Volt egy nimfapapagájom (1. rész)

Sok éve már annak, hogy a nagyvárosban élve, különös vendég landolt a kertünk hintaágyán. Mivel az ágy elég távol volt a házunk teraszától, a garázs közelében, eleinte nem is vettük észre. Késő ősz volt már, talán november lehetett, mert már elég hűvösek voltak a nappalok. Feltűnt nekünk, hogy verebek elég hangosan lármáznak, és néha még éles hangon is füttyögnek. Mivel ilyen erősen füttyögni nem szoktak, kimentünk megnézni, hogy mi lehet az. A hintaágyhoz érve azonnal láttuk, hogy egy szürke papagáj üldögél rajta, lihegett és égnek álltak a fején a bóbitatollai.

Nagyon fáradt lehetett, mert elég könnyen megengedte magát fogni. A jó ég tudta, hogy honnan, melyik kertszomszédtól, vagy távolabbi lakótelepről megszökve, repülhetett idáig. Bevittük a házba és egy nagyobb műanyag bevásárló karkosárral letakartuk és vártuk, hogy majd csak érte jön a gazdája. Egy kis tálban vizet és még egy kis búzát és kukoricadarát is adtunk neki, mert volt éppen, mivel abban az időben tartottunk pár tyúkot is.

Aztán eltelt néhány nap és nem jött érte senki. Ezalatt végig jártuk a környező utcák hirdetőoszlopait és még a közeli lakótelepen is elolvastuk a hirdetőtáblákra kihelyezett cetliket, hogy nem keresi-e valaki a megszökött papagáját. Pár nap után aztán meguntam és meg sem álltam egy kisállat kereskedésig. Komoly beruházásokat eszközölve megvettem mindent, ami egy nimfapapagájnak szükséges. Egy elég nagy kalitkával és az abba való minden berendezési tárggyal (etető, itató, fürdető, tükör, kis csengő…) és persze több kilónyi etetőanyaggal tértem haza.

Nagy nehezen bőrkesztyűt felhúzva tudtam csak betessékelni az addigra már erőre kapott és igen harcias papagájt az új lakosztályába.

A bőrkesztyű azért kellett, mert a nimfapapagájnak nagyon erős és éles csőre van, amivel eleinte jó párszor véresre csipkedte a kezem 8-10 helyen. Aztán szép lassan megszelídült. Néhány hét múlva már szabad kézzel is megengedte magát fogni.

A kisállat kereskedésben mondták, hogy éjjelre szereti, ha letakarják a kalitkát. Hát, mi minden este letakartuk, amit mindig nagyon várt, mert már elég nyűgös hangokat adott ki olyankor. A letakarás után aztán már elhallgatott, nehogy valaki vagy valami felfedezze, hogy ott egy kismadár van. Persze elég lazán volt a kalitka letakarva, tehát alul körben bőven kapott levegőt a kismadár.

Reggel, ha már világos volt, és sokáig nem vettük le a takarót a kalitkáról elkezdett szépen énekelni. Sokan nem tudják, hogy a hím nimfapapagájok a füttyögés mellett nagyon szépen is tudnak énekelni. A mi Picurkánk, mert az lett a neve, kétféle dallamot is tudott és ha belekezdett pár percig azt ismételgette. Ezek valószínűleg valami párkereső dallamok lehettek, mert a mi madarunk hím volt. Onnan lehet a hímet a nősténytől megkülönböztetni, hogy a feje két oldalán lévő narancssárga foltok élesen körvonalazódnak, míg a nőstényeké alig észrevehető, elmosódott kontúrú.

Köztudott, hogy a papagájoknak elég zajos a szeretetük. Néha, ha unatkoznak hangosan és éles hangon füttyögnek. De a család tagjait, már messziről megismerik. Ám ha idegen jött hozzánk vendégségbe a fején lévő bóbita tollakat az égnek meresztette, figyelte nagyon az idegent és olyankor teljesen más hangon füttyögött, mint családi körben. Mi voltunk a családja, ő pedig a mi családtagunk lett.

Ám mivel először a nagymama szobájában lett elhelyezve a kalitka, őt különösen kedvelte. Mindig kijöhetett a kalitkából, amikor csak akart. Az erős csőre és a lábai segítségével pillanatok alatt saját maga is ki tudta nyitni a kalitka ajtaját. Persze amikor szellőztettünk, akkor plusz két ruhaszárító csipesszel rögzítettük a kalitkaajtót, mert úgy már nem tudta magától kinyitni.

De visszatérve a mamához, őt annyira szerette, hogy délutánonként, amikor a mama a Bibliát olvasgatta a kalitka melletti fotelban ülve, a vállára szállt, odanyomta a kis fejét a mama arcához és olyan gyengéd hangokat adott ki olyankor, hogy azt máskor sosem hallottuk. Egészen furcsa hangokat utánzott pont úgy, mintha a mama kisrádiójában beszélgetnének. Persze nem lehetett érteni, de biztos, hogy a mama kisrádiójának a hangját utánozta, mert teljesen olyan volt az a hang, mintha a kisrádióban beszélgetnének. Érdekes, hogy a család más tagjaival ezt sosem csinálta, csak a nagymamával. Nagyon szerette őt és a mama is nagyon szerette a kismadarat.

Valahogyan ők nagyon egymásra találtak a magányukban.

(Folytatás következik)