Szoptatás –hogyan ne rontsuk el? (beszélgetés)

Leírom én is a történetem. Szülés közben antibiotikumot kaptam és oxitocint, infúziót, eléggé bekómáztam tőle. Szülés után elvették a babát 12 órára, mondták, túl kimerült vagyok, majd reggel hatkor megkapom. Reggel hozták de órákig aludt. Kérdeztem mit etettek itattak vele, azt mondták semmit. Pedig sztem tápszert kaphatott.

Aztán jött egy orvos, közölte hogy lapos mellbimbóval lehetetlen szoptatni, ide bimbóvédő kell. Ráadásul egy csepp tej se jött a mellemből. (nem mutatták meg a szoptatást sem). Mondták h szoptassak, majd beindul. Beindult, de bimbóvédő miatt csak 10 gr-okat evett. Persze utána sírt és jött a tápszer. Mellé jött még h az egyik mellbimbóm nagyobb volt mint a szája, abból több tej is jött, de nem tudta bekapni. A másikból kevés jött, az is csak bimbóvédővel ment. Aztán a kórházban már én adtam neki a tápszert szopi után mert sírt az éhségtől. Itthon vettem egy elektromos mellszívót és elkezdtem fejni. A napi 200 gr tejből lett napi 800 mára, ma 6 hónapos. A fejések nagyon megviseltek, éjszakai kelések, állandó fejés, soha sehova nem tudok menni.

2 hónapos korában megpróbálkoztam a szoptatással (addig csak cumisüvegből kapta a lefejt anyatejet) és sikerült bimbóvédővel de iszonyúan fájt, szétszakadt a mellbimbóm. 3 hónapos korában is próbálkoztam, akkor már bimbóvédő nélkül és sikerült! :) EGy hétig szoptattam. De mivel kevesebbet evett 50-100 gr-okkal mint a cumisüvegből per nap, abbahagytam. Pedig jó lett volna így is. CSak a sok fejéstől olyan fáradt és kimerült voltam, és segítségem sem volt, hogy inkább visszatértem a fejéshez.

SOHA NE HAGYJÁTOK ABBA HA MEGY A SZOPTATÁS!!!

Ma 6 hónapos, és még mindig fejek, most pl hajnali negyed 4 és fent vagyok. Hulla vagyok, 3-4 órákat alszok egy nap, nem tudom mikor és hol fogok összeesni. Tápszert nem eszi meg, muszáj vagyok fejni. Szoptatásra már nem emlékszik hiába kynálom, nem megy sajnos...én hülye, elrontottam...pedig ma egy boldog, szoptatós anyuka lennék...

Most nem leszek népszerű de akkor is leírom a saját történetem.

Vissza tudok emlékezni alig pár hónapos koromra amikor még anyukám szoptatni próbált.

Nagyon élénken emlékszem érzésekre, illatokra, a bőrének az állagára, illatára.

Emlékszem, hogy nem szerettem amikor szoptatni akart. Nem kaptam rendesen levegőt, túlságosan rászorított a mellre és nagyon bizonytalan volt, ahogy tartott. Éreztem, hogy kényelmetlen neki. Az illata pedig az az émelyítő vattacukor szag volt - akkoriban rózsaszín FA szappant használt. Nem bírtam és ezért nem tudott szoptatni.

A mai napig nem bírom az édes, nehéz, vattacukor-szerű illatokat, képtelen vagyok elviselni. Az is tény, hogy nem vagyok türelmes ember, ezen 35 év után sem tudtam változtatni.

Szóval ha valami miatt a baba nem akar szopni, olyan dolgok is lehetnek mögötte amire nem gondolunk. Lecserélt erősebb illatú tusfürdő, olyan rugdalózó amit a gyerek nem szeret, furcsa tapintású anyag, a pózt nem szereti, valamilyen illat zavarja.

Amennyire emlékszem a saját példámból, volt olyan is, hogy amikor nagyon éhes voltam, nem szerettem az erős fényeket(pl, nem tudtam rendesen enni, ha kivittek a teraszra, vagy erősen betűzött az ablakon a napfény hiába nem sütött a szemembe). Akkor volt jó a komfort érzetem ha félhomályos volt a szoba ahova letettek, akár enni, akár aludni, akár csak úgy kúszni-mászni.

Ez mostanra sem változott, ugyanúgy félhomályos szobát szeretem a legjobban.

Szia !

Teljesen egyetertek veled, es egyutt is erzek, en is nagyon sok fajdalmat eltem at a szoptatas alatt, sot mar szules utan is, rettenetesen fajt, 4 orankent mehettunk szoptatni, elore feltem mar, de szerencsere beindult a tej hamar, amiert merges vagyok igy utolag, hogy hagytam hogy tapszert adjanak neki az elso napon, mig nem volt tejem. Ugye utolag okos az ember, hiszen az elotej akkor meg elegendo a babanak..3

Sziasztok!

Panka 13,5 hónapos, még mindig szopizik. Nagyon féltem, hogy nem tudom szoptatni a kislányomat, s minden elérhető információt elolvastam a terhességem alatt, így mire megszületett elméletben profi voltam. Császárral szültem, nem bababarát kórházban, a férjem hamarabb látta a picit, mint én, nekem már csak megfürdetve, bebugyolálva mutatták meg, hozzá sem érhettem a műtőben, nemhogy megszoptathattam volna. Mivel utána komplikációk léptek fel, 5 óra elteltével hozták ki először, háton feküdtem, a karomban infúzió, letették mellém az ágyra és közölték, hogy nem kell vele csinálnom semmit, ne szoptassam, majd jönnek érte. Alig tették le, azonnal oldalra fordította a fejét és elkezdte keresni a cicit. Nem kell mondanom, mekkora fájdalom a hasi seb, ekkor már elkezdett kimenni az érzéstelenítő hatása is, de nagy nehezen oldalra fordultam. Nem tudtam Neki segíteni, meg sem tudtam fogni, csak próbáltam úgy helyezkedni, hogy be tudja kapni. Az eredmény: háromnegyed órás erőteljes szopizás, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Császár után a harmadik napon hazamehettünk, egy naposan már 60 ml-t szopizott. Otthon kezdődtek a gondok, mindkét mellem kisebesedett, mert szinte egész nap rajta volt, ha nem aludt. Egy hónapig rettenetesen fájt, úgy szoptattam, hogy nagy pohát hideg vizet ittam előtte, utána baba mellre, fog összeszorít... Sokszor sírtam a fájdalomtól. Már a védőnő is azt mondta, aki nagyon szoptatáspárti, hogy fejjem ki és adjam cumisüvegből vagy szoptassak bimbóvédővel, de annyira féltem, hogy ettől majd leszokik a ciciről, hogy egyiket sem próbáltam ki. Lassan megszokta a mellem az igénybevételt és begyógyult. Innen kezdve már tényleg öröm volt a szoptatás, pedig el sem tudtam képzelni, hogy valaha úgy szoptathatok, hogy nem fog fájni.

Érdemes volt kitartani, Panka egészséges, mindenhová el tudtuk vinni, rengeteget utaztunk, hiszen a cici mindig kéznél volt.

Most ismét kezdődnek a gondok, van már 5 fogacskája, sokszor megharap pusztán szórakozásból, ilyenkor nem adom vissza neki, bármennyire sír, remélem ezen is túl leszünk.

Mindenkinek kitartást a szoptatáshoz, megéri!

Szia!

Én amennyit lefejek , azt próbálom odaadni neki, de mostmár ott tartunk hogy azt se issza :( Ezért nem tudom, hogy jó e de én a tápszerbe keverek anyatejet és így megissza. Amíg bent voltam a klinikán a prof nekem azt mondta hogy minden csepp anyatej számít, és ha csak egy van azt is adjuk neki oda, mert az neki nemcsak táplálék, de "gyógyszer" is, megvédi a kicsit. Nem tudom , hogy a cicire vissza fogom-e tudni rakni, próbálkozunk, de nem megy, simogatja, dörgölődik hozzá, de ha bekapja azonnal ki is köpi :( Amúgy én kétóránta fejek, így próbálom szaporítani a tejet, így egy kicsivel több lett már. Én így csinálom ,nem tudom végül is jó-e, meg beválik. A másik fórumon megadtak szakértőket, azon próbáltam párral beszélni, de sajna szabadságon voltak, a harmadik után feladtam :(

Sajnálom, hogy a kezdet ilyen rosszul alakult. Azért csak belejöttök, ahogyan írod.

A "fura szokások" meg egyáltalán nem furák. A babának a mell nem csak a táplálék forrása, hanem a megnyugvás helye is, érzelmi táplálék is egyben, ezért is nyammog még rajta sokáig. És hogy elalszik rajta, az csak annak a jele, hogy megnyugodott és elégedett. Ha fáj, ahogyan megcsípi, megnyomja, próbálj a testén, fején igazítani, hogy jobban odaférjen. Hátha csak nem került az egész bimbóudvar a szájába, azért cuppog.

