Újra hinni (beszélgetés)

Szia,

Köszi a választ!

Tudom előítélet és félek legbelül h nem e velem is megtörténik.

De megbeszéljük és remélem minden helyre jön!

Szia!

Ha az elején elmondta, akkor nem nem ilyennek ismerted, hanem nem erre számítottál. Most jártok egy éve, hidd el egy év alatt nem ismered meg. De megbeszéltétek és ő őszinte volt. Neked viszont előítéleteid vannak, sőt, szerintem rettegsz, hogy ha mással ezt tette, veled is meg fogja tenni. Ha szereted ezt a lányt, akkor el kell fogadnod amit tett, hiszen nem veled tette és változtatni pedig nem tudsz rajta. Viszont mindenképpen állj elé és mond el neki, hogy ez neked mekkora probléma és alaposan beszéld át vele a dolgot. Én a történetedet tapasztalatból tudom, de én a másik oldalon álltam. És sokkal enyhébb a szitu is. Van a mostani párom, illetve már vagy négy hónapja szakítunk. Megismerkedtünk (bár egy picit már akkor furcsállottam bizonyos dolgait). Elmeséltem neki, hogy a régi barátnőmmel 8 évvel ez előtt voltunk egy esküvőn, ahol volt egy fiatal jegyespár. És az este folyamán a lánnyal többször összetalálkozott a tekintetünk, sőt, szinte vonzotta egymást. Ennyi történt, még a nevét sem tudom. Hajnalban miután hazamentünk megbeszéltem az akkori párommal, gondoltam így tisztességes. Nem is volt semmi baj. Azt a lányt soha többé nem láttam. Ennyi volt, egy apró intermezzo. De képzeld, mikor ezt elmeséltem a mostani páromnak...akkor nem szólt semmit. De az egyik reggel arra ébredtem, hogy ott sí mellettem, és könyörög, hogy keressük meg nekem azt a lányt, mert én őt soha nem fogom annyira szeretni, mint azt a lányt. Akit egy este láttam és a nevét sem tudom, ráadásul 8 éve volt. És utána azért nem mentünk el egy esküvőre, mert ő nem bírná ki, ha így megaláznám őt.

Gondolhatod mit éreztem. Szóval tisztázzad vele és ne vádaskodj. Volt, megtörtént, nem veled tette. Nyugodtan beszéljétek meg. De téged nem bántott meg. Azt pedig, hogy ő szeret e azt neked kell tudni. Ha szeret, amíg szeret, biztosan nem tenne ilyet veled. Az ember nem tudja megtenni. Ahol ez előfordul, ott már komoly baj van. Ha szeretitek egymást, meg tudjátok beszélni. De ne vádaskodj, mert nem tett ellened semmit. Fogadjunk, hogy tettél már olyat az életedben, ami neki sem nyerné el a tetszését.

Sok sikert a megbeszéléshez. Hidd el, ez a legegyenesebb út. És szerintem az egyetlen.

Sziasztok!

TI MIT TENNÉTEK?

Már 1éve járok a barátnőmmel!

Elején tisztáztunk mindent a múlttal kapcsolatban.

Letisztáztuk kinek hány barátja és barátnője volt, h ne utólag derüljenek ki ilyen dolgok!

Elmondta h volt 1 éjszakás kalandja 1 sráccal, ami engem nagyon felháborított! Mivel nem ilyennek ismertem! Kiderült h a srácnak volt barátnője és ő tudott róla.

De elfogadtam mert régen volt(bár elítéltem, h annak tudtában feküdt le valakivel akiről tudta h barátnője van), erre fel kiderült h akkor volt neki is barátja csak azzal haragban volt.

Jó, nagy nehezen ezt is bemeséltem magamnak h nem megcsalás, h már 1 hónapja nem taliztak, de most kiderült 1 év után, h azon az egy éjszakás kalandon két estét ért!

Első szex még lehet tévedés, kíváncsiság,..... akármi.

De a másikat h magyarázza meg? az mi volt? ha tudta h van barátnője a srácnak és van neki is barátja(bár haragban voltak)!

Ez mi ha nem könnyűvérűség, megcsalás, hűtlenség és megalázó viselkedés?

SZERETEM, de nem tudom h ezek után tudok-e neki hinni, megbízom-e benne!

Nem ilyennek gondoltam! Nagyon felzaklatott az este!

MIT TEGYEK? SEGÍTSETEK!

Szia!

