Testvérek - Nagytesó, kistesó problémák

Kicsit visszamegyek az elejére, ott kezdem, hogy párommal 12 éve ismertük meg egymást. Azóta is egy párt alkotunk, bár nem volt házasság. Nekünk ez nem olyan fontos, mi enélkül is boldognak érezzük magunkat. 4 éve éltünk már együtt, mikor elkezdtünk beszélni a családalapításról. Emlékszem, nyár eleje volt. Abbahagytam a gyógyszert, aztán szeptemberben megtörtént: az első kis csodánk megfogant. Mint minden friss szülő, mi is nagyon izgatottak voltunk, a gyerekszoba nagyon hamar elkészült és utána pedig hiába élveztem a terhesség minden pillanatát, nagyon hosszúnak tűnt a még hátralévő idő. Aztán végül, ahogy az orvos mondta: "Ha megnő a körme, akkor kibújik, bent még nem maradt baba"... :)

Apuka és én is nagyon boldogok voltunk. Élveztük minden percét, pillanatát. Mivel Barbika nagyon izgága és rossz alvó volt, úgy döntöttünk egyelőre nem lesz ki tesója. Pedig mindig arról beszéltünk, ne legyen nagy korkülönbség. Vissza is mentem dolgozni. Mivel nem vagyok híve a bölcsinek, csak az ovis beszokás után. Barbi már 4 éves volt, mikor újra fel jött a "téma". Abbahagytam a gyógyszert. Aztán következő hónapban már teherbe is estem. Még nem szóltunk Barbinak, hiszen tudtam, amíg nem látszik, hiába is. Kicsi még. Aztán teltek a hónapok, egyre nagyobb volt a hasam. Sőt sokkal hamarabb látszott a terhesség. 4 hónapos terhes voltam, mikor megkérdezte a Barbi, miért ilyen nagy a hasam, mert nem híztam, hogy őt idézzem: "Anya, a kezed meg a lábad sovány maradt". Leültünk vele, beszélgettünk, elmondtuk. Úgy tűnt, örül. Persze a "mikor?" is elhangzott.. Az volt rá a válasz (apósomnak jó nagy sör hasa volt), "Majd ha nagyobb hasam lesz mint papinak!" :) Sosem nyúlt a hasamhoz, 9 hónapos terhes voltam, mikor először megfogta és mondta a huginak, hogy most már jöjjön ki, mert anya nehezen mozog és ő is már nagyon kíváncsi rá.

Aztán a ki írt időpontomon mentem NST-re és közölték, maradnom kell, mert nem az igazi és megfigyelnek. Nem is engedtek már haza, úgy kellett magam után hozatni a cuccom. Mindennap jöttek látogatni, ilyenkor 2 órát is ott voltak, Barbi miatt is. Láttam rajta pár nap után, hogy nagyon nehezen viseli már. Az elején még nem, de bizony egy hét után már sírt nagyon, menjek végre haza. Hétfői nap kerültem be a kórházba. Egy hét múlva hétfőn már anyum nem vitte oviba, próbált a kedvére tenni. Aztán szerdán el jött a nagy nap, reggel rossz NST miatt irány a szülőszoba, persze az ilyenkor szokásos előkészületek meg történtek. Picikém nem bírta a fájásokat és az oxitocint. Azonnal a műtőbe. Hamar lezajlott minden. Addigra már mindenki kint ült a váróban, értünk izgulva. Betoltak a szobámba, ami közvetlen az újszülött szoba mellett volt. Jöttek be megnézni a hugit. Hallottam Barbika hangját: "Engem nem érdekel a hugi, anyát akarom látni. Ő hol van? Miért nem jön ide?" A szívem szakadt meg, de nem kelhettem fel. Csak telefonon beszéltünk. Aztán másnap nagy erőt vettem magamon, lementem hozzá, a kórház mellett volt egy park, mindig ott játszottunk. Most is lementem, fájt, húzódott, de ő boldog volt. Elmentünk haza szombaton.

Az első pár hónapban még nem vettem észre nagyon semmi jelét annak, hogy itt bármi probléma lenne vagy lesz. Nem erőltettem rá semmit, ha szeretett volna, segített, ha nem, hát nem. Aztán mikor elkezdett Dorina totyogni, akkor kezdtem észre venni, hogy egyre inkább kerüli, mindig át ment a másik szobába játszani, mesét nézni. Kérdeztem, mi a baj, de ő csak mondta, a hugitól nem tud nyugodtan játszani, tv-t nézni. Pedig ez azért így nem volt igaz. Elkezdett úgy rajzolni, hogy mindig csak három ember volt a képen vagy Barbi, anya és apa vagy pedig Dorina anya és apa. Sok figyelmet kapott, sokat mentem csak vele kirándulni, vásárolni. Voltunk együtt is, de azt annyira nem élvezte. Akkor azt a tanácsot kaptam, hogy nyugalom, majd helyrerázódik minden. Sokáig volt egyedül, idő kell neki is, míg megszokja.

Mostanra eltelt két és fél év, nem hogy nem változott semmi, hanem még rosszabb is lett a helyzet. Barbi teljesen ellenséges vele. Nem hagytam rá a dolgot, de nem is erőltettem neki semmit. Nem hiszem, hogy valamit rosszul csináltam volna. De valami nagy törést okozott neki. Talán a két hét kórházban lét viselte meg ennyire?! Amúgy is nagyon érzékeny, hamarabb sértődik. Neki úgy jött le, hogy a műtét után nehezen mozogtam és ez a "hugi hibája, miatta fáj nekem, és miatta nem mehetek haza". Hiába mondtam neki, hogy ez a folyamat az ő születésénél is lezajlott.

Jön a nyári szünet, már előre félek, hogy fog eltelni.

Köszönöm, hogy elolvastad a kis történetem.