Végre a mi csodánk is megérkezett!

Sajnos ez nem ment olyan egyszerűen, mint ahogyan mi gondoltuk. Voltak biztató jelek, de nem akart jönni a baba. Vizsgálatról, vizsgálatra jártunk, de mindenhol azt állapították meg, hogy olyan egészségesek vagyunk, mint a makk.

Egy kisebb vagyont elköltöttünk inszeminációkra és lombikokra, de a várva várt siker elmaradt, annak ellenére, hogy mindig megtermékenyültek a petesejtjeim, és szépen osztódtak is, azonban a beültetés után nem tapadtak meg.

Még szerencse hogy szeretek csacsogni, mert a kezelések során egy várótermi beszélgetésből tudtam meg, hogy valakinek immunológiai problémája volt, és ugyanezek a tünetek fordultak nála is elő. Elkértem a doktornő nevét, elmentem a háziorvosunkhoz, és szerettem volna beutalót kérni, de nem adott. (Jó fej háziorvosom van ugye?) Felhívtam ismeretlenül ezért az immunológust, és szó szerint elsírtam neki a problémámat. Nem sokára visszahívott, és mondta: mehetünk a háziorvosunkhoz a beutalókért, (sajnos nem nyilatkozik, hogy mit mondott, kicsit remélem, hogy jól lekapta a lábáról) így kérhettünk időpontot a lakóhelyünktől egyébként távoli rendelésre. Az immunológián a doktornő rendelőjében láttam olyan aranyos tablót, mint amilyen a lombikintézetekben is van, és úgy éreztem, annyira szeretnék én is egy kis babafotót azon elhelyezni. Maga a vizsgálat beszélgetésből és vérvételből állt. Az eredmények egy részére - mivel azokat Debrecenben készítették - sajnos hónapokat kellett várni, mialatt 6-ra növekedett a sikertelen lombikjaink száma (mert azért próbálkoztunk közben is). Ahogy az eredmények megjöttek, kiderült, jól tettem, hogy eljöttem erre a vizsgálatra, hiszen az immunrendszerem olyan erős (hát persze hogy az, amikor évek óta mindent beszedtem-megettem, amire rá volt írva, hogy az erősíti az immunrendszert), hogy a megtermékenyülést követően észleli a férjemtől származó magzati fehérjéket, idegen anyagnak tekintve és megakadályozza a beágyazódást.

Szigorú orvosi ellenőrzés mellett kis dózisban szteroidot kellett szednem, hogy a normálisra gyengüljön az immunrendszerem. A doktornő úgy vélte, hogy hiába a 40 év feletti életkorom, ne siessek hetedik lombikra, mert szerinte spontán is terhes leszek egy éven belül. 2011. novemberében kezdtem szedni a szteroidot, 2012. februárjában menstruáltam utoljára. A pozitív tesztet akkor tarthattam végre a kezemben, amikor az örökbefogadó szülői tanfolyamunk már javában folyt, ugyanis időközben úgy döntöttünk a férjemmel, mi mindenképpen szeretnénk közös gyermeket, és mivel nem maradtam terhes, ezért az örökbefogadás mellett döntöttünk.

A terhességemet mindenki megirigyelheti, szinte minden hibátlan volt, még a rosszullétek is elkerültek, egyedül a szteroidok miatt a vércukorértékeim lettek olyan magasak, hogy inzulinoznom kellett magam, és diétát tartanom, ezek a gondok azonban a szülést követően teljesen megszűntek. 2012. november 27-re voltam kiírva, és már NST-re kellett járnom, amikor november 16-án, a születésnapomon még munkába menet előtt szerettem volna letudni az esedékes NST-t, de nem mozgolódott eléggé a baba, így nem engedtek már sem munkába, sem haza. Másnapra a vérnyomásom is kicsit magasabb lett, mire az orvosok a császármetszés mellett döntöttek, így végül a kiírt időpont előtt, a születésnapom másnapján (kell ennél szebb szülinapi ajándék?) 55 cm-rel, 3590 grammal megszületett Tímea, aki mire a cikkem megjelenik, már egy éves tündéri nagylány lesz, aki az egész család szemefénye, és akinek a fotóját hálával adtam oda Dr. Kovács Mónika immunológusnak, hogy azon a bizonyos tablón elhelyezze.