Számítanak ma még az emberi értékek? (beszélgetés)
Aztán mikor volt az a kor, amikor számítottak a klasszikus értelemben vett emberi értékek?
Mert ugye nagypapi sosem csalta meg a nagymamát, régebb leszarták az anyagiakat, senki sem hazudott, és a második világháború kora, nagyanyáink kora, élő példája volt az emberi értékek megbecsülésének.
Vagy melyik korra gondolsz?
Az azelöttire? Első világháború? utána jövő gazdasági válság? Vagy a másodikat követő rákosi érára? Baromira jó lehetett akkor élni.
Azon lepődöm meg mindig, hogy nincs olyan ember, aki ne panaszkodna, hogy ma már nem számítanak az emberi értékek, mégis mindenkinek rendre rossz tapasztalata van.
Akkor hogy is van ez?
Lehet,hogy az a "legkisebb kritika" neki már túl nagy volt,vagy AKKOR pont túl nagy volt,mert az említett önbizalma nem volt épp a helyzet magaslatán.
Érzed,ugye,hogy ez is előfordulhatott?
Ezzel nem értek egyet. Én kedves vagyok mindenkivel, sőt sokszor túl kedves is, mégsem ezt kapom sajnos sokszor vissza. Engem nem úgy kell elképzelni, hogy én vagyok az okoskodó megmondóember, aki mindig mindenki helyett megmondja a tutit, én pont nem ilyen ember vagyok.
Nálam az őszinteség nem egyenlő a kötekedéssel, a rosszindulattal, a "beleütöm a másik dolgába állandóan az orrom" szemléletmóddal vagy, hogy mindegy miről van szó, csak nekem legyen igazam. Nálam az őszinteség egészen mást jelent.
Nem a bari öri harira gondoltam. Nekem az jött le, hogy azt várod, hogy mindig mindenki mosolyogva elfogadja a te kritikád, pedig a szépre csomagolt "köszönöm, de nem érdekel" sokszor már önmagában egy megmásított valóság.
>Én egyáltalán nem vagyok mindenkivel őszinte, és szembe sem várom el, hogy mindenki 100%-ig az legyen. Én csak arra törekszem, hogy milyenkivel annyira legyek őszinte, amennyire szükséges és/vagy elvárható.
Szerinted az emberek többsége alakoskodik. Ez elég negatív vélemény. Szerintem meg nem lehet a világra zúdítani mindig mindenhol magunkat.
"Lehet, hogy én objektíven tudom szemlélni a kritikákat és a problémákat, az emberek nagy része sajnos nem. Ehhez az is hozzátartozik, hogy én elfogadam magam olyannak, amilyen vagyok, és így a kritika nem tud annyira a lelkembe hatolni és úgy gondolom, hogy mindent meg lehet beszélni, legyen szó bármiről is. Kell hozzá persze intelligencia és egy jókora önsimeret, önelfogadás, és ha ez megvan, akkor megláthatjuk a fa mögött az erdőt is, vagyis azt, hogy a másik nem bántani akar, csak segítő szándékból cselekszik."
Ez bizony eléggé úgy hangzik, hogy aki nem vevő a te "objektív" kritikádra, abból hiányoznak a felsoroltak. Ugyanakkor nem tudod jól megválogatni magad mellé az embereket. Ez a kettő üti egymást.
>Alapvetően tényleg kellenek ezek a tulajdonságok, de a kritika fogadását a feladó személye, a helyzet és a befogadó lelkiállapota is befolyásolja. Kevés az objektívnek elfogadható tény, főleg, ha emberi értékekről beszélünk.
Értem, amit írsz és teljesen tiszteletben tartom. De nekem ez egy kicsit olyan benyomást kelt, mintha álságosak, felszínesek lennénk és nem akarnánk tudomást venni a rossz dolgokról. Bár én sem szeretem magamat átadni a reménytelen és negatív szemléletmódnak (ami ma nagy divatját éli), de sajnos az, ahogy sokszor belenézünk a tükörbe (mosolyogva), általában nincs összhangban az ÁLTALÁNOS valósággal. Persze személyre szabottan lehetünk pozitívak, de ha úgy gondolkodom, hogy nem csak magamért vagyok felelős, hanem a környezetemért is, és ha a környezetemben a dolgok "nem jó felé" haladnak bármennyire is tisztában vagyok vele, hogy nekem nincs okom a szomorúságra (saját életem), mégis bennem van az, hogy: Jaj Istenem merre halad ez a világ.
