A hiperaktív gyermek - Lelkiállapotok (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: A hiperaktív gyermek - Lelkiállapotok
Az utamba sodort a sors egy (újabb) cikket.
Remélem, nem bántok meg vele senkit, ha megosztom itt:
Sose legyen ennél nagyobb bajunk! :-)
(A "zsigerből" tett megnyilatkozásaimról pedig inkább nem elmélkednék tovább. Főleg azért, mert a "Ne árts!" parancsa van bennem "legfölül" - pedig még csak orvos sem vagyok.)
Akkor ő nem volt hiperaktív. Csak felmerült a gyanú. De mivel a gyanú nem igazolódott be, sem a növekedési hormonhiány, sem a hiperaktivitás, így nem is lett kezelés sem..
Hála istennek..
Talán csak nem bírta, hogy ő kicsi, a suliban meg jobb közösségbe került, magára talált.
A törődés nem feltétlenül attól függ, hogy kulcsos gyerek-e.
Azért a legtöbb szülő ma is alapszinten napi 8 órát dolgozik, sőt nagyon sokan többet is. Ez a legtöbb esetben a napi megélhetésért történik, és nem lehet rajta változtatni, és talán nem is kell, mert az ember erre van tervezve, hogy értelmes, megélhetést adó elfoglaltsága legyen. Tehát a gyerek a napköziben van, illetve később, ha neki az a jobb, akkor hazamegy, igen, kulccsal. Én már 3.-os koromban szerettem inkább hazamenni tanulni, mert a zsongás a napköziben zavart. Mivel még utcán sem kellett átmenni, és jó tanuló voltam, miért ne mehettem volna. Szülők meg fél5-5 re értek haza. Nem volt ezzel semmi baj.
Gáz akkor volt, amikor már később anyám évekig este 11-ig dolgozott, apám meg beteg volt, sokat kórházban volt. Nyilván anyám nem akarta hagyni a jó állását, amikor azt se tudta, mi lesz apámmal. Jól is tette. Bennem sem akkor, sem most nem merült fel, hogy inkább nyomorogni kellett volna. Aztán apám meggyógyult, és minden ment tovább a normál menetben.
Igen, az öcsémnek talán tényleg több odafigyelés kellett volna, de ugyebár utólag már könnyű okosnak lenni. Ezzel együtt nem biztos, hogy bárki előrébb lenne, ha még ennyi jövedelmünk sincs, és anyagi okok miatt nem tudtunk volna továbbtanulni, vagy a kár a mai napig egy középkategóriás biztonságban élni.
Ha az a gyerek tudja, hogy szeretik, vannak értelmes elvárások, amik az ő képességeihez igazodnak, van némi rendszer, meg este egy kis összebújás, mesélés, akkor azért olyan nagy vész nem lesz. Jó, nyilván vannak extra esetek, ahol több órányi kötött fejlesztés, torna, törődés kell, de azért ez a szint tényleg nem, vagy hosszú ideig nem mindennapos.
Szerintem sokszor ma pont az okozza azt, hogy nem találjuk a helyünket, hogy mindennek meg akarunk felelni, szuper munkaerő, szuper feleség, szuperanya, aki mindig ráér és mosolyog. Aztán meg el vagyunk keseredve, ha nem megy. Ma valahogy olyan, mintha örömmel olvasnánk egymás fejére, ha valaki valamiben gyengébb, vagy éppen valamire nincs annyi ideje. Régről én nagyobb megértésre és összetartásra emlékszem a szülők között. Anyám tuti egyszer sem kézműveskedett karácsonyi vásárra órákat, munkaidőben, de a többi szülő sem. Ezek meg voltak oldva a suliban, általunk. Ma meg kinézik aki "nem tud időt szakítani néha erre". Mert éppen nem engedi el a főnöke szabadságra.
Ezért tartom a legfontosabbnak a gyermekre szabott nevelést. Van akinek több figyelem kell, van akinek kevesebb, van aki a szabályokat szereti, van aki meg a szabadságot.
Lehet, hogy sokra vitte, de az érzelmi hátteret én azért megnézném. Azok, akiknek megfelelő volt az a rendszer egészséges lelkületű felnőttek lettek, de akiknek több törődésre lett volna szükségük frusztráltak lettek. Már beszéltünk olyan árvaházi gyermekekről, akik orvosok, ügyvédek, mérnökök lettek, de azért a múltjuk kísérti őket nagymama/nagypapa korukban is.
Persze, én is a lelki háttérre gondoltam.
