3 hónapos kisfiam heregyulladása...védőoltás miatt?

Este észrevettem, hogy a jobb heréje nagyobb és pirosabb, mint addig. Apával néztük, Ő nem tudta eldönteni, szerintem pedig keményebb is volt és duzzadt. Reggelre még nagyobb lett… elvittem a gyerekorvosunkhoz, aki az első tapintás után azt mondta, hogy azonnal induljunk Győrbe a gyereksebészetre, mert ezzel Ő nem tud mit kezdeni.

Akkor hirtelen megszűnt létezni a világ körülöttem, remegtem, mint a nyárfalevél, mi lesz velünk? Kezemben a csöpp, mosolygós kisfiammal rémülten hívtam apát. Megbeszéltük, hogy egyik rokonunk bevisz minket, mert ilyen állapotban nem tudok vezetni. Apát Győrben szedtük össze, mivel Ő ott dolgozik. Beértünk a sebészetre, hamar be is hívtak, mert sürgősséggel küldtek minket. Az orvos megvizsgálta, drága kisfiam fülig vigyor volt közben, pedig nem lehetett kellemes, elég rendesen megnyomkodta neki a heréit. Próbált az orvos nyugtatni, hogy biztos nincs nagy baj, elküld UH-ra, közben pedig azt mondta, hogy a gyerek innentől fogva nem ehet-ihat. (Akkor még csak szopizott, de az is tilos volt) Apával nem sok jót sejtettünk, féltünk, hogy műtét lesz belőle, hiszen mi másért nem lehetne szoptatni? UH-ra is egyszerre bekerültünk, már ott a kedves doktornő megnyugtatott minket, hogy nem az a baj, amitől a doktorúr annyira félt. Kicsit tényleg megnyugodtunk. Aztán vissza az orvoshoz az eredménnyel. Elmagyarázta, hogy herecsavarodástól féltek, mert azt 24 órán belül műteni kell, különben elhal a here. De nem az volt. Akkor mi?? UH szerint tele volt a herezacskó valamilyen folyadékkal, plusz megnagyobbodott rendesen a jobb here (ekkora kb. már dió nagyságú volt a normális kb. borsószemnyi helyett). Bakteriális heregyulladásra gyanakodtak, de ilyen kicsi gyereknél igazából még nem láttak ilyet. Kérdezték kapott-e védőoltást mostanában, mondtam egy hete… Doktor úr azt mondta, mindenképpen be kell feküdnünk az osztályra, hiszen ezt kezelni kell. Emlékszem, csak remegtem, azt sem tudtam hol vagyok, mi fog történni. Kedvesen megnyugtatott: „Anyuka! Magának csak az a dolga, hogy a kisfia mellett legyen és szoptassa, csodálatos gyerek!”

Felkerültünk az osztályra. Kisfiamat végre megszoptathattam, akkora már elég türelmetlen lett, hiszen kb. 9 órakor etettem itthon és bizony már délután 2 körül volt. Végeztünk az evéssel, kisfiamat elvitték, nem mehettünk be vele a vizsgálóba. Hatalmas sírás után hozták vissza, látjuk: branült ültettek a kézfejébe, amin keresztül majd kapja az antibiotikumot. „Ennek legkésőbb reggelre hatni kell, ha nem reagál, fel kell tárni a herét, hogy kitakarítsuk” – mondta az orvos, közben leküldte apát a gyógyszertárba zselés hűtőtasakot venni, ugyanis a herét hűteni kell. Majdnem megszakadt a szívem, betették a fagyasztóba a tasakot, hozta a nővér, hogy tegyem a pelusba. A könnyeim potyogtak közben, annyira sajnáltam szegény kisfiamat. Hogy fogja ezt a jéghideget kibírni? Biztos jól fel fog fázni, hiszen én sem szívesen ücsörögnék egy jeges tasakon… elmentem még egyszer beszélni az orvossal, elmondtam neki a félelmeimet, Ő megnyugtatott: higgyem el, ez lesz a leghatásosabb. Hallgattam rá, mit is tehettem volna? Eljött az éjszaka, szörnyen telt, két óránként hozták az antibiotikumot, amit a kis csőbe nyomtak be neki. Persze mindig felébredt, sírás, magam mellé vettem, szopizás… ez ment egész éjjel, még jó, hogy két ágyas szobát kaptunk, így senkit nem zavartunk. Reggel lett, reszketve nyitottam ki a pelusát, vajon mit látok? Azt hittem megáll a szívem, a heréje kő kemény lett, sírva vártam a vizitet, hogy mit mondanak. Jöttek is az orvosok, négyen-öten, de erre az időre az anyukákat kiküldik, így az ajtó előtt vártam a fejleményeket. Végeztek, kisfiam egy hang nélkül tűrte. A doktor úr felvilágosított: ez normális, hogy így reagált a here, szépen lassan ez javulni fog. Nagy kő esett le a szívemről. Hívtam apát, újságoltam neki a híreket, talán nem lesz műtét… Az esti vizitnél még jobb volt a helyzet, az orvosok folyamatosan biztattak, nagyon rendesek voltak. Öt nap után kivették a kezéből a branült, átálltunk a kanalas antibiotikumra, majd másnap haza is engedtek bennünket.

