Anyósra bízni unokát, bizalmi kérdés (beszélgetős fórum)

17 éves a két legnagyobb unokám.

Pici koruktól kezdve vigyáztam rájuk.

Aztán a többire is, kivéve akik messze laknak.

Az egyéves gyermek kicsi még,,őszintén, nem igen bíztam volna senkire.

Természetesen anyukám prímán kisegített,hogy eljussak egy fodrászhoz,,vagy ahová kellett,,soha semmi baj nem volt.Anyum is nagyszerű volt,hisz kiben bíztam volna ha nem ő benne.

Mégis alapvetően akkor voltam nyugodt ha velem volt.

Az említett nagyszülőkkel ,,én is Globus javaslatát alkalmaznám,illetve több közös programot,,ha lekésik így jártak.

Köszönöm a sok hozzászólást!

Alapvetően jó velük a viszony, ezért sem akartuk azonnal elvetni, hogy nélkülünk unokázzanak, ezért lett kitalálva a játszóterezés. Nem is csak azért, hogy mi megnézzük mennyire komoly valójában a szándékuk és mennyire tudnak felelősségteljesen viselkedni, hanem hogy ők is lássák, milyen is az 1 éves unokájuk, valóban szeretnék-e vállalni a vele járó rengeteg munkát és felelősséget.

Jól teszi, hogy megnézi, hogyan vigyáznak az egy szem és ráadásul még kicsi gyerekére és csak arra bízza, aki úgy vigyáz rá, ahogy elvárja! Ettől nem mondvacsinált, hanem inkább alapos és tudatos!

A baj nagyon hamar megtörténik. Nem figyelnek a gyerekre közlekedés közben, mert fáradtak, idősek vagy linkócik, aztán nem lehet visszacsinálni. Inkább előbb legyen okos a szülő, mint később. Attól hogy az előző évszázadban ridegtartásban voltak a gyerekek, nem jelenti azt, hogy most is meg lehet tenni. Sokkal több a veszélyforrás.

A történet ezzel indul:

"Anyósom elkezdte mondogatni pár hónapja, hogy milyen szívesen vigyázna az 1 éves kislányunkra."

Ez szerintem nem csak játszóterezést foglal magába. Az, hogy pont erre került sor aktuálisan, nem jelenti azt, hogy szimplán csak erről lenne szó.

A "vigyázok az unokámra" magában foglalja mindazt a tevékenységet (igen, az utánaszaladást, átöltöztetést, és más fizikai megerőltetést), amit leírtam.

Szerintem kedvesen/udvariasan hárítsátok el ezt a felajánlást, ahogyan #2 Globus írta.

A gyermeket ne bízzátok rájuk! Menjenek le ők is a játszótérre, tolja a nagymama a babakocsit, de vagy te, vagy a férjed legyetek velük.

Egy ilyen pici gyerek állandó, folyamatos figyelmet igényel. Játszik, mászik bármit a kezébe vesz, aztán a szájába.

Én is így értelmeztem, amit írtál. De aztán olvastam pár hsz-t, és felmerült bennem, hogy én értettem félre. :)

Egyetértek: ha órákra szeretnék átvállalni Tőletek a picit, sokmindenre fel kell(ene) készülni. Ha pedig a pelenkacsere, öltöztetés teher, akkor jobb megoldás a bébiszitter. A legnagyobb kincsetekről van szó. Ők pedig már nem fiatalok, egészen máshol tartanak, mint, amikor ők voltak kisgyerekes szülők. Nincs ezzel baj, de be kell látni, el kell fogadni. :)

A férjedet már megnevelted?

Próbáld meg megnevelni anyósékat is!

Sok sikert!

Nem picsognak, hogy nincs segítségük. Írta, hogy találtak egy babysittert, akit esetenként megkérhetnek.

Attól még, hogy életben tartották a férjét, egyáltalán nem biztos, hogy most jól tudnának vigyázni az unokára. A leírtak alapján pedig biztos, hogy nem.

