Kapcsolatgyászolók - Avagy hogyan éled meg a szakítást, vagy egy barát elvesztését? (beszélgetés)

Sose adj oda mindent senkinek,legyen egy biztonsági bázisod.

És most próbálj meg támasz náélkül,hátha megy egyedül is,vagy másokkal-barátokkal,ismerősökkel.

Most ne is adj bizalmat,inkább először nézd meg,hogy a másik mit ad neked, eleinte legyél te az,aki többet vár-többet kap.

Az nem baj .... sírjál csak .... része az elengedésnek .....

Mert nem csak a szakítást kell feldolgozni ..... abból is tanulni kell, hogy mi vezetett a szakításhoz ..... amíg ezzel nem vagyunk tisztában ..... nem tudjuk az igazi okát, újra meg újra megkapjuk a leckét egy másik ugyanolyan vagy hasonló kapcsolat formájában ....

Köszönöm. Hát csak túl jutok rajta, sok sebet cipelek még. :) Néha úgy érzem jól vagyok, aztán spontán elkezdek sírni... :(

Az jutott eszembe, hogy azok akik egészségesen túljutnak a folyamaton, és beérnek a célba, mármint az elfogadáshoz, egyszóval megoldják magukban a problémát; hogy hogy nem tudnák újrakezdeni újult erővel, csak épp ügyesebben mint előzőleg?

Fel a fejjel ..... akkor lassan jön az elfogadás is .... és a továbblépés .....

:o)

Így van!

"Mire számíthatunk szakítás után? A gyász 5 stádiuma

Sokszor elég nehéz eldönteni, hogy véget vessünk egy kapcsolatnak, pláne ha még bármilyen oknál is fogva valamennyire kötődünk a másikhoz. De azt talán még nehezebb feldolgozni, ha bennünket hagynak faképnél. Ha felkészülten ér bennünket ilyen csapás, könnyebben megbirkózhatunk a helyzettel.

Már biztosan valamennyiünkkel megesett, hogy nem is számítottunk rá, és kedvesünk véglegesen kilépett az életünkből. Elisabeth Kübler- Ross szerint a kapcsolat gyászának öt fázisa követi egymást: a tagadás, a düh, az alkudozás, a depresszió, a belenyugvás. Természetesen a szakaszokat nem lehet élesen különválasztani, számos átfedés lehetséges két fázis között. Bizonyos esetekben egyes fázisok kimaradnak (legtöbbször az alkudozás). Ugyebár minden eset más és más.

A tagadás

Először el sem hisszük, hogy tényleg igaz. Sok esetben szinte sokkos állapotba kerülünk. Derült égből villámcsapásként ér bennünket, nem is sejtettük partnerünk szándékát. Hogyan lehetséges az, hogy két ember az egyik pillanatban még elválaszthatatlan, aztán szinte a következőben eltűnik a szerelem és a ragaszkodás, az egyik faképnél hagyja a másikat? Ebben a fázisban sokszor felfoghatatlan, hogy a kapcsolat véget ért.

A harag

Egyénenként különbözik a harag szakaszának eljövetele. Néhányan pár perc alatt túljutnak az első szakaszon, másoknak több nap is szükséges ehhez. Miután kénytelenek vagyunk szembesülni a szakítás tényével, úrrá lesz rajtunk a düh, sokszor a bosszúvágy is megjelenik érzelmeink palettáján. Ilyenkor néhányan úgy próbálják visszaszerezni partnerüket, hogy öngyilkossággal fenyegetőznek, amit persze nem gondolnak komolyan. Bizonyos esetekben a hoppon maradt fél megpróbálja magát arról meggyőzni, hogy valójában nem vele szakítottak, hanem ő vetett véget a kapcsolatnak, és ezt a téves megítélést mások előtt is hangoztatja. Erőt ad neki a trauma elviseléséhez az az illúzió, hogy ő irányítja az eseményeket.

Gyakori, hogy a szakítást kezdeményező fél is érez haragot. Ez többnyire abban nyilvánul meg, hogy minden hibát felhánytorgat, amit partnere valaha is elkövetett, mintegy igazolandó döntése helyességét.

Az alkudozás

Idővel a harag is csökken, és az alkudozás fázisa következik. Ebben a szakaszban az otthagyott félben – sokszor a szakítás kezdeményezőjében is – feltámad a vágy: bárcsak lenne még esély a haldokló kapcsolat megmentésére. De aki alkuba bocsátkozik, annak fizetnie is kell. Az egyik bármit megtenne, csak ki ne aludjon a szerelem lángja. Szinte önkívületben élesztgeti a tüzet. A próbálkozások ideig-óráig sikerrel járhatnak, az esetek túlnyomó részében csak elodázzák az elkerülhetetlen szakítást.

A depresszió

Az eredménytelen próbálkozás után ismét kudarcot vallottunk, óhatatlanul a depresszió fázisába lépünk. Senkivel sem szeretnénk találkozni, beszélni, telefonunkat kikapcsoljuk. Felidézzük a szép emlékeket, melyek a szívünkbe marnak, és úrrá lesz rajtunk a szomorúság, mely természetes egy ilyen veszteség következtében. Ez a szakasz alkalmat ad arra, hogy kisírjuk magunkból a fájdalmat.

Szerencsére a bánat egyik fő jellemzője, hogy egy bizonyos idő elteltével megszűnik.

Az elfogadás

Ez csak akkor történhet meg, ha elfogadjuk, hogy eljárt az idő a kapcsolat felett. Lassan, de biztosan a sebeink is begyógyulnak, átesünk a kezdeti megrázkódtatáson. Nincs több hiú remény, szerepjátszás, kényszer. Eljutunk arra a pontra, hogy örülünk volt kedvesünk megismerésének, a közösen eltöltött időnek. Ebben a szakaszban már csak azon gondolkodunk, hogy mit tanultunk a kapcsolatból, mit nem szabad elkövetni a következőben, vagy mit kell majd tennünk, amit elmulasztottunk. Az elfogadás jele, mikor visszanyerjük önbecsülésünket, van erőnk a továbblépéshez."

Dékány Márta

Ez zajlik halálesetnél is.

Hmm... Ezz is igaz... Igen, igazad van! A felszínességekre hagyatkoztam. :/

Bár azért annyit hozzátennék, hogy az "életgyász" nem visszafordítható. úgy értem, onnan nem tudnak visszajönni... Csak a szívedben tovább élni...

Jaj, és? Kit érdekel, hogy benne van e a lexikonban...

Kapcsolatgyászoló. Olyan egyén, aki a kapcsolatát gyászolja. Szerintem egyértelmű.