Szakítás vagy sem? (beszélgetés)

Mi is közel 3évet húztunk le.Előtte 2évig jó barátok voltunk,ő már az elején szeretett volna kapcsolatot,én akkor még sajnos az előzőt szerettem aki elhagyott 5év után.Szóval,mire rájöttem,hogy még a legjobb barátom a legjobb pasi a világon,már kicsit késő volt.Belekezdtünk a kapcsolatba,de mondta hogy ő már majdnem inkább csak barátként tekint rám,mint szerelemre.Szakítottunk is már az 1.hónap után...de aztán vhogy mégis folytatódott,és egyre jobb lett minden.De aztán jött az utolsó fél év,amikor a rosszul sikerült vállalkozásom miatt jöttek a gondok,anyagi problémák,ez a ki kinek mennyit mit adott viták...és épp akkor lépett színre egy régi nő ismerőse,akit elhagytak 7év után éshát pont az én páromnál kereste a vígaszt.Meg is találta,engem elhagyott,azóta 3 hónapja pedig vele van.De folyamatosan hív,keres,találkozgatunk,apukája halálakor is én voltam mellette(mert a csaj kinnt dolgozik)...Valamennyire visszavárom még őt,részben mert mindig kelt reménysugarat,mikor hív,részben meg mert nekem ő-volt-az igazi.De aztán egyre inkább távolabb kerülünk egymástól,pl.most utoljára mesélte hogy vettek közösen hitelre autót,ő is megy ki vele dolgozni-szórólapozni....magyarul nekik már van közös jövőjük.Ám de szilveszterkor is velem volt,a csaj meg akkor is ment nélküle bulizni.Na persze,az exem 31,a csaj 23 éves,szóval...

Utolsó beszélgetésünk egyik nap viszont nem sikerült már túl jól,akkor mondtam is neki,ne is keressen többet,azt ecsetelte hogy utána milyen jóra fordult a szilvesztere,s azóta jobb köztük minden.Rájöttem,hogy belőlem merít erőt,jön,összeszedi magát a köztünk levő erős baráti(?)kötelékekből,s utána megy,folytathatja a színészkedést.Mert a csaj családjában bőven kell neki produkálnia magát.De neki ott a jó,hisz a csaj faterja az ő régi jó munkatársa,haverja,az anyja pedig max.10évvel idősebb nála:S Ráadásul a csajt nemhogy úgy hívják,mint engem,de még külsőre is hasonlít:S

Amúgy az előző 5éves kapcsolatom vége felé én is voltam így,hogy éreztem hogy már nem működik,de reméltem hogy helyrejön,közben megismerkedtem vkivel.Aztán a kapcsolat nem jött helyre,mert az akkori párom elhagyott egy másik nőért-holott ezt én már megtehettem volna előtte 2hónappal-,a másik pasival pedig nem lett semmi:(Így estem 2szék közt a pad alá.Remélem,az utóbbi exem is így fog járni:)

szakítás szélén:(

nagyon nehéz helyzetben vagyok 3éves kapcsolatban vagyok szeretjük egymást de már nem müködik köztünk a dolog.

Nem tudom mi tévő legyek mert van egy fiú aki nagyon érdekel mellette magyarul 2pasit szeretek egyszerre választanom kéne de nem tudok megválni egyiktől.

És egyre nehezebb ez a dolog életem káosz mit csináljak,hogy helyesen döntsek mert egyre jobban érzem azt,hogy kezdek bedilizni nem vagyok boldog nem tudom ki kell igazán és a sok hazudozás ami ezzel jár.

Már nem bírom... valaki hasonló helyzetben?

Mi két és fél éve múlt.

Szakítottunk, de próbálunk barátok maradni, bár ezt hülyeségnek tartom, de a szakítás elején még kell egy kis kötődés, nem teszi könnyebbé, max aludni jobban tudok.

Szerinted a különköltözés beválik?

Köszönöm, hogy írtál!

Még együtt vagyunk, azóta is csak húzódik és húzódik a dolog...néhány hete eljutottunk odáig, hogy kimondjuk, hogy vége, de amikor találkoztunk, a párom szinte könyörgött, hogy ne, szóval megint itt ragadtam...

