Társas magányban élők (beszélgetés)

Tartott vagy 2 évig, mindketten akartuk. Én kommunikatív vagyok, ő nem. Próbáltam beszéltetni, nehezen, de beindult. Előtte meg komolyan azt mondtam neki, hogy pakolj, így nem lehet együtt élni, nem vagyok gondolatolvasó. Mondd ki, amit gondolsz! Évekig alig szóltunk egymáshoz, mert otthon sem volt, magamra hagyott.

Nálunk én voltam a kritikus, kötekedő, így vezettem le rajta az összes problémánkat. Tudom, nem megoldás, de nem tudtunk beszélgetni. Nem akart.

Ő is változott, én is. Megvagyunk.

Nem az, vannak árnyalatok... tény. De amikor a partner, elkezd téged átlalakítani, ( próbál)bár mit csinálsz, semmi sem jó, bárhogy próbálod, mindig talál kifogást .

volt benne részem, ezért tudom . Amikor megkérdeztem, mi az amit rosszul csinálok, mondja el, hogy tudjak javítani.

a válasz az volt, hogy gyakorlatilag mindent rosszul csinálok, mindent .Aztán egyszer elszakadt a cérna, és mondtam, ne éljen egy ilyen selejttel együtt, költözzön szépen vissza a lányához .

Tapasztalatom szerint nem fekete - fehér az élet:

van, hogy valamit nem tudunk megbeszélni a partnerrel, de van ahol jól működünk együtt.

Hol a határ? Mikor mondod azt, hogy ez már nem megy, jobb egyedül...

Van

és biztos, hogy nem is kevés :-(.

Nagyon nehéz visszafordítani, ha valami elromlott;

ha ketten két különböző irányba változnak

és a kommunikációban hibáznak sokszor, akkor kész a baj :-(

Volt benne részem, nem egy épületes dolog..

Akkor inkább egyedül .