Sziasztok!

Bababarát kórházban szültem (több helyen kinn volt a falon bekeretezve, hogy az év kórháza), de a szülőszobán kétszeri kérésemre sem adták mellre a babát. Azt mondták, nem kell az most neki. 2 óra megfigyelés, aztán az osztályon még 2 míg felkelhettem, akkor is wc és tusolás. A babát ígéret ellenére se hozták, amikor megkerestem, melegítőre vol téve. Sokszor próbálkoztunk, de hol felébreszteni volt nehéz (be is sárgult), hol a száját nem nyitotta ki, aztán meg szívni nem akart. Sok segítőkész nővér volt, segítettek fejni, pohárból itatni és próbálkozni. Szinte nem volt olyan, aki ne próbálta volna meg a mellemet a szájába tuszkolni. Kínomban már cumiztunk is, hátha rájön, abból szívni kell, de aztán lebeszéltek, és maradtunk a pohárnál, mert az nem rontja el a technikáját. 6 nap után engedtek haza, akkor még csak poharazott, de minden kajaidőben előbb a cicit próbáltuk, és egyre jobban belejött. Fura szokásai még így a 7. héten is vannak: sokszori szájbavételre veszi be úgy, hogy vákuum is lesz, bár idegen helyen legtöbbször elsőre sikerül. Sajnos sokszor cuppog is és megnyomja, megcsípi a bimbót, ami elég fájdalmas. Gyakra bealszik rajta, de ha el akarom venni, akkor nem engedi, nyámmog még rajta. :)

Sziasztok!

Én is leírom a történetünket, hogy másoknak példa legyen.

Az én babám most két hetes, sajnos koraszülött lett, 34+5-re született császárral, 2330 grammal. Azonban a műtét után kb egy- másfél órával már hozták, a szülésznő segített mellre tennni és szerencsére szopott is. Az elkövetkező napokban is nagyon sokat segítettek a csecsemősök, különböző technikákat mutattak, hogyan szoptassam, hogyan ébresszem, ha kell. Nagyon figyeltek ránk, nehogy 2000 gramm alá essen a súlya, mert akkor elvitték volna a babát koraszülött intenzív osztályra. Úgy gondolom, hogy mivel az első naptól a baba velem volt és gyakran került mellre (átlagban két óránként szoptatom őt most is), a tejem már másnap rendesen beindult. A baba nem is sárgult be, és már a kórházban elkezdte visszahízni a leadott súlyt. Semmilyen pótlást nem kapott, a cukros vizet is csak arra használták, hogy a mellbimbóra fecskendezték, ha nem akarta bekapni. Szerencsére azóta is szépen eszik és hízik. Remélem, hogy ez továbbra is így marad.

Mindez ugyan Budapesten történt, egy hivatalosan nem bababarát, de kifejezettem szoptatáspárti kórházban.

Sziasztok!

Nekem is segített, Zsuzsmó!

Én is leírom a saját történetem, hátha én is segítek vele.

Úgy voltam vele, mint Zsuzsmó, nem foglalkoztam szoptatási témákkal szülés előtt. A családban soha senkinek nem volt gondja ezzel, azt hittem, minden megy majd természetesen. Sajnos nem így történt. Ezév októberében szültem, és Panka egyáltalán nem volt hajlandó szopizni. Se a szülőszobán, se később. Rázta a fejét a mell közelében, keresett, de bekapni nem tudta a cicimet. A csecsemős nővérek is próbáltak seghíteni,de nem volt változás. Megtanítottak fejni, pohárból etetni, így engedtek 6 nap után haza minket. Itthon rögtön felvettem a kapcsolatot az egyik LLL tanácsadónővel, aki nagyon sokat segített. Próbáltam sokszor mellre tenni, félálomban, nem éhesen, bimbóvédővel, anélkül, különböző pózokban, zene mellett, teljes csendben, különböző szappanokat használtam, hátha a szaga bántja, de nem... Néha csámcsogott kicsit a cicin, de vákumot nem csinált, a mérleg is azt mutatta, semmit nem szopizott. Úgyhogy fejtem, és pohárból itattam. Egy hónap után a tanácsadónő elirányított egy koraszülöttosztályon dolgozó főorvosnőhöz, ő mutatta meg nekünk az ujjszoptatást (kis cső megy be az ujj mellett, aminek a végén fecskendő van, abból jön a lefejt tej). Ezt öt hétig csináltuk, és láss csodát: 9 hetesen a kis manóm elkezdett szopizni ciciből. Mintha sose lett volna probléma.

