Szellemi leépülés a GYES-GYED alatt (beszélgetés)

én hat éve vagyok itthon, még egy évig biztos és nem érzem, hogy leépültem volna / mások sem rajtam /

szerintem nem szabad,befordulni, érdeklődőnek kell maradni a külvilág felé- ez a mai világban nem nehéz,/ internet, tv, rádió /

5 gyerköccel vagyok itthon. Két hónapja születtek a lányok. Suliba járok így a leépülés elkerül.

Mindenki szakítson időt magára illetve a tanulásra. Long life learning tudjátok most ez a divat.

Sziasztok!

Bár én még csak 6hónapja babázom, nálam nem leépülés, hanem világkinyílás történik :)Ninvs sok időm, de magamra is szakítok, Botival szuperül elvagyunk, fősulira készülök, hittudományira ami csak előnyére válhat a gyermeknevelésben,ez is doppingol.. Persze lehet h sokakkal szemben előnyben vagyok, mert közel a család és a férjem is imád a fiával foglalkozni, a család babázik ha nagyomn elúsznék a háztartással-fiacskám reggel 8-tól este 10ig nyomja, 2x másfél óra alvással és mivel tegnap óta mászik kell az energy :)- este meg amíg Apázik, én meditálok, olvasok, mindíg jut magamra is napi 1 óra..

A kommunikáció meg.. Én mindent kommentálok a fiamnak,van h abból olvasok fel neki amit én olvasok, így ezzek sincs gond, mindenkinek jó, lehet ezért is tartunk már a baba-bebe-mama-abu szavaknál..

Aki úgy érzi süllyed, az igenis követelje ki magának a saját időt

Sziasztok!

Én leépülésnek nevezném, ami nálam van, pedig csak három éve vagyok itthon.Nekem is legfőképpen a kommunikációval van bajom, valahogy olyan nehezen jönnek a számra a mondatok.Meg egyre fogy az önbizalmam, mostanában azt veszem észre, hogy még ha a legegyszerűbb dolgot kell is elintéznem pl.orvos, akkor is izgulok előtte.Próbálok lépni az ügyben, például beiratkoztam a helyi könyvtárba. Meg mindig kitalálok valami agytornát, megtanulom a gyerekkel a kötelező verseket, és mindig izgatottan várom, hogy milyen matekos versenyfeladatokat hoz haza az iskolából. Már a harmadikm osztályos példák elég jól mennek.:-)Szerencsére nem vagyok depis(már nem), most nyárra elég sok programunk van, szeptembertől meg mindenképpen beiratkozom valamilyen tanfolyamra, még nem tudom pontosan mire, de ha nem lesz jobb ötletem, akkor valami nyelvtanfolyamra.

Szia mindenkinek!

A Fórum témája teljesen megfelel a valóságnak. Nekem három gyermekem van. Az első kettő között 22 hónap van tehát cirka 6 évig voltam velük otthon. Tévedés ne essék imádtam és (habár most is itthon vagyok a kicsi fiammal) mindig szeretettel gondolok arra az időszakra. De!!! Akkor mentem vissza dolgozni amikor evésnél Édesanyám elé húztam a tányért hogy a morzsa nehogy leessen, majd a kaja kiosztásánál automatikusan összeaprítottam a férjemnek a húst a tányéron! Ez az igazi szellemi leépülés. Vagyis inkább a felnőtt világtól való eltávolodás! :-))

... sziasztok! Én imádtam gyes-en lenni... eszembe se jutott a szellemi leépülés. :o) Egyszerűen akkor más képességeim teljesedtek ki, formálódtak... nagyon sokat tanultam azokban az években az életről, hogy mi az ami fontos és mi az, ami nem. Nem hiába mondják, hogy "Miközben megpróbálunk mindent megtanítani gyermekeinknek az életről, gyermekeink megtanítják nekünk, hogy miről is szól az élet." (Schwindt, Angela)

Megtanultam furulyázni (gyerekdalokat), mert amúgy nagyon hamis hangom van. Bábokat varrtam éjszakákon át. Figyeltem a család rezdüléseit, a gyerekét, a nagyszülőkét... egyszerűen szeretni akartam, és harmoniát magam körül.

Aztán visszamentem dolgozni.... suliba jártam.... továbbképzésre... nem csúsztam le semmiről a gyes alatt, amit nem pótolhattam utána. De ha akkor azokat az éveket nem úgy élem meg, azt gondolom, hogy sokat vesztettem volna én is és a körülöttem élők is. :o)

Hagyd ki egy hónapig, s majd ha nem lesz minden ok, akkor utána majd megbecsülik.

(Bevált recept. Azóta minden kivasalt ruhának örülnek.)

Nekem a második terhességem alatt mondtak fel, mivel szerződéssel dolgoztam akkori munkahelyemen.

