Társ fogyókúrához (beszélgetés)
Én 54 évesen "váltottam életmódot", ha ez nem hangzik nagyképűen.
Egyedül voltam sokáig, mert a fiam akkor még kollégista volt, és ritkán járt haza. Jól be tudtam így állítani az étkezésem.
Nekem az vált be, hogy egy pillanatig sem erőltettem semmiféle kívülről tanácsolt határértéket, hanem kiszámoltam az alapanyagcsere-értéket egy kalkulátorral, ami az én 150 cm-s magasságomhoz és az akkori 76 kilómhoz volt akkor úgy 1500-1600 körül, nem tudom már pontosan.
A zsír 33 grammja nagyon kevés, ezt sem fogod tudni tartani. Nem lehet 40 gramm alá csökkenteni, mert sok életfunkció zsírhoz kötött, még a legjobb esetben is egy hét után zabarohamot idézhet elő. Gondolj bele, hogy zsírt akkor is viszel be, ha húst eszel, vagy tojást, tejterméket.
Az arányok egyébként jók, mert ugyanezek a százalékok 1500 Kcal-nál már már mennyiséget képviselnek. De a napi szükségleted a testmagasságtól, az aktuális súlyodtól, a nemtől és az életkortól is függenek. Itt egy semleges kalkulátor:
Én úgy tudom, Norbi dolgozta ki a módszert! Igen, úgy 20 éve vagy még több. (A videói régiek, nem mai gyerek már Norbi sem.) Én emlékszem, mert kb akkor voltam állapotos a legfiatalabb gyerekemmel, és akkoriban nagy port vert fel az új szupermódszer. Net itt Magyarországon akkor még nem volt, de minden újság és hetilap ezzel volt tele sokáig.
Dehogy vagyok cinikus. :D Én azt írtam le, hogyan csináltam én. Másnak sem írok elő semmit, esetleg hivatkozom a biológiára, mert azt szeretem is, és külön is tanulmányozom már régebb óta (pontosan? Úgy 86 óta kb) a táplálkozásélettant. Most is rendszeresen keresgélek, olvasgatok a neten, de nem módszereket keresek, hanem inkább orvosi jellegű vagy hasonló oldalakon nézelődöm.
Egyik kedvencem a Sportorvos.hu oldal, időpontokat vagy sorrendeket ott sem említenek.
leírtam, h nem gazdagítom Norbit. úh nem értem a cinizmust. az update-e meg vagy 15-20 éve ismerem, hisz nem Norbi találta fel, régóta ismeretes. :)
és pont azt írtam, h korlátozás nélkül nem lehet. szövegértés.
ha nem korlátoznám magam, csokis sütikéket ennék pizzával :)))) de nem akarok malacka lenni :)
Én voltam, és még az is időbe telt, hogy erre ráébredjek. Igaz, csak rövid ideig, de az alatt az izomzatom is leépült. Itthon voltam a járásképtelen férjemet ápolni, és talán depresszió is volt benne, nem elemeztem külön.
Ha a szükséges tápanyagokat megadod a szervezetnek, az normálisa fog működni. A rendes kaja nálam kicsit más, én sok olyan ételt nem kedvelek, amiért mások odavannak. Amióta a férjem meghalt, csak magamra főzök, és a fiamra, aki viszont szereti a főztömet. Nem nassolok, de azon sem fogok görcsölni, ha némi édeset kívánok meg. Akkor sem sütit eszem, hanem gyümölcsöt.
A "mit, mikor LEHET" az nem korlátozás? :D
És az Update anyagot (könyvet) megvetted?
Bevallom, hogy nekem Norbi valahogy zsigerből ellenszenves. Próbáltam videóját megnézni, de amikor az elején az üdvözléskor belenéz a kamerába, nem bírom nézni. Belenézegettem a videó további részébe, és tényleg jó gyakorlatai vannak, de inkább más videókból edzegetek.
na én biztos nem gazdagítom Norbit :) az Update nem erről szól, hanem, h megnézed, mit mikor lehet enni. és működik :) nem kell a csodatermékeket venni, hanem a rendes kajáknál figyelsz, h mit mikor.
lehet, h nem hagyod korlátozni magad, csak akkor nem hatékony a diéta. sajnos eredményt csak korlátozással lehet elérni.
Nem próbáltam ki az Update-t mert erősen ellenszenvessé teszi a számomra, hogy a kóddal ellátott élelmiszerek egyetlen adott személyt gazdagítanak. Ebben megerősített élelmiszermérnök barátnőm, aki munkája során találkozott egy Update-csokiszelet receptúrájával.
Nem hagyom magam korlátozni semmilyen előírással egyébként sem.
Az emberben kialakul, hogy a napi utolsó étkezés után mennyi idővel álmosodik el, persze ha nincs az a kényszer, hogy x órakor aludnia kell, mert a munkához y órakor fel kell kelnie.
Én kb 4-kor fogok "reggelizni" ma, jól néznék ki, ha utána már nem ennék, mert valaki ezt ajánlotta. És nem koplalok senki és semmi miatt.
A reggelizős alkat tényleg létezik, én csodálkozva láttam, hogy alig esik ki az ágyból, már enni akar. Ilyen is van.
Gyerekkoromban sem tudtak ételt belém imádkozni, egy bögre teát vagy tejeskávét vagy kakaót sem mindig ittam meg. Egyszerűen kell egy kis idő az ébredés után. Ez szerintem alkati kérdés.
én hiszek az Update-ben, h nem mindegy, mit mikor eszünk meg. csak akkor tudtam fogyni, mikor nem ettem este (lefekvés előtt). du 4 után nincs kaja.
viszont a reggeli fontos, meghalnék, ha nem ehetnék reggel. addig nem működöm.
Milyen dolgokat mikor? Nem értem!
Amit írtam, azt úgy értem pl. hogy nincs itthon hús, és tojást eszem, holott abban közel annyi a szír, mint a fehérje.
Az étkezésekben nem nézem az órát, mert nincs szabályos életvitelem sem, itthonról dolgozom. Most pl, még az ébredés utáni kávémat iszogatom (teljesen üresen szoktam), és még egy darabig nem leszek éhes.
Az egyetlen, amire rászoktam, az edzést követően valami fehérjedús étel lehetőleg.
Az edzés kicsit idézőjeles, mert az elhanyagolás hónapjai után most megint nem vagyok képes hosszabb erőfeszítésre, csak úgy 20 perces körül, erősségtől függően.
eddig érzésre csináltam, de ezek szerint jól éreztem :)
mondjuk sztem nem mindegy, h mikor eszed meg ezeket a dolgokat.
Én is a Kalóriabázissal ellenőrizgetve fogytam le. Azóta eltelt egy év, és feljött megint úgy 3-4 kiló, most ezt akarnám ledolgozni magamról.
Jelenleg az anyagi helyzetem miatt nem mindig azt eszem, ami célszerű lenne, és a mozgást is elhanyagoltam. Igyekszem legalább azt rendesen visszahozni a mindennapokba.
Sziasztok!
Én is szeretnék csatlakozni a csoporthoz.
Most 81 kg vagyok és 92 kg-ról indultam. 171 cm magas vagyok,így még 15-20 kg-ot szeretnék fogyni.
Heti 6-szor járok edzeni és azokat a kajákat eszem,amiket a személyi edző tanácsolt.
ma reggel nézegettem meg ezt az oldalt, nagyon jó :)
próbaképpen beírogattam, miket eszek és kb mennyit, meg, hogy mennyit mozgok, és szépen kijött, h heti fél kilót fogyok :)
A Kalóriabázisnak is van egy fóruma, ott tudnak segíteni egymásnak az emberek.
Jönnek oda is ilyen-olyan diétákat betartók. A tanácsok ellenére makacskodnak, utána egy darabig nem szólnak. Egy-két hónap után jönnek panaszra a "stagnál a fogyás" topikba, hogy mit csináljon, hetek óta nem fogy tovább!
Kiokítják újra, akkor (jó esetben) megfogadja, és többen jöttek vissza megköszönni a tanácsokat.
Ilyenkor kiderül, hogy tényleg nem kell megszorításokat tenni, hogy nincs értelme semmilyen kiegyensúlyozatlan étkezésnek, viszont mozgás nélkül sem megy. :D
Egyébként a tapasztatlatokat azért meg lehet osztani, de én sem asszisztálnék tartósan olyasmihez, amiről tudom, hogy nem egészséges.
Nekem erre nincs szuksegem.
Ez nem tamogatas. Ez baxogatas.
Viszlat.
Én nem tartok CH-szegényet, mert nem akarok sok zsírt enni, a húsokat meg nem szeretem.
A zabpelyhet viszont igen.
Nem vagyok híve semmiféle tiltásnak sem. Meg tudom érezni, mi az az étrend, ami nekem jó. Annak idején pl. a Cooper doktor ajánlotta tápanyag-arányú (20% fehérje, 30% zsír, 50% CH)étrend nem esett jól, nekem picivel több CH és kevesebb fehérje az, amivel minden negvan, ami kell.
Nem eszem többet, mint ami szükséges, de nem hagyom ki a mozgást sem, mert nem akarok "lottyadt sovánka" lenni. Mivel jócskán túl vagyok a 40-en, az erőnlétért is meg kell dolgozni.
XDD
Ha en nem tudnalak felhuzni titeket, akkor senki. Mikor nem haladtok ugy ahogy kene, nem fog eszetekbe jutni h jujj mozogni kene, mert a forumba vajon mit fognak szolni? Barmit lehet kamuzni, senki nem tudja meg a forumban h igazat mondtok e vagy sem.
Feltesezm a kerdest, h x ido utan, ha mar lefogytatok, es a sulyotokat akarjátok tartani, akkor is itt fogtok irkalni mindennap? Mert az eletmodvaltas nem 3 honapig tartani. Ezerszámra jelennek meg ezek a forumok, aztan mind behal. Vannak olyanok akik nagyon szep eredmenyt ertek el, de ok nem foglalkoztak massal, csak magukkal.
Azért megnézném, hogy a mozzarellában és a bundázott akármiben (mármint nyilván ki is sütötted, nem?) mennyi a zsír.
És a zöldségek nem szénhidrát?
Egyébként a kenyér valóban kész édesség-függést csinál, azt én is tapasztaltam. De ha tudom előre, akkor fel is készülök, illetve igyekszem tömörebb állagú kenyeret enni. Saját sütésű kenyérből fél szelet is elég. A jobb magvasakból szintén.
További ajánlott fórumok:
- Valaki lenne a lelki társam egy fogyókúrában? Kezdjük együtt, így talán könnyebb lesz!
- Nagyon szeretném ha valaki segítene nekem, társam lenne a fogyókúrában.
- Fogyókúra társat keresek!!!
- Segítséget és társakat keresek fogyókúrához!!!
- Virtuális fogyókúrás társat/kat keresek 90 napos fogyókúrára!
- 90 kg +os fogyókúra társat keresek