Olyan is van, hogy sikeresen felnevelik a saját gyerekeiket, aztán az unokára valahogy elfogy az erő, a kedv, a lelkesedés.

A férje pedig példásan viselkedik, kiáll a gyerekük biztonsága mellett.

Miért gondolod, hogy aki felnevelt már 1-2 gyereket, az csakis példás nagyszülő lehet, a fiatalok pedig mind önző s*ggfejek? Olyan szituáció teljesen elképzelhetetlen szerinted, hogy a nagyszülők alkalmatlanok? Hidd el, van olyan is, én is láttam ilyet, nem is egyet.

Hát nem tudom....

Én a bátyám unokáira is szoktam vigyázni, valamint az összes ismerősöm picijére is, ha kell! Sőt! volt olyan nem egyszer, hogy bár ho-ban vagyok, de megbeszélésem volt, ilyenkor a férjem szokott babázni velük.

Az anyósod felnevelte a férjedet. Rosszul? Nyomorék esetleg? Sok baleset érte?

A te anyukádra rábízod? Miért gondolod azt, hogy csak te/ti tudjátok ellátni a gyerekedet? Elkényeztetted?

Az amit csináltok felháborító.

Én a helyükben, látogatni sem látogatnám az unokámat, nemhogy próbáljam rátok tukmálni magam. Kötélből vannak az idegeik! A férjedről nem mondom el a véleményemet. Gondolom az tetszik neki, hogy megszületett, felnevelték, esetleg támogatták is mindenben. Ő a tizedét nem teszi meg...

Egyébként, közben meg megy a picsogás, hogy nincs segítségetek?

Röhejes, amit ma megengednek maguknak a mondvacsinált szülők.

Reménykedek, hogy nem leszek ilyen helyzetben, ha lesz unokám, de ha még is, akkor majd élem az életemet és oldják meg a fiatalok a sajátjukat, majd akkor is, amikor kirúgják őket a melóból a sok hiányzás miatt...

Nekem az a tapasztalatom, hogy nektek meg meghúznotok a határaitokat, és ahhoz tartanotok magatokat. Azt meg nekik kell eldönteniük, hogy ezeket betartják, vagy inkább megsértődnek és duzzognak. Van olyan helyzet az életben, amikor nem nyerhet mindenki.

Annak örülj, hogy a férjed ennyire kiáll a baba érdekei mellett, mert így ezerszer egyszerűbb, mintha neked kellene ezt a harcot megvívnod az anyósékkal.

Bocsáss meg, de rábízom a nagyszülőkre a gyereket, akkor az öltöztetést, pelenkázást, játékot, etetést, altatást, vígasztalást, mesélést, és egy csomó előre nem láható dolgot is, tehát mindent rábízok. Miért ne öltöztethetné fel, vagy cserélhetne pelenkát? Ez abszolút hozzá tartozik egy 1 éves életéhez.

Ha valaki annyira "beteg", hogy nem tudja a gyerekre a cipőt, kabátot ráadni, az hogy fog utánaszaladni, vagy hogy fogja felvenni, ha kell? Sehogy.

Igazából egyetértek fórumindítóval abban hogy valószínűleg a külvilágnak szól az unokára vigyázás. Se lelkesedés, se felelősségtudat nincs bennül, ahogy látom.

Én nem bíznám rájuk, amíg nem tisztáztam alapvető dolgokat (pl.nem engedem el a gyerek kezét autóút mellett). Elmondanám nekik nyugodt hangonnyugodt hangon, hogy mit gondolok. Ha megsértődnek, nem baj, a gyerekem biztonsága fontosabb. Majd megbékélnek.

Anyosra csak a sajät länyät bizd.

azt vigye ha,legaläbb lesz egy szabad delutänod...

Nagyon egyszerű.

Nem adjátok oda.

Sèrtődès meg hiszti van belőle?

Nem halálos. Túlèlik.

Sziasztok!

Anyósom elkezdte mondogatni pár hónapja, hogy milyen szívesen vigyázna az 1 éves kislányunkra. A férjemmel bennünk ez alapvetően fel sem merült mivel ahányszor találkozunk se ő se após nem játszik/foglalkozik vele, tv-t néznek és a munkájukról mesélnek nekünk, sütit esznek az asztalnál ülve míg mi a kicsivel játszunk a földön (pár hetente 1-1 órás találkozókról van szó).

Az egyébként is nehézkesen megszervezett találkozókat is gyakran lemondják (pl fáradtságra hivatkozva).

Érkezéskor kezet nem mosnak (minden alkalommal el kell irányítani őket határozottan a fürdőbe), maguktól fel sem merült a kézmosás akkor sem mikor a 8 napos babát látogatták. Mi elfogadtuk a férjemmel, hogy ők nem azok az unokázós nagyszülők, találtunk is egy kedves babysittert aki alkalomadtán vigyáz a babára ha pl bankba kell mennünk stb.

Ezzel az újonnan felmerült igénnyel nem tudjuk mihez kezdjünk, továbbra sem fektetnek abba energiát hogy megismerjék a kislányt, anyós viszont egyre többször mondogatja a vigyázást. A férjem kerek perec megmondta neki nem rég, hogy amíg nem tölt vele több időt és ismeri meg jobban addig nem tudjuk rábízni. Anyósom ezen megsértődött, mondván hogy mi feltételeket szabunk neki és nem bízunk benne, az ő idejében ő lazán rábízta a nagyszülőkre a gyerekeit.

Végül tegnap mondtuk nekik, hogy itt a gyerek, ott a pelenka, overál, tessék felöltöztetni, arra van a játszótér (egy tőlünk 5 percre lévő játszótérről van szó).

Izzadva, kifogásokat keresve (térdfájás, derékfájás, fejfájás) felöltöztették és elmentek. Mi idegesen számoltuk otthon a perceket de megbeszéltük, hogy nem történhet baj, odamennek babakocsival, kicsit játszanak vele, körben kerítés van, minden rendben lesz.

20 perc elteltével a férjem meglátta őket az ablakból amint az autóút melletti járdán gyalog, kézfogás nélkül kóvályognak az 1 éves, 2 hete járni tudó gyerekkel, babakocsi sehol.

Borzasztó ideges lett, utánuk szaladt és visszahozta őket. Ők kedvesen elbúcsúzva el is indultak haza mi pedig lesápadva ültünk a kanapén még hosszú percekig.

Ők szerintem az egész gyerekvigyázást sikeresnek ítélték meg, mi viszont egybehangzóan nem szeretnénk ha ez megismétlődne.

A férjem szerint engedjük el a fülünk mellett ezeket a vigyázós felvetéseket és kedvesen mi is mindig csatlakozzunk hozzájuk a játszótéren pl. Én viszont azt érzem, nem fogják annyiban hagyni, én pedig nem szeretném rájuk bízni a gyerekemet csak azért hogy dicsekedhessenek, hogy vigyáztak az unokára (szerintem ilyesmi lehet a motiváció, valódi igény biztosan nincs mögötte).

Tudom, hogy rengetegen vannak hasonló tapasztalatokkal. Meg lehet valahogy úszni a gyerek nagyszülőre bízását nagyobb konfliktus nélkül? Persze ha 10 éves lesz más lesz, de ilyen piciként a hideg ráz a gondolattól.

A férjem párszor próbált már beszélni velük (pl hogy ne késsenek rendszeresen fél órát mert elég szoros napirendje van a babának) és minden alkalommal borzasztóan kiborulnak a “kritikától” és óriási kiabálás meg hangos veszekedés lesz részükről ezekből az ártalmatlannak induló beszélgetésekből.