Szerintem ezt nem nevezném leépülésnek, inkább egy kis depressziónak, mivel szinte minden nap ugyanazt csinálod, nincs benne sok változatosság. Kimozdulni is csak akkor mozdulsz, ha bevásárolni mész, vagy sétálni a gyerkőccel. Én is a 4 évi folyamatos GYES után mentem új helyre dolgozni, és nagyon jól sikerült minden. Eltartott ugyan egy ideig, amíg az új "rendszert" /korán indulni bölcsőde, óvoda, hazafelé ugyanez a sorrend, csak még beiktatva egy vásárlást is/ megszoktam, és bevallom hogy az elején nagyon fáradt voltam. Férjemre nem számíthattam, mert csak játszani szeretett a gyerekekkel. Azt szoktam meg a legnehezebben, hogy délután 5 órakor főztem, vagyis amit GYES alatt egész napra be tudtam osztani, azt meg kellett oldanom három-négy óra alatt, ha nem akartam éjfélkor ágyba kerülni. Fel a fejjel, csodálatos dolog a csemetékkel otthon lennei, és utána ha elmentek dolgozni minden megváltozik, és elmúlik ez a depi.

Ez az otthoni szupi-csodás meló engem is érdekelne. Mert eddig én akárhányra válaszoltam, illetve csináltam, az mind átverés volt. Csak akkor kerehettem volna, ha másokat én is ugyanúgy átverek. Hát nekem ez nem kellett. Van annak a gyeses anyukának mire költenie szerintem, nem kell hogy ilyen hülyeséggel még át is verjék őket. Nyilatkozhatnál erről a melóról. Úgy kapsz pénzt, hogy mások bedőlnek, és elküldik neked az infoért az árat? Aztán meg nincs is info.

Nekem 3 gyermekem van. Fősulira jártam, mikor a legnagyobb 4 éves lett. Közben megszületett a középső, akkor voltam 2.évfolyamos. Az államvizsgára pedig a harmadikkal a hasamban mentem már. Én most hogy 2005-ben diplomáztam kezdtem csak érezni a bezártságot! De ez is megoldódik, mert a kicsi most tölti a 2-t, megy bölcsibe, én meg megyek vissza dolgozni.

Én szellemi leépülésnek éltem meg. Minden gondolatom, csak a gyerek körül. Nem tudtam vele kommunkálni, úgy ahogy én arra vágytam. Nekem nem "volt partner" a gyerekem ez alatt a 3 év alatt. A munkahelyemre visszamenve, egy csomó dolgot elfelejettem. Sokkal nehezebben rázodtam vissza a munkába, nehezebben fogott az agyam.

A másodikkal 8 évvel később, elvégezetem a főiskolát. Ezt kellet volna csinálnom korábban is.

Az alap probléma az, hogyha a családba kisgyerek érkezik, nincs ott a rokonság segíteni. Nincxs a régi nagycsalád, ahol a nőrokonok napi szinten besegítettek az anyukának. Magára van utalva nagyrészt az anyuka, reá hárul a baba minden dolga, de a házimunka is s ha segítenek is neki, az ideig-óráig sikerül. Régebben ez jobb volt. Ha azanyuka elfáradt, volt aki átvette a pesztrát, idősebb babánál a kislány rokonokra is réá lehetett bízni, több felelősség volt bennük, meg lehetett bízni abban, hogy nem lesz vele baja a kicsinek. Egy mai kislány kezébe igazi babát hosszabb távra (pesztra) már nem mernék adni...

Főzni kellett? Takarítani? Mosni? Volt besegítés a rokonok részéről, akik se nem laktak messze, sőt, az is lehet egy házban laktak...Új kor, amivel efféle nehézségek is jöttek. Nem csoda ha a nyomás, bezártság mellett van aki becsavarodik.

Én hat évig voltam gyesenés igen ,begyepesedtem.

Mindíg a gyerekek körül,mindíg mosni,főzni stb...

Nem bántam meg,mert csodálatos két gyermekem van.

Szellemileg azért nem épültem le.

Sziasztok! :-)

Végigolvastalak benneteket.

Nagyon tanulságos volt. :-)

Utólagos engedelmetekkel a társaságot 3 fő típusra bontottam:

1. akik bevallottan érzik a leépülést,

2. akik azt állítják, hogy nem érzik a leépülést,

3. akik tényleg nem érzik, mert kiteljesednek az anyaságban.

Ez utóbbi mindkét értelemben értendő, pozitíve is és negatíve is. Léteznek olyan anyák, akik tényleg maximálisan kiteljesednek az anyaságban, azaz élvezik, hogy anyák, boldoggá teszi őket a taknyos orrocskák és kakis popsik törölgetése, és a legfontosabb dolog az életükben a "megfordult-felült-felállt-elindult-megszólalt" eseménysorozat, továbbá egy méregdrága, márkás babacuccot elcsípni valahol mondjuk féláron stb. Egyetlen témájuk, hogy milyen popsitörlőt, pelust, babadesszertet, ruhát vegyenek a gyereküknek, és bőszen állítják: a gyerek a nap 24 órájában szerves része életüknek.