Ezt a 9 hetet cumisüveg nélkül csináltuk végig. Ezért többen hülyének néztek, de most már tudom, megérte!

Úgy gondolom, végig a technikával volt baj, és az ujjetetőn tanulta meg, hogyan kell szopizni.

Úgyhogy kitartás a hasonló helyzetben lévőknek!!! (Az ujjetetőt meg lehet venni egy szoptatási segédeszközöket gyártó cégtől.)

Ne adja fel senki!

Sziasztok!

A terhességem alatt nem sokat foglalkoztam a szoptatással, mindenhol azt olvastam, hogy a "világ legtermészetesebb dolga", meg hogy ez a "normális" stb. Hiba volt. Lehet, hogy természetes, és normális, de nem ártott volna, ha az elhatározáson kívűl-hogy én igenis szoptatni fogok-van más is a tarsolyomban.

Mivel én a szülés után rögtön a műtöbe kerültem, először a szülés után 5 órával kaptam meg a picit. A csecsemős nővér odaadta a babát, hogy "szoptassa meg anyuka", és kiment a szobából. Belőlem lógtak a csövek, megmozdulni se tudtam. Anyósommal próbáltuk a pici szájába szuszakolni a cicimet. Nyammogott ugyan, de nem szívott. Aztán jött a nővér, kivette a kezemből és elvitte. Meg sem tudtunk szólalni. 4 napot voltunk bent, folyamatosan mérlegelni kellett, én szinte állandóan a nővér szobában voltam, hogy segítsenek mellre tenni. Amikor besárgult, akkor is úgy hagytam ott, hogy ha sír, akkor keltsenek fel, hogy megetessem. Reggel, mikor mentem érte és megkérdeztem, hogy sírt-e, akkor közölték velem, hogy igen, de adtak neki tápszert! Azt mondanom sem kell, hogy végigbőgtük a kórházi napokat. A Manó azért mert éhes volt, én meg azért mert nem tudtam megetetni. Miután betápszerezték, még annyira sem volt hajlandó semmit csinálni a cicimmel, és a másik gyerekorvos ENGEM szúrt le, amiért tápot kapott a baba!

Már bent elkezdtem inni a szoptatós teát, meg javasolták a bimbóvédőt. Próbáltak fejni, semmi. Egy-két csepp.

Aztán otthon lassan beindult a tejcsi, de mellre nem tudtam tenni: kapkodta a fejét, a nyelvét felcsapta a szájpadlására, nem tudta rendesen bekapni a cicimet.

Kb. 1 hétig fejtem, és cumisüvegből itattam. Ha sikerült 10 ml lefejni, akkor nagyon boldog voltam. Próbálkoztam mindenféle csodaszerrel: barnasör, homeopátia, rántásos ételek, meleg borogatás, semmi eredmény. Iszonyat fárasztó volt. Szinte egész nap a mellemen volt a mellszívó.

Aztán egyszer megpróbáltam a bimbóvédővel etetni, és-láss csodát!-mintha semmi bajunk nem lenne a szoptatással, rácuppant, és 70 ml-t gyönyörűen kiszopizott. Akkor örömömben sírtam.

:) 3 hetes volt, amikor a bimbóvédőt is eldobhattuk.

Most 3 hónapos, és 6200 g.

Higyjétek el, ha elhiszitek, hogy menni fog, akkor menni fog! Nem szabad feladni!

Mondjuk bennem volt egyfajta bizonyítási kényszer: anyósom állandóan hívogatott, hogy megy-e a dolog, nagyon idegesített, be akartam bizonyítani, hogy menni fog!

Egyébként engem anyukám 2 hétig szoptatott, tápszeren nőttem fel, és minden rendben van. Szerintem nem tragédia, ha egy gyerek tápszeres. Az biztos, hogy kényelmesebb "csatlakoztatni" a babát, mint cumisüveget fertőtleníteni, de amíg fejtem én egy pillanatig nem éreztem azt sem tehernek.

Ami még nekem használt: annyit sírtam, hogy szegény gyerek éhen fog halni, hogy anyu vett egy doboz tápszert, hogy megnyugodjak: van mihez nyúlni. Azóta is bontatlanul áll a szekrényben