Sorsom

Akkor, talán vágjunk bele. Nem könnyű olvasmány, de minden amit leírtam igaz.

Az életem első felében nem sok említésre méltó dolog történt velem. A legelső emlékem három évesen nehezedett rám, amikor közölték a drága szomszédaim, hogy akit eddig a szülőanyámnak hittem,az a nevelőanyám, mert intézetből vettek ki.

Ahogy visszaemlékszem, valóban furcsállottam mindig, hogy az anyukám nevén szerepelek. Akkoriban ez még nem volt akkora divat, mint manapság.

Ettől eltekintve, csodálatos gyermekkorom volt. Imádtak, úgy ahogy még egy édesanya sem tud szeretni, hiszen sokkal nehezebb egy idegen iránt anyai érzéseket táplálni.

Anyukámról érdemes megemlíteni, hogy maga volt a megtestesült jóság. Ápolónő volt, de nem azért mert muszáj volt, hanem mert a segítés volt az élete.

Nem ment férjhez és a lánytestvérével vezettek közösen egy háztartást. Számomra ismeretlen fogalom volt a kiabálás és a veszekedés.

Az idilli életemet a nagybátyám halála szakította félbe. 12 évesen nehéz volt felfogni, hogy mi is az a halál, de szerintem még felnőtt korban sem biztos, hogy érti az ember. Egyik percben még ott van a szeretett személy, majd a következő percben már nincs soha többé.

Körülbelül egy évvel később feltűnt, hogy feszültek anyukámék, majd ki is derült az oka, hogy miért. Hosszú-hosszú heteket töltött körházban. Teljesen felborult az életünk.

S egy nap, egy esős napon, jött a mentő, az összes szomszéd kinn állt és mindenki búcsúzott tőle, csak én nem tudtam mire vélni a dolgot.

Tudtam, hogy nagy baj van, de fel nem fogtam, csak sírni tudtam, de azt nagyon.

Talán egy óra is eltelhetett így, majd kijött a szomszéd férfi és behívott hozzájuk. Megkérdezte, hogy szerettem-e az anyámat. Mondtam, hogy természetesen, azt hiszem, hogy csak halála után sok-sok évvel jöttem rá, hogy mennyire, mire ő közölte, hogy intézetből vettek ki.

Igazán akkor tudtam meg. Máig nem tudom, hogy miért titkolták. Hazarohantam és nekiszegeztem a Keresztanyámnak a kérdést. Először tagadta, majd amikor már látta, hogy nem jutunk előre, előszedte a fiókból az örökbefogadási papírjaimat.

Édesanyám a kórházban hagyott, megszült és még az nap távozott.

Sokszor eszembe jut azóta is, hogy miért küzdöttem sz életemért. Hetven dekagramm súllyal indultam neki a nagybetűs életnek. Az orvosok maximum egy napot adtak. Ahhoz képest viszont, jól bírom a gyűrődést.

Szeptember 25-én, vasárnap halt meg. Én akkor voltam 15 éves.

A testvére lett a gyámom, akivel addig is éltem.

Abban az időben, nehéz lehetett mellettem az élet.

Sokáig nem tudtam anyukám halálát feldolgozni.

Középiskolába jártam már, sajnos oda ahol az anyukám nővér volt. Ez sokat segített, de teher is volt, mert mindenki szerette.

Ott ismerkedtem meg egy fiúval, akivel négy évig jártam. Az utolsó év, már csak szenvedés volt.

közben levizsgáztam, majd elhelyezkedtem dolgozni.

A munkahelyemen volt egy fiú, aki először csak nézett, majd később nem is titkolta imádatát.

Lacinak hívták.

Kecsegtető, egy olyan lány számára az ilyen bók, aki mindig azt hallgatta a párjától, hogy ha ő nem lenne senkinek nem kellene. Nem akartam ezt a kapcsolatot, s közöltem is a Lacival, hogy nekem van barátom. Erre elmesélte nekem, hogy ő ráér, és akkor is megvár, mert csak én kellek neki.

Nagyon csinos férfi volt, tehát jól esett a lelkemnek, hogy nőnek tart valaki. Nem volt tolakodó, erőszakos, inkább figyelmes, udvarias, stb. Csupa olyan tulajdonságok birtokosa volt, ami hiányzott az addigi barátomból.

Egy nap délutánra mentem volna dolgozni, amikor sikerült nagyon-nagyon összeveszni a barátommal, remélve, hogy örökre.

Munkába érve látszott rajtam, hogy valami nem stimmel, Laci egy darabig faggatott az oka felől.

Amikor hazafelé mentünk akkor mondtam el neki, hogy mi történt. Neki kapóra jött, és megsokszorozott erővel próbált meghódítani. Közel egy éve ismertük egymást.

Gondoltam egy nagyot és nem mentem haza. Miért ne? Gondoltam. Eddig úgy is mindig rossz voltam, legalább legyen alapja.

Egy kis szállodai szobában kötöttünk ki.

Reggel haza mentem, összeszedtem a ruháimat és elköltöztem a Lacival albérletbe.

