Vers elemzésben tudna valaki segíteni? (tudásbázis)

Mindenkinek nagyon köszönöm a segítséget!!!

Mi is tudtunk még anyagot gyűjteni,így összességében szerintem jól sikerült a feladatok megoldása.De majd kiderül:)))))

Ezek a legismertebbek. Van még pár végrímfajta, de azok kevésbé ismertek. Ez négy a leggyakoribb és - ha lehet ilyet mondani - a legfontosabbak.

Itt nézheted meg a többit: [link]

Ezek a végrímfajták? Hiába kerestem, sehol nem találtam meg melyik az a 4 fajta.

De ha valóban ezek köszönöm szépen!!!

Bokorrím: aaaa

Keresztrím: abab

Páros rím: aabb

Ölelkező rím: abba

Grass és Katatica!!!!

Nagyon szépen köszönöm Neketek a segítséget!!!

Ez az amire szükségünk volt.A többi feladatot már sikeresen megoldotta a fiam, már csak ez hiányzott.Ő is köszöni Nektek!!!

Itt vannak a költői eszközök (magyar szakos vagyok:-))

Megszemélyesítés (a sötét-é és a kilométereké egyszerre)

Az esti sötét

halk mezei lelkét

a mohó kilométerek

bús messzibe nyelték.

Megszemélyesítés: (lámpák)

Kocsim ablakait most

veri a fény,

hét sorban a lámpák

jönnek elém.

Alliteráció: tépett takaró

Megszemélyesítés: a nagy ég fut velem

Metafora: a csönd mezei csokra (a csönd olyan, mint egy csokor virág)

Alliteráció: lángok lármája

oximoron: harsan a lárma

megszemélyesítés: csenget a lámpák csilláma

figura etimologica: villan a villany

ellentét: idelenn-fenn

figura etimologica: csillaga csillog

ellentétek: földi-égi, új-régi

"tőismétlés => "lángok/lármája, a lámpák"

alliteráció => villog a villany, csillog a csillag."

Azt elfelejtettem, hogy a példákat bármelyikhez lehet illeszteni.

Nos, látom már akadtak más segítők is, de azért bepötyögöm, mire jutottam... :DDD

Rím egy versszakra: xaxaxbxb

Hangszimbolika:

tőismétlés => "lángok/lármája, a lámpák"

alliteráció => villog a villany, csillog a csillag. Ez nemcsak alliterál, hanem kapcsolatot teremt az ige és a főnéve között.

A ritmus szaggatott, amit az áthajlások okoznak. Ez által a hangnem sem nyugodt, hanem inkább zavaros, csapongó, bizonytalan. Ez utóbbi az est hangulatával magyarázható, ami Babits költészetében nagy mértékben megjelent. Este együtt jelenik meg a fény és a homály. Babits ezen versét a fényhatások és hangok bemutatására helyezi a hangsúlyt.

Hangok: csend (?), harsan, csengeti, lárma.

Úgy állítja be ezeket a hangokat, mintha a fény adná ki.

Az első versszakban csend és sötét van, de ezt megbontja az egyre közeledő város, és a csillagok fényei, és az ezek okozta hangok.

A harmadik verszakban ezt így írja le: "tépett takaró lett/már a sötétből", a csönd kiejti mezei csokrát a kezéből. Ez olyan éles váltás az előző versszakokhoz képest, hogy itt, a harmadik verszak egy újabb egység kezdete lehet, tehát a vers két egységből áll. Ezt a versszak elején lévő "de" kötőszó is bizonyítja.

A két egységet egy ellentétet kifejező szó választja ketté, ám az ellentét a vers egészében mindenhol megjelenik. A negyedik versszak kifejezetten erre éleződik ki. Összehasonlítja a lámpákat, az új, földi találmányoka és a csillagokat, a régi, égi fényeket.

Nagyjából ennyi.

Rába György tanulmányát azért nem annyira ismerik :)

ezzel lehetne valamit kezdeni, de 900 oldal. Én csak 200-ig nyálaztam. :)

Húúúú, köszönöm!!

Kezdetnek ez is jó:)

Babits Mihály: Esti megérkezés

Az esti sötét

halk mezei lelkét

a mohó kilométerek

bús messzibe nyelték.

Kocsim ablakait most

veri a fény,

hét sorban a lámpák

jönnek elém.

Tépett takaró lett

már a sötétbõl;

csak az ég, a nagy ég

fut velem a rétrõl;

kiejtik az utcán

a csönd mezei

csokrát a kiránduló

fáradt kezei.

De harsan a lángok

lármája, a lámpák

csilláma szemembe

csengeti lángját.

Máshol az éjszaka

csendje halálos:

itt villan a villany

és villog a város.

Idelenn a város

villanya villog,

de fenn a nagy ég

száz csillaga csillog:

a villany a földi, a csillag az égi,

a villany az új,

a csillag a régi.

Maga Babits mondta: "A vers feladata minden mély emberi érzést kifejezni." Amikor elõször olvastam a költeményt, nagyon személyesnek, hozzám szólónak éreztem, tudtam, hogy a szavak mögötti tartalom mély hitrõl, lelki harmóniáról árulkodik. Megragadott az a valós élethelyzet, amelyet a költõ elém tárt. Hiszen én is ugyanezt élem át vasárnapról vasárnapra, amikor autómmal szelem a kilométereket a gyülekezet felé vagy amikor este hazafelé tartok. Jó alkalmak ezek az utazások a

meditálásra, az egy-egy témában való elmélyedésre. Bár fizikai értelemben haladok, "a nagy ég fut velem a rétrõl", gondolataim egy Valaki köré csoportosulnak. A költõi képek, amelyeket Babits felsorakoztat, felráznak, kényszerítenek a gondolkodásra. S milyen nagy szükség van erre az elmélkedésre, hiszen napi gondjaink közepette nem szánunk rá elég idõt, pedig enélkül csak keveset ragadhatunk meg a versben rejlõ igazságokból.

