Támasz (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Támasz

2011. nov. 26. 13:05
szia, hű nekem is a hideg futkos a hátamon nagyon beleéltem magam. Én lehet nem vállalnék be ilyen feladatot, bár nővérem szülésénél adót voltam de az az enyém előtt volt. Azóta másként látom nem hiszem hogy jó támasz lennék.ve fantasztikusan csináltad gratulálok ezzel az élményel nem csak a barátnőddel kerültél szorosabb kapcsolatba de a kicsihez is.legalábbis nálam így van.gratulálok.
2011. nov. 24. 15:24
Nagyon szép történet.Gratulálok!
2011. nov. 20. 10:19
Istenem , megkönnyeztem és még a hideg is kirázott!!! <3
2011. nov. 19. 20:26
Gyönyörűen megírtad!Újra átéltem mindent..Gratula!
2011. nov. 19. 19:16
gartulálok, nagyon szépen leírtad! Akinek ilyen nemes feladatot kínál az élet, annak érdemes sztem elmenni egy dúlához tanácsokat kérni. Nagyon sokat tudnak ők segíteni, gyakorlatilag barátnőka szülésnél. Sajnálom, hogy oxitocint kapott a barátnőd, mert anélkül bár lehet, h később indult volna be a folyamat, de könnyebben ment volna a szülés.
2011. nov. 19. 17:55

Én is megkönnyeztem,nagyon szép történet!

És nagyon jó írói vénád van!Úgy tudod megosztani,hogy mindenkiben megpendítsen valami mélyen búvó húrt - mint emléket,érzést - hogy megindítson bennünket.

15. bdioda
2011. nov. 19. 16:50

Sziasztok! Köszönöm szépen mindenkinek!

Az igazi hős a barátnőm ebben a történetben, nagyon bátor és erős volt. A szülést követő napokról, hetekről nem is beszélve - nagyon megküzdött az anyatejért. Ez utóbbi nagyobb hőstett a szememben, mint a vajúdás, szülés.

A kisfiú ma egy hónapos erős, egészséges legényke, egyszerűen tünemény!


Igen, Bettus, amikor ez történt, sebtiben leírtam a naplóban, mert tomboltak bennem az érzések. Olyan volt, mint amikor utat engedsz a feszültségnek és sírsz :) jól esett megírni!


Az meg, hogy ilyen sokan szívesen fogadtátok, még rátesz egy jó nagy lapáttal! Köszönöm!

2011. nov. 19. 16:34
Én is sírtam:))) Gratulálok az anyukának és Neked is!
2011. nov. 19. 16:16
Szép történet.Sírtam olvasás közben!!Igaz barátnő vagy.
2011. nov. 19. 15:41

Nagyon szépen leírtad.

Volt lehetőségem már elolvasni úgy 1 hónapja, de nagyon jó volt újra. :-)

2011. nov. 19. 15:03
Nagyon szép történet, köszönöm, hogy megírtad!
10. Ami.
2011. nov. 19. 14:49
Én is sírok...pedig még nem vagyok túl ezen.Én a férjemet és anyukámat szeretném bent tudni magam mellett.Ők a legfontosabbak nekem,ők tudnak nyugtatni,vigasztalni,erőt adni.
2011. nov. 19. 14:26

Bárcsak mellettem is lett volna egy ilyen IGAZI Barátnő!

Sok puszi Neked,így ismeretlenül is!

2011. nov. 19. 13:49
Annyira szép történet! Végigbőgtem...
2011. nov. 19. 13:44

Nagyon ügyes vagy és jó barátnő hogy mellette voltál.


Mi akartuk az apás szülést,végig benn volt a párom,erőt adott.Egy barátnőm és anyukám is bejött 1-1percre közben,de valahogy nem volt jó érzés hogy így látnak,az ő jelenlétük nem nyugtatott meg,nekem akkor a páromra volt szükségem.

2011. nov. 19. 12:47

10 évvel ezelőtt én is elkísértem a barátnőmet a szülőszobára...én akkor még messze voltam attól hogy életet adjak és nagyon furcsa volt kívülállóként átélni a szülést-de még furcsább lehet, ha valaki már átélte a szülés-vajúdás élményét.


Iszonyatosan nehéz, hogy látjuk a szerettünket szenvedni és fizikai értelemben nem tehetünk érte semmit. Én is minden egyes fájást átéltem-átlélegeztem, a végén már úgy fájt a hasam, hogy görcsoldót kellett bevennem :)

Fantasztikus érzés volt, amikor kicsusszant a pici fiú teste, amikor felsírt-utólag nekem kellett a történéseket elmesélnem, mert a barátnőm nem emlékezett csak foszlányokra. Aztán amikor szépen bebugyolálva átadhattam az édesanyának a szeretetcsomagot, boldogan suttogta, hogy ő a keresztfiad :) Akkor tudtam meg, hogy a férjével már korábban így döntöttek-bőgtünk mindketten.


Nagyon szépen megfogalmaztad a cikked-rávilágít arra, hogy nem szabad lebecsülni a szülőszobában levő apukák-családtagok-dúlák jelenlétét, hatalmas erőt, támaszt jelenthetnek az édesanyának. Én is nagyon hálás vagyok a férjemnek és sokszor megköszöntem már, hogy velem volt-bár nálam is császár lett a vége. De végig ott volt velem és így nem éreztem magam annyira kiszolgáltatottnak, elveszettnek az hatalmas biztonságérzetet és erőt adott.


Köszönöm hogy elolvashattam a cikked! :)

2011. nov. 19. 10:32

Mintha rólunk írtad volna :-))) Szinte ugyanezt átéltem a barátnőmmel. Ő volt a támasz, és nem lehetek elég hálás neki azért, amiért velem volt a fiam születésénél.


Köszönjük Nektek :-)

2011. nov. 19. 10:24
Elő hoztad a szülésem emlékeit. Végig libabőrös voltam, olvasás közben. Nekünk nem lehetett apás szülés, mert egyik percről a másikra, 30 óra vajúdás után jönni akart a kisfickó, de mit meg nem adtam volna ha egy ilyen erős ember, mint te mellettem lett volna. :)
2011. nov. 19. 09:42

jo cikk. nekunk apas szulesunk volt. en nem igazan emlekszem az utolso par ora torteneseire. ha kerdezem a parom, hogy hogy is volt... o nem igazan akar beszelni rola... erdekes, igy kuvulrol nezve.

en nem tudom, hogy birtam volna tartani magam, ha latom, hogy egy szerettem szenved.

buszke lehetsz magadra! :))

2. a382a1a438 (válaszként erre: 1. - Bdioda)
2011. nov. 19. 09:37

Hát ezt nagyon szépen írtad le...és milyen erős és kitartó voltál és persze az anyuka is!!

Áttudom érezni a fájásokat és az egészet,nekem is van egy 4 hónapos kislányom,de úgy gondolom minden perc megérte akármennyire is fájt!!

2011. nov. 19. 09:26
Közelről ismertem az oxitocin erejét, a hosszú vajúdást, az "ujjnyi" eredményeket egészen a nullától indulva, az euforikus fájdalmat és a keserves, de reményteli várakozást, ami egy elhúzódó szülés gyötrelmes velejárója, most mégis új oldalról láttam mindent - kívülről. A legjobb barátnőm arra kért, legyek én a támasza gyermeke születésénél.

Ugrás a teljes írásra: Támasz

Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook