2001-ben történt, az én szülésem

Elmentem orvoshoz, aki közölte, hogy cisztám van, kontroll 2 hét múlva. Hmm... Majd eltelt nehezen, én tudtam, hogy csakis terhes lehetek, és igen, volt szívhang, élő embrió, ciszta sehol. Jól elnézték.

A terhességem végig nagyon jól ment, semmi rosszullét, elvoltam. Igaz a 11. hét körül volt egy kis vérzésem, ahol kedves védőnő azt közölte, hogy nem mentem időben, így ha bármi baj lesz az én hibám. Szuper érzés volt. De nem lett semmi, sőt, már nagyon korán megtudtam fiúnk lesz, akármennyire is lányt szerettem volna.

Kicsit akkor ott elkeseredtem, de elfogadtam. Majd megmozdult, pocak egyre jobban nőtt, nőtt... Imádtam terhes lenni, imádtam, mikor rugdalózott, sokat beszéltünk hozzá, sokat simogattuk. A vége felé se volt semmi gondom, sokat mentem, nem lustultam el. Majd 2001 decemberében azt mondta az orvosom, a baba mérete miatt is, hogy karácsonyra már hárman leszünk. Hát megint nagyot tévedett! Minden találkozásnál azt mondta, köv. héten már biztos nem találkozunk, de nem így volt. Én meg csak vártam, hogy elfolyjon a magzatvíz, vagy görcsöljek, de semmi.

Ricsi jól érezte magát odabenn. Aztán 2002. 01. 27-én (vasárnap) este elrendeztem magam, hajmosás, borotválkozás... minden, mondván reggel megyünk a dokihoz, és megkérjük, most már indítsa meg! De! Éjjel egy nagy szúrást éreztem a hasamban, felültem az ágyon, de ennyi volt. Na gondoltam nem lesz még mindig semmi…aztán hasmenés, tompa hasszurkák mellett (mint kb. pékor amit érezni). 1,5 óra eltelt, szóltam anyósomnak, hogy megy a hasam, furán szurkál a hasam... szerinte szülök? Azt mondta, ez még nem az lesz.

Azért felhívtam anyáékat, hogy nem-e gond, hogyha potyára megyünk be a kórházba, de lehet lesz valami... Jöttek is értem, akkorra már voltak pici görcseim. Öt perc alatt a kórházban voltam. Megvizsgáltak, közölték 3 ujjnyira tág vagyok, egyből felvettek, hívták az orvosom, mondták itt baba lesz. Beöntést megúsztam, mondták akkor a wc-n szülök. Papírokat töltögettek, kérdezgettek, itt már voltak görcseim… azt ahogy megjött a doki, bementünk a szülőszobába, anya jött be velem (apa tiltakozott, hogy ő rosszul lesz).

Éjjel 2 volt ekkor. Egyből burkot repesztett, na itt már rendesen jöttek a görcsök. Kérdeztem a dokit, még mennyi idő, ezt már nem bírom. Mondta majd talán reggel... Hát már az ágyat markoltam, mondtam anyának, ezt nem bírom ki reggelig. A doki így elment kávézni, mondván még odébb lesz a szülés. Az órát lestem a falon, az idő alig ment, szuggeráltam reggelt mutasson már. És akkor éreztem valamit, mondtam anyának, nyomnom kell!

Szólt a szülésznőnek, aki mondta feküdjek le, és megvizsgált. Futás a dokiért jön a baba... Megjött a doki, megvizsgált ő is, de már nagyon kellett nyomnom. A doki a hasamban könyökölt minden nyomásnál. Kb. 3-4. nyomásra, 2002. 01. 28-án, 3 óra 34 perckor, 52 cm-rel, 3900 grammal megszületett a fiunk, Ricsi! Csodálatos volt!

Akkor potyogtak a könnyeim, olyan szép volt, egyből a hasamra tették Őt. Anya végig segített, végig velem volt. De mondta többet nem, rossz volt nézni, ahogy szenvedek, és nem tud segíteni! A varrás iszonyat volt, de túléltem azt is.

Azóta eltelt már pár év, és a sors fintora? Kistesót szeretnénk, már több mint 2 éve, már nem is számolom, de küzdünk és küzdünk. De nem adjuk fel, megyünk, amíg kell, ezt az érzést még egyszer át kell élnem, meg kell történnie! Jelenleg minden vágyunk a kistesó, a fiam is nagyon várja, JÖNNIE KELL!