Mint az ifjú szerelmesek, természetesen csodálatos volt minden.

Egy hónapig. Tizenegy órakor még nem volt otthon, majd iszonyú részegen állított be. Megkérdeztem, hogy hol volt és egy velőtrázó pofon lett a felelet. A szó szoros értelmében igaz volt, hogy a fal adta a másikat. Természetesen követte a többi pofon is. Én, akit egy ujjal nem bántottak soha... Az utolsó pofonnál a szekrény és a fal közé estem, de nem mertem megmozdulni, mert nem tudtam, hogy mi lesz a reakciója.

Az egyik pillanatban tomboló ember volt, de a másik percben szabályosan elájult. Igaz, hogy sok részeget láttam addig is életembe, de közelről akkor először. Hát mondhatom, hogy velőtrázó élmény volt, szó szerint.

Másnap jött a bocsánatkérés, nem tudtam, hogy mit csinálok stb. de számomra ez új dolog volt és én komolyan elhittem, hogy nem fordul elő még egyszer.

Csodálatos három hetet éltem át. A tenyerén hordott, mindenben a kedvemet leste és én szárnyaltam a boldogságtól.

Az egyik éjjel, amikor haza jött, végig húzta az ujját, a szekrényen, ki volt takarítva, de közölte, hogy mivel csak a hetyegésen jár az eszem, a jutalmam ismét egy kiadós verés. Bár, ha jól meggondolom, nem ezeket a szavakat használta.

Az igaz, hogy nem a szekrény mellett éjszakáztam, de a reggelem, az szörnyű volt. Nem volt otthon a Laci, így bátran felkeltem, illetve felkeltem volna, ha tudtam volna. Kegyetlenül megvert.

Ekkor fordult meg először a fejemben, hogy nem véletlenek ezek a verések. Ráébredtem, hogy egy brutális alkoholistával állok szemben, aki ökölvívó volt. Ami addig annyira tetszett, a testalkata, az okozza a vesztem.

Eljött a karácsony. Nagyon hiányzott a keresztmamám. Az addigi életem karácsonyát belepte a szeretet, mint az utcákat a hó.

Éjfél is elmúlt, mire a Laci hazaért. Természetesen tök részegen. Elkövettem az addigi legnagyobb hibát. Azt találtam neki mondani, hogy ha látná az apja, hogy mit művel velem, biztos nem dicsérné meg. A mondatomat már nem tudtam befejezni, repültem a - már-már szokásosnak mondható helyemre - a szekrény és a fal közé.

De, nem elégedett meg ennyivel, fürgén felkapott és mint a rongybabát, dobált és közben egy-egy pofonnal nyomatékosította az álláspontját.

Igazán nem tudtam, hogy miért kaptam.

Aztán semmi...

Elvesztettem az eszméletem.

Másnap, arra ébredtem, hogy fázom. Tiszta meztelen voltam és fájt minden centiméterem.

Törtem a fejem, hogy mi történhetett, de nem tudtam rájönni; vagy inkább nem akartam elhinni, hogy az a férfi, aki olyan kedves, udvarias, imádó volt, nem is olyan régen, hogy változhatott egy megvadult állattá.

Hát, mondhatom, remek karácsonyi ajándékot kaptam.

Nem fontos továbbá a verések elmesélése, mert látványosan megszaporodtak és keményebbek is lettek. Fantáziája lenyűgöző volt, mindig új módot talált ki, amivel ellátta a bajom. A helyszínekben sem volt válogatós.

Egy februári napon, hetek óta tartó rosszullétek után, a házinéni azt találta mondani, hogy nem vagyok véletlenül terhes.

Na bumm. Kellett ez nekem. Egy ördögnek gyermeket szülni?

Valóban állapotos voltam.

Nem tudtam, hogy mit csináljak. Lacinak nem mertem elmondani, úgy is mindig féltékeny volt.

Arra jutottam, hogy titokban elvetetem....

Megbeszéltem a dokival, de az anyai ösztön egyre erősebben munkálkodott bennem.

Akkoriban sokat betegeskedtem, egy kisportolt lány voltam, de a sok hányástól és az éhezéstől legyengültem.

Az egyik napon a Laci nem ment dolgozni, és éppen rám tört az erős hányinger, majd a hányás, megkérdezte, hogy nem vagyok véletlenül terhes.

Megpróbáltam azzal megmagyarázni, hogy sokat koplaltam, de nem hatott rá a dolog és egy adandó alkalommal elcincált a nőgyógyászatra.

Repdesett a boldogságtól és kb. egy hónapos nyugalom következett az életemben.

Felvetette, hogy miért nem látogatom meg a

Mamámat. Kihasználtam az alkalmat és hazautaztam. Felkavaró érzés volt újra látni a helyet, ahol oly boldog voltam. Egymás nyakába borultunk a Mamával és nem sírtunk, nem csináltunk mást, csak szorítottuk egymást. Az volt az utolsó alkalom amikor ellene tettem az imádott Mamámnak.

Lassan megkedvelte a Lacit is; nagyon megnyerő modora volt és senki el sem tudta róla képzelni, hogy valójában milyen.

Április csodálatosan kezdődött. Hazaköltöztünk a szülőházamba. Nagyon jó volt otthon lenni. Az ismerős dolgok, emberek...

A Lacinak jót tett, hogy állapotos voltam, teljesen megváltozott. Utólag már tudom, hogy csak a figyelmemet akarta elterelni.

Amikor már biztonságba érezte magát, újra elhatalmasodott rajta, a fenyegető magatartás. Egyre agresszívebb lett és már nem csak engem fenyegetett, hanem a Mamámat is.

Életemben nem sokszor voltam bátor, de egyszer már a vakmerőség határát súroltam, amikor baltával a kezében fenyegette meg a Mamát. Felkaptam egy nagy kést és a hasához nyomtam, meghökkent és leengedte a baltát. Ma sem tudom, hogy honnan vettem ennyi erőt, amikor tisztában voltam vele, hogy megöl.

Talán pontosan azért. Veszteni valóm nem volt.

Az utolsó verésem emlékezete maradt számomra. Hét hónapos voltam, nagy hassal. Azért kaptam, mert állítólag rám nézett két férfi. Természetesen én a szeretőjük voltam, bár arra sem emlékeztem, hogy találkoztunk két pasival.

Ezen alkalommal nem összevert. Az arcomat ütötte, én üvöltöttem, hogy miért nem a hasamat üti. Bár jobb lett volna hallgatnom. Vérszemet kapott és összetévesztett, egy edzőpartnerrel, mert megsorozta a fejemet. Nem tudom, hogy miként jutottam haza, de a Mama amikor meglátott, majdnem elájult.

Azonnal vitt látleletet vetetni.

Attól a naptól rémálom lett minden. Kerülték egymást. A Mamám, ha a Laci nem dolgozott, inkább elment és leült egy padra, vagy beült a szomszédokhoz, de nem maradt vele egy fedél alatt.

Június 22-én éjszakás volt a Laci. Mamám miután hazajött munkából elment a szomszéd parkba, hogy ne is lássa.

Valami volt a levegőben.

Éjszaka összebújtunk a Mamával, mint a régi szép időkben és ittam a szeretetét. Minden elmondtam neki amit a Laci művelt velem, a veréseket s, hogy számtalanszor megerőszakolt. Kirándultunk, ballagunk az ösvényen, hirtelen szembefordult és közölte, hogy ő itt szeretné.

Nem volt egészen világos, hogy mi is akar, így hát világossá tette. Kikötözött egy fához és egy vadásztőrrel a nyakamban erőszakolt meg. Valahogy az volt az érzésem, hogy használni is akarta azt a tőrt.

Nem csak a mesém miatt nem tudtunk aludni, iszonyú vihar tombolt. Villámlott, dörgött, ritkán látni ekkora vihart.

Hajnal lett mire végére értem a panaszaimnak.

Az volt életem egyik legnyugodtabb éjszakája, a vihar ellenére is.

Fél nyolc körül arra ébredtem, hogy valaki ököllel veri az ajtónkat. Mama már elment dolgozni. Feltápászkodtam és ajtót nyitottam. Az unokanővérem volt, aki a szomszédos rendelőben dolgozott.

Teljesen fel volt dúlva, nem lehetett ráismerni.

Mit hallottál? - szegezte nekem a kérdését.

Akkor ébredtem, mit hallottam volna?

Majd miután csillapodott, már értelmesen is tudott beszélni.

Ne ijedjek meg, mondta, de kisebb bányarobbanás volt,nincs semmi baj. Így ő, de eszébe is jutott, hogy a Laci haza jött-e már. Mivel akkor másztam ki az ágyból, nem néztem meg, hogy fekszik-e, vagy nem.

Bementem a szobába és láttam, hogy nincs otthon.

Ennyiben is maradtunk.

Fél tízkor, már én sem tudtam elképzelni, hogy merre jár; brutális volt, de munkából mindig először hazajött, csak azután kocsmázott.

Dél körül jött két férfi, természetesen minden szomszéd kinn volt, nagyon nagy téma volt a városban.

Megkérdezték, hogy hazajött-e a férjem, mondtam, hogy nem. Sajnálnak, de meg kell mondaniuk, hogy sajnos nem találják.

Melegem lett, majd fáztam, sok minden járt a fejemben amikor vert, de a halálát nem akartam.

Nehéz leírni azt a három órát, amíg a hírekre vártam.

Fél háromkor... három bányászegyenruhás férfi, s abból az egyik régi ismerős, kopogott, s közölték, hogy: Mély fájdalommal tudatjuk, hogy M.

László, munkája végzése közben, hősi halált halt.

Nagy hassal, akkorra már szépen gömbölyödtem.

Életem innentől kezdve megpecsételődött.

Szűk egy hónap múlva, megszületett a kisfiam, Norbi.

Nem tartott sokáig az öröm...