Vissza akarom kapni az életem!

Történetem igazából még a másik cikkem előttről kezdődik. Akkor mikor megismertem életem szerelmét.

Gyorsan ment minden a kapcsolatunk elején. 1 hónap ismerkedés után összeköltöztünk, és sajnos muszájból, mert mindketten éreztük, hogy korai, de bele kellett vágnunk.

Nagyon nehéz volt összeszoknunk. De sikerült, és éldegéltünk harmóniában, kisebb-nagyobb vitákkal.

Találtam egy nagyon jó állást is, és páromnak is jól ment.

Aztán jött a december, január, mikor íródott a másik cikkem. (Ha valaki nem olvasná el, annyi a lényege, hogy egy ki nem kezelt petevezeték gyulladás miatt nem tudott beágyazódni a baba).

Már előtte se igazán védekeztünk, de azóta nagyon elgondolkoztunk, hogy legyen baba. S belevágtunk.

Mikor tudtam, hogy peteérés lesz, előtte 1-3 nappal, mikor hogy kívántuk meg a másikat, együtt voltunk, s vártunk.

Múlt hónapig vártunk, mikor 3 nap késéssel teszteltem egy pozitív tesztet.

Aznap pont dolgoztunk mind a ketten, így gondoltam lesz rá egy napom, hogy kitaláljam, hogyan mondjam el a jó hírt. Viszont, mire elmondhattam volna, elkezdtem nagyon görcsölni, s rá 2 órára megjött.

Több napig sírtunk bánatunkban, aztán elfolytotta először ő, majd én is.

Majd elmentünk nyaralni, hogy kicsit tereljük figyelmünket.

De már az sem volt az igazi. Nem voltunk olyan szerelemben, mint azelőtt. Mérgesek voltunk és frusztráltak, amit egymáson vezettünk le. Mikor vége lett a nyaralásnak, még jobban kijött minden.

Nem bírtam ránézni egy babára sem, nem bírtam elviselni, ha párom megsimogatott, mert csak az járt a fejemben, ahogy akkor simogatta a pocim, mikor még csak gondoltuk, hogy baba lesz.

Aztán munkahelyemen közölték, hogy felvettek a helyemre valakit. És itt teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj, hiszen azt jelentette, hogy nem próbálkozhatunk mostanában babával, mert egy fizetésből ketten is nehezen jöttünk ki.

A dühöm, és a megbántódottságom még jobban eluralkodott rajtam.

Nap mint nap kikészítettem páromat, és nem tudtam ellene mit tenni, éreztem, ez így nem mehet tovább.

Már nem tudtam sírás nélkül mellé feküdni este, és felkelni reggel.

Jelenleg ott tartok, hogy elszúrtam (hogy szép szóval fogalmazzak) a tökéletes kapcsolatom, nincs munkám, és vissza kellett költöznöm szüleimhez.

Nem tudom, hogyan szedjem össze magam.

Hiányzik az életem, az ami volt, és vissza akarom kapni.

Viszont a (most már volt) páromhoz nem tudok visszamenni. Már nem érzem iránta azt, ami volt Már nem ő hiányzik, hanem a család gondolata.

Mást se akarok keresni, mert vele tökéletes volt, és nem akarom még egyszer végigjárni az utat. De őt sem akarom már, csak ki akarom törölni az életemből mindazt, ami rá emlékeztet. Vagy visszakapni a kisbabám és őt is, a szerelmet amit iránta éreztem, és a családteremtés boldogságát. Ami sajnos nem tartott hosszú ideig, de a világ legcsodásabb dolga volt.