Írtad, hogy a mestered hisz benned és ez nagy lökést adott. De ez nem elég. Majd, ha magad hiszel magadban... akkor már jó úton haladsz. Egyedül vagyunk az élet dzsungelében. Magunkért csak mi harcolhatunk. Mások segíthetnek, támogathatnak, de a csatát nekünk kell megvívnunk. Sajnálom az életedet és Te is sajnálod. De ne tedd, szedd össze magad, nézz előre. És bízz magadban. Majd meglátod, mikor valami sikerül, rájössz, hogy bármit meg tudsz tenni. Akármit. Mert csak rajtad múlik. Ne felelj meg senkinek, csak is saját magadnak. És minden jóra fordul! Emeld fel a fejed.

Hűűűű, hát kemény lesz, amit írok, de szerintem első lépésként tényleg azt kellene elérni, hogy jóóóóó messze kerülj a szüleidtől, fizikailag is.

És ne legyen lelkiismeret furdalásod, ha szomorkodnak. Szerintem nekik sincs azért, amiért te szomorkodsz most.

Nem könnyű ám megtalálni az életcélunkat, de amikor a szülők hegyként magasodnak föléd az elvárásaikkal, eltakarnak minden kiltást.

Csak futva olvastam át a hozzászólásokat.

Érdekes meglátás, hogy ha valaki szeretetre, odafigyelésre, feltétel nélküli elfogadásra szomjazik, és erről ír, akkor rögtön megcsavarjuk a dolgot és visszakérdezünk: te figyelsz másokra?

Narumi szerencsére felismerte, hogy probléma van a környezetével, tudatosította és segítséget kért.

Nem lett anorexiás, vagy szerfüggő, vagy egyéb, ami nagy-nagy szerencse.

Én azt mondom, valaki azt kéri, figyeljünk rá és szeressük, tegyük meg. Ha valakit feltétel nélkül elfogadnak, empátiával fordulnak felé, megszereti önmagát, és a következő lépés, hogy megszeret másokat. Erre figyelmeztetni sem kell. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat: vagyis, ha önmagad nem szereted, akkor a felebarátodat sem fogod tudni szeretni!

És igenis, vannak olyan szülők, akiket nem lehet szeretni! Nem kell mentegetőzni. Vannak szülők, akik rosszul szeretnek, amit szeretetnek hívnak, az valami teljesen más dolog! Ha ezt felismertük, jogunk van sírni, jogunk van megsiratni azt a szeretetet, amire vágytunk, de nem kaptuk meg.

Biztos van jó oka a szülőknek is, hogy miért voltak figyelmetlenek, de a tény, tény, nem adták meg a gyereküknek azt, amire a legnagyobb szüksége volt, a figyelmet, az odafordulást. Ha haragszol rájuk ezért, ne legyen lelkiismeret furdalásod.

A te érdeked most azt diktálja, hogy megteremtsd a magad számára azt a környezetet, ahol biztonságban érzed magad, hogy olyan barátokra lelj, akiket őszintén kedvelsz, hogy olyan munkát találj, amit szívesen csinálsz.

Ne add fel, kapard ki a gesztenyét, amit az élet neked szánt, mert fontos vagy, mert egyedülálló érték vagy, egy saját univerzum, megismételhetetlen valóság!

Az élet túl rövid ahhoz, hogy a másoknak való megfelelés, vagy az ebben való kudarc feletti kesergés töltse ki az egészet.

Ne azt mondogasd magadnak, hogy mi az, amit nem szeretnél, mert ha erre szánod a gondolataidat és az erődet, akkor egészen biztosan ezt is fogod bevonzani. Inkább arra összpontosíts, hogy mit szeretnél. Nem baj, ha még nem tudod, rengeteg időd van kitalálni.

Sziasztok!

Én is hasonló cipőben jártam/ok. Nem feltétlenül egocentrikus, hogyha nem nyit mások felé, mivel ha az ember már rengeteg pofont kapott, akkor nem lesz ereje, bátorsága ismét közeledni. Nekem a pszichológusom tanácsolta, hogy távolodjak el lelkileg anyámtól, a családomtól. Szerintem először "önzőnek" kell lenni és talpra állni és utána nyitni a családfelé, hogy segítsük őket. Mert amíg az ember lelkibeteg addig nem fog tudni másokon segíteni és magát is tönkreteszi.

Semmi baj azzal, ha valaki "csak" az érzéseit írja le. Ha valaki le meri írni az érzéseit egy fórumon, az már az első lépés az őszinteség felé önmagával, és másokkal szemben. Őszinteségen itt nem az igazmondást értem, hanem önmagad felvállalását.

Minous, ne akarj minden áron megfelelni a szülői követelményeknek. Mi a biztosíték arra, hogy ők látják helyesen a dolgokat és nem te? Bár persze a helyes nem is jó kifejezés. Egyszerűen csak különböző módon szemlélitek a világot és különböző véleményt formáltok róla. Az is simán elképzelhető, hogy a szüleid a saját, be nem teljesült álmaikat vetítik ki rád. Ne hagyd magadat megnyomorítani, vállald fel a személyiségedet, gondolataidat, érzéseidet, találd ki, hogy te mihez szeretnél kezdeni a saját életeddel.

Én is "komolytalan" szakra járok, szabad bölcsészetet tanulok. Az apám mondjuk nem is lelkesedett érte, hogy otthagyjam a német szakot emiatt. Jó tényleg van benne igazság, hogy a nyelvszakkal könnyebben el tudnék helyezkedni, mint a szabad bölcsészettel, de én már kitaláltam, hogy mit szeretnék csinálni, azt is, hogy reményeim szerint miből fogok tudni megélni. Ennyi. Bár az a helyzet, hogy apukámmal nem is túl felhőtlen a kapcsolatunk. Mostanában jöttem rá, hogy ő, mint apa és mint férfi mintakép, eléggé hiteltelen számomra. Igencsak fájdalmas volt ez a felismerés, de ez van, nem tudok rajta erőszakkal változtatni, csak ha ő maga szeretne változni. A véleményét pedig mindig meghallgatom, de sajnos már nem tudom igazán komolyan venni.

Szerencsére anyával nagyon jó a kapcsolatom. Ő is elmondta a fenntartásait, de elfogadta a döntésemet, és elfogad engem olyannak, amilyen vagyok. Hát vele is sokat harcoltunk, és sokat alakítottunk egymás személyiségén, mire idáig sikerült eljutnunk.

nagyon jó a cikk,részben mert én is hasonló cipőben jártam,csak nem mertem leírni,mert féltem,hogy egocentrikusnak titulálnak (engem is:)).hát lehet,hogy az lennék,vagy Te is az vagy,nemtudom,Téged nem ismerlek,magamat meg nem tudom megítélni,csak az ismerőseimre tudnék hivatkozni.(ők ugyan nem mondják,dehát ki mondja ezt ki nyíltan manapság?)szóval lehet,hogy ez önzőség,de szerintem ennek is megvan az oka.a kiskori elnyomás,esetleg az ,hogy van egy tesód,akinek látod,hogy milyen jók az eredményei,magasan a léc,Te meg nem tudod átugrani(saját példa...:S),vagy csak nehezen.és akkor jönnek a bezzeg-ek,és akkor az jut eszedbe,hogy hát Te nem vagy jó semmiből,mindig csak a tesó,vagy az a bizonyos jobb valaki,akinek minden sikerül.(sajnos az én életemben kettő ilyen jobb ember is van.persze szeretem Őket,csak gyakran van az a "bezzeg"kezdetű szöveg,amit hallok általában a szüleimtől.féltékeny nem vagyok erre a két emberre,tisztelem Őket,és becsülöm,de nem akarok az lenni,mint Ők.ezalatt a foglalkozásukat értem)és ebből kifolyólag aztán mindig látod,hogy a szüleid a tesódra néznek büszkén,elhomályosult tekintettel,Te meg csak vagy,és egy "komolytalan"szakmát szeretnél űzni.(saját példa:))és akkor megfogalmazza Benned valaki,vagy magadtól megfogalmazódik Benned(nekem a barátom fogalmazta meg:)),hogy márpedig Te is képes vagy arra,ha nem jobbra mint a tesód,vagy az a bizonyos,és már csak az lebeg a szemed előtt,hogy jobb leszel.és ha ezt bemagyarázod magadnak,észre sem veszed,de el is hiszed,és ez egy kívölállónak úgy tűnik,hogy ilyen egoista vagy,de Neked teljesen természetes törekvés.aki nem élte át,az nem is tapasztalta,nem tudhatja milyen az,folyamatos versenyben élni.

persze ez nem teljesen olyan ,mint a Te problémád,vagyis nemtudom,mert nemtudni pontosan miből indult ki ez a hitvesztés.Van tesód,ha szabad megtudnom?fiatalabb?

és amúgy az teljesen jó tanács volt,hogy próbálj meg nyitott lenni,de bevallom nekem a pszichológus segített a legjobban.rávilágított pl arra is,hogy a féltékenykedésem(önbizalom,és bizalom hiány,félelem,kételyek-->ez a féltékenység oka)erre vezethető vissza,a tesómmal való folyamatos példáulozás,illetve,hogy Ő vitte valamire,én meg csak komolytalan egyetemre akarok menni.(anya orvos,és én nem leszek az.a nővéremnek már miunkája is van,és diplomája,de Ő nem orvos)

szóval szerintem azért elég komoly probléma,Te érzed a legjobban,milyen rossz is az,örökös bizonytalanságban lenni,hogy vajon most mi is van,"az-e Ő akinek mondja magát?,vajon rólam beszélnek?"-és hasonló típusú nyomasztó gondolatok hatása alatt élni,és ráadásul még nem is figyelnek Rád kellően.ha nem is anyukád,de a barátaid kellett volna,hogy megértsenek.a hasonló korúaknak általában hasonlóak a problémáik is.lehet,hogy anyud csak marha fáradt volt,de a barátokat akkor sem értem mért nem segítettek...

