Tedd már meg végre, légy különb a tucatnál! (beszélgetés)

az előző link nem volt jó, ez jó

[link]

Bagi Éva vagyok, az ELTE ötödéves pszichológushallgatója. Szakdolgozatomban az önszabályozás, önkontroll és a sportolás kapcsolatát vizsgálom. Ehhez keresek olyan 18 éven felüli személyeket, akik jelenleg sportolnak, vagy akik jelenleg nem sportolnak, de a jövőben szeretnék elkezdeni a rendszeres testmozgást. A kutatásban való részvétel önkéntes, teljesen anonim módon zajlik és 15-20 percet vesz igénybe. Az elkészült szakdolgozatot 2 hónap múlva a sportkutatasszakdolgozat@gmail.com email címen (jelszó: sportkutatas) teszem közzé. A kutatás az alábbi linken érhető el:

Köszönöm segítségét!

[link]

Igen, a példa mindenképpen fontos otthon is, ha nem a legfontosabb. De nem csak otthonról veszünk példát.

Végül mindegy, ha valaki tényleg akar edzeni, akkor valamit úgyis kitalál, ha meg nem akar, akkor még kifogást is kár keresni :)

Valószínű, sőt biztos, hogy sok mindent lehetne jobban csinálni. De az, hogy akkor inkább semmit sem csinálok, semmiképp nem a helyes út. Sok rinyálás helyett már meg is volnék két kör futással.

Nem beszélve arról, amit már előzőleg írtam, hogy ha a gyerek otthon a rendszeres döglést látja, akkor neki az a "normális", a atanár meg mindig a hülye lesz, hogy ezt nem akarja tornaórán is megengedni.

Nagyon helyes, hogy megelemték a testnevelés órák számát, a tanároknak is van dolga, mivel megtartják ezeket az órákat, a kedves diák meg tornásszon és pont. Ha tetszik neki, ha nem. Ha tudomásul veszi, hogy ez az egészségét szolgálja, ha nem. Ha otthon is jó példát lát, akkor a tanármak könnyebb a dolga, ha otthon mindenki a kanapén döglik, akkor valszeg ő azok táborát erősíti, akinek elmosódik a sminkje, stb. De nem lehet, sőt nem is kell, 25 diák kedvére tenni. Semmilyen tantárgyból nem a diákok döntenek a tananyagról.

Kevesebbet kellene rinyálni és jobban odaállni.

Jó, akkor a tanároknak semmi dolga, mert úgyis haszontalan az egész, kár is vele foglalkozni?

Ennyi erővel nem megemelni kellett volna a testnevelés órák számát, hanem eltörölni, azzal is csökkenne a fenntartók kiadása.

igen, a mai felnõttektől ilyenek, elsõsorban a szüleiktől, azok példamutatásától. Mit látnak ma otthon Magyaro-on? Tv nézés, számítógép... zero mozgás. Mit gondol a szülõ? A tanár ismertesse meg vele a sportokat, szerettese meg vele a mozgást, szeresse a testnevelést.

Közben azt hallja, hogy a tanár h...e, minek követelnek ennyit,mit akar megint a suli.

A tanárok elismertsége a béka se...e allatt, ehhez tegyük hozzá a tantárgy elismertségét- elég ha itt visszaolvas az ember és látható , hogy nem tekintik tantárgynak

az a gyerek aki otthon is csak ücsörögni szeret, az nem nyitott semmire

sem azok akiknek betörik a korme, elmosódik a sminkje, megizzad, illetve aki nem vetkozik le a másik elõtt

Nem vagyok tanár, de látom a mai gyerekeket. Fel kell ébreszteni bennük az érdeklődést, motiválni kell őket, mert egyáltalán nem jellemző rájuk a feltétel nélküli tisztelet, a behódolás.

Ja, és a mai gyerekek a mai felnőttektől lettek ilyenek, ezt ne felejtsük el! :)

"a legtöbb gyerek partner is ebben"

te tanár vagy, látod a mai gyerekeket?

