Te szoktál pénzt vagy egyéb dolgot adni a koldusoknak? Mi alapján igen vagy nem? (beszélgetés)

Soha semmit.

Szervezeten keresztül adományozok.

Én már lemondtam arról, hogy megpróbáljam nekik elmagyarázni, hogy ők ülnek fordítva a lovon.

Valamelyik nap az egyik agyhalott egy hatalmas jelvénnyel jelent meg a ruháján, aminek a közepén egy szép vöröscsillag volt látható.

Hiába próbáltam neki megmagyarázni, hogy a rendőrök és a közterület felügyelők, így is kiemelten foglalkoznak velük, mert az utcai életmódot folytatnak és közterületen fogyasztanak alkoholt.

Miért lesz számára jó, ha még azért is csesztetni fogják, mert önkényuralmi jelképet visel a ruháján? Szerinte, ha a Heineken sör címkéjén lehet vöröscsillag , akkor ő is viselhet ilyen jelvényt. Ráhagytam...

Lehet csúnya, amit írok, de azt mondom a legtöbb megérdemli a sorsát, mert magának tette az életét olyanná amilyen. (Persze van az a pár százalék, aki önhibáján kívül került ilyen helyzetbe.)

Bennem már nincs egy szemernyi sajnálat sem a többség irányába. Természetesen, ha úgy alakul, télen nem hagyom ott őket kihűlni az utcán, hanem ha kell erőnek erejével is beviszem valamelyik szállóra. De ma már nem járatom a szájam feleslegesen. Egyszer elmondom nekik, hogy meglátásom szerint mit kellene tenni, ha nem csinálja így járt.

Szabadság...

Érdekes elképzelés a szabadságról. Bár mindenben szabadok valóban. Nem kell fürdeni, dolgozni, rezsit fizetni, takarítani, mosni és főzni sem. Cserében csak hasonló ívásúak állnak velük szóba. De szabadok!

Én azt gondolom, hogy a függőségeik miatt maradnak az utcán, mert képtelenek megválni a piától, mert olyan jó mámorban és mocsokban fetrengeni, mert közben szabadok...

Nem tudok azonosulni ezzel a felfogással.

Volt egy hajléktalan nagybátyám. Ha a nagymamám látta volna a fiát így, az biztos, hogy szíjat hasít a hátából.

Neki is a pia volt a probléma. Elivott minden pénzt és onnantól, hogy a felesége megelégelte ezt az életstílust és elhagyta, néhány év múlva az ivócimbik segítségével teljesen leamortizálta a lakását is, majd el is árverezték és mehetett az utcára. Többen befogadták volna, ha nem iszik, de nem kért belőle, így az utcán halt meg 63 évesen, kb. 10 év hajléktalanság után.

Ha bármelyik családtag találkozott vele, akkor csak annyit mondott, hogy nem költözik senkihez, de azt várja, hogy egyik reggel ne ébredjen fel. Beteljesült a vágya...

Semmit nem szabad nekik adni, mert ez csak még inkább arra ösztönzi őket, hogy ne próbáljanak változtatni az életmódjukon.

Miért változtatna az az ember az életmódján, ha naponta megkapja azt a ételmennyiséget, amire szüksége van, vagy azt a pénzt, amiből megveheti magának azt a 2 l bort, ami után jól érzi magát.

A gyerekemet nemrég kérdőre vonta egy ilyen kolduló, hogy ha nincs nála pénz, akkor miből vette azt ami a kezében van. Történetesen egy biciklikerék volt. Mondta neki, bankkártyával fizetett. Még a gyerek magyarázkodott, hogy miért nem tud kp-t adni. Felajánlotta a szendvicsét ami a táskájában volt, de az nem kellett neki.

Szóval a kérdésedre a válasz, nem adok nekik pénzt. Ételt bármikor szívesen, de pénzt nem.

Sajnos ez egy olyan életmód, amit ha egyszer megszokik valaki és maga a személyisége is olyan, akkor nehéz elengedni. Sok interjút láttam, beszélgettem is már hajléktalannal. Egy részük például visszavágyik az utcára, mert ott "szabadok". Egy részük inkább nem megy be a szállóra, mert oda csak józanul lehet. Meglepődtem tényleg azon hogy milyen sokan mondták azt, hogy szeretnek az utcán élni. Nem egy olyan példa volt, aki bár kapott lakhatást, "visszamenekült" a hajléktalanságba.