szóval az egocentrikus én nem feltétlen abból adódik,hogy hatalmas önbizalma,önbecsülése van valakinek,lehet épp az ellenkezőjétől,a minimálisnál is kisebb önbizalomtól is.persze elég amatőr vagyok a témában,nem olvastam könyveket erről,nem vagyok pszichológus,és még csak 18 vagyok,de tapasztalatom egy kevés van már.remélem nem lesz több,de a lényeg,hogy ez csak egy vélemény,semmit sem ír felül,és nyilvánvalóan a szakmabelieknek( ha jól láttam volt Valaki)több tudásuk van ebben a témában.én csak az érzéseimet írtam le:)

Húú, hát nem gondoltam volna, hogy ilyen hatása lesz a cikknek. Gondoltam azért osztom meg másokkal, hátha valaki hasonló helyzetben és hogy van remény, van kiút. Egocentrikus? Nem tudom. Amiben tudom, hogy önző lehetnék sosem teszem meg, mert gyáva vagyok.

Tényleg úgy jön le, hogy hibáztatok embereket. Pedig csak emberek. Úgyanúgy hibáznak, mint én. Sőőt, nagyobb részt magam miatt kerültem ide. Igyekszem változtatni rajta.

Ezzel én is tisztába vagyok, hogy az élet senki számára sem egyszerű. De nem mindenki erős. Én sem.

Tudom..a gyermekpszichológia a "hivatásom". Mégis azt mondom, abból amit leírtál kissé egocentrikus személyiség tükröződött. De ez nem bántás. Személyesen beszélgetve lehet, hogy másnak látnám.

Az biztos csak, hogy sosem lehet csak másokban keresni a hibát.

Tudod, gyerek nem úgy mutatja ki, ha baj van, hanem magába fojtja. Ha az a gyerek 14 éves, akkor is. Ha ebben nő fel, úgy marad.

Empatiksság: mindig nyeltem, és próbáltam más kedvére tenni. De ha soha semmi nem jó... Ráadásul feszültségvezető szerepet is betöltöttem. Tisztában vagyok, hogy anyum miért fáradt. Igyekeztem segíteni. De nem volt jó. Mostmár másképp áll hozzám, szerencsére. Csak egy törés kellett;)

Azért ez nem úgy működik, hogy csak várjuk , hogy figyelmet kapjunk ölbe tett kézzel. Te figyelsz a körülötted élőkre? Te tudod a testvéreidnek, szüleidnek milyen gondjai vannak, mennyire fáradtak?

Valaki azt írta, te el vagy nyomva..Miért is?

Legyél nyitottabb, empatikusabb és a világ is nyit feléd. Van egy mondás, aminek az a lényege, hogy nem akkor leszünk boldogok, ha csak a saját boldogságunkat keressük, hanem ha megpróbálunk másokat is azzá tenni. Kicsit sziruposan hangzik, de igaz.

Sziasztok!

Köszönöm a hozzászólásokat!

Blueeyes74: Igen, mondták régebben, hogy miért vagyok ilyen, minek fújom fel... Az már egy jó dolog, ha valakivel meg tudod beszélni. Lehet, nem segít a helyzeten, de megkönnyebül a lelked tőle. Pontosan nem tudom, milyen helyzetben vagy, de semmiképpen sem szabad tűrnöd! Könnyű javasolni, de nehéz megtenni.

ercuki: én is remélem, hogy jobb lesz:) Egy nagy lépés hiányzik, hogy tényleg jü legyen, de ahogy írtam Blueeyes74-nek, egyáltalán nem könnyű megtenni. Köszönm a hsz-t:)

russodebby: Köszönöm:) Igazad van. Nem minden ember egyforma. De a mai világban a felszínesség hódol. De szerencsére vannak még olyan emberek, akikre lehet számítani. Csak ritka.

Szia! Én azt gondolom,hogy téged szinte az egész környezeted elnyom. Pedig nem ezt érdemled! Kiskorodtól kezdve magadba fordultál és nem volt kivel megbeszélned a fájdalmaidat! Ez valószínűleg azért van,mert nem volt önbizalmad és féltél attól is,hogy negatív kritikát kapsz:pl.túlreagálod stb.Ne add fel! Hány éves vagy? Azért érintett meg az írásod,mert hasonló cipőben járok,csak én meg tudom beszélni,de igazából így sem lépek semerre sem...hanem tűrök.

3gyerekes anyuka.