Lehet, hogy én gondolkodok rosszul. :)
Igen, van egy olyan mondás is, Az élet tükör, amely olyan arcot mutat, amilyennel beléje nézünk.
Ha kacagunk ő is kacag, a haragos arcra a tükör is haragos arccal felel. ...
Nem a dolgok sötétek hanem a szem, amely nézi őket.
Nem a világ szomorú, hanem az, aki annak látja...
Túlzott elvárásaim vannak? Az túlzott elvárás, hogy valaki ne megsértődjön azonnal a legkisebb kritika miatt és játsza az öri-harit? Nem hiszem.
Nem vagyok negatív, félreértettél, ha ezt gondolod. De esetleg te is inkább kifejthetnéd máshogy a véleményed, ahelyett, hogy elkezdenél személyeskedni, hiszen nem is ismersz. Nem degradáltam senkit, vagy ha igen, nem vettem észre. De leírhatnád, hogy melyik mondatommal tettem ezt.
Nálad ez hogy működik az életben? A valóságban is ennyire kötöszködő vagy, vagy pedig csak a virtuális világban?
Van egy határ,igen,szinte mindenkinél van egy határ.
Nagyon pocsék érzés belebotlani,de ha valakinek a legbelső lényegét vagy a legnehezebben levetkőzhető rossz szokását,vagy a számára sérthetetlen személyeket érinted az őszinteségeddel,akkor s.ggbe rúgnak,még akkor is,ha közben tudják,hogy igazad van.
Nagyon sok önbizalom kell a mások őszinteségének elviseléséhez.
Nem :)
Ez a felnőtt ember kategória, tiszteld felebarátodat! :)
Segíteni annak, aki kéri, nem belemászva az ő intim szférájába.
Gyakorlatilag, csak annyit történt, hogy szétváltak az útjaitok.
Rengeteg barátság ér és ért véget, amiatt, mert az egyik fél egy magasabb szintre jutott (egzisztenciálisa, értelmileg, érzelmileg), amivel a másik nem tudott mit kezdeni. Szerintem ez természetes dolog, hiszen az emberek nem ugyanúgy működnek. Csak ez annak is nehéz, aki halad előre az életeben (te), és annak is, aki lemarad ebben ((volt barátnőd).
őszintének lenni és Őszintének lenni nem ugyanaz!
Valaki veri a mellét ,hogy ő milyen ŐSZINTE EMBER, amikor én azt mondanám rá, hogy paraszt! Az őszintség nem ott kezdődik, hogy megmondom valakinek, hogy szerintem ma s.arul néz ki, mert az parazstság. Hanem ott, hogy vállalom magam előtt az őszinte érzéséeimet, mint pl. egyedül érzem magam, megbántottak, és ezt mások előtt esetleg még ki is merem mutatni!
NA ez az őszintség!
A parasztok, antiszociálisok, akik elbújtak álarcok mögé, mint én de faca gyerek vagyok, mert ki merem mondani, amit gondolok, kíméljenek! :)
Igen! Intelligencia és önismeret ez nagyon fontos, de én akkor is azt mondom, hogy csak akkor foglamazzunk meg a másikról negatív dolgokat, ha ő kérdez rá konkrétan.
Bármit is gondolunk másikról nem tudhatjuk, hogy konkrétan arról a kérdésről mit gondol és bármennyire óvatosan kezeljük a helyzetet, akkor is megbánthatjuk a másikat.
Csak azok számítanak.
Képmutatás mindig is volt, és még lesz is egy darabig.
Nem feltetlenul egy iranyba valtoznak, fejlodnek emberek.
A baratsagok is valtoznak idovel, lazulnak, atalakulnak, mert valtozunk mind.
További ajánlott fórumok:
- Valóban azok az anyák, feleségek, akik teszik a kötelességüket áldozatnak számítanak?
- Nem számítanak az anyagiak? Sok múlhat rajta nagyon is!
- Vagyontalan emberek emberi értékei nem számítanak?
- Miért van az, hogy egy kapcsolatban már nem számítanak a belső értékek?
- A hit, remény, szeretet, az emberi értékek legfőbb jellemzői
- Milyen méhszáj értékek számítanak jónak a terhesség alatt?