Na ha a tanáraimon múlt volna, ma a kanapén üldögélnék, 120 kilósan, és szívből utálnám az összes sportot:))

Még jó, hogy van választásunk:)

Alapvetően a motiválás lenne minden tanár feladata, hogy felkeltse az érdeklődést az adott tárgy iránt. A legtöbb gyerek partner is ebben. Ha sikeres egy tanár, még az a gyerek is aktívan részt vesz az óráján, akinek az adott terület nem az erőssége. Így van ez a tesivel is.

A szülők példamutatása se kevésbé fontos, ezzel egyetértek.

Persze, hogy sportol majd felnőttként az, aki addig nem tette. Ha akar! Én is 25 évesen kezdtem sportolni, mint már írtam is, elég sokáig tartott, míg találtam magamnak valót, de megérte keresni és kitartani, mert felnőttként is meg tudtam szeretni 4 mozgásformát annyira, hogy most már elképzelni sem tudom az életem nélkülük.

Természetesen nem fog mindenki sportolni, mint ahogy nem is tanul mindenki. De azért mégsem utáltathatják meg a tesiórákon a világ összes létező mozgásformáját:) Nem beszélve arról, hogy a tesiórák mellett a családi hozzáállás ugyanúgy befolyásolja az ember sporthoz való hozzáállását. A szülők is mutathatnak jó példát, vihetik a csemetét úszni, biciklizni, síelni, túrázni, szaladni stb.

De olyan sokat számít, még annál is többet. Ez nem jelenti, hogy felnőttként kizárt, hogy sportolni fog, aki addig nem tette.

Ez valami hasonló ahhoz, hogy mindenki járt iskolába, de nem mindenkivel sikerült megszerettetni a tanulást. Vajon, mennyien fognak később maguktól beiratkozni egy második, harmadik stb. kurzusra az egyetemen? Valószínűleg az elsőig se jut ez az, aki nem tanult meg tanulni és mivel nem volt sikerélménye, nem is szerette meg a tanulást.

Persze vannak akik ennek ellenére is tanulnak, de nem azért, mert élvezik, hanem mert kényszerítik őket - pl. nem tarthatnák meg az állásukat.

És nem szerettél bele a kosárlabdába? :)

Az a helyzet, hogy minden diák más, úgy sem lehet olyan tesiórát kitalálni, ami mindenkinek jó.

Inzulinrezisztencia, candida, életintolerancia, ezek közül valamelyik vagy ezek kombinációja okozza, szinte biztos.

Elvileg segít, hogy ha egy hétig csak húst, tojást, zöldségeket eszel. De addig mantráznod kell, hogy most csak ezt szabad, mert lesznek pillanatok, amikor a falat kaparod. Nekem még nem sikerült összeszednem magam, hogy megcsináljam. Pedig szinte biztos, hogy jobb lenne.

Utánaolvasok ennek a candidának. Amúgy mindig is édesszájú voltam, és simán ellennék csak péksütin meg tejen. :)

Írta valaki, hogy mindent lehet, csak mértékkel. Igen,én is ezt vallom, de akkor is vártam volna, hogy már inkább a salátához húzok, és egyre kevesebbet a kakaós csigához. Ráadásul úgy tapasztaltam, hogy ha az ember egyáltalán nem eszik édességet, az a jobb, mert ha egy falatot is bekapok, még többre vágyom. Vannak emberek, akik alapból nem esznek édességet, vagy egyáltalán a kajálás egy sokadrendű dolog náluk. Sógornőm pl. sokáig nagyon vékony volt (most, túl a 40-en kezd neki is baja lenni a felszaladt kilókkal), enni is "elfelejtett". Pedig ő aztán meg tudott enni egy egész tábla csokit egyszerre, amit én még sosem, mégis olyan vékony volt, hogy csuda. Nagyrészt genetika ez, kinek mi jutott. Javítani lehet rajta, de csodát ne várjunk.

Ettől függetlenül szeretek mozogni, mert jó, és utálok orvoshoz járni, úgyhogy minél későbbre akarom kitolni azt az időszakot, amikor már mindenféle problémával ott kell nyomulni a várótermekben - bár inkább sose kerüljön rá sor. :)