Te hogy másztál ki a gödörből? Nehéz sorsok happy enddel (beszélgetés)

Tetszett a történet, és tanulságos is.

De mindenkinek a saját baja a legnagyobb addig amig nem történik nagyobb, de erre csak később jön rá, hogy milyen kis vacak dolgokon kesergett régen.

És minél öregebbek vagyunk egyre több a bajunk, de egyre edzettebbek leszünk, hogy a gödörből ki tudjunk mászni.

Sziasztok. Hát, komoly dolgok vannak. Nehéz időket élünk, nem könnyű ép ésszel túlélni.

Mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb. Nagyon sokan panaszkodnak (nem a fórumon), de tenni ellene, vagy nem akar, kisebb esetben pedig nem tud ellene. Nekem volt egy depresszióhoz közeli állapotom, melynek csúcsa egy kisebb idegösszeomlásban nyílvánult meg. Elküldtek pszichológushoz. Majdnem egy évébe telt, mire összevakart. Utána kezdett minden jobb lenni. Megismertem a szerelmemet. A borús világnézet elhalványodott. Szóval ez a jóállapot tartott majdnem egy évig. Utána jöttek a kudarcok (kisebbek-nagyobbak), majd egy év alatt szépen szertefoszlott, amit a dokival összehoztunk. Fél éve ígérgetem, hogy megváltozom. Régi önmagamat vissza szeretném kapni. Két hete (lekopogom) nem volt dühkitörésem (ez régebben heti rendszerességű volt). Persze tornázom is mellette, mert a sport rengeteget képes segíteni.

Mit tanultam és mi változott? Soha semmi nem tökéletes. De! Mindig van rosszabb. Pl.: annak is örülni kell, hogy van fedő a fejünk felett, van étel az asztalon, és van munkánk, akár mennyire is gané. Különbséget kell tenni, hogy mi fontos, és mi kevésbé fontos. Pl.: a család, a barátok, az élettársunk felbecsülhetetlen. A meló más, azért pénzt kapunk, azt nem kell szeretni, el kell tűrni. Mi tervezzük, hogy külföldre megyünk, mert itthon nem hogy az 1-ről a 2-re nem jutunk, de ki tudja, meddig van állásunk. De ki kell tartani, mert hiszek benne, hogy optimizmussal, öniróniával és humorral jobb életet élhetünk, mint hogy magunkba zuhanjunk és elmerüljünk az önsajnálatban.

Ez a fórum arról szól, hogy leírjuk, hátha valaki a mi megoldásunkon keresztül jut el a sajátjától. Ez nem panaszkodás, hiszen láthatod, hogy senki nem írt konkrétumot. Senki nem írta le a történetét, csak azt, hogy hol tart a mászásban és szerinte mi segített, vagy azt, hogy ő nem csinál semmit, mert elfogadta a helyzetét.

Szeretem, amikor az ember orra alá dörgölik, hogy mindig panaszkodsz, ehelyett tegyél valamit.

De nem vagyok benne biztos, hogy tud az illető tenni valamit. Én pl. nem tudok tenni ellene, így csak próbálom úgy túl élni, hogy a legkevésbé sérüljek én és a családom.

Igen, hajlamosak vagyunk legyinteni mások problémájára, de tudjuk, hogy neki ez is nagy probléma, de azt is tudjuk, hogy mindig mindenkinek a saját keresztje a legnehezebb.

Egyébként most is ezt csináljuk. Ha nehezen sikerül némely hozzászólásból rájönni, hogy az illetőnek mi az a nagy probléma, akkor azt gondoljuk, hogy ugyan már! Mi az a mi problémánkhoz képest...

És sok problémán nem tud segíteni a pszichológus. Nekem pl, ilyenek vannak.

Valahol túléltem a szüleim halálát, valahogy sikerült túlélnünk a férjem betegségét, valahogy túléljük azt, hogy nem kapunk elismerést munkahelyen, de azt, hogy nincs munkahelye valakinek már nehezebben éljük túl, ugyanis ha ez hosszabb ideig tart, mint a tartalékaink, akkor sajnos ez sorozatos problémákat von maga után.

Nekem pl. a problémám a munkanélküliségből ered. 2007-ben kezdődött és azóta nem sikerült rendbe hozni magunkat. Az én fizetésem 2 évre esett ki a családi büdzséből, és mivel mindig én voltam a "család fenntartó", a fizetésem hiánya miatt összeomlott. Persze azóta dolgozok ismét, van jó fizetésem (ennek nagyon örül mindenki), de a kiesés miatt egyszerűen képtelenek vagyunk ismét egyenesbe kerülni. Persze tudom, vállaljunk másodállást, stb. De ha nincs fő állás sem a férjemnek, sem a fiamnak, akkor hogyan találnánk másodállást? Hogyan tudnánk rendbe jönni, ha a bevételünkből, nem tudunk annyit kifizetni havi szinten, amennyit kellene?

A legrosszabb pedig az, hogy nem látjuk az alagút végét. Nem tudjuk van e vége? És ha van vége, akkor az nem jelenti e valamelyikünk életének is a végét. És ha mégis ezt jelentené, akkor vajon az itt maradtakon segít e? Megoldódna e ettől az ő problémájuk vagy esetleg ettől még rosszabb lesz nekik? Na erre mondják, hogy az ember már nem mer meghalni sem, mert nem akarom, hogy emiatt ők utcára kerüljenek, éhezzenek, nélkülözzenek, mert az én esetleges halálommal a gazdaság nem fog változni, nem fog jobb lenni, tehát csak egy újabb teher lenne.

Persze, menjen az ember külföldre, ha itt nem boldogul, de hova? Hogyan? Ugye az ember egy bizonyos korban már nem igazán szeretne a hazájától távol lenni, mert ki tudja...

Én erre írtam, hogy próbáljuk humorral kezelni a problémáinkat, próbálunk nem tönkre menni egy olyan miatt, amin úgy sem tudunk változtatni. Küzdünk naponta és reméljük, hogy rosszabb már nem lesz, valamint azt, hogy egyszer csak megoldódik.

Jó a rabbis történet.

Valószínűleg majdnem mindennél van rosszabb,csak nem minden embernek hasonló a tűrőképessége,van,akinek hamarabb/ mástól szakad el a cérna.Ki lehet mászni,ha az embernek még nem kapcsolták le a villanyt a fejében,illetve maradt még valami ereje ahhoz,hogy belássa,érdemes megpróbálni mászni még.Ha érdekli még annyira az élet,-ha akar még valamit az élettől-,hogy még egyszer nekiveselkedjen a mászásnak.

legnehezebb,ha tényleg egyedül maradtál,ha olyan,mintha nem kellnél a világnak.

Mit értetek nehéz sorson?

Van egy történet, miszerint egy bölcs rabbi megunta, hogy hívei állandóan panaszkodnak ilyen-olyan bajukról.Irigyek a másikra és folyton a más sorsát irigylik.

Azt mondta, mindenki tegye bele egy zsákba a problémáját. Mikor ez megtörtént, felszólított mindenkit húzzon egy sorsot magának.

A hívek hazamentek, de lassan rájöttek az új bajuk, sorsuk még rosszabb mint a sajátjuk volt.

Mindenki kérte vissza a régi, megszokott saját baját, sorsát.

A rabbi így rávette őket, ne keseregjenek, oldják meg ami nekik részül jutott, mert lehet, hogy van helyette rosszabb is.

Nekem ez a mottóm: Minden gödörből ki kell, és ki lehet mászni.Lesz még rosszabb is, de még szerencse, hogy nekem csak egy "kevés" rossz jutott.Lesz még jobb is, de azért meg kell küzdeni.

Ha vannak barátaid, lehet hogy tudnak segíteni, de lehet az is elég, ha valaki csak meghallgat.

Happy end meg bármikor lehet.(A legcsapnivalóbb filmnek a végét is át lehet írni.)

Talán ha két ember,akinek csak fekália jut,összekerülne,ki tudnának valami jót hozni adologból.

Kissé abszurd-de nekem már ötletem nincs.

nemmondod hsz-re válaszoltam

az exférje volt az a mókus:))

Szerintem sincs oylan,akinek mindig a tejföl jut.Akkor a gazdag emberek mind boldogak lennének.

Egyszer aszzem Klapka,vagy valami hasonló öreg gazdag ember mondta,hogy életében alig pár napot érezte magát boldognak.

És nagyon sok gazdag sztár alkoholista,drogfüggő.Boldog ember ilyet nem csinál,mert nem hiányzik neki.

Olyat viszont már én is hallottam,h vkinek igen sok szar dőlt a nyakába,és én sem tudtam elképzelni,hogy mennyi tejföl kéne ehhez,hogy legalább kicsit ellensúlyozza.Inkább kizárólag a teljesen új élet elkezdése valahol messze látszott egyetlen megoldásnak.

"Akkor ennyit a pszihomókusokról:)) "

ez mit jelent,itt ,most?

Nekem már nem sok minden hangzik furcsán:)

Örülök,hogy te is találtál segítséget magadnak.

"...van akinek mindig a tejföl jut, van akinek meg mindig a fekália".

Mindenkinek jut mindegyikből... bőségesen, a kérdés csak az, hogy ki mit vesz észre az életéből, ki mit nagyít fel.. van aki a problémákat, van aki az örömöket... csupán ennyi a különbség... szerintem.

A szerencséért általában keményen megdolgozunk! :)

Akkor ennyit a pszihomókusokról:))

Külső szemlélőként meg kevesen tudnak igazi jó tanácsot adni, ahoz kell egy intuitív képesség is.

Igazi jó barát meg kevés van.

Sokat elgondolkodtam már azon, hogy van akinek mindig a tejfől jut, van akinek meg mindig a fekália. Mitől sikeresebb az egyik ember, és mért kap mindig pofonokat a másik. Tudom erre az a válasz, hogy mindenki a saját életének a kovácsa.

Pedig ez nem egészen így van.

A külső tényezőkről nem mi tehetünk.

Szerencse is kell az élethez és nem is kevés:))

Nehogy azt hid,az exférjem pszichiáter volt,és egy nagy kalap faeces szakmáját-magánéletét illetően-kollegáival együtt.

Max. külső szemlélő.Ennyi.Csak perkálsz érte.

Tudod-azért vannak a jóbarátok....

Gondoltam addig maradok amíg tart, de, ha irigy vagy! :PP

Amúgy olvasd már el a 16.hsz-od! Ki kinek lép az intimszférájába! :DDDD

Az ember gyakran érzi úgy, hogy a gödörben van. Aztán egyszer kiderül, hogy még mélyebben, mint előzőleg. És amikor tényleg a legeslegalján van az ember lánya, azt már szinte érzékelhetetlen. És onnan már csak felfelé haladhat az ember. Hacsak nem fullad bele az önsajnálatba és feladja.

Mindez folyamat. Hónapok, évek kemény munkája.

Aztán egyszer csak-csak kisüt a nap. :)