérdés az, hogy mi min óhajtunk csámcsogni ma...

igen

sztem is aBodnár jiúra gondszolsz

Megvan a véleményem az apjáról, mert ő már akkor elhanyagolta amikor 10 évesen elvált az anyjától, tehét ne fogja arra hogy azért nem foglalkozott vele mert alternatív zenét játszott és az utcán élt.

A gyermekkornak kell(ene) a legszebbnek lenni, nagyon sok mindent befolyásol..sztem ezzel a fiúval az apja gyerekként se foglalkozott pedig egy kisfiúnak nagyon nagy szüksége van az apjára. Van aki ezt fel tudja dolgozni van aki nem.

Persze.

De igazad is van, meg nincs is.

Egyrészt én is ezt írtam le előbb, hogy az elsődleges bűnös az szerintem is az, aki a bűnt elkövette.

De attól még nagyon igaz, hogy nem egyenlő eséllyel indul az önkontrollban, az eszközökben, akinek durva gyerekkora volt. Nem feltétlenül, mert lehet, ő az erősebb, de jobb eséllyel nem, mint az, aki többnyire jót látott és tanult. Sajnos, ez igaz, még akkor is, ha néha nekem is elég, hogy mindig hivatkoznak valamire...

Igen...

De ez nem ugyanaz a kérdéskör, ill. csak egy kis része annak, hogy

"valaki úgy összességében elrontja-e a nevelést".

Nyilván a bántalmazás szintű verés, a gyakori szándékos megalázás, az nem elfogadható. Ok.

De és a többi 99.999 dolog, amitől ember lesz az ember?

Túl összetett kérdés. De ha például testi vagy lelki maradandó károsodást okoztak benne gyermekkorában, amit ő nem tudott felismerni és megfelelő segítséget találni. Akkor igen.

Már 9 éve kint vagyok ebből szinte elejétől végig baleseti és közúti baleseti mentőztem.

De volt még Budapesten, hogy hasfájós gyerekhez menünk ki - vakbélgyanú -, és kiderült a gyerek kékre-zöldre volt verve. Rendőrség, és gyámügy el is vette a jómódú családtól. Mivel kórházban kiderült, több gyógyult nem regisztrált törése is volt. Kemény emlék.

A szülő, a szülői minta természetesen sokat számít.

Extrém esetben - mint súlyos bántalmazás, elhanyagolás - meg nyilván meghatározó...

Azonban szerintem úgy összességében sokkal kevesebbet, mint amennyit ma ebbe belemagyaráznak. A gyerek bizony már majdnem kész van, amikor megszületik, nyesegetni, terelgetni kötelesség, de bizony, inkább elfogadni kellene egymást, mint gyötörni.

Egyre inkább azt gondolom, hogy nem gyötörni, ilyen-olyan módszerekkel kényszereredményt elérni kellene a gyerekeknél, időleges szülőversenyekbe belebonyolódni, hanem mutatni a jót.

Meg elfogadni, hogy egymáshoz képest is mások vagyunk.

Lásd ezt bizonyítva ott, hogy egy családból, ugyanazon apától és anyától mennyire különböző testvérek kerülnek "ki".

A bébiszitterünk - kedves idős hölgy - egyik fia, közel a negyvenhez belügyes, katasztrófavédő, hivatalos életmentő, két diplomás, mintaférj, 3 szép gyerek apja. A másik fia már 7 évesen csavargott, lógott az iskolából, 4 helyen fejezte be az általánost, majd utcai zavartásoknál előállították, majdnem ráment a tesója karrierje is. Volt, hogy 3 évre eltűnt a család szeme elől egy szerelmi bánat miatt, állítólag a francia légiónál próbálkozott.. No most akkor?

Pont ő mesélt két óvodás gyereke (óvónő volt) anyukájáról, aki k.va volt és alkoholista, egyedül "nevelte" őket. Mind a két gyereke tanult, vezető beosztású lett, jól vannak, és még az anyjukat is amennyire lehetett kihúzták a gödörből. Ez hogy lehet?

Szerintem úgy, hogy vannak olyan beépített tulajdonságok, amivel gyakorlatilag nem nagyon van mit csinálni. Evvan.

De látom én is a négy gyerekemen. Az egyik köszön, a másik nem. Pedig ugyanott vannak, annyi a segítség, annyi az elvárás...

Egy szülő meg - még ha akarja sem - fogja megtalálni a kulcsot minden gyerekhez egyformán. Nem, mert ő maga is csak egyféle.

Egyébként meg a "hibáztatás" szó eleve visszás. Ebbe benne van a valakire való rákenés. Már eleve benne van, hogy nem valós teljesen, csak részigazság.

A bajnak általában sok összetevője van, és a legfőbb ok márpedig abban keresendő, aki hibázik. És nem másokban. Aztán mellékokok vannak persze, ebbe beletartozhat a nem megfelelő szülői minta is.. De nem olyan egyszerűek ezek a kérdések, meg az emberi életek, hogy ilyen ovis módon valakit "hibásnak" kiáltson ki bárkit is. Annak, akit hibásnak kiáltunk ki, ugyanúgy voltak nehézségei, ugyanúgy vannak mentségei. Az ő állapotáért akkor kit hibáztatunk majd???

Sok mindenben felelős egy szülő. Ha nem kap szeretet a gyereke, az a gyerek sèrült lesz egèsz èletèben.

És lehet mondani, hogy talpra lehet àllni, persze, aki erős szemèlyisèg. Ès nem vagyunk egyformàk.

Nem mondtam, hogy olyankor kerül elő a sanyarú gyerekkor, mikor valaki elkövet valamit, és ezzel takarózik.

Ilyen értelemben "divat".

Sajnos nem divat. Vagy hogyismondjam. A gyerekkor meghatàrozza a felnőtt életünket. Sokmindenben. Pàrkapcsolatok, munkàhoz való viszony, szexualitàs, gyereknevelés, stb...

Az màr màs tészta, hogy kit okolunk magunk helyett. Tudsz vàltoztatni? Miért ne tudnàl? Akarsz is? Ha nem, akkor kerül elő a mutogatàs. A lényeg azon van, hogy mennyire vagy életképes. Van, aki semennyire.

Annyira divatba jött, hogy rengeteg mindenért visszamennek a gyerekkorba, hát én nem hinném, hogy ez jogos.

Akiről beszéltek, nem tudom a hátterét, de én is láttam már kutya rossz gyerekkorút normálisan élni és fordítottját is.

Szerintem: nem lehet a szülőket okolni. Főleg, nem válás miatt. Mi lenne, ha minden elvált szülők gyereke elkallódna, nem tudna megállni a lábán?