Ez igaz, nagyo jó, tényleg ez van, nem találjuk a helyünket.
Érdekes ez a kulcsos generáció, lakótelepen nálunk is volt, már 5 éves kortól. Ezzel együtt mi jobban féltett gyerekek meg őket irigyeltük. És mára, felnőtt korunkra nincs köztünk különbség, közülük ugyanúgy vannak olyan emberek, akik "sokra vitték".
Van egy kislány a lányoméknál, akinek otthon van az anyukája, mindenhol ott, van, mindig kíséri az osztályt, stb.. Éppen az a kislány a legflusztráltabb, a legrosszabb tanuló..
Valahol az lenne a normális, hogy legyen a gyerek szabadon, nem baj, ha "kulcsos", de utána legyen az együttlétnek tartalma este..
Az baj lenne :-)
A fontos, hogy nyitott szemmel lássunk, és szánjunk időt arra, hogy kicsit mögélássunk az első zsigerből jövő ítéletnek.
Ez marha nehéz, még a saját gyerekünkkel is, nemhogy a máséval.. Nagyszülőként meg nagyon sajátos a helyzet, hiszen ti már nagyobb ívet láttok be, mint mi. Ez jó, biztonságot adó. Érdekes látni, hogy alig telt el 30 év a mi gyerekkorunk óta, és szinte minden másként van. És tényleg.. Az én gyerekeim ugyanazon a lakótelepen nőttek fel, mint mi, némelyek ugyanazon óvónőnél, ugyanúgy horda nekik a Túrórudit reggel apám, mint anno nekünk, ugyanúgy vallásos család vagyunk, ugyanúgy hibázunk időnként, mint az én szüleim is tették... És mi anno mégis egészen másként reagáltunk, visekledtünk az öcsémmel, mint az enyémek, úgy általában, persze különböző mértékben..
Jó kérdés..
Nem tudom, évről-évre rosszabb a helyzet itt felénk. Felnőtt a kulcsos generáció, most meg egy másik, amelyiknek a szülei kétlaki életet folytatnak. Nagyon nagy szakadék kezd látszani a családban és a család nélkül vagy nevelés nélkül növekedő gyermekek között.
Nem hiszem, hogy "rossznak" kellene tituláljuk, mert nem hiszek abban, hogy gyermekek rosszak lennének, csak valamiért nem találják a helyüket. S azt a sok energiát valahol ki kell engedniük, másképp befele rombol. Igen, régebb pont a tombolás része volt meg, de nem volt meg más. Se így, se úgy nem jó. Mindenki úgy csinálja, ahogy tudja!
Az utolsó gondolatoddal teljes mértékben egyetértek.
Nagyon jól tetted, hogy kérdeztél.
Pont ezért született ez a cikk is, hogy tudják, akik eddig nem tudták, hogy ez a probléma egy "betegség" a szó azon értelmében, hogy nem ennyire egyszerű hétköznapi ok-okozati doglokra vezethető vissza, és ebből kifolyólag a "gyógyítása" sem ilyen egyszerű.
Ami nagyon fontos egyébként az ilyen gyerekeknél, ha felnőnek, az önismeret, hogy mit várhatok magamtól, és annak megfelelően alakítani az életet, annak megfelelően választani munkát, életteret..
A másik érdekesség, hogy lehet a szülőket fikázni, és nyilván sok esetben van is alapja, de az hogy lehet, hogy ezekben a családokban az érintett gyerekek mellett - mint nálunk is - teljesen egészséges, jól teljesítő testvérek is nevelkednek.
Akkor mi "szelektív" szülők vagyunk? Vagy ez hogy van?
Ez nem lehet másként, minthogy azért csak-csak nagy különbségek vannak a gyerekek között, és akkor talán csak nem mindegyiket egyformán könnyű nevelni..
És igen, aki 6x nehezebbet kapott, mint a szomszéd, annak bizony jogosan áll férre a szája, mert akármit csinál, akkor is ő lesz a rosszabb.. Ezen egyféleképpen lehet segíteni, nem szabad foglalkozni a "többiekkel".
Igenám, csak ez meg azzal jár, hogy magányos harcosként kell végigcsináljuk, még akkor is, ha a sorstársi közösség megtartó erő.
Mert nem mehetünk úgy vendégségbe, nem jöhetnek hozzánk, évekig hajnalban meg este jártunk játszóra, hogy ne legyen baj, stb..
Persze, nagyon szép írás, csak hát a valóság..
Egyékbént meg nem kellene a spanyolviaszt feltalálni, mert megvannak a konkrét dolgok, amivel lehet kezeli ezen gyerekek - egy részét - csak a legtöbben bizony nem tesznek bele annyi pluszt, hogy ezekkel egyáltalán foglalkoznának.
Pedig ezek olyan módszerek, eszközök, amik általában mindenkinek nagyon jók, de a problémásnak nélkülözhetetlenek.
Ilyen a képes napirend, a folyamatábrák, a kiszámítható és előre tudható folyamatok, a szabályok megértésére való fokozott figyelés, differenciált értékelés. (Ez utóbbi azt jelenti, hogy külön értékelem az észbeli teljesítményt, és külön a magatartást..)
Hát, azért ez eléggé sommás vélemény.
Én elég régen járkálok a SOTE - Vadas és egyéb fejlesztő intézmények háromszögében, és mindenütt éveket küzdenek tényleg kemény esetekben, hogy ezt el lehessen kerülni..
Ahol már hamarabb szeretik a gyógyszert, az az iskola, amikor egyszerűen enélkül írni sem fog megtanulni a gyerek... Ott már érdekesebb a kérdés, hogy mi a fontos..
Én még nem ismertem olyan szülőt, aki elsőre hajlandó lett volna gyógyszerezni a gyerekét.
Egyébként az enyém aspergeres, és nem hiperaktív, de van a csoportjukban is, meg hát a kórházakban is látom, hogy mi a helyzet..
Ez egy külön mise, hogy miért is..
Mert azt nem gondolja senki, hogy a mai szülők szarabb emberek, úgy am block, mint az elmúlt 10.000 évben a többiek..
Tehát sokat akarunk, azt gondolom.
Egyébként régen is volt sok rossz gyerek, berugták az ablakot, becsöngettek a szomszédba, meg csúnyán beszéltek.. Csak valahogy akkor ezket a dolgokat természetesebben vették a felnőttek is. Sokkal több tere volt a gyereknek kiélni azt, amit ki kell engedni, ugyanakkor mégis lassúbb, nyugodtabb volt az élet.
Énszerintem vagy valami ősrobbanás erejű változás lesz, vagy marad így minden, és "rosszak" lesznek gyerekeink.. Ez van. De hamarosan már mindegyik ilyen lesz, ergo fel se fog tűnni.
Azt írod: "a gyógyszerezés valóban az utolsó legyen".
Hát igen! Legyen az utolsó!
S ezzel szemben mit tapasztalunk?
Többnyire ilyesmiket:
Felkeresi az aggódó szülő az orvost: "Nem tudok mit kezdeni a gyerekemmel! Elviselhetetlen!" És előadja a panaszait, amelyből az orvos levonja (magában) a következtetést, hogy bizony, bizony, nehéz a gyereknevelés, főleg, ha a kedves szülő tele van mindenféle egzisztenciális gondokkal, továbbá szülőként sem a legfelkészültebb. De mert orvos, és az a dolga, hogy gyógyítson, és nem az, hogy egy betegből kettőt "csináljon", gyorfan eldönti, hogy leggyorsabban úgy tud segíteni, hogy felír egy(-két-három) gyógyszert, továbbá 3-4 beutalót szakorvosokhoz. Így megnyugszik az aggódó szülő is, a "kibírhatatlan" gyerek is.
Az szülő kiváltja a gyógyszert (ami a hiperaktivitás esetén egy serkentő készítmény), beadja a gyerekének, látja, hogy "használ", s mivel a szakorvosokhoz járkálás időt, pénzt idegeket kíván, vagy végigjárja ezeket az utakat, vagy nem. A gyógyszer viszont kéznél van... És "használ"...
Úgy tudom, hogy a hippoktatészi eskü egyik tétele: "Ne árts!"
Hát igen... A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve...
Hidd el nekem, hogy az utóbbi időben megemelkedett a "nem nevelt" gyermekek száma. Itt a hoxán természetesen csak olyan szülők vannak, akik figyelnek a gyermekeikre és ha úgy érzik, hogy valami nincs rendben, akkor szakemberhez fordulnak. :)
Sajnos pont ez nem jellemző. Ha az ember egy bizonyos környezetben él, hajlamos arra következtetni, hogy az egész társadalom ilyen, közben nagyon nem.
Ne érts félre valós a probléma, de annyira általános, hogy a gyermekek, kamaszok már nem tudják, hogy hogyan kell viselkedni, hogy én már nem tudok rájönni arra, hogy az akivel én kapcsolatba kerülök tényleg tovább küldendő szakemberhez, vagy a szülőt kellene átnevelni. S a következő generációt ezek a fiatalok fogják nevelni....
Egyáltalán nem vesszük kötekedésnek :-))
De a válasz: nem
Az egy "egészséges" mozogni szerető, kicsit csintalan gyereknél megoldás.
De a hiperaktivitás ennél komolyabb dolog, sőt kifejezetten óvatosságra intik a szülőket ilyen tekintetben, mert a túl sok pörgés még tovább pörgeti őket. Ettől még sportolhatnak, de ez a problémájuktól független.
Egy komoly hiperaktív gyerek viszont ritkán tud bekapcsolódni egy hagyományos edzésben, pont a cikkben is leírt problémái miatt.
Ha rákeresel kicsit szakcikkekre, okosabban is elmondják ezt, hogy miért, és mi hol termelődik és miért, meg mi van az agylebennyel, meg ilyenek... :-)
Látod, ezért kell az orvosi, pszichiátriai komoly kivizsgálás.
Aki már megkapta a diagnózist, - ott nézik a családot is elég komolyan - ott azért kicsi a komoly tévedés esélye.
És azokat máshogy kell kezelni, mint azt, ahol otthon van gond.
Más állapot, amikor "felmerül a gyanú", és más, amikor már tudjuk..
De attól, hogy egyébként nem kap valamelyik papírt, még nem biztos, hogy nem küzd egész enyhén azért olyan tünetekkel, amire az egyéb problémák rápakolnak...
Ezzel önmagában jót mondtál, és igazat. Némi tolerancia sokat segítene...
Mégis egy olyan világot élünk, hogy de, probléma..
Igen, ez nem jó, de nekünk itt kell élnünk, ebben a világban, váltani nem tudunk. És ha kirakják az oviból, akkor kint van, és baj van..
A gyógyszerezés valóban az utolsó legyen, de néha olyan is van, hogy kell.. Bár azért még az unokád nagyon nem tart ott, reméljük nem is fog..
Szerintem fordítva van. A legtöbb esetben van neurológiai-pszichológiai probléma, ahol gond van.
Az egy más kérdés, hogy ettől még lehet következetlenség IS, és sokszor van is.
Viszont ha csak a következetlenség lenne, akkor azzal, hogy ezen változtatnak, meg kéne "gyógyulnia" az összes hipernek. Hát nem teszik...
Önmagában a kicsit "rosszabb" nevelés nem fog szélsőséges magatartási problémákhoz, hiperaktív tünetekhez vezetni.
Éppen az lenne a cikk lényege is, hogy nem, a nevelésnek biza nem sok köze van ehhez.
Sok esetben pont azért látod kívülről, hogy hüle a család, mert már évek óta próbálnak az extrém feladattal megküzdeni..
Sokáig a szüleim is ezt tették..
Ma már megköszönik, hogy anno én nem hagytam, és utánajártam, és lett diagnózisunk, és tudjuk, miért olyan, amilyen és tudunk neki segíteni. Meg nem utolsó sorban magunkon is.
Tudod a gond nem ott van, hogy 1-2 évesen mit mondanak rá.
A gond ott van, amikor már óvodában sem fogják megtűrni, megalázzák a családot, akár még téged is, nem lesz iskolája, anyuka maradhat otthon. Ez bizony nem kis kihatással van a nagyszülőkre se..
És a segítséghez meg kell tudni, hogy mi okozza az adott viselkedést, vagy problémát egy gyereknél..
Ha valaki lázas, akkor sem a lázat gyógyítják, hanem a kiváltó okot. Lehet, hogy citormos tea kell, és ágynyugalom, de lehet, hogy vakbélműtét... Nem mindegy..
A hiperes tüneteket is okozhatja klasszikus hiperaktivitás, figyelemzavar, autizmus spektrum, de akár egyéb pszichés zavar, családi trauma, és még többszáz dolog.. Nem mindegy, mi az ok..
Kívánom, hogy tényleg ne kelljen ezzel szembesülnötök élesben, és tényleg neked van "igazad" a ti esetetekben.
Fiu.
Nem, neki ez a termeszetes. Ha tiltakotik, akkor cipelik orvoshoz. Beszeltem az iskolaban a tanarokkal, mielott nem gyogyszereztek nem volt semmi gond, most sincs csak ul, senkihez sem szol. Ha eddig nem volt gond vele, most mar van, soha nem fog az anyuka levalni rola, ha csak nem megy jo messzire egyetemre.