A kezdeti ijedelem után a hat nap egész jól eltelt, persze ehhez sok köze volt az én drága kisfiamnak, aki szinte végig mosolygott, megkönnyítve ezzel az én helyzetemet is. A nővérek, az orvosok mind-mind kedvesek voltak, az animátorok a játszóházban…csak dicsérni tudom őket.

Hazaértünk, teltek ismét a boldog hétköznapok, hétvégék (eleinte kétnaponta, majd hetente kontroll Győrben)… mígnem eljött a négy hós oltás ideje. Gyerekorvosunk még viccesen megkérdezte, hogy be merje adni? Féltem tőle nagyon, hiszen megint a kettőt együtt adta. De úgysem ettől volt – mondta. Mit ad Isten, egy hét múlva ugyanúgy bedagadt a heréje, csak most a bal. Irány ismét Győr, most már cucctáskával, hiszen megint kórház lesz – gondoltam én. Felkerestük a doktor urat, aki kezelt bennünket egy hónapja. Tátva maradt a szája, hogy ezt nem hiszi el. Azt mondta most szerinte elég lesz a kanalas antibiotikum, hazaenged, ha rosszabb lenne egyszerre menjünk, amúgy csak öt nap múlva. Mindez persze a karácsonyi készülődés közepette, december elején. Szerencsére tényleg hatott a kanalas, és a jegelés…

Dec. 23-án délelőtt még a kórházban ücsörögtünk kontrollra. Minden rendben volt, kezd visszaállni a here a normális méretűre, gyulladás apad. „Csodálatos kisfiuk van, gyönyörű karácsonyuk lesz” – jegyezte meg búcsúzásnál az orvos.

Viszont elküldött bennünket a here UH mellett hasi UH-ra is. Itt ért bennünket a másik hideg zuhany: kisfiam bal veséjénél uréter tágulatot állapítottak meg, 19 mm-eset. (Jobb helyeken ezt szűrik a hat hetes csipő UH-gal együtt, de nálunk itt Csornán nem.) Ezzel a nephrológiára irányítottak bennünket. Volt minden bajunk, mikor január elején felkerestük a doktornőt. De egy végtelenül kedves, barátságos orvos volt, akinek már a szavától is megnyugodtunk. Elmondta, hogy ez elég nagyfokú tágulat, további vizsgálatok szükségesek. Figyelni kell, elnőheti, de ha nem, akkor bizony műtét lesz. Elküldött minket hólyag feltöltéses, majd izotópos vizsgálatra (mindezt öt hónapos Csöppségen). Rémálom volt, de túléltük, mindkettő eredménye jó lett. Kontroll fél év múlva. Akkorra már csökkent a tágulat, most a legutóbbi kontrollon (ami három hete volt) már meg is szűnt hála Istennek.

Mindezt azért írtam le, mert az orvosok a mai napig nem látják be, hogy a védőoltásnak köze lehetett mindehhez. (Az uréter tágulathoz tudom, hogy nem, de a heregyulladáshoz igen.) Mindkét alkalommal hajszálpontosan oltás után egy héttel jött elő, szerintem nem véletlen. A gyerekorvosunk azt mondta, mikor megkérdeztem, hogy lehet-e ilyen mellékhatása: „erre még nincs adat, hiszen most kezdték októbertől adni a kötelező mellé a Prevenart is”. Kicsit úgy éreztem, mintha a kisfiam kísérleti nyúl lenne, tényleg elsők között kapta meg a kettőt együtt, hiszen 2008 októberében lett ingyenes a Prevenar. Kíváncsi lennék arra is, hogy esetleg valaki járt-e már hozzánk hasonlóan? Köszönöm, hogy elolvastátok a cikkemet, kívánok mindenkinek boldog, örömteli éveket a gyerekei mellett!