Nekem egy volt kollégám csúszott le nagyon, több hatalmas tragédia érte amit nem tudott feldolgozni és alkoholba fojtotta a bánatát. Nagyon jó munkaerő volt ennek ellenére, de sok-sok év után elérkezett az a pont, amikor már el kellett mennie. A házát elvesztette, élettársa elhagyta, az ivócimborák csak lehúzták pénzzel, hajléktalanszállóra került. Egy ismerősöm azzal a kitétellel adott neki szállást és munkát, hogy csak munka közben ne igyon és egyen rendesen. Ott volt a lehetőség a jobb életre, mivel építőipar volt és nagyon megy a mai napig a szekér nekik. Sajnos 1 hónap után bár sajnálták, el kellett küldeniük.

Mai napig szoktam rá gondolni, hogy vajon most mi lehet vele. Remélem sikerült összeszednie magát, mert egy nagyon okos és több szakmában is jeleskedő ember, aki többre képes.

Abban sem lett volna köszönet, ha elfogadja az ajánlatot. Addig dolgozott volna, még meg nem kapja az első fizetését. Másnap már a kannás halál mámorában feküdt volna valamelyik padon, vagy parkban.

Sajnos, akik sok éve utcai életmódot folytatnak, azoknak nem nagyon van visszaút. Vagy, ha igen, akkor is ideig, órái.

Azt mondom 100 hajléktalanból talán 5 lenne, akinek, ha a hóna alá nyúlnánk és segítenénk több hónapon keresztül, akkor vissza tudna térni a régi életéhez.

Történ velünk is olyan, hogy kaját adtunk egy lidl előtt koldulónak, mert azt hajtogatta, hogy x napja nem evett.

Nem örült neki. Hozzánk nem vágta, de látszott rajta a csalódás.

De volt egy hajléktalan, aki mindig ugyan ott árulta a fedélnélkül újságot.

Neki külön csomagoltam mindig kaját, ha tudtam, hogy a férjem vagy együtt arra megyünk. Autók között árulta az újságot.

Szinte naponta kapott 1 kg kenyeret, 1 liter tejet és egy doboz főtt ételt. Nagyon örült neki!

Később vittünk neki dzsekit, pulcsit, nadrágot, cipőt és takarót is. Azzal sem volt gondja.

Mondjuk ő sosem volt részeg, amikor találkoztunk. Napszaktól függetlenül! Aránylag tiszta is volt, azaz nem az a koszos és büdös hajléktalan volt.

Ja, és volt egy nő is, akinek ugyan így vittünk rendszeresen ételt és ruhát is. Ő is örült neki.

Nem adok.

Ha mindenkinek adnék, aki kér, akkor a végén én is beállhatnék a sorba.

Van egy szervezet, akit ismerek. Őket pénzzel és önkéntes munkával is támogatom.

Ez annyira szomorú. Ha nekem ajánlana valaki munkát nem győzném megköszönni. Az ilyen mentalitást nem értem. Hasonló, mint amikor én ételt adtam és az egyik alkalommal a tag konkrétan hozzávágta.

A másik bevett szokás még amikor gyógyszerre kérnek. Én egyszer felajánlottam, hogy kiváltom, de ez az opció már nem tetszett a nőnek.

Persze ezek elenyésző esetek, szerencsére a nagy többség, akiknek adtam amikor tudtam, nagyon hálásak voltak. Amíg Pesten dolgoztam minden reggel ült egy bácsi a vonaljegy automata mellett. Nem kért, csak pohár volt nála. Egy idő után szokássá vált, hogy minden reggel vagy hazafelé adtam neki egy 100ast. Volt, hogy megpiszkálták az automatát és gyorsan szólt nekem, hogy ne ott vegyek, mert elnyelni a pénzt. Őt nagyon kedveltem, kedves/hálás és egyáltalán nem tolakodó volt. Aztán egy idő után nem láttam, gyanítom elküldték onnan. Pedig igazán nem zaklatott senkit.