Zsezse, a 4. gyermekem

2020. februárjában döntöttük el, hogy igen belevágunk és szeretnénk még egy közös gyermeket. Igaz mikor összejöttünk egy közös gyermeket vállaltam, de aztán jött nekem is egy katt, hogy igen, legyen!

Sajnos a pajzsmirigy alulműködés (2019. novemberében derült ki) miatt nem volt egyszerű. Gyógyszert szedtem rá, laborban kontroll alatt volt az érték. De mondta az endokrinológus, hogy amíg a TSH értékem nem megy be 2,0 alá, addig sajnos nem fog kopogtatni a gólya. És tényleg, hiába nem védekeztünk, nem akart összejönni. Akkor azt mondtam, ha 41 éves koromig nem jön össze, akkor lehet egy égi jel...

2020. novemberében voltam újra TSH kontrollon és az eredményem november 25-én kaptam meg, melyen 1,87 állt. Tehát egy évembe telt, mire a 4,36-os TSH értékem lement 2 alá.

Közben decemberben megigényeltük a babaváró hitelt is, akkor még nem tudtuk, hogy hoppá, sikerült. Ugyanis december 27-én pozitívat teszteltem...

Korom miatt sok helyen érdekesen néztek rám, hisz betöltött 40 voltam. Elküldtek genetikára is, de nem vállaltam a hasba szúrást, inkább az endokrinológusom javaslatára megcsináltattam a Nifty tesztet (kombinált teszt, genetikai ultrahang), amely szerencsére alacsony kockázatú lett.

A terhességem összességében nem volt nehéz, nem volt komplikált, ahogy Zazival. Egyedül a hányinger volt az, ami 31. hétig jelen volt. A 30. héten a költözés után sajnos rohammentő vitt el stroke-gyanú miatt. Nah, ott mindenki beparázott, mert ugye pocakomban ott volt Zselyke. Szerencsére azonban kizárták a stroke-ot. A bal fülemben az egyensúlyközpontot támadta meg egy vírus, ami miatt kettős látásom volt, szédültem, hánytam, koordinációra képtelen voltam egyedül. 6 nap kórház után engedtek haza, de majd két hét volt a teljes felgyógyulás. Pocaklakó miatt gyógyszert nem kaphattam egyáltalán.

Mivel Zazi koraszülött volt, így valahogy meg se fordult a fejemben, hogy netán végig, esetleg túlhordom a kislányunkat.

Augusztus 20-án késő este hívtam a mentőket, mert beállt a fájás rendszeresre, de a szülőszobán másnap hajnalban elmúlt minden, így hazaengedtek.

Szeptember 7-én újra fájásaim voltak, rendszeresek, erre megint elmúlt másnap hajnalban a szülőszobán. De mivel a hivatalos kiírt dátumom szeptember 8 volt, így mondták, hogy már nem engednek haza és letettek a terhespatológiára. 8-a teljesen nyugalomban telt, csináltak ultrahangot (becsült súly 3900), megnézték az áramlást is, NST-t is csináltak, de nyugalom volt.

9-én reggel a vizitnél megkérdeztem, hogy esetleg ne lehetne-e indítást kérni, mert családi okok miatt szerettem volna gyorsan hazajönni. Aztán mondta a doktornő, hogy megvizsgálna, mert mikor 7-én bekerültem, akkor a külső méhszájam már nyitott volt. NST-re is tettek és az nem sikerült jól, mert 90-170 között mindent produkált a leányzó. Így végül a doktornő úgy döntött, hogy legyen indítás (nem volt senki a szülőszobán).

3/4 9-kor felrakták az indító zselét. Bemutattak a szülésznőnek. Czövek Ágnes, a neve ismerős volt, a kórházi berkekben Ő volt a SZÜLÉSZNŐ, így nagy betűvel, így megnyugodtam, hogy jó kezekbe kerültem. Zazi szerencsére oviban volt, így mikor hívtam Zolit, hogy jöhet, indult is. A szülésznő mondta, hogy a protokoll szerint indítás után leghamarabb 6 órával lehet burkot repeszteni, illetve óránként 15-20 perc az, amit kötelező CTG-n tölteni. (Zazival végig CTG-n voltam, kínlódtam is rendesen).

Zuhanyozni is mehettem, sétálhattam, jó volt, hogy nem voltam lekorlátozva egyáltalán. Zoli sokat segített. A szülésznő mutatta neki, hogy hogyan kell masszírozni a derekamnál fájásnál. Illóolajat is bevetett, ami nekem kellemes meglepetés volt. Oxitocin-t nem kaptam (mindhárom gyerekemmel kaptam), gátvédelemre készültünk.

14:10-kor repesztették meg a burkot. A védőnő szerint extra sok vizem volt, de szerencsére tiszta. A burokrepesztés után jöttek csak az igazi fájások. Nagyon nehéz volt, kb egy óra telt el, mikor mondtam, hogy elfáradtam, szedjék ki, mert nem bírom. Bepánikoltam nagyon (főleg, hogy a 38. héten a becsült súly 4400 volt).

Aztán másfél óra után máshogy fájt. Ági is nézte mindig a babát. A fejecskéje egy fájásra kint volt, ott volt pár perc nehézség, mert nem bírtam nyomni, elfáradtam, de aztán bele adtam mindent és következő 3 fájásból meglett. Ott nagyon elszakadt a cérna, mert kiabáltam, annyira fájt. Utána bocsánatot is kértem, de azt mondta a szülésznő nincs miért, mert hozzám képest a baba hatalmas volt.

Az aranyóra első órájában Zoli is ott volt, ő ment megnézni a fürdetést, mérést, öltöztetést, és ő fogta a kezeiben, amíg engem helyretettek. Sikerült a cicizés is már ott szülőszobán. Nagyon szép szülés volt, és büszke voltam Zolira is, hogy másodszor is ott volt velem. Most sokkal többet segített, mint Zazinál, de akkor a koraszülöttség miatt nem volt magányunk, sok orvos volt bent akkor. Itt most a szülésznő, egy rezidens dokin kívül más nem volt bent.