Aztán vannak, akik kicsit frusztráltnak érzik magukat, de úgy vélik, hogy ez bűn, és a bűntudat miatt tagadják, hogy bármi is hiányozhat az életükből a legszentebb női hivatás gyakorlása közben.

Vannak, akik azért nem érzik magukat leépültnek, mert a szüleik (pláne ha nagyszüleik) nevelik a gyereket, nem kell lemondani semmiről (buli-haverok-fanta), mozi, színház stb. minden mennyiségben. S vannak azok, akik nem számíthatnak a nagymamára, vagy vidéken él a nagyi, vagy oda se adnák a gyereket a nagyszülőknek, s ily módon éjjel-nappal együtt vannak, és valahányszor csak kívülről próbálják nézni magukat, a helyzetüket, megrémülnek, hogy hogyan lehet 40 percen át a kaki állagáról meg az orrszívás technikájáról, altatási praktikákról órákig beszélgetni.

Én egyébként NEM SZELLEMI LEÉPÜLÉSNEK nevezném ezt a jelenséget, hanem csak egyszerű, szimpla BESZŰKÜLÉSNEK, amikor annyira minden a gyerekről szól, hogy néha már kissé idegesítő, és az ember szívesen elmenekülne.

Az ELTE-n az egyik pszichológia tanárom azt mondta, hogy 4 dolog van, ami nélkül az ember nem bírja sokáig: levegő, víz, étel és elismerés!

A sikerélmény minden egészséges psziché alapvető szükséglete. Persze most mondhatnánk, hogy de hát maga a gyerek és az ő fejlődése egy bazinagy sikerélmény. Aha! Csakhogy kevés!!! Számold meg, hány fontos esemény van az első 3 évben. (Az előbb már adtam némi segítséget: megfordul, felül, feláll, elindul, megszólal, kijön a foga stb.stb.) Ennek több ezerszeresére szükséged van ahhoz, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, magabiztos, boldog ember legyél. Elismerés nélkül kudarctudatossá válsz, haszontalanság-érzés tölt el: nem hozok létre semmit, nincs intellektuális tartalom az életemben, nem kapok fajsúlyos elismeréseket. Főként klassz, ha anyánk beszól, hogy "Ne egyél már többet, olyan dagadt vagy, mint egy tehén, mintha nem is szültél volna!" Vagy ha a férjünk óvatosan megkérdezi, hogy "Te, ezek a striák idővel elhalványulnak?" Amikor úgy érzed, a hasad a térdedig, a melled a hasadig ér, s néha emiatt úgy lógatod az orrod, hogy az meg a dekoltázsodban van. Persze, Üntyüm-Püntyümke nagyon aranyos, és nagyon szépen neveled, látszik, hogy foglalkozol vele! (ezt megkapod minden rokontól és ismerőstől, de egy idő után már ez a bók is inkább idegesítő, semmint örömteli)

Én az első 4-5 hónapban boldogan kiteljesedtem a decoupage (szalvétatechnikás felületdíszítés) barkácsolásban, a lakást ellepték a cserepek, kiöntött gipszképek, faládikák és papírzsebkendő tartók, festékek, szalvéták, ráment a gyedem. Aztán egy idő múlva a kreatívkodás sem elégített ki. Szerencsére az élet megoldotta.

Egyszerre több fizetnivaló jött össze, a tetejében hab a tortán a fél millás illeték, mindezt a súlyos bankhitellel megterhelt gyedemből... nem volt mese: melót kellett keresni.

Kerestem is mindent (MLM-en, takarításon és pornón kívül bármit megcsináltam volna), de nem találtam semmi értelmeset, intellektuálisat, amit szerettem volna, és amit napi 2-3 órában otthon, vagy esténként elmászkálva lehetett volna csinálni.

Aztán az Élet ismét a segítségemre sietett, sosem tudhatjuk, mi mire jó (nevezetesen: a gyerekem ekcémája), minek köszönheti az ember utána a szerencséjét.

A végeredmény?! Napi 2-3 órai elfoglaltság, hetente egyszer otthonról távol 2 óra hossza és havonta egy délután. Cserében: havi 80-100e Ft, és minden nap olyan sikerélmény-hegyek, hogy már alig vártam, hogy apa hazajöjjön és eldicsekedhessek vele. A gyerekem is élvezhette személyiségem megerősödését, fejlődését, mert azt a napi 6-8 órát, amit aktívan vele töltöttem, azt boldogan és szívesen tettem. Nem frusztrált, nem volt a terhemre, pontosan elég volt annyi tőle független szabadidőre, amíg ebéd után aludt, ill. este 21-22 h között.

Szerintem mindenkinek meg kéne találnia (és ha már megtalálta, akkor megvalósítania) önmagát, és akkor sem leépülésről, sem beszűkülésről nem kell beszélnünk, ráadásul gyes után 2 lábon állsz, 2 jövedelmed lesz, ami további magabiztosságot és anyagi biztonságot jelent! Hm?! Vélemény?! :-)

(Bocsi, nagyon hosszú lettem!)