Szabad-e játszani? (beszélgetés)

Én is imádtam gyerekként minden játékot- meg felnőttként is:D A moncsicsis korszakban volt nekem is egy majmom. Anyukámmal mentünk az utcán, előttünk ment annak a cégnek az igazgatója, ahol ő dolgozott. Barátságos mosolygós középkorú bácsi. Azt gondoltam, jó poén rárakni a hátára a moncsicsit. Se anyukám, sem pedig a "bácsi" nem vette észre. Ő épp igazgatósági ülésre ment- hátán a moncsicsivel. Másnap reggel visszakaptam tőle a játékomat- és nagyon tetszett neki a viccem. Anyukámnak már kevésbé:DDD

Szerintem csodálatos játszani.Mindegy hány évesek vagyunk.

A cikket olvasva szomorúnak tartom az ilyen szülői hozzáállást.Az én lányom is mindíg mindenben reszt akar venni,ha van rá mód engedem is kibontakozni,szerintem ettől ilyen közvetlen,bátor,kezdeményező kislány.Egy ehhez hasonló "rendszabályozás" akár zárkózottá és érdektelenné is teheti a kicsit.

Cirkuszban már szerepeltem! Jó volt!

A cikk írója mindannyiunk számára rendkívül tanulságos élményeket szerzett egy bábszínházi előadáson.
Biztosan mindnyájan ismerjük azt a szorongató érzést, amikor egy színházban vagy valamilyen előadáson a szereplők, vagy a műsor készítői be szeretnék vonni a közönséget a játékba. Olyankor erősen szorítjuk mindkét kezünkkel a szék két oldalát, hideg verítéktől gyöngyözik a homlokunk, és minden erőnkkel arra összpontosítunk: csak nehogy minket válasszanak ki!

Ugrás a teljes írásra: Szabad-e játszani?