Teljesen kilátástalan az életem. Mit kezdjek magammal? (beszélgetés)

Tudom, egyedül leszek a véleményemmel, de sajnálom, hogy megszűnt a sorkatonaság...

Úgy bevágnálak, hogy öröm lenne nézni. (Még mielőtt, a saját lányomat is elküldtem ÖTT-snek.)

Tapicskálsz a langyos carban, férfi (?) létedre.

Örülj, hogy volt fedél a fejed felett, és eltartottak. Sokaknak ennyi sem adatott meg.

Te csak egy macskajancsi vagy, qrva gyorsan nőj fel.

Mondjuk első körben nem kéne ennyit panaszkodni.

2. Hello halo, miből élsz most? 20 évesen egy embernek igényei vannak. Egy barátnőt is fenn kell tartani.

3. Ha mindenki utál, nem lehet hogy benned van a hiba. Én eleve elkerülnélek ha ennyit panaszkodnál a való életben is. A lehúzó embereket senki sem szereti. Az energiavámpírokat. Nélkülük se egyszerű most az élet, velük meg aztán..😏🤨

Ha már a technikumi állás nem megy, talán valami segítő mun ka, valaki szaki mellett

Alapvetően technikus vagyok/voltam, maztán amikor munkanélküli lettem figyeltem a festő, gipszkartonozó, lakatos mestereket és mint segitő dolgoztam itt-ott. Elsajátitottam sok dolgot

20 évesen ne sétálgass hanem keress bármilyen munkát, az meg fogja szabni a napi értelmes életritmusodat

40kg-ot leadtál! Óriási dolog. Nézz körül itt a Hoxán, hányan próbálnak fogyni, aztán siker vagy sem. Úgy gondolom a napin edzéshez is erős akarat kell. Majdhogynem megvan benned minden a normális élethez

Hagyd a fenébe a külön kajálást, az ugyanúgy tele van adalékanyagokkal mint a mama vasárnapi húslevese

A nők mwg jönni fognak, kinek előbb kinek utóbb

Jól átvágot a csaj? Nem irtam mivel

Az nem átgvágás ha fél év után megunt és most mással van. Bizonyára sok voltál neki, túl ráragadtál

A lényeget leirták már

Keress meg egy állami pszichológust mert ezeket a dolgokat ki kell beszélned folyamatosan. Azért államit mert a maszekot nem tudnád fizetni hetente, de akár havonta sem

Csak fel a fejjel, adva van mindened az élethez, csak kicsit változtass az emlitett dolgokon

Az előző hozzászólásomhoz ez a válaszod pont passzol.

Most látszólagos jókedvről írsz, de az előbb nem ezt írtad.

És most jön az amiről az imént beszéltem, amire céloztam.

Azt mondod, részedről lezártad a témát, magadnak kell megoldanod.

Ez valóban így van. Mi csak tanácsokat tudunk adni.

Valójában én mit tanácsot sem adok, Illetve nem tudok adni. Sok sok kérdésem lenne, de valami miatt úgy érzem, hogy meddő beszélgetés lenne.

Bocsánat, de ezt kétlem. Ha valakit bántanak, nem tud nevetni. Legfeljebb kínjában. De az közel sem igazi, szívből jött, felszabadult nevetés. Az eddigi írásodból pedig pont az jött le nekem, hogy bántottak éveken át. Akkor hogy lehettél mindig mosolygós, vicces kedvű?

Nem firtatom tovább. Tapasztalatom szerint ilyenkor ilyenkor szokott átváltani a beszélgetés olyan irányba, amikor azt érzem, hogy kicsit terelődik a téma.

Mondom, ezt az eddig általad leírtakból gondolom így.

Majd olvasom tovább is a fórumot, a te és mások reakcióit. Akkor tisztábban látok majd.

A kérdés az inkább, hogy hol nem. Leginkább az iskola udvaron, ha esetleg nem ott, akkor szünetben bejöttek (merthogy az esetek 99%-ban mindig többen jöttek, nehogy még véletlenül is egy halvány esélye legyen annak, hogy megtudjam védeni magam) és ott rendezték el "kulturáltan" a mondanivalójukat.

A további kérdéseid pedig abszolút jogosak. Imádom a szüleimet, mindent megadtak/nak nekem, amire csak szükségem van, viszont ezt a részét elnézték a dolgoknak sajnos. Én is azon a véleményem vagyok, ha egy gyerek kövér, az 99%-ban a szülő hibája. Az alvás részével törődtek valamennyire, mert nagy volt az orrmandulám és elméletileg amiatt voltak problémák az alvással. A műtét után helyre is jött egy ideig, de utána ismét gondok voltak. Most orrsövényferdülést diagnosztizáltak és elég erős a gyanú arra, hogy amiatt ébredek fel óránként éjszaka.

Az utolsó mondatod pedig bármennyire nem tetszik, de abszolút igaz. A tágabb családban nincs 1 ember sem, akinek 100%-ban megtudnék nyílni. (Ennek is okai vannak, röviden: Amíg nagyszülő, keresztszülő részről a testvéreim születésnapja megvan tartva, addig az enyém rendre el van felejtve már lassan 6. éve, de ez csak 1 példa a sok közül. Erről is órákat tudni írni sajnos)

A mentális háttér valóban hiányos, viszont ez egy olyan dolog, amivel már úgy gondolom ilyen idős korban nem lehet mit kezdeni. Ezt még gyerekként kellett volna fokozatosan építeni, hogy mindent elmondjunk a szülőknek, megmerjünk előttük nyílni stb.

Egész este nem aludtam, végig stresszeltem mindent, + itt van ez az egész minden amiket leírtam.. Hát finoman fogalmazva sem esik le ilyenkor, hogy ki poénkodik és ki nem.

Ha poénkodás volt, akkor elnézést kérek így utólag. Tudom, hogy csak segíteni szeretne mindenki, de ez egy teljesen új helyzet számomra is, szóval ha időnként nem kezelem helyén a mondanivalót, akkor elnézést.

Szerintem fontos lenne, hogy találj munkát. Nem elsősorban a pénzkereset miatt, hanem azért, hogy más közegbe kerülj. Úgy látom, hogy a mostani világod nagyon beszűkült, ebből segíthetne kilátni, kilépni egy munkahely, ami egész más tapasztalat, mint az eddigiek (család, iskola).

Egyrészt a munka "megszervezi" az életedet, és ha arra fókuszálsz, remélhetőleg segít elengedi a (már) nem fontos dolgokat, mint pl. az első barátnődet, akihez még mindig kötődsz. Az első csalódások mindenkinél ilyenek, meg kell tanulnod ezeket elengedni. Változtass valamit, hogy kizökkentsen.

Ha a lakhelyeden nincs a végzettségednek megfelelő munka, esetleg másik városba átjárás?

Mármint az iskolai időszak szenvedés volt, de attól függetlenül ebbe a látszólagos jó kedvbe próbáltam menekülni.

Részemről lezártnak tekintem a dolgot, köszönöm azoknak, akik válaszoltak, ezt magamban kell lerendeznem.

Az írásod alapján egy tök szimpi fiatalember vagy akinek helyén van az esze és a szíve csak nem találta meg még önmagát. Magaddal kell kibékülni, megszeretni magad és tudni, hogy értékes ember vagy. Nem másnak megfelelni, nem kell, felesleges és akármennyire is próbálkoznál soha nem is sikerülne.

Én pl úgy élek, hogy tudom vannak akik vagy kedvelnek vagy utálnak, köztes nincs is és nekem ez így pont jó.

Éppen fogyásban/kalóriaszámolásban vagyok én is de nem hagyom eluralkodni felettem pedig legalább annyit kellene fogynom mint amennyi rólad már lement de nem vagyok hajlandó ezen görcsölni.

A leírásodból az is kiderül, hogy makk egészséges vagy, ennek nagyon örülj, rengetegen irigyhetnének ezért.

Keress fel egy pszichológust, hidd el rengeteget fog tudni segíteni és próbálj túl lépni a gyerekkori sérelmeket, azok már nem te vagy, te egy másik ember lettél.

A szerelem is jönni fog, nagyon fiatal vagy még, kevés a jó srác, maradj meg ilyennek, lesz aki értékelni fogja ne aggódj!

Szórakozik a franc veled! Több hozzászóláson keresztül próbáltam leírni a véleményemet, szerintem kulturáltan tettem. Az, hogy betaláltam az igazsággal, biztosan fájó lehet, de a szándékom nem volt rossz vele. Ha most szemtől szemben lennénk, akkor is ezt mondtam volna és így. Ilyen a stílusom.

Engem is ért iskolai bántalmazás, sőt nőként rosszabbak, nem is akarok ràd kontrázni, mert minek…

A különbség annyi, hogy én túlléptem és nagyon nagyon sokszor elgondolkodtam azon, amit mások mondtak nekem.

Csak mondom,,a gyerekeim,,egyik sem találta meg egyetem után,,az álommunkát(se),,az egyik ment a dohányboltba eladónak,,a másik gyárba.Pénzt kaptak ,,keresték közben a jó állást,,,meg is találták.

Sajnállak a gyerekkori történések miatt,,de most már te irányítassz.Ha akarsz:

Itt most némi ellentmondást érzek az eddig leírtakkal szemben. Idézlek: "Soha nem gondoltam volna magamról, hogy egy mindig mosolygós, szinte mindenből viccet csináló gyerekből olyanná "válok", hogy már konkrétan én sem tudom mikor volt az, amikor igazán nevettem egy jót."

Korábban pedig ezt írtad: "Megszámolni nem tudnám, hogy hányszor mentem sírva haza 1. osztálytól 5. osztályos koromig csak azért, mert valaki(k) azért megvertek, mert kövér voltam."

Most akkor ezt hogy kell elképzelni? Iskolás korodig voltál mosolygós, mindenből viccet csináló kisfiú, és ez megszűnt, amikor iskolába kerültél?

Nem kötözködés, csak hogy tisztán lássak.

Látom jól szórakozol, nem kell átmenni cinikus viselkedésbe. Ebből látszik a válaszodból látszik, hogy fogalmad sincs ki zajlik le ilyenkor egy "ilyen" emberben.

Örülök neki, hogy neked nem voltak ilyen problémáid soha(kívánom, hogy ne is legyenek), szerencsés ember vagy.

Sajnos az ilyen dolgokon nem lehet változtatni.

Ha szólok a szüleimnek, akkor még jobban eldurvul a helyzet. Volt olyan, hogy otthon szóltam erről, másnap a szüleim intézkedtek. Eredmény? Már nem csak azért vertek meg, mert kövér voltam, hanem mert szóltam a szüleimnek.

Otthon megkérdezték minden nap, hogy mi a helyzet, én meg nyilván azt mondtam, hogy már nincs semmi baj, mert ha másképp teszek akkor magamnak ártok.

Ha a tanároknak szólok, akkor is ugyanez a helyzet. Aki benne volt ebbe / volt része ilyenben, az tudja, hogy itt az egyedüli kiút az az, hogy iskolát vált a gyerek. Más lehetőség nincs. Bánom, hogy nem váltottam iskolát, de hát mindig utólag okos az ember..