Zöldbab születése

Kedves Anyukák/Kismamik! Nincs naplóm, ezért itt írom le szülésem történetét – igyekszem rövidre fogni.

Kedden - a kiírt napon - amnioscopia, teljesen zárt vagyok, NST rendben, találkozunk másnap.

Szerda reggel amnioscopiára készültem, reggel fél 8-ra bent voltunk a klinikán, épp jött az orvos, először menjek NST-re, aztán meglátjuk. Meg sem moccant a picúr, éreztem, hogy valami nincs rendben, hónapok óta először végig aludtam az éjszakát. Az orvos megnézte az NST-t, és közölte: gratulálok anyuka, Ön ma szülni fog! Irány a szülőszoba, burokrepesztéssel kezdünk, és meglátjuk mennyire tágulok, apuka addig hozza a csomagokat. Átöltöztem, felfeküdtem a vizsgáló asztalra, burokrepesztés (az nagyon rossz volt, de a doki végig mondta, mit csinál, először kézzel akarta elcsípni, de nem sikerült, úgyhogy jött a tű), és akkor elárasztotta a vizsgálót a zöld magzatvíz. Én nem láttam, csak hallottam ahogy a doki mondja a nővérkének, hogy készítsenek elő műtétre, velem kezdik, sürgős, ő megy a másik dokiért. Aztán mondta nekem, hogy a pici belekakált a magzatvízbe, azért zöld, és bár tudja, hogy spontán szerettem volna megszülni, de mivel ez a helyzet, és ráadásul semmit nem tágultam, kb. 5% esély van rá, hogy meg tudom szülni, ezért készülünk a császárra. Természetesen nem ellenkeztem, mert tudtam, hogy a pici egészsége a lényeg. Előkészítettek a műtétre kb. 15-20 perc alatt, hiába voltak előttem időpontos császárosok, nálunk sürgős volt. Közben beengedték a férjemet, aki nagy boldogan beballagott, kérdeztem, hogy beszélt-e a dokival, mondta, hogy senki nem mondott semmit, csak hogy bejöhet, elmondtam neki a helyzetet, hogy perceken belül meg lesz a baba, mert baj van. És már vittek is a műtőbe. Picit tartottam az EDA-tól, sokan mondták, hogy fáj, meg hatalmasat ugrottak tőle, amiért le is cseszték őket, de szinte semmit nem éreztem belőle, gond nélkül beadták.

És egyszer csak 2015. július 15-én reggel 9:42-kor felsírt az én édes kicsi angyalkám, 3110grammal és 51 centivel. Rögtön kivitték, mosdás, méredzkedés, és odaadták az apukájának, aki még akkor fel sem fogta, hogy ő a mi kis szerelmünk zöldsége, Zöldbab, aki eddig anyu pocakjában csapott hatalmas házibulikat. Beszélt hozzá, nagyon meghatódott, még picit pityergett is, bár akkor elfordult. Közben engem bezártak, behozták 2 percre a fejemhez a picit, megpuszilgattam, sírtam, beszéltem hozzá, és nagyon édesen megismerte az én, és az apukája hangját is, mert tényleg rendkívül sokat beszéltünk hozzá, és ez megnyugtatta. Közben kiderült (ekkor merték elmondani, mert már minden rendben volt) hogy a köldökzsinór a nyaka köré volt tekeredve! Apukája szerint sötét lila volt a feje mikor kihozták, de aztán szépen halványodott, és mondták a csecsemős nővérek, hogy minden rendben, nem lesz gond. Engem visszatoltak az őrzőbe, apuka hozta Vivient, és onnantól fogva velünk volt. Kérdezték, hogy elvigyék-e egy kicsit, hogy pihenni tudjak, de mondtam, hogy kizárt dolog, mostantól mindig velünk lesz. És úgy is volt. Hozzáteszem, éjfélkor kerültem ki az őrzőből egy gyors zuhany után, levittek a gyerekágyra, és egészen másnap hajnalig semmit nem aludtunk. Sajnos kb. 3 napig nem nagyon volt tejcsim, Vivien keservesen sírt, pedig egyfolytában cicin volt, úgyhogy kaptunk pótlást is, de szombat reggel, délelőtt környékén szépen megindult a tejem, azóta nincs gond. Na de ez egy másik történet, hogy mit megszenvedtünk, és hogy milyen megalázó volt, mikor jön a csecsemős nővér, azt mondja, ez a gyerek vészesen éhezik, mikor volt utoljára cicin, mondom az elmúlt 4 órában folyamatosan, és nem akarta elhinni. Akkor kaptunk pótlást. Na de ez tényleg egy másik történet.

Többször kértem segítséget a csecsemősöktől, akik sosem voltak bunkók vagy lekezelők, de az első néhány alkalommal furin beszéltek velem, azt gondolták, hogy nem jól teszem cicire, vagy rosszul szopik a gyerek, aztán két-három alkalom után, mikor látták, hogy akármikor ránk néznek én próbálok szoptatni, mindig cicin van a gyerek, és nem félek segítséget kérni, onnantól kifejezetten kedvesen segítettek!

A súlyunk pedig a következőképpen alakult: szerda reggel született 3110 grammal, következő mérés csak csütörtök este volt, akkor volt 3000 g, péntek este 2940 g, szombat este már 2970 g, és vasárnap reggel, amikor kiengedtek minket, 3040 g. Azóta tegnap este (6 naposan) tudtuk először megmérni, akkor volt 3140 g. Úgyhogy 6 nap alatt túlléptük a születési súlyunkat.

Hát ennyi a mi születéstörténetünk! Összességében pozitív élményekkel jöttünk haza, és most próbálunk összecsiszolódni, ismerkedünk, tanulunk, és nem győzök gyönyörködni ebben a kis csodában az apukájával együtt!!! <3