Temetésre keresek egy szép verset (tudásbázis)

Méltó lehet a búcsúhoz eme idézet.

"Együtt,Veletek

Ki itt a földön voltam köztetek,barátaim,megmaradok azzá,Örökre.

Létem kamasz csíra,mely földi testemből kilépve új,örömteli értelmet nyer.

Minden amit tettem és ezután tenni fogok,csakis önmagamért teszem.

A lelkem üdvéért,a fejlődésemért s a sok tanulásért,mely ezután vár reám.

Míg itt voltam veletek,igazán boldog lehettem,mert Ti azzá tettetek.

Minden perc,melyet itt a Földön tölthetünk,ajándék,higgyétek el.

Ám még nagyobb kincs újra tudni,vidám lelkem itt marad véletek.

Itteni küldetésem még nem ért véget,mert figyellek Titeket.

Figyelem ahogy éltek,szerettek és élni hagyjátok egymást.

Ki úgy véli az élet s benne lelkünk ily rövid létű,az csalódni fog.

Most is itt vagyok köztetek s várlak Titeket ha úgy érzitek,velem kell lennetek.

Kérlek gondoljatok úgy rám,ahogy nektek kedves vagyok.

Mert ha majd egyszer,idővel találkozunk,számonkérem a gondolataitokat.

Addig is nevessetek és élvezzétek ki a bánat és öröm itteni perceit.

Mert nemsokára találkozunk. Együtt,Örökre,Veletek."

Lehet, hogy már elkéstem a válasszal, de azért leírom:

Rendszeresen temetünk a polgármesterrel, (önkormányzatnál dolgozom).Megérkezéskor gyászzene szól, majd egy szálvirágot teszek a koporsóra, azután elmondok egy verset.

Ezt követi a polg.mester búcsúztatója,kb. 15 perc eddig. Elkísérjük a megboldogultat utolsó átjára, azaz a sírhoz. Ott is szól a gyászzene.Kb.15 perc amíg elhantolják, újabb vers, majd a polg. mester megköszöni a részvételt. 35 - 45 perc, attól függően kiktől kell elbúcsúztatni, mit lehet elmondani az elhunytról.

Amikor meghalt az édesanyám itt a portálon kaptam ezeket, akkor nagyon sok vígaszt jelentett!

"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."

"Ne állj zokogva síromnál,

Nem vagyok ott,

Nem alszom.

De ott vagyok az ezer szélben, mi fú,

Én vagyok a gyémántcsillogás a havon.

Én vagyok a napfény az érett gabonán,

Én vagyok a szelíd őszi eső.

Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,

Ott vagyok minden hangban veled.

Ne állj hát zokogva síromnál,

Nem vagyok ott.

Nem haltam meg."

Sziasztok!

Tudom, hogy nem passzol teljesen a témához a kérdésem, de szeretném, ha valaki megírná, kb. mennyi ideig tart egy átlagos polgári temetés, és főleg: mennyi időt tesz ki a beszéd. A nagypapám halt meg, akit apámként szerettem, és úgy döntöttünk, én írom a búcsúztatóját, a szónok meg felolvassa, de nem tudom, hány percet kéne kitöltenie, hogy se túl rövid, se túl hosszú ne legyen. Tudom, hogy temetésen nem szokás az órát nézegetni, de ha valaki esetleg emlékszik, hogy kb. meddig tartott a szertartás, kérem, írja meg!

Egyébként én Jack London idézetével fogom kezdeni: "A halál nem fáj, csak az élet kínozza meg az embert", és az előttem leírt Kosztolányi-féle Halotti beszéd utolsó versszakával szeretném zárni. De nagyon szép Goethe "Rád gondolok..." kezdetű verse, Kosztolányi: Azon az éjjelen, Pilinszky: Apokrif...

Előre is köszönöm, ha válaszol valaki!

Üdv, Eszti

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él

s mint fán se nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

mely a kimondhatatlan ködbe vész

kővé meredve,

mint egy ereklye,

s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .

s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt

a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:

"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" ,

vagy bort ivott és boldogan meredt a

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére, és futott, telefonált,

és szőtte álmát, mint színes fonált:

homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Többé soha

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Szegény a forgandó, tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."

majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,

s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

{Forrás: Kosztolányi: Összes verse}

Viszontlátásra

Viszontlátásra, - mondom, és megyek.

Robognak vonatok és életek -

Bennem, legbelül valami remeg.

Mert nem tudom,

Sohasem tudhatom:

Szoríthatom-e még

Azt a kezet, amit elengedek.

Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.

Viszontlátásra - holnap.

Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.

Vagy ha nem akkor - hát majd azután.

És ha aztán sem - talán egy év mulva.

S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.

Viszontlátásra a földnek porában,

Viszontlátásra az égi sugárban.

Viszontlátásra a hold udvarán,

Vagy a Tejút valamely csillagán -

"Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!