Szellemek a házban?

A legtöbb ember, ha szellemekről hall, félelem fogja el. Ez a félelem megmagyarázhatatlan, sokszor visszanyúlik gyerekkorunk horrorfilmjeihez, amikben a szellemeket majd minden esetben ártó szándékú, természetfölötti erőkkel rendelkező lényekként ábrázolják. De vannak ehhez hasonló üzenetet hordozó dokumentumfilmek is, amikkel tovább erősítik az emberekben a félelmet, a rettegést a szellemvilág iránt. Gyakran hozom fel példaként a filmipari termékeket, de nem hiába, ugyanis a médiának ez a szegmense az egyik legnagyobb tudatmódosító és- manipuláló eszköz az egyes gazdasági és vallási érdekeket képviselők kezében. Bizonyos vallások, egyházak határozottan elzárkóznak a spirituális világoktól, és minden tudományt és szakterületet, ami ezzel foglalkozik, valamiféle eredendő rossznak, sátáninak kiáltanak ki, szinte megfenyegetve híveiket, hogy ha ők hinni mernek efféle badarságokban, akkor örök kárhozatra ítéltetnek.

Aki valamelyest helyet az az életében a tudatosan megnyilvánuló spiritualitásnak, az megtapasztalhatja, mit is jelent egyáltalán a „szellem” megfogalmazás, miként lehet azt a helyén kezelni, és nem túlmisztifikálni, vagy éppen lealacsonyítani. A szellem szót a legtöbb ezoterikus szakember egyfajta „fénylényként” értelmezi, tehát egy olyan létezőnek, ami nem megfogható, de megtapasztalható (leginkább belső érzékszerveinkkel), nem rendelkezik állandó alakkal, formával, hanem azt szabadon változtathatja, és nem kötött az időben sem. Lényegében a szellem szó az egyik megfelelője, szinonimája lehet valódi, időtlenül létező lényünknek, tehát mindenki létezésének egyfajta kiindulási pontja.

Teljesen természetes tehát, hogy félnivalónk nincs tőle, hiszen mindenki fizikai teste egyfajta szellemtől származik, amit elképzelhetünk egy különleges energiahalmazként is. Ez az energiaegység szabad akarattal rendelkezik, így szabadon dönti el, mikor épít magának egy fizikailag is megnyilvánuló testet (fogantatás), és mikor hagyja el azt (pl. álom, klinikai halál, meditáció), vagy veti le magáról végleg (halál).

Sok esetben a szellemekkel szembeni félelmeink – tudatosan vagy tudattalanul - a haláltól való félelmeinkben gyökereznek. De miért is félünk a haláltól? Ha kedves anyanyelvünket hívjuk segítségül, a halált egyéb szófordulatokkal is kifejezhetjük. Elhagyja ezt az árnyékvirágot, jobblétre szenderül, örök nyugalomra tér, elköltözik az élők sorából… Meghalni, illetve ezt valamilyen módon megtapasztalni (pl. klinikai halál állapotában az ún. halálközeli élmények) nem más, mint ismét fénytestvéreink között létezni, teljesen hozzáférve tudatunkhoz, eggyé válva a Tudással. Ebben az állapotunkban sokkal inkább megélhetjük szellemünk létezését, mint amikor fizikai testben élve, az elme által vezérelve, tudattalanul tengődünk. (Azonban vegyük figyelembe: ezt is a szellemünk választja, önként, nem büntetésből élünk meg ilyen életet!)

Szellemek tehát mindenkit körül vesznek, már csak azért is, mert mindenkinek van sajátja (a helyesebb kifejezés az lenne, minden fizikai test egy szellemi lényhez tartozik), aki irányítja, és egyben megtapasztalja a testünkben megélt valóságot. A legtöbben a szellemektől félők közül azonban valamilyen „idegen” szellemtől tartanak; például egy elhunyt hozzátartozó szellemétől, vagy egy házban korábban lakó ember szellemétől, aki valamit akar tőlük, nem hagy nekik nyugtot. Leggyakrabban ez az érzés az otthonukban erősödik fel, ahol a délutáni sziesztát, vagy az éjszakai pihenést ejtenék meg épp. A félelmet kiváltó ok jelentkezhet furcsa zajok formájában, amiket nem lehet beazonosítani, különleges, megmagyarázhatatlan jelenségekben, vagy felkavaró, esetenként akár visszatérő álmokban is. Vannak, akik ezekről nem is mernek beszélni senkinek sem, mert attól tartanak, teljesen bolondnak néznék őket. Vannak olyanok is, akiket szó szerint az őrületbe kergetnek azok a megélései, amik a szellemvilághoz kapcsolódnak, mert egyszerűen az elméje nem tudja összeegyeztetni a tapasztalásait a tudatával. Ez a képzavar egyre deviánsabb viselkedésekben nyilvánul meg a környezete számára, aminek a vége lehet szanatórium, vagy akár öngyilkosság is. Ezért is fontos beszélni erről a jelenségről, mert gyakran egy megfelelő ezoterikus szakember óriási segítségére lehet az ilyen élethelyzetben élő embernek.

Akiket zavarnak az otthonában lakó szellemek, több dolgot is tehet. Egyrészt elköltözhet, de semmi nem garantálja, hogy az új otthonába ne követnék őt test nélküli barátai, vagy ne találkozna ott újabbakkal. Másik megoldás lehet, hogy valamilyen módon szeretne megszabadulni ezektől a szellemektől. Meg is kérheti őket, hogy menjenek el, azonban ezek az entitások a legtöbb esetben jó okkal vannak ott, ahol; valamiféle üzenetet szeretnének még átadni, vagy segítséget kérnek valamiben… Ezt érdemes kideríteni, tisztázni, és ezután lehet csak igazán spirituálisan lakást tisztítani.

Nem ritka, hogy azért maradnak itt elhunyt hozzátartozók szellemei, mert maguk a hátrahagyottak nem akarják őket elengedni. Az önző ragaszkodás („Én nem tudok nélküle élni””), a harag („Hogy tehette ezt meg velem, hogy csak így itt hagyott?”) mind mind olyan energetikai szálakat fűznek az elhunyt szelleme köré, amik megnehezíthetik számára a további szellemi tevékenységet, és még „földi” életéhez láncolják őt. Mindezek megoldására, és a szellemi-lelki béke megteremtésére megfelelő spirituális szakember segítsége ajánlott.

Mindenesetre az, aki valamilyen szellemi tapasztalást él át, félelmét tegye félre, és inkább ismerje meg ezt a világot, aminek ő maga is részese, és ami talán sokkal szebb, mint gondolná...