Üzenem mindenkinek:Ne legyél öngyilkos, nagyon rossz azoknak akik itt maradtak! (beszélgetés)

Itt egy szelet:

[link]

Érdemes a klippet végignézni.

"Nagyon nehéz még a szakembereknek is megfejteni, hogy mi visz el valakit a végső lépésig."

Hát szerintem ez nem igaz,de lehet tévedek...

Mert amikor az ember már nem kérdez többet ilyeneket:

[link]

És az ilyen sem kecsegtet könnyítéssel:

[link]

Akkor előjön ez:

[link]

És az egész annyira könnyűnek tűnik.:/

Azért titkolta el, mert komolyan gondolta, nem segélykiáltásnak szánta.

Nagyon nehéz még a szakembereknek is megfejteni, hogy mi visz el valakit a végső lépésig.

El kell fogadni a döntést, hiszen más lehetőség az esetedben már nincs. Végül is az ő kezében volt, s élt vele. :(

Ha valakit bármilyen oldalról is foglalkoztat ez a kérdés, az nem felesleges!

Ha egy ember valamit fontosnak érez, annak mindig oka van és nem szabadna figyelmen kívül hagyni.

Én szerettem volna megtudni, hogy mikor, és miért jön el az a pont, hogy valaki öngyilkos lesz. Mért nem volt más megoldás, és beszélgetni olyanokkal akik már így elvesztettek valakit!

Vitázni, hogy értelmes-e vagy értelmetlen ez a fórum, felesleges.

Köszönöm aki kedves szavakkal írtak ide, pár jó szót, de a továbbiakban nem írok én már ide...nehogy feleslegesen kelljen olvasnia valakinek!

Es egy fiatal ferfi? Vagy egy idos no/ferfi?

Mit tudsz az ilyen helyzetekrol? En ot eve lehettem volna ongyilkos, megsem tettem meg...

Tudod a remeny helyett van egy masik szo az eletben: illuzio. Az illuzio annyit tesz, hogy meg nincs vege a dalnak, meg mindig van egy dobas...

Ha ez is elfogy, akkor oltjak ki emberek az eletuket...

Ez az értelmetlen fórum, nem segélykiáltás!!

Ne olvasd, és nem fog zavarni, hogy nyitottam egy ilyen fórumot!

Ha valaki olyan betegsége van, hogy nagy fájdalommal jár, az lesz öngyilkos, azt valahogy megértem, és elfogadom!

De ha egy gyönyörű fiatal nő, az számomra felfoghatatlan!

Szerintem az öngyilkosság nem old meg semmit..a halál bűntetése az,hogy ami elöl menekültél,abban az állapotban lézetnél,állandóan..tehát nemhogy megszabadulnál a gondoktól,még felerősödnének és soha nem engednének..

nem vagyok vallásos,de valahogy így képzelem egy"köztes"létben az öngyilkosság utáni létet..

Immanuel Kant irta, hogy ha valaki felvilagositja (eszervekkel!!!) az ongyilkossagra keszulot tette helytelensegerol, el fog jutni ahhoz a BELATASHOZ, hogy elall tettetol.

Erre jegyezte meg egy masik nagy nemet filozofus Heidegger, hogy az ongyilkossagra keszulonek eppenseggel nincs ennyi belatasa, magyarul nem erdeklik a tiszta eszervek.

Ami valljuk is meg, eleg onzo allaspont. Arra hivatkozni, hogy mi lesz az itt maradottakkal...

Aztan az ongyilkossagok megitelesei is elegge elternek egymastol.

Romain Gary Goncourt-dijas francia iro kedelyesen elbeszelgetett kiadojaval egy kellemes napon, egyutt is ebedeltek, majd hazaballagott a lakasara es fobelotte magat. Sikeres volt, de allitolag szornyu depesszio kinozta...

Pierre Drieu LaRochelle szinten hires francia iro megmergezte magat, majd biztos ami biztos meg magara nyitotta a gazt is 1945-ben. Volt oka ra, hiszen kollaboralt a naci megszallokkal. Tette egyfajta vezekles volt...

Am mi van azokkal, akik tonkrementek, az utcan elnek es mar minden remenyuket elvesztettek? Akiknek senki sem segit? Ok mibe is kapaszkodjanak? Ugatna utanuk a kutya is?

szerintem ez benne volt már rég, van aki ilyen típus és van aki pont az ellenkezője és sose tenne ilyet bármi a gondja.

az aki ezt megoldásnak tekinti, menthetetlen... ha megmentenék megtenné később újra és újra...

Vannak olyan helyzetek, gondolok arra, amikor valami iszonyú elviselhetetlen kínokkal járó szenvedésben van része az illetőnek, ami a mindennapjait megkeseríti, ilyen egy súlyos betegség... olyankor ha öngyilkos lesz, szerintem más lehet a helyzet megítélése.

Nagyon - nagyon nehéz lehet a környezetnek, az biztos.

Ha viszont nincsenek jelei, márpedig olvastam, hogy sok esetben mielőtt megteszik, kiegyensúlyozottak lesznek, mert tudják, már úgysem tart sokáig a földi szenvedésük. Ilyenkor lehetetlen észrevenni, mit szándékozik tenni....

Ez egy nagyon összetett és nehéz dolog.

Sokan élnek depresszióval, amit egy beszűkült tudatállapot jellemez. Aki depressziós, az sokszor komolyan hiszi, hogy kevesebbet ér másoknál, hogy őt igazán nem érti és nem értheti meg senki, hogy nem érdemel segítséget. Egy jó részük ezért aztán nem beszél senkivel a problémáiról, a fentiek miatt, és szépen lassan elindul egy lejtőn. Eljöhet az a pont, amikor úgy érzi, hogy ki akar szállni, és akkor lesz öngyilkos.

Amikor szerelmes az ember, akkor rózsaszín szemüvegen át nézi a világot, minden szép és jó. Amikor depressziós, akkor viszont pont az ellenkezője, egy sötét szemüvegen át néz, és mindent rossznak lát, bár most nagyon egyszerűen fogalmaztam. Kemény küzdelem ebből felállni, főleg úgy, hogy nagyon sokat nem is kezeltetik magukat semmilyen formában, esetleg nincs rá pénzük, vagy lehetőségük.

Aki tényleg úgy érzi, hogy feleslegesen él, az nem fog megfordulni amiatt, hogy rossz lesz az ittmaradóknak, pont azért, mert a világa be van szűkülve. Még ha van is támogató család, barátok - nem mindenhol van így -, akkor szakember segítségére van szükség a talpraálláshoz. Az odaülök elé és faggatom nem feltétlenül célravezető.

Köszönöm, én a vitatkozásodból nem kérek, nem a Te embered vagyok.

NEm képzeltem el sehogy, nem lennék ennyire radikális, nem vitetném el kényszerzubbonyban, (nem is tudom, mit képzelsz el rólam)de mellette lennék. Lehet, hogy ez lenne az utolsó találkozásunk, de legalább minden tőlem telhetőt megtettem.

ÉS igen...magunkat sajnáljuk. NE legyen benne sose részed.....

És mégis hogy képzeled el a segítséget? Hívod a pszichiátriát, hogy itt egy ember, aki szerinted önveszélyes?

Tulajdonképpen a gyász is tömény önsajnálat. Akik sírnak, nem azt sajnálják, hogy az eltávozottnak rossz volt az élete, nem azt sajnálják, hogy a halott szenved (hiszen nem tud), hanem magukat sajnálják, hogy NEKIK nincs már valakijük.