Sötétség - világosság; föld - ég; város - mezõ; lenn - fenn; villany - csillag; ezek a versen végigvonuló ellentétpárok jelképek. Jelképei annak az örök igazságnak, hogy az alkotó maga az Atya, akinek a szavára a sötétségbõl világosság támadt, mert õ maga a világosság: "Aki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot..." (Zsoltárok könyve 104:2)

Lakóhelyem felé közeledve már messzirõl érzékelem a város harsány, villogó fényeit, csillogását. Babits, költészetünk egyik legtökéletesebb formamûvészeként e fényeket nem csupán látványként dolgozta fel, hanem ezt a bántó mozgalmasságot hangélménnyé is átalakította: "harsan a lángok lármája..." Ez a fajta fény, amely kacéran, magát kelletve fogad, emberi kéz alkotásának eredménye. De jelen van egy másik fény forrás is, a békességet árasztó csillagsátor, amely nem hivalkodó

villogással tereli magára a figyelmet, hanem szelídségével, nyugalmat árasztó sugaraival, s amely védõ takaróként borul ránk, hirdetve Isten dicsõségét.

"Tépett takaró lett már a sötétbõl;" - "Máshol az éjszaka csendje halálos:" - milyen vészt jósló költõi képek! Mintha csak elõre sejtette volna a költõ a XX. század második felének véres borzalmait. Éjszakai sötétség és gyûlölet uralkodik az emberi szívekben. Hol a kiút? Babits fölfelé irányítja tekintetünket. "A nagy ég száz csillaga" áll szemben azokkal a földi fényekkel, amelyek nem képesek a földön uralkodó sötétséget legyõzni. Mi módon uralkodhat tehát a világosság a sötétségen?

Jézus mondja: "Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé az élet világossága."

Babits abban is nagy volt, hogy ebben a versében kimondatlanul is hírül adta a világnak: Isten hatalmas, Isten gyõzedelmes, Isten örök.

[link]

talán itt, ha átnyálazzátok.

"az Esti megérkezés Poe állandó jelenvalóságát mutatja"

"Az Esti megérkezésnél használta föl Új rigmusok a télre című verse utolsó strófáját. „A veranda

hűvös már” kezdetű vers nyomós cáfolata annak a vélekedésnek, hogy az egyszerű, népdalszerű

hang nála is, akárcsak Tóth Árpádnál, Erdélyi József-hatás. Ez a verse is, mint

nem egy régebbi kötetében publikált szöveg, az Erdélyi föllépése előtti időből való, és

visszamutat a kezdő költő első korszakára, amely Heine és Petőfi hatása alatt állt."

Esti kérdés (1909)

A cím a beszédhelyzetet és az egyetlen mondatból álló vers modalitását jelöli. Az este (elfedő, eltakaró) egyben a vers jelentésgazdag alapmetaforája is (napszak, elmúlás, sötétség, késő stb.)

A vers egyetlen filozófiai (ontológiai=lételméleti) kérdés, de variánsainak szövegszerű kimondását a vers beszédfolyama késlelteti. A meditáció ideje az alkonyat (Minerva baglya).

A közeledő est köréhez kapcsolódó motívumok: bársonytakaró, dajka, lepel;

a természethez: fűszál, virág, lepke, illetve domb, lomb, víz, ég, nap, hold, felhő;

a bolyongáshoz, utazáshoz: országút, kocsi, hajó, vonat;

az emlékezéshez: fény, lámpa, kép stb.

A motívumok egyre bonyolultabb rendszere a magában álló fűszáltól indul és a zárlatban visszajut hozzá. A világot panoráma-szerűen bemutató szecessziós képek egyszerre hordoznak kulturális utalásokat és a személyes lét pillanatemlékeit.

Nyelvi szerkezet: A vers ötvenhárom rövid sorból, de egyetlen mondatból áll. Három határozószó tagolja (midőn, olyankor, ott ).

1-12. sor: midőn időhatározóval induló első szerkezeti egység az este leírása, egyre táguló horizonttal.

13-(38)-34. sor: a távolító képek az ember életvilágának részleteit villantják fel gyors egymásutánban. A 28. sor „hol lángot apróz matt opáltükör” hirtelen nézőpontot vált, közelképet mutat (Velencét idézi), innen pedig befelé fordul: időben tágul, mélyül tovább. Ezek a reflexiv, spekulatív sorok az emlékezésről beszélnek (28-34 sor).

35-(38)-53. sor: a vers centruma. A külső világ, a természeti és emberi környezet szintézise. Itt van a grammatikai főmondat: „mégis csak arra fogsz gondolni gyáván” (38. sor), és itt „hangzik” el a kérdés, az idáig késleltetett voltaképpeni közlés, illetve a lét értelmét kereső alapkérdés első variánsa: „ez a sok szépség mind mire való?” (39. sor). Ezt további kérdések sora követi. A zárlat az előző sor továbbfűzése. A kérdés irányának megfordítása az egyeditől ismét a kozmikus körforgás áramába kapcsol.

A vers beszédfolyamában (est-leírás, emlékezés-kérdezés) a teljes múlt idéződik meg, nemcsak a saját életidő, hanem a mögötte húzódó közös idő is (Bergson hatása). A múlt-élmény sors-élménnyé teljesedik.

Versformája: 10 és 11 szótagból álló jambikus sorok, a versszöveget nem tagolják szakaszok, rímképlete vegyes.