Épp ma beszéltük meg, hogy különköltözünk: most az ő házában élünk együtt, de megegyeztünk, hogy keresek egy albérletet és majd meglátjuk, mi sül ki belőle...

Az esezmmel tudom, igen, ahogy te is írtad, hogy ez már csak küszködés, de a különköltözés és a különélés talán segítenek abban, hogy felmérjem a helyzetet, mert lesz saját mozgásterem, tudok tisztább fejjel gondolkozni és, ha javítható, ha nem, arra rá fogok jönni...

A ti kapcsolatotok hogy áll? Mióta vagytok együtt egyáltalán? :)

Nem tudom most hogy áll a kapcsolatod!

De én is hasonlóban nyomom a dolgot, amit leírtál az igaz rám is.

De nem megy a szakítás, pedig tudom, ahogy szerintem Te is, hogy ez már csak erőfeszítés, nem igazi vágy/szerelem.Persze, hogy szeretitek egymást, de a különböző célok megölték a Ti kapcsolatotokat is.Magamnak is és Neked is azt mondom lépj tovább!

amúgy most hogy álltok együtt vagytok még?

Elnézéseteket kérem, hogy így, a téma közepébe vágok, de ki kell írnom magamból:

Pont 2 éve, hogy együtt vagyok a párommal, majd' másfél éve együtt is élünk. Két totálisan különböző ember vagyunk, és többek közt ez az, ami miatt egymásba szerettünk, de már az elején kiütközött, hogy túl sok a különbség.

Egy éven át úgy éltünk egymás mellett, hogy hetente összevesztünk, nagyon csúnyán és komolyan, de valahogy mindig kibékültünk, mert szeretjük/szerettük egymást: Mára viszont eljutottunk odáig, hogy a fizikai kontaktus megszűnt közöttünk, nem beszélgetünk, csak kerülgetjük egymást a közös lakásban, kapcsolatunk arra degradálódott, hogy megkérdezzük, milyen volt a másik napja és mik a tervei holnapra...

Tegnap elalvás előtt beszélgettünk egy kicsit, elmondtuk, hogy egyikünk sem akar véget vetni a dolognak, mert még mindig maradt némi szeretet, szerelem, még mindig megvan az izgalom, a várakozás, amikor arra gondolunk, hogy nemsokára ismét látjuk a másikat, de valahogy már egyikünk sem érez igényt arra, hogy együtt legyünk, hogy a másikkal törődjünk, hogy érdemben tegyünk a kapcsolatért: belefáradtunk, elvesztettük a bizalmat a javulásban és egymásban is...

A beszélgetés aztán sehova nem vezetett, de annyi kiderült, hogy a szíve mélyén egyikünk sem akarja veszni hagyni ezt az egészet, csak bizalmatlan...

Ti mit tennétek? MEgpróbálnátok változtatni, javítani és várni, hogy mit tesz a másik, vajon veszi-e a lapot, vagy elköszönnétek?

A sztorihoz hozzá tartozik, hogy én 21 éves vagyok, ő 26, fiatalok vagyunk mindketten, talán túl fiatalok is ahhoz, hogy lekössünk magunkat egy olyan kapcsolatban, ami már most sem működik rendesen...

...és az is hozzá tartozik, hogy nem a döntésemben kérek segítséget, csak a véleményekre vagyok kíváncsi...

Köszönöm! :)

Hát,nehéz ilyenkor az biztos.DE szerintem egyáltalán nincs még veszve.Ha időt,kért,hát adj neki.Nem mondom,hogy ne keresd egyáltalán,mert én se tudtam ilyenkor sose megállni.Tudom,ilyenkor nincs is más gondolatod,minthogy hogy kapahatnád visssza,stb.de próbáld magad addig vhogy elfoglalni,míg nincs veled.Próbáld minél kevesebbszer keresni őt,a nyomulás ilyenkor idegesítő lehet számára,s annál inkább se fog reagálni.Amikor már nagyon nem bírod nélküle,akkor írj neki...pl.kérdezd meg,mit veszít vele,ha ad egy újabb esélyt a kapcsitoknak,mert ez alapjába jó kapcsi volt s megérdemel egy újabb nekifutást.De,ultimátumot kell ajánlanod majd ha újra tudtok beszélni,pl.fel kell ajánlanod,hogy nem fogsz többé variálni,ha ő se...pl.ha megpróbál téged 1.helyre tenni az életébe ha igazán szeret.

Na igen,ha igazán szeret.Akkor bizony biztos te is hiányzol neki,s ha megpróbálod minél kevesebbszer keresni a szünet alatt,már csak kiváncsiságból is keresni fog ő,hogy ugyan már,mi ez a tőled nem megszokott"visszakapcsolás".Nehéz,de muszáj,mert most ő van felül,ő dönt,ezt el kell fogadni,engedned kell ha vissza szeretnéd kapni őt.Tapasztalatból beszélek,sokszor hagytak már el okkal,ok nélkül is és sokszor építettem már fel a kapcsijaimat a romokból.

Én a saját problémámról kérdeznék, vagy legalább kiírnám magamból, de örülnék a véleményeteknek!

20 hónapja vagyunk/voltunk együtt a barátommal. Én 20 éves vagyok, ő 24. Nagyon jól megvoltunk, azt leszámítva, h átlagban 2 hetente 1 nap azzal ment el, h fújtunk egymásra. Néha ő keresett meg másnap, gyakran én őt, de mindig kibékültünk.

Olyan dolgokon kaptunk össze mindig, amin utána csak nevettünk, mint például, h mikor együtt aludtunk (ami nagyon ritkán fordul elő), és nem fordult felém, akkor mindketten megsértődtünk a másikra, de olyan 'én inkább akkor a földön alszom' szinten. Aztán másnap mindig újra együtt.

Én a műszaki egyetemen tanulok építésznek, és iszonyú kimerítő, 10 hónapnyi napi 3-4 óra alvásról szól. Ennek ellenére mindennap találkoztam vele, akkoris, ha szó szerint összeestem. Ezért nem tudtam megérteni sosem, mikor ő azt mondta, h fáradt hozzám... ez újabb ok az összekapásra...

Májusban kiderült, h egy éve nem jár egyetemre, és így a diplomája előtt kirúgták... ez azt jelentette, hogy nekem egy évig nem mondott igazat, ráadásul vizsgaidőszakban még mondta is, mikor, és miből szurkoljak ... Nehéz volt, de megbocsátottam, mert gondoltam biztosan nehéz volt neki, nem szánndékosan ellenem követte el... Főleg az tette nehézzé, hogy ha néha szóba került, akkor nekem esett, mondván, hogy tőlem nem várta volna, h szóba hozom, és volt hogy a szakítást is emlegette, arra az esetre, ha én erről kérdezgetem.

Ígyhát neki kellett állnia dolgozni, azoban ez napi 3 óra ingázást jelentett. A feszültség megnőtt rögtön, ő fáradt volt, én meg mivel már két éve vtam megállás nélkül az, nem mutattam túl nagy megértést... ekkor kezdtek a veszekedések sűrösödni, hívogattam, kinyomott, de másnap hajnalban mégis azzal a vonattal ment be Pestre, amivel én is mentem nyári gyakorlatra... máskor 2 órát utaztam, h kimenjek elé a munkahelyére, és csak álltam 1 órán át, de bemenni nem mertem, aztán észrevett, és minden csupa boldogság.

Máskor volt olyan, hogy azon vesztünk össze, ha pár nap (nem miattam)szexmentes nap után elutasította a közeledésem, mert ugye fáradt. De ez engem nagyon rosszul érintett, mert ilyenkor nem biztosított arról sosem, hogy de azért szexi vagyok, bepótoljuk, stb, egyszerűen azt éreztem, hogy egy ribanc vagyok, mert heti 4szer megkívánom. Persze ezket mindig meg is próbáltam vele megbeszélni, és akkor jött a baj, a napokig szóba sem állás, mivel önző vagyok. Többször előfordult, h utasított, h szálljak ki a kocsiból, ha békülni akartam még aznap... De mivel általában azt mondta, h én nem teszek felé lépéseket, mindig utána mentem, írtam neki, amire nem válaszolt, így kimentem elé, és olyankor jött a hú, de rózsaszín minden, és látszott rajta, h örül, akkoris, ha előtte elmondta, ne keressem.

Aztán a szüleim elmentek két hétre,és jött a jajdejó, együtt aludhatunk. Ám egy szexmentes 4. napon próbáltam elcsábítani, és mivel péntek volt, ő nem volt kipihent, így jött a szöveg, hogy nekem a szex a legfontosabb, amivel nagyon megbántott, és egymásnak hátat fordítva aludtunk el. Én éjjel rosszul lettem (általános reakció a veszekedésekre), ezért a nappaliban aludtam, a fürdőszoba közelsége miatt. Ő ebből persze semmit nem vett észre, csak reggel nekem esett, hogy miért alszom külön. Ekkor már hiába magyaráztam el neki mi a helyzet, dühös vtam, h észre sem veszi, h éjjel rosszul vagyok, és neki estem, h legalább hétvégén miért nincs velem többet, és milyen igazságtalan. (Otthon kellett meszelnie, csak én már nyár elején megkértem, h nekem mindegy mikor csinálja, de ne ebben a két hétben legyen). Akkor köszönés nélkül elviharzott, hiába kiabáltam utána hogy csókoljon meg, és ne így váljunk el, nem érdekelte. Hívogattam, de kinyomott, majd felvette, és közölte majd beszélünk, és hagyjam békén. Erre én dühömben közöltem vele, hogy szakítsunk, de simán rámondta, hogy jó... Pár órával később átvittem a cuccait, majd könyörögni kezdtem, hogy ne tegye ezt velem, tudom, hogy szeret, és ne legyen vége. Azt mondta ez igaz, de hajthatalan volt, utasított, hogy menjek el, és többé ne keressem. Fog gondolkodni, de már nem tudja minek. Nem maradt más hátra, mint egy csajos-alkoholos este, de másnap egyedül maradtam, így nem bírtam ki, és elmentem hozzá. 1 órát vártam míg be mertem csengetni. Éppen aludt, mert ő pasis-berúgós estét tartott... amint kinyitotta a szemét, átölelt, és tök boldog volt, h ott vagyok.

Eltelt két hét, totális boldoság, együttalvás minden ami kell. Csak a balatoni nyaralásunkat tervezgettük, ami hétfőn esedékes... én már bepakoltam. Ő ma kerítést csinált, de azt mondta este mindeképp találkozunk, de felhív napközben. Fél 5kor felhívtam, hogy akkor végülis mi lesz. Azt mondta még van meló, de 7 körül találkozunk mindenképp, de előtte felhív. Hát jó, én így nem mentem el osztálytalálkozóra, mert vele találkozni jobban megéri. Háromnegyed 7-kor smst írtam, hogy ugyanmár, mikor tájékoztat a programról... negyed 8-kor pedig felhívtam, és azt monta, h sétáljak át fél 9-re. Én meg dühösen nekiestem, hogy dehát miért negyed 8-kor tudom meg úgy, hogy én hívom fel őt. Erre a reakciója a támadás: hogy nekem miért baj, h dolgozik. És nem értette meg, h nekem az sem lett volna baj, ha nem találkozunk, és köze nincs hozzá, meg becsülöm, h dolgozik, csak szóljon időben... bumm, összveszés 2 nappal az indulás előtt. Fél 9-kor ír,h még dolgozik, majd 9-kor hív, h sétáljak ki fél 10-re elé. Én viszont közöltem vele, hogy este fél 10-kor egyedül nem szeretnék kimenni, akkor jöjjön ide. (Aluljáró, szombat este, sok részeg, szóval ezt inkább kihagyom.)Erre megsértődik, és ír 10 perccel később, h akkor csak fél 11-re jön. Hát jó... Megérkezik, hátrál a csóktól, majd közli, h akkor legyen vége, ne keressem, mivel én nem szeretem, mert nem mondtam, h inkább pihenjen otthon, és nem mentem ki elé, és nem érdekli a Balaton. Én döbbenten elmondom, hogy sajnálom, meg szeretem, meg ezt nem értem, de ő csak áll. Hosszú csend, ez remény, át akarom ölelni, de kitér előle... elmegy, és én utána megyek újra, de hajthatatlan, és azt mondja nem értem meg, h fáradt, h önző vagyok, és hogy ne merjek átmenni hozzá vasárnap, ennek vége.... utána futok, de otthagy...

Beszéltem barátnőmmel, és ő mondta, hogy látta a helyi pubban ezek után a barátaival. Szóval nem épp aludni ment el...

Anyukám szerint már rég nem szeret, és eddig nem tudott szakítani, mert a fiúknak ez sokkal nehezebb... De én ezt nem tudom elhinni, hisz szombat hajnalban még ő is lelkesen tervezgette a nyaralást, és elmondta, h mennyire jó, h most kb 1 hónapig együtt laktunk...

Nem tudom mit tegyek... írjak-e neki, hívjam-e, annak ellenére amit mondott, elmenjek-e hozzájuk holnap, és próbáljam megmenteni a nyarlást, vagy hagyjam az egészet... én szeretem, de anyukám azt mondja, ez már vége a barátom részéről... Szerintetek? :( Mit tegyek?

rendben, megpróbálom

jajistenem :-(

hát igen

még egy apró bibi: besegítek néha neki a munkájában, amit elismer, szüksége lehet rám a munkában. nekem meg a pluszpénzre. arról ne mondjak le, ugye? vajon milyen lesz, amikor együtt dolgozunk, vagy a pénz miatt össze kell futnunk...?

köszönöm a gyors választ, én is valahogy így gondoltam csinálni.

tudod, ha őszinte akarok lenni, a szakítás után várnám (várni fogom), hogy ő keressen, hogy elmondja, többet jelentek neki... satöbbi.

Szerintem mond el neked, hogy neked ez már nem elég, többet szeretnél. Ha ő nem, akkor inkább hagyd elmenni. Lehet, hogy nagyon fog fájni, de ha most nem lépsz, akkor ő nem fog. Miért is lépne, hisz minden jót megkap és nem kell a napi gondokkal szembesülni amit egy komolyabb kapcsolat magában hordoz.

Ha nem lépsz, nem lesz esélyedsem, hogy megtaláld azt a társat akinek nem csak arra kellesz.

Ha pedig többet jelentesz neki akkor keresni fog. Csak légy nagyon erős és te ne keresd. Sok erőt kívánok hozzá, mert szükséged lesz rá.

ha szakítanék, végre tennék valamit magamért, hogy még most váljak el tőle, amikor még talán nem szenvednék a hiánytól annyira.

nem tudom!

gondolom, mivel ő nem kötődik, neki nem fájna az elválás.

úgy sejtem, neki ez a "kapcsolat" kényelmes megoldás.

sziasztok

szakítsak vagy sem?

másfél éve tart a kapcsolatunk, ami nagyjából a szexre korlátozódik... az utóbbi hónapokban egyre gyakoribbá váltak a találkáink

de sajnos én elkezdtem már többet is érezni iránta... (gondolom, ez tipikus)

ma viszont végre kisajtoltam belőle egy-két számomra fontos információt:

1. nem akarja, hogy lakáskulcsot másoltassak neki, mert "az már kötődés", de közben szeret nálam lenni, mert az ő lakhatási körülményei rosszabba, mint az enyéim (Kihasznál???)

2. mondom neki, ölelj át (miután már pihenünk..., alváshoz készülődünk)- "jó, na, most az egyszer" - mondja viccesen (hiszen azért át szokott ő ölelni), erre én kicsit kikelek magamból: "most mér nem tudsz magadtól, rendesen átölelni?"

erre ő: "nem vagyunk szerelmespár"

3. és ahogy ma kinyilatkoztatta: "nem úgy indult a kapcsolatunk" (értsd: hogy ebből bármi lehetne, hiszen rögtön belevetettük magát a közepébe...)

ezek után most már nagyon gondolkodom azon, hogy megmondom neki, nekem nem erre van szükségem.

de nem tudom, mit tegyek. fájna, ha vége lenne.

vélemény?

hát igen, nem hiszem, hogy mostanában elmondok anyáméknak valamit ezekről a dolgokról!

köszönöm, hogy reagáltatok a problémámra ez is segített egy kicsit a döntésemben!