A szoptatásról

Én nem vagyok a téma szakértője, csak egy anyuka, aki a tapasztalatait szeretné megosztani.

Na én voltam az, aki azt mondtam, hogy nem görcsölök, hiszen ez egy természetes dolog és márpedig én szoptatni fogok. Tejcsi volt is elég hamar. Előtej rögtön, aztán 2-3 napra már fehéredett. 3850 grammról 3650-re esett 2 nap után a kisbabám súlya, majd 3750-re hízott. Örültem neki, hogy minden jól alakul. Igaz a tejbelövelléskor senki nem mondta, hogy nekem csinálnom kell valamit, én pedig tapasztalat híján nem tudtam. Szerencsére a fogadott szülésznőm segített, megmutatta, hogy hogyan masszírozzam meg a bedagadt mellem. Persze előző éjszaka már üvöltött a kincsem, mert ugyebár kiszívni nem tudta rendesen. Másnaptól már könnyebb volt.

Aztán besárgult a kisfiam. Ráírták a papírjára, hogy szükség esetén pótlás. Én mondtam a nővéreknek, hogy van tejem, szopizik is, így nem muszáj pótolni. Igen ám, de 6. nap környékén, amikor még mindig benn voltunk a sárgaság kezelése miatt, a babám súlya már csak 3500 g volt.

Sokként ért ez a hír. De még mindig nem akartam, hogy tápszert kapjon. Elkezdtük mérni és tényleg egyre kevesebbet szopott: 60, 40, 20, 10 g-okat. Szinte állandóan aludt, lehetetlen volt ébren tartani, hogy egyen rendesen. Így ment lefelé, ekkor azt mondták, hogy pótlás. Mondtam, hogy de hát van tejem, pótoljuk azzal. Inkább lefejem és hátha cumisüvegből könnyebben megissza. (Bár ez sem az ideális megoldás, mert könnyen leállnak később a babák a szopival, ha egyszer rájönnek, hogy üvegből mennyivel könnyebb). Ezt nem nagyon akarták a nővérek, gondolom, mert babrás, de aztán a főnővér beleegyezésével mehetett a dolog.

Innentől kezdve mértük, szoptattam, mértük, fejtem, ivott a cumisüvegből, sterilizáltam és sírtam, hogy még mindig nem mehetünk haza. Ebből állt az egész napom.

Sajnos a sok sírás nem segített és szerintem az antibiotikum sem, amit a kanül miatt begyulladt karomra kaptam. (Mellesleg elég szép bűvészmutatvány ezekről a magas kórházi ágyakról behajlított karral - mert kb. 2 hétig nem tudtam kinyújtani – gátsebbel+hematómával és egyéb jóságokkal egy babát tartva a karodban leszállni.)

Szóval odáig jutottunk, hogy a babám alig szopizott és én már csak 10-20 ml-eket tudtam kifejni, ami ugye kevés a meghatározott min. 50ml normához képest. Így muszáj volt, hogy tápszert kapjon. Na itt megint elkezdtem bőgni, de már semmi nem érdekelt, csak hogy egyen rendesen a pici és végre hazamehessünk már. 2 napig kapott pótlást. A súlya szépen megindult, kicsit élénkebb is lett. Újra tudott szopizni rendesen. Ekkor kicsit én is megnyugodtam és beindult újra a tejem és már nem kellett a pótlás. 10 nap után végre valahára hazamehettünk.

Azért otthon sem volt egyszerűbb. Nem akartam mérleget, hogy ne stresszeljem magam, de amikor 1 hónapos ellenőrzésen még csak 4100 g volt a gyermekem, aggódni kezdtem. Mérleget kölcsönöztünk és mértem. Persze az én kicsi fiam szinte sosem evett annyit, mint másé. Elkezdtem otthon is fejni+ folytattam az addig is szedett homeopátiás bogyók szedését, Laktoherb tea, néha alkoholmentes sör, Maci kávé, gyakoribb mellretétel. Sok mindent kipróbáltam.

Kiderült, hogy édesanyám engem 3 hónapig, öcsémet pedig 3 hétig tudta csak szoptatni. Anyósom is pótlást adott, mert kevés volt a teje. Aztán szépen lassan kiderült, hogy akivel csak beszéltem, szinte így vagy úgy mindenkinek problémát okozott a szoptatás. Akinek sok teje volt, annak meg a mellgyulladással gyűltek meg a problémái. Olvasgattam az lll honlapját+ a szoptatasert.hu-t, amik nagyon sokat segítettek. Ennek hatására elkezdtem 2 mellből szoptatni és nem mértem annyit. Csak a heti hízásokat néztem. Szerencsére fiacskám elég szépen hízásnak indult. A mellem kb. 6-8 hétig még mindig fájt minden szoptatásnál. Azt hittem sosem múlik el. De idővel az is enyhült. Azt sem mondhatnám, hogy innentől már rutin volt csak, mert kicsi manóm mindig kitalál valamit. Csapkod, forog, kiköpi, bekapja, vagy éppen ráharap, mert fáj az ínye.

Szerencsésnek érzem magam, mert bárhogy is alakul ezután, 4 hónapig szoptatni tudtam a kisfiam, aki azóta már több mint 7 kiló.

Innentől kezdve megértem azt is. aki nem vállalja ezt a tortúrát és nem kíván szoptatni. Mégis a legrosszabb azoknak az anyáknak, akik mindent megtesznek érte és mégsem sikerül szoptatni gyermeküket. Semmivel sem kell kisebb rendűnek, vagy rosszabb anyának érezni magukat! Rengetegen tápszeren nőttünk fel, és ugyanúgy élünk. Hiszen biztos, hogy van olyan amiben az ő babájuk jobb, vagy ügyesebb.

Remélem segít ez a cikk azoknak valamicskét, akik még előtte állnak ennek a témának. Nekem mindenképpen sokat jelentett volna, ha van valamilyen tapasztalatom vagy szoptató ismerősöm. És itt szeretném megköszönni a Hoxás barátaim segítségét is. Sokat segített a lelki támogatásuk és az, hogy tudtam, nem egyedi eset az enyém, sokaknak volt kisebb-nagyobb problémájuk. De így vagy úgy lassan mindenkié megoldódni látszik. És minden bajlódás ellenére mégis egy csodálatos dolog a szoptatás.