Titeket nem zavar, hogy egyeseknek "hosszabb" párkapcsolatok jutnak? (beszélgetés)

Élek is a lehetőséggel, előkészülök holnapra mert bizony fel kell kelni. És ha nem alszom ki magam, bizony.......

Kedves Andrea1990! Kaptál itt sok tanácsot, jól gondold át. Én még mindig azt javaslom adj még egy lehetőséget. Ne te legyél csak aki a másik kedvét keresi, de ha a próbálkozásaid sorra kudarcot vallanak akkor tényleg el kell gondolkozni, mit szeretnél az élettől, jó-e neked így. Aztán vagy megalkuszol vagy lépsz és keresel egy hozzád jobban illőt. Aki a te érdekeidet is nézi, aki viszont szeretne örömet okozni és boldoggá tenni. :)

hát gondold át leánykéréskor majd, hogy ilyen életet szeretnél-e élni a jövőben, mint ami most van :) az emberek nem változnak, és mindig vannak dolgok, amikben kompromisszumot kell kötni és/vagy elfogadni, de azoknak nem szabad olyanoknak lenniük, amik alapjában a te életedet rontanák

nekem furcsa, hogy még most, házasság, gyerek előtt sincs rád ennyire tekintettel, és nem számít neki, hogy te mit szeretnél, mihez van kedved. mert még egyszer-egyszer simán érthető, ha túl fáradt, de hogy ez csupán csak azért történjen és általánosan, mert neki nincs kedve, akkor ülj te is otthon, hát... nekem egy párkapcsolat társakról szól, akiknek az is nagyon fontos, hogy a másiknak örömet szerezzenek, akik azt is nézik, a másiknak mi a jó, nemcsak önmaguknak

Nah, legalább akkor kimozdultatok! Bár én az éttermi szilvesztert nem igazán szeretem. Valahogy nem lehet olyan felszabadultan bulizni. Nem mintha tök részegen akarnék asztalon táncolni, de mégis feszélyez. Persze a társaságtól is függ.

Mi baráti társasággal voltunk, mondhatni házibuliban. Jól éreztük magunkat, ettünk-ittunk, (batyus jellegű volt, mindenki vitt valamit) beszélgettünk, táncoltunk, anekdotáztunk -mert volt miről- azokon jókat röhögtünk :) Szóval jó volt! Az is hozzátartozik, ez egy jól összeszokott csapat az évek alatt összegyűlt sok sok közös élménnyel, de mindenkinek vannak külön élményei is! Hát minden volt csak punnyadás nem!

én is jobban szeretem a hétvégi programokat legyen az koncert vagy bármi, főleg a péntekit, mert -szoktam mondani- nekem már 2 nap kell kipihenni a fáradalmakat, meg egyébként is ha nincs meg a napi 9 óra alvásom minimum, akkor képes vagyok sárkánnyá válni, de ha valami nagggyon olyan, akkor simán bevállalom hét közben is! Hiába kell dolgozni menni!

Tényleg, Andrea1990 szilveszterezni voltatok valahol?

Nagyon szépen összefoglaltad! Így téged olvasva jutott eszembe, nekem van egy bakancs listám a családi üzenőfalra rakva, ahol pl. rajta volt a befagyott balaton. Mivel mindig és kizárólag csak nyaranta mentünk, sosem láttam befagyva. És a férjem a múlt hét végén elvitt megnézni! Nagyon jól esett, boldog voltam mint egy kisgyerek, pedig mentünk, láttunk, fényképeztünk és jöttünk. Nem voltam a befagyott tavon fél órát, de az az idő a mindent jelentette számomra! (egy ő óhaja is fel van írva, de ahhoz jó idő kell)

Szóval igen, felmerül a kérdés, hogy a fórumindító párja tényleg szereti-e, vagy esetleg ennyire önző, csak magára gondoló hímsoviniszta?

remélem nem, és egy komoly beszélgetéssel még változtatható. Mert én egy ilyen megrögzött "mentsük ami menthető" fajta vagyok, bár ha nem menthető azt is belátom, akkor viszont minél előbb legyen vége! Két ember életéről van szó, nem csak a pasiéról! Akit szeretek annak megpróbálok mindig örömet szerezni, közben én is jól érzem magam.

nincs olyan, hogy fogy az idő a bulizásra, közös programokra :) majd meg fogod tudni te is, a házasság, anyaság nem abból áll, hogy papásmamást játszva néztek egymás szemébe egész nap és persze mosolyogtok a gyerekre :)

nem véletlenül van annyi depressziós anya meg szülés utáni depresszós. a házasság nem zárda, az anyaság pedig nem jelenti azt, hogy megszűnsz nő és ember lenni.

szórakozás nélkül meg az élet nagyon unalmas és sivár. biztos vannak, akik beérik annyival, hogy otthon ülnek és a kötelező dolgokat megcsinálják, aztán annyi, de nem cserélnék velük életet, az tutibiztos. nekem az már inkább a halál, csak lábon kihordva :)

Igen, erre meséltem példának, hogy mi éltünk fiatalon, aztán a gyereknevelés idejére "lenyugodtunk",azt élveztük. Most, hogy megint megtehetjük igenis újra élünk! És megmondom őszintén, alig vártuk ezt az időt! Először csak nappal 1-1 napot hagytuk magukra a gyerekeket amikor már ők nem akartak jönni velünk. Most már azért nincs gond, a legidősebb önálló életet él már, a két fiatalabb is 20 és 22 éves. Koncertre mondjuk nem jönnek velünk, mert én a Kowalskyt szeretem ők meg nem, de vannak programok ahonnak ők sem akarnak kimaradni és szívesen jönnek.

Szóval a "kiélés meg lenyugvás" átmeneti állapot. :) most megpróbálom újra kiélni magam a nagymamaság előtt és reménykedem, hogy hagynak még pár évig élni :) De ehhez én megtaláltam a hozzám illő társat a férjem személyében.

Nagyon tetszik ez a mondat :) Pont erről akartam írni.

Kedves Andrea!

Megértelek, mert nekem is valami hasonló volt. Nem sok anyagi és egyéb lehetőségünk volt, nagyon sok mindenből kimaradtam és én is tombolni vágytam, meg utazni. A húszas éveim vége felé adódott lehetőség, és évekig rettenetesen élveztem, hogy végre bepótolom, amire addig hiába vágytam. Mondjuk nekem sosem volt álmom a bulizás, koncertre járás, éjszakázás, az nem hiányzott. De a saját igényeimnek megfelelően kitomboltam magam: kirándulás, hegyi túra, társasági események - igazából nem tudom elmagyarázni, mi volt benne annyira jó, de úsztam a gyönyörűségben. Aztán lecsillapodtam, de ha a lábamban maradt volna a tánc, az ma is fájna. Szóval nagyon is jogos, amit érzel, valahogy be kell pótolnod, amit veszteségnek érzel, és utána lecsillapodnod. Pláne, hogy lehetőséged is van rá. Különben félő, hogy egyszer majd 1-2-3 gyerek után tör ki belőled elemi erővel a dolog, és akkor még a családod is felborulhat miatta.

A másik gondolatom: biztos, hogy szeret téged ez a fiú? Ha a páromról tudnám, hogy nehéz élete volt, és nem teljesültek a vágyai, akkor inkább megelőzném a felvetéssel, hogy menjünk, utazzunk, láss te is világot, és boldog lennék, hogy látom kivirulni. Ha valaki igazán szeret valakit, akkor vele is el akar menni azokra a helyekre, ahol már járt, neki is meg akarja mutatni. És főleg hogy fontos neki, hogy a másik megtapasztalhassa, amire annyira vágyik. Nem azzal elintézni, hogy ő már látta. És te? Nem számítasz neki? Később majd hogy fog majd számítani neki, mit érzel, ha most nem számít?

A Kék kastély c. L. M. Montgomery könyvben volt benne, ahol a világot látott férj mondja a feleségének, aki szinte bezárva élt addig, és csak a vágyaiban látott világot: mindent meg akarok mutatni neked ezekben az országokban, és a te szemeden keresztül is látni ezeket. Szerintem valami ilyet jelent a szerelem.