Úgy szeretlek...

Meglátásom szerint az első beszélgetés a meghatározó. Lehet az csak egy perc, melyben olyan mondat hangzik el, amelyen régóta gondolkodunk, és ő mondja ki helyettünk. A hormonok is varázsolhatnak, amikor közel hajol hozzánk az illető, hogy üdvözlésként és a bemutatkozás alkalmából puszit nyomjon az arcunkra. Számos hatás ér bennünket az első találkozás alkalmával, de az első pillantás csak egy impulzus arról, közelebb lépjünk-e vagy maradjunk a háttérben.

Szerelem egy életen át? Mennyi időre gondolhatunk, ha az egy életet át kategóriában mérünk? Akik később találkoznak, mondjuk egy házassággal a hátuk mögött, ötvenévesen, már nem tartoznak ebbe a csoportba? És az egy életen át szerelembe tartozik a plátói vágyódás is, amikor általában olyanokat óhajtunk magunk mellett tudni, akikről idealizált elképzeléseink vannak? Létezik egyáltalán józan napjainkban, életünkben hosszú, varázslatokkal megtöltött, szerelemre épülő kapcsolat?

Barátnőmmel néhány napja főleg a párkapcsolatokról csevegtünk. Mi kell ahhoz, hogy egy jól kezdődő szerelem ne fásuljon el, kitartson a gyerekek mellett is? Ötletbörzeként ömlengtünk arról, mi mindenre van szükség, de reálisan csak egy tényt állapítottunk meg. Mert tény, hogy a nő-férfi kapcsolat csak akkor tartós, ha mindketten akarják, ha mindketten tesznek a működés érdekében. Fokozatosan, kitartóan, hónapról hónapra úgy élve, hogy kedvesüket nem hanyagolják el. Akkor talán létezik egy életen át tartó szerelem, melynek intenzitása néha csökken, de sosem szűnik meg létezni.

A magyar népmesék között van egy gyönyörű történet: amikor a király megkérdezi a lányát, mennyire szereti, ő pedig azt mondja, mint az emberek a sót. Kislányként ismertem meg ezt a mesét és rögtön a kedvenceim közé soroltam. Sajnáltam a királyság alattvalóit, amikor nem ehettek finom rántott húst, és még a burgonyapüré is sótlanul került egy lakoma alkalmával az asztalra. Ma már tudom, nem kell szó szerint értelmezni a mesét, hiszen a reformkonyhák nagy része ma már csökkentené a só bevitelét. Ám, mégis látom a tanulságot a királylány válaszában. Az emberek élete olyan íztelen és semmitmondó lenne szerelem nélkül, mint az ételek só nélkül. Egészséges életmód ide vagy oda, miért rossz, ha a szerelem jelen van (esetleg berobban) az életünkbe? Hogy lehetne ez a tiszta érzés bűn? Miért is kell ellene olyan harciasan küzdeni ellene? Talán a társadalmi elvárások miatt?

A szerelemről egy mondás igaz: kortól és nemtől független. Akkor, amikor nagy tűzzel beköszönt, visz mindent. Olyan, mint a régi dunai árvizek: a töltések sem állhatnak az útjukba. Megtölti az üres árkokat, letarolja a biztosnak hitt pontjainkat. Néha helyébe jobb és szebb kerül, máskor sivatagot hagy maga után. De ahogy az árvíz csitulásánál is hálásak vagyunk, úgy a szerelemre visszapillantva is újraértékeljünk mindazt, amit kaptunk. Látjuk, milyen kincseink, értékeink a meghatározóak.

A szerelem maga a só. Ízt ad, színt csempész az életünkbe. És hogy mennyire szeretünk, az ne csak Valentin-napon mutatkozzon meg!

Szerző: Mészáros Krisztina

Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával.