Úgy néztél rám...

Velem előfordult, igaz nem sokszor.

Fiatalkoromban többször is, akkori párom mindig megdicsérte, hogy ezer közül megismerné a bőröm tapintását, ha csukott szemmel hozzáér. Mégsem volt egy romantikus kapcsolat, lelkileg nem érintett meg. Régen persze kaptam bókokat és elismerést, nem is keveset, mégis két alkalom maradt meg eddigi életem során, amikor ÉREZTEM, hogy kívánnak és hogy nagyon fontos lennék. Egészen ezelőttig csak egy fiatal lány voltam a sok közül.

Volt egy férfi, egyidős velem, aki nem volt túl szép és emiatt hiába erőltette, nem voltak sikerei a nőknél. Kopasz is volt, de én is mégis láttam benne valamit. Volt néhány nő az életében, aki nem igazán volt az esete, de kellett, hogy legyen vele valaki. Engem viszont az élet az útjába sodort. Tudtam ez első percben, hogy nem állnék szóba se vele 10 évvel ezelőtt, de valamiért kapcsolatban maradtam. Ő volt az első férfi, akinek nagyon tetszettem. Akinek a szemében azt láttam, hogy csodál, hogy nem tud betelni azzal, hogy a karjában tarthat. Az a tekintet Oscar díjat érdemelt volna. Csodálatos pillanat volt ez nekem is, de ő nem tudta.

Szeretettel gondolok rá, elég sokszor. Ennek ellenére eltűntem az életéből. Ünnepekkor szokott írni, nem egyedülálló már.

A másik egy fiú volt, egy vékony, törékeny, sebzett arcú szőke fiú. (Utólag megtudtam, hogy pont ilyen barátnője volt, mint én, alkatra nagyon bejöttem neki.) Szóval alig hittem el, hogy tetszem neki. : ) Olyan abszurd volt, hisz fiatal. Mindig zavarba jöttem egy bóktól, egy szemezéstől is és nála éreztem egyértelműen azt, hogy nagyon tetszem neki és "élet-halál harc" ez benne. Nem volt neki sem senkije, forró nyári napokon mire is vágyhat egy fiatal srác? Mi más is érdekelhetné istenigazából? Jó érzés volt, mikor egy-két alkalommal holtbiztosan éreztem, hogy ez a fiú kíván engem s velem szeretne lenni, Úgy...

Volt, hogy felálltam egy asztaltól, elindultam és olyan közel jött utánam, hogy szinte a sarkamra lépett. Annyira éreztem a vágyat, hogy ilyen közel akar lenni, amikor senki sincs ott. Majd egy alkalommal ültem, amikor arra jött és sokat jött arra és mindig nézett és nagyon komolyan s vágyakozó arccal. Kicsit flegmán, mint akinek mindegy, hogy ma is lát-e vagy sem. Persze nagyon nem volt mindegy. Megállt előttem fél méterre, a hely közepén és csak toporgott, nézte a testemet. Tudtam, hogy fáradt, mert sokat dolgozik és szó szerint azt, hogy megölelne, hozzám bújna. Mondtam volna szívem szerint: "Gyere, te kis hülye!", de korom miatt nem mondtam, mégis egy férfi lépjen, ha fiatalabb is. Nem lehet ennyire félszeg.

Egész életemben CSAK negatívumot kaptam otthonról. Az, hogy soha senkinek nem fogok kelleni szinte refrén volt. A gúnyolódások, hogy ne szólaljak meg, mert lejáratom csak magam és hogy olyan az alkatom, mint nagyanyámnak, ez a sok kis "vicces beszólás"... Semmit soha nem hittem és feltételeztem a nőiségem létezéséről. Hisz 11-13 éves koromtól ezeket hallottam. Szörnyű! Soha nem szabad egy lánygyermekkel így beszélni, még ha nem is szép. Egy lányt mindig dicsérni kell.

Szóval, ahogy telt az idő és átláttam az életemet, mertem hagyatkozni az érzéseimre. Akkor láttam meg ezeket az alkalmat, hogy milyen fontos és milyen jó érzés, ha valakinek a vágya tárgya vagy. Kívánom, hogy mindenki egyszer átélje, de ha lehet minél többször.