A családom az ellenségem

43 éves nő vagyok. Sajnos nyitott gerinccel születtem, ami az én esetemben "csak" azt jelenti, hogy állandó katéterrel élek, de gondozásra nem szorulok. A saját ügyeim intézésére és a háztartásban adódó munkák végzésére 99%-ban képes vagyok. Ennek ellenére kamaszkorom óta a családom folyamatosan azon"dolgozik", hogy soha ne sikerüljön, amit szeretnék.

24 éves koromig a nagymamám és az édesanyám együtt tettek meg mindent ennek érdekében. 24 éves korom óta pedig édesanyám tesz meg mindent, szintén annak érdekében, hogy semmi ne sikerüljön, amit szeretnék.

1985-ben vásároltunk egy 600 négyszögöles telket. Mivel október közepén vettük, így akkor már nagyon sok mindent nem tudtunk vele csinálni, de a következő évben, tavasszal elkezdtük a szépítését, rendbetételét. Ekkor egy nagyon kedves házbeli nénitől kaptunk néhány tuját és virágokat, amit elültettünk a telken. Ezek a tuják néhány év alatt nagyon szépen megnőttek és rengeteg magot, 17.000 darabot szedtem le róluk. (Őszintén szólva volt időm megszámolni, mert a családom nem nagyon művelte a kertet.) Ezekből a magokból 10 darabot beletettem tejfölös poharakba, mert úgy gondoltam, hogy ha kihajtanak és egy kicsit megnőnek, akkor megpróbálom őket eladni. Ebből az lett, hogy édesanyám élettársa nyolc darabot odaadott a testvérének két darabot pedig elültettek a telken. Ami pedig a 17.000 tujamagból megmaradt, azt kiöntötték a trágyadombra. Így én többet nem tudtam ebből pénzt csinálni.

1989-ben úgy alakult, hogy az a néni, akitől a tujákat kaptuk, mondta nekem, hogy ő eladásra kézzel készít kalocsai hímzett terítőket. Mivel nekem már nagyon régóta tetszettek ezek a kézimunkák, megkértem a nénit, hogy tanítson meg engem hímezni. Ez akkor meg is történt. Persze, attól kezdve, hogy már valamennyire tudtam hímezni, igyekeztem nagyon sokat kézimunkázni, hogy minél szebben, minél tökéletesebben tudjam elkészíteni. Néhány hónap alatt sikerült úgy megtanulnom, hogy már eladásra is tudtam készíteni kézimunkákat. 1990-ben édesanyám Pesten a belvárosban nyitott egy üzletet. Bár az üzlet profiljába nem tartozott szorosan a lakástextil, de azért körülbelül 30 darabot odaadtam neki, hogy az üzletben próbálja meg eladni. Az összes kézimunkát elosztogatták ingyen... Tehát ismét ellenem "dolgoztak".

Ez azóta sem változott és most már olyan szinten "műveli" ezt a dolgot, hogy az már az én véleményem szerint súrolja az aljasság határát. 1997 októberében elköltöztünk Pestről. A házunkban édesanyám nyitott egy élelmiszerüzletet. Ezáltal ismerkedtem meg egy nálam 4 évvel idősebb fiatalemberrel, akivel élettársi kapcsolatot létesítettem. Ez a kapcsolat 15 hónapig tartott. Sajnos erre a kapcsolatra majdnem ráment az egész életem, mert a szobánkban nem volt fűtés és a vesém úgy megfázott, hogy a bal vesém leállt és a jobb is alig működött. 2000. január 4-én bekerültem a kórházba. Amikor édesanyám ezt megtudta, azonnal elintézte, hogy a nyugdíjamat és a családi pótlékomat ő vegye fel. Ezt úgy tudta megtenni, hogy az én nevemben meghatalmazást írt. Ezt meg is találtam, mikor a kórházból kijöttem. Sajnos úgy alakult, hogy abban az évben három alkalommal voltam kórházban. Összesen 9 hónapot. A kórházi költségeket teljes egészében a Budapesten élő édesapámék állták. Ők be sem jöttek, de a nyugdíjamat, és a családi pótlékomat felvették.

Édesanyám egy évig nem volt hajlandó ide bejelenteni. Hogy végül bejelentett, az csak azért történt, mert írtam egy levelet az akkori szociális és családügyi minisztériumnak. A válaszlevél megérkezése után jelentett be. Ekkor én elmentem a munkaügyi központba regisztráltatni magam, hogy segítsenek nekem munkát találni. Ez meg is történt, de amikor először mentem jelentkezni, akkor a hölgy közölte velem, hogy nem tud nekem segíteni a munkakeresésben, mert édesanyám beszélt vele és kérte, hogy nekem ne segítsen munkát találni. Így a mai napig nem tudok odamenni annak érdekében, hogy munkám legyen.

Néhány éve nyílt egy alapítványi iroda, ami szintén azért jött létre, hogy a környéken élő, megváltozott munkaképességűeknek és munkanélkülieknek segítsen munkát találni. Természetesen amikor megtudtam, hogy ez az iroda létezik, oda is bementem, hogy segítsenek nekem. Na, akkor jött a meglepetés. Édesanyám itt is járt. És természetesen itt is beszélt a hölggyel, hogy nekem ne adjon munkát. Szóval, nagyon úgy néz ki, hogy teljesen el akarnak lehetetleníteni és mindent megtesznek annak érdekében, hogy nekem soha semmi ne sikerüljön, amit szeretnék.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mióta itt lakom, édesapám vagy a felesége minden hónapban küld nekem pénzt. Ha nincs semmilyen ünnep, akkor 10.000 forintot, ha valamilyen ünnep van, akkor 20.000-30.000 forintot. Így a legrosszabb esetben is 63.630 forint a havi jövedelmem. Ezeket a pénzeket is ők veszik fel. Ha nem megyek velük vásárolni, akkor nekem semmit nem vesznek. Nagyon sokszor előfordul, hogy amire szükségem van, azt veszik meg és küldik el nekem. Szentül meg vannak győződve róla, hogy mivel a jövedelmem nagyon kevés és a katéter is itt van, nekem soha senki nem tud segíteni a problémám megoldásában, és azt csinálnak velem, amit akarnak. Ha édesanyám észreveszi, hogy valahova levelet írok azonnal intézkedik, hogy nekem ne segítsenek. Ezt néhány nappal ezelőtt is megtette, amikor a vöröskereszttől kértem segítséget.

Szépen kérlek benneteket, hogy írjátok meg nekem, hogy mi a véleményetek a cikkemmel kapcsolatban. Nagyon szépen köszönöm.