Reménykedés és csalódás

Rendben vagyok. Legalábbis orvosilag.

Amit tudni kell rólunk. Több mint két éve aktív babaprojekt. Meddőségi kivizsgáláson túl, tudva minden rendben, mindketten egészségesek, aztán egyszer csak egy pozitív teszt. :)))) Hatalmas öröm és felszabadultság... Orvos, minden rendben, randi két hét múlva. A felhők felett 3 méterrel...

Méhen kívüli.....egy világ dőlt össze bennem...

A vetélésem elkezdődött, akkor véreztem egy hétig, de szépen kitisztultam.

Az az időszak szörnyű volt. Úgy érzem, még most sem sikerült teljesen feldolgozni.

A vetélésem második napján volt tesóm szülinapja. Reggel hazamentem, de rosszul voltam. Nagyon szédültem. Felhívtam a dokit, aki azt mondta, irány a kórház, nehogy vér kerüljön a hasba. Apuka be is vitt, volt vizsgálat, szerencsére minden rendben volt. Haza is mehettem, bár először úgy volt, hogy maradnom kell, hisztit csaptam, hogy ha nincs baj, akkor én ugyan bent nem maradok az biztos.

Hazamentünk, ebéd. Sógornőm meglehetősen furcsán pakolta jobbra és balra a táskáját. Torta... puszi..puszi... Tesóm helyet kért az asztalon. Sógornőm a táskáját szorongatta, én szédültem, tudtam mi lesz... a szívem a torkomban dobogott, azt hittem meghalok... Ekkor két kiscipőt tettek az asztalra, én felálltam közöltem, hogy örülök és ez nem nekik szól, és zokogni kezdtem. Mondhatom, ennél rosszabb időzítést nem is találhattak volna, és mielőtt megkérditek, igen, tudták mi van velem, min megyek keresztül... kegyetlen... és ez az én családom.... a rossz az, hogy én vagyok lenézve, hogy miért nem örülök, majd lesz nekem is...

Aztán sorra jöttek a „most már neked is tuti hamarabb fog jönni” szövegek, ami - mondanom sem kell - ilyenkor a kutyát nem érdekli.

Az óráim nagy részét sírással töltöttem, és mindenkinek mondtam, amit hallani akart. Igen jól vagyok, most már tuti minden jó, tuti minden szép. Néha talán már el is hittem.

Elkezdtem festeni, ezzel elvoltam addig, amíg el nem fogytak a vásznaim. Viszont sokat voltam befordulva, tudom. A tudat pedig, hogy a családba érkezik egy baba, azt hiszem, a mai napig kiborít. Sajnálom, de így érzem. Igen tudom, hogy nem szabad így éreznem. Próbálkozom.

Egyik este tv-t néztünk. A párom azt mondta kb fél órát néztem magam elé, nekem fel sem tűnt. Ki volt borulva. Aggódik. Én csak mérhetetlen szomorúságot éreztem. Aztán kiborult a bili, és bőgtem, és bőgtem. Aztán átbeszéltük újra és újra. Sokat segít a férjem. Hálát adok az égnek, hogy ilyen ember van mellettem. Örülnöm kellene kettőnknek, a szép életünknek. Már csak a kis csoda hiányzik az életemből.

Visszamentem a dokihoz, azt mondta szuper minden, teljesen rendben vagyok, sőt már peteérésem is van. Éreztem is, fájt is....Voltunk is együtt, tettünk az ügy érdekében. Aztán szépen jöttek a tünetek. Éjszaka sok pisi, alig aludtam, hőm az egekben. Éjszakai evés, mellem duzzadtak, hányinger és szédülés. Teljesen biztosan tudtam, hogy igen, végre sikerült. El is terveