Szülés régen és ma (beszélgetős fórum)

2007 decemberében szültem a lányomat és mivel két héttel a kiírt időpont előtt jött, ezért nem a a MÁV-ban szültem, mert a felújítás miatt nem volt még kész a PIC részleg. A Szabolcs utcai kórházban hoztam világra a gyermekemet, ami -aki ismeri, annak nem kell bemutatni- egy kicsit sem felel meg a XXI.századi elvárásoknak. EZen egy kicsit keseregtem is, de a szülésznőm és most idézem: "Egy palotában is lehet valakinek katasztrófálisan rossz szülése, viszont egy disznóólban is lehet csodálatossá és varázslatossát tenni a jövevény érkezését!" És mennyire igaza volt! Én is hallottam mások nyögéseit, sőt még azt is, hogy a szomszédban felsírt egy újszülött (csodálatos volt, sírtam és nevettem a férjemmel együtt, pedig éppen a kitolási szakaszban voltam), de egy picit sem zavart. Tudtam, hogy mi a dolgom és azt is, hogy mire kell figyelnem, hogy mi az, amivel a legjobban segítem a gyermekem ezen a nehéz úton...

HÁrom óra alatt meg is született, velem volt, szopizott... A mai napig megborzongok a csodálattól, ha erre gondolok.

Szerintem a szülés is (mint sok más is) hozzáállás kérdése (is).

Tévedsz. Az én szülésznői érzéseimet nem bántottad meg. Mindössze a véleményemet mondom el, hiszen a hozzászólásod csak így lehet korrekt.

Vannak olyan dolgok amik vagy fehérek vagy feketék. Szürkék nem lehetnek. Ezt átvitt értelemben a szakmámra értem. A hozzáállásra, a döntésekre, a betegekhez való viszonyulásra.

Én nem tudtam volna elképzelni, hogy ne kórházban szüljek, és ha lesz mégegy baba, akkor azt is kórházban szülöm, ugyan ott, ugyan annál az orovsnál. Pedig nem volt semmi luxus, semmi manapság felkapott dolog. De nekem jó volt így. Az orvos sem fogadott volt, ráadásul még azt hiszem csak kisdoktor volt. Majd ha legközelebb szülök, akkor őt szeretném megfogadni, mert egyenesen rajongtam érte, annyira ügyes és kedves és figyelmes volt.

Én úgy voltam vele, hogy mivel egyedül, táppénzből nem sok lehetőségem lenne mindenféle extrákat igénybe venni, így nem is ácsingózom ilyenek után, inkább hagyom a dolgokat úgy, ahogy vannak. És én nem csalódtam egyáltalán.

Bár a szülés számomra egy igen fájdalmas élmény volt, de erről nem a kórház tehetett. Volt ugyan EDA (a doki beszélt rá - úgy hallom, mások szinte könyörögnek érte), de nekem nem sokat használt. A vajúdás nem volt valami fájdalmas így, de a kitolás piszokul fájt. Az egyetlen dolog, amiben talán nem volt túl profi a doki, az a varrás volt, azzal elég sokáig piszmogott, de ez legyen a legkevesebb :) De szerintem nagyon jó ellátást kaptam a kórházban. Voltak gondok, rá volt csavarodva a köldökzsinór, meg nem ékelődött be feje, szóval elég durva volt, és olyan készséges volt mindenki, a végén már azt hiszem 3 orvos volt lent velem, mindenki "rajtam" dolgozott, szóval nekem egy rossz szavam sem lehet.

A gyermekágyas osztály is teljesen normális volt. bár a szülőszoba akkor még igencsak ósdi kinézetű volt, de a kórtermek nagyon kis helyesek voltak. 4 ágyas szobák, saját zuhanyzóval, kedves aranyos szobatársak, én nem mondok semmi rosszat erre. Vagy lehet, hogy nekem csak pusztán szerencsém volt. De én meg vagyok elégedve azzal az ellátással, amit kaptam, mégpedig úgy, hogy senkinek nem fizettem semmit (illetve de, amíg dolgoztam, fizettem én a TB-t).

Szóval csak hogy mindenki jól értse: Szerintem nem természetes a gátmetszés, hogy egy szülő nő 16(!) órán keresztül nem kap inni, hogy nyomni kell, ha nincs is itt az ideje, mert a doki sietne, hogy 6 ember vesz körül, holott csak kettő tesz bármit is, meg még tudnék egy- kettőt sorolni, csak mennem kell vacsoráztatni.

(a felsorolásod tökéletes volt Pici, a 6. az én esetemben az altatóorvos volt, ezt csak azért tudom ilyen biztosan, mert meg is kérdeztem, hogy ugyan miért kell még mindig visszatartanom a tolófájások ellenére a nyomást, és mondták, hogy nem találják az altatóorvost, mert ugye, hátha megreped a méhem)

Én sem akartam szülésznői érzéseidet megbántani, pedig úgy tűnik sikerült. Mint írtam is, az egyetlen, aki ember módra viselkedett velem (mindhárom esetben) az a szülésznő volt.

A hozzászólásom lényege csak az akart lenni, hogy nem értem a kategória megválasztását, hiszen a kórházi szülést csak nagyon- nagyon ritka esetben lehet természetesnek nevezni. És hidd el, ezt nem csak saját tapasztalataim alapján mondom.

Flependzsinek!

Sajnálom, hogy ilyen véleménnyel vagy a kórházakról. A hozzászólásodból sokminden kiderült számomra. Az ahogyan a dolgokról véleményt mondasz azt mutatja, hogy nem igazán vagy otthon a témában. Az egy dolog, hogyan éled te meg magát a vajúdást, a szülést és megint más hogy a szakma szabályai mit engednek meg bizonyos határokon belül.

A másik: ha epidurális érzéstelenítést kap valaki akkor épp az a lényeg, hogy nincs elaltatva hanem csak a megfelelő idegi kapcsolatok vannak blokkolva. Az lehet, hogy álmos voltál a gyógyszerektől, de nem az epidurális érzéstelenítéstől.

A második gyereked szülésénél írtad, hogy hat vadidegen emberrel vagy körülvéve. Igen, mert van egy orvos, egy szülésznő, egy csecsemős, egy gyerekorvos, egy asszisztencia. Nálunk legalábbis ez van. Igaz, ez csak öt ember. De kérdem én, ha már kórházban szül az ember nem ér meg ennyit, hogy minden rendben legyen maga és az újszülöttje körül?

A harmadiknál írtad, hogy nem kaphattál enni és inni. Mi sem adunk, hiszen bármikor altatásra kerülhet a sor. A pakliban mindig benne van egy esetleges altatás lehetősége és senki nem akar felesleges kockázatot vállalni azzal, hogy a beteg aspirál. Ennyi áldozat nem hiszem, hogy sok lenne eny szülőnőtől.

Ez csak az én véleményem, de a szakmán belül elfogadott.

Nem akarok senkit megbántani, hisz azt érez és úgy vélekedik a dolgokról ahogy akar. Ezt azért muszáj volt lereagálnom.

Üdv. Pici

Sziasztok!

Kezdjük azzal, hogy nem egészen értem, hogy ez a cikk miért a természetes szülés kategóriába került. Egyszerűen nem hiszem, hogy kórházban lehet természetesen szülni.

Miért gondolom így? Az első gyermekem 2001-ben született. kértem, hogy szeretnék felállni, nem lehetett. Szóltam, hogy szeretnék az alternatív szobában szülni, mert így lett megbeszélve, nem lehetett. Végül relatív téraránytalanság miatt, ami ugye azt jelenti, hogy a 3,5 kg-os gyerek, túl nagy a csípőmhöz képest, sürgősségi császárom volt. Akit még nem császároztak, annak szeretném elmondani, hogy mekkora élmény, mikor a férjem, az anyósom, előbb láthatja a gyereket, mint én, mivel én 12 órát felébreszthetetlenül alszom az epidurális érzéstelenítéstől.

A második gyermekem 2005-ben született. Minden ugyanúgy kezdődött. Fekvés, gépek, nem ehettem, nem ihattam, és mivel meg voltak róla győződve, hogy még legalább egy fél napig ott leszek, egyedül hagytak, úgy, hogy a férjemet sem engedték be. Végül 2 órával később kikötőzött lábakkal, és körülöttem 6 (!) vadidegen emberrel megszületett a gyerekem. A gátmetszés természetesnek számított annál az orvosnál, úgyhogy csak említem.

A harmadik gyermekem 2007-ben született. A kezdő cikkben leírt "természetes" kórházi szülés paradicsomában. Itt sem kelhettem fel, nem ihattam, nem ehettem, és az érzéstelenítést is csak azért sikerült elkerülnöm, mert túl gyorsan jött a fiam. A szülésznő fantasztikus volt, ezt elismerem. A doki viszont egyszer csak bejött, megvizsgált, és azt mondta, ugyan még van egy kicsi méhszáj, de azért nyomjunk. Hiába mondtam, hogy még nincsenek tolófájásaim, nyomni kellett. Ennek következtében szétrepedt a méhszájam, és mivel ennek a fájdalma miatt már nem tudtam lassan nyomni, a gátam is.

Ennyit a jó kórházakról.

Most várjuk a 4. gyermekünket, és csak és kizárólag úgy egyeztem bele, hogy legyen, hogy ha otthon szülhetem meg.

Nem hiszem, hogy Isten (vagy az evolúció, ha valakinek így tetszik), úgy alkotta volna meg a szülést, hogy ekkora kórházi gépezet, és orvosi jelenlét nélkül az anya és a gyermek veszélyben legyen. Gondolkodjatok kicsit, hogy maradtunk volna fel, ha tényleg így lenne?

Engem nem érdekelt hogy mit szólnak a nővérek.

Mindkét gyereknél az ötödik napon indult be a tejem, erre a második gyereknél már számítottam is.

Így a kórházban este leadtam a babát, mivel tejem még nem volt, és nyugodtan aludtam reggelig. Sőt, aláírtam egy papírt, hogy kapjon tápszert, mert üvöltött szegény az éhségtől. Megette, és aludt mint a bunda. Amikor a nővér pofákat vágott, akkor megmondtam neki, hogy a bátyja is 2,5 évig szopott, ő is fog szopizni amíg akar, ha beindul a tejem, úgyhogy ne maceráljon. Természetesen nappal velem volt a baba és minél többet cicin, hogy induljon a tejcsi. De éjjel nagyon jó volt pihenni. Ötödik naptól volt sok tejcsi, még tejadó is voltam és a csajszi most 21 hónapos és napi 3 alkalommal még cicizik.

szóval a lényeg az anya és a baba nem a nővérke, akinek az a kényelmes ha minél kevesebb baba van neki beadva.

Sziasztok!

Számomra a szülés felért egy traumával.

Befektettek inditották, nem tágultam, görcsök nagyon sűrűn és nagyon erősek voltak. Nagy dünnyögve megcsászároztak, aztán még ott volt, hogy velem volt a a gyerek 1 szobába. Tejem szinte nem volt, mellem begyulladt és a gyerek pótlást nem kaphatott. Azt éreztem hogy az anyukákkal senki nem törödik és mindenki oldja meg a nyomorát. Nagy ritkán toltam ki a fiamat a nővéreknek, de akkor is rossz szemmel néztek rám. Pedig nem 1x volt, hogy éjjel fent virrasztottam vele mert nem akart aludni, én meg már ülve is alig birtam fogni. Hiába a korszerű körülmény én úgy éreztem magam mint egy vágóhídon akit élve boncolnak ,kínoznak.

Sziasztok!

Nekem van két nagy lánykám. Bianka 1994-ben született Székesfehérváron. Mostnem tudom, hogyan néz ki a szülészet, de akkor csak egy függöny választotta el a szülőágyakat egymástól. Első szülésnél még nem tudtam mire számítsk. Sajnos volt egy kismama, aki folyamatosan ordíbált és egy kicsit meg is ijedem, hogy ilyen szörnyű lehet a szülés. Hosszú ideig vajúdtam, a szülés sem volt egyszerű, mert nagy baba volt és a köldökzsínór többször rá volt tekeredve, de akkor is életem egyik legszebb élménye volt. Dorka 3 és fél évre rá született, ő gyors volt alig 3 óra alatt meglett.

Egy éve terhes lettem, de sajnos 11 hetesen elvetéltem. A kórházban két terhes kismamával voltam egy szobába, nem volt kellemes.

Én 3 héttel korábban szültem császárral. Mivel ügyeletben éjszaka mentünk be elmaradtak a szokásos kellemetlenségek, pl beöntés.

Nagy volt a baba (53 cm, 4200 g), faros is, tudtuk hogy császár lesz.

Azt azért el kell mondanom, nem tudtuk hogy megindult a szülés, csak furcsa rosszullétem volt, se fájás, se görcs, se magzatvíz, se vérzés.

Amikor megvizsgáltak már 4 újjnyira ki voltam tágulva, azonnal mentünk a műtőbe.

A császár ellenére semmi rossz élményem nincs a szüléssel kapcsolatban, a babát a mellkasomra tették, mindenki aranyos volt és még a párom is bejöhetett.

Jézusom!Hát csak gratulálni tudok neked.Ezt tényleg nem lehetett semmi.Való igaz,hogy nincsenek a kórházban tekintettel ezekre a dolgokra.Igaz nekem nagy szerencsém volt.Engem is befektettek,mert a picim ráhúzott egy hetet és 3 nap után egyedül voltam egy 3 ágyas szobában,így én nyugodtan tudtam vajúdni,egyedül.De hozzánk is beraktak egy elvetélt kismamát.Neki sem volt öröm:én pocóval,másik lány babóval.De én lényegében a struccpolitikát alkalmazom és bedugóm a fejem a homokba,mert kár előre rettegni.Így is 6 hónapos terhességtől minden éjszakát végigbőgtem,hogy mi lesz velem a kórházban,mert életemben nem voltam még és tessék túléltem.Hála égnek szerencsém volt és nem volt mellettem senki!De természetesen mindenki saját maga tudja,hogy neki mi a jó,lehet,hogy a kövit én is inkább itthon szülőm,mert most már van tapasztalatom,a kórház meg nincs messze:)))))

Szép napot és kellemes hétvégét mindenkinek!!!!

Nem gondoltam, hogy ennyien reagálni fognak a cikkemre. Az most mellékes, hogy jó vagy rossz élménnyel, de valami mindenkit megfogott és mondanivalója van.

"Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek."

Köszönöm.

Otthon szüléskor feltétel, hogy 25 percen belül elérhető legyen a kórház, és (a felkészült bábák) azt mondják, előlre lehet látni ennyivel a bajokat... De az tuti, hogy otthon nem fognak császármetszést csinálni, pláne nem érzéstelenítés nélkül.

Engem igenis zavart hogy volt más a vajúdóban (nem a szülőszobán). A szobatársam nyugton elvolt, aztán elment zuhanyozni, mikor visszajött, látszott rajta, hogy erős fájásai vannak (kitágult teljesen, és már a kitolási szakaszba ért). Csak a látványtól, ahogy görcsberándul az egész teste ahogy állt, még a talpa is(!) úgy beparáztam, hogy egyidőre kimaradtak a fájásaim. (Pedig három perces fájásaim voltak)

De feljegyeztek olyen esetet is, hogy teljesen leállt a szülés, és egy hétig még várt a baba, mert a szomszéd ágyban nagyon kiabáltak, az elválasztó függönyt meg elfelejtették behúzni....

Kórháza válogatja, vannak normális helyek is. Az apukás szülés szinte mindenhol elfogadott, de dúlákat is be szokták engedni. Az alternatív szülőszoba is több helyen van.

Csak hát a szabad kórházválasztásnak lőttek:( (elvileg, de trükkös ember a magyar, és elég egy ideiglenes lakcímbejegyzés...)

Szép dolog az otthon szülés csak egy dolgot ne felejts el:mi van,ha a picivel gond van és mondjuk adj isten de azonnal császározni kell?Vállalod,hogy azt is otthon csinálják érzéstelenítés és a többi nélkül?

Én is be voltam tojva a szülés miatt,de akkor ott nem igazán azzal voltam elfoglalva,hogy ki lát vagy ki hal,inkább azzal,hogy végre a csöppséget a kezembe adják,közöljék velem,hogy egészséges.Bár én nem nagyon üvöltöztem,miután azzal is csak magadtól veszed el az erőt.

De természetesen mindenki saját maga dönt,de azért ne jelentsd ki előre tényként,inkább ismerkedj a lehetőségekkel.

További szép napot!!!!

Kedves ppiiccii! Miért írod, hogy rossz hírű bábák voltak a régiek? Szerintem azok között is akadt nagyszerű, hivatása magaslatán álló, és valóban rossz hírű. Éppen úgy, mint most is.

Te egyébként szülésznő vagy? Csak mert egyes szám első személyben írtad a cikk végét.