Főoldal » Írások » Szépség & Egészség témák » Veséink védelmében!

Veséink védelmében!


Veséink méregtelenítő központként működnek, amikkel ha valami gond adódik, számos más szervünkre is hatással van.

Magyarországon egy 2013-as adat szerint évente kb. 6500 beteg szorul állandó dializálásra.

A vesekárosodással élők száma ennél több, de pontos adat nem áll rendelkezésre, becslésekre lehet hagyatkozni, ami az itthoni népesség nagyjából 10%-át említi.

Veséink védelmében!

Érdekes tények a vesékről:

– Az anyagcsere során keletkező bomlásterméket távolítják el.

– Só-, és vízháztartásunkat szabályozzák.

– A kalcium anyagcseréjéért felelősek.

– Vérképzésünkért is felelősek.

– Hatással van a vérnyomásunkra, ahogy visszafelé is, a vérnyomásunk hatással van a veséinkre.

– Páros szervként, ha az egyik vese eltávolításra kerül, a másik vese elegendő a teljes élethez.

– Naponta 300-szor halad át veséinken a teljes vérkészletünk. Ez nagyjából 180 liter vér átszűrését jelenti.

– Veséinket úgynevezett tubulusok (csövecskék) szövik át, amelyek teljes hossza 200 km.

– Veséink nagyjából 2 millió nefronból állnak, vesénként 1 millióból.

– A nefronok 40 éves kor felett évente nagyjából 1%-kal csökkennek.

– Hólyagunk akkor jelez vizelési ingerrel, ha legalább 2 dl vizelet kerül bele. Kapacitása ennél kb. 3szor nagyobb.


Számos betegség során károsodhatnak a veséink, illetve csökkenhet működésük.

Leggyakoribb okok között a magas vérnyomást lehet említeni és a cukorbetegséget, mert mindkettő a vese finom érrendszerét károsítja.


A Nemzeti Veseprogram összegyűjtötte a 8 aranyszabályt, amire fontos figyelnünk veséink egészségének megőrzése érdekében:


1: Mozogj!

Testünk fittsége és aktivitása fontos tényező a vesék egészségmegőrzése szempontjából!


2: Figyelj az étkezésedre!

Az egészséges táplálkozás kialakítása fontos mérföldkő ahhoz, hogy megfelelően támogassuk szervezetünk működését. A túlsúly fokozza a vesebetegség kialakulásának veszélyét.


3: Fogyassz elegendő folyadékot!

A vesék működésének egyik legjobb támogatója a tiszta víz. Itthon szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a vezetékes víz iható formában kerül elénk.


4: Kerüld a dohányzást!

A dohányzás érszűkítő hatással bír, mely a veséinkre is hatással van. Amikor a vese tubulusai szűkülnek, csökken annak kapacitása, működése.


5: Ne szedj feleslegesen gyógyszereket!

Rengeteg olyan vény nélküli fájdalomcsillapítót lehet kapni, amik vesekárosító hatásúak hosszabb alkalmazás esetén. Krónikus fájdalom esetén érdemes az orvossal konzultálni, aki megfelelő terápiát alakít ki, de leginkább megkeresi a fájdalom okát.


6: Ellenőrizd a vércukorszintet!

A diabétesz a vezető okok egyike a vesekárosodás kialakulásában, hiszen érkárosító hatása van.


7: Ellenőrizd a vérnyomásodat!

A magas vérnyomás a krónikus vesekárosodás első leggyakoribb oka. A kezeletlen magas vérnyomás betegség akár a vesék teljes leállásához vezethet.


8: Figyeltesd veséid állapotát!

Ellenőriztesd rendszeresen a vesefunkciódat, főleg ha a kialakult betegségeid miatt a veszélyeztetett csoportba tartozol.


A krónikus vesebetegség sokszor láthatatlanul alakul ki. Ezért is fontos, hogy veséinket óvjuk, vigyázzunk rájuk!




Írta: Maradj_egészséges!, 2024. augusztus 28. 09:35
Fórumozz a témáról: Veséink védelmében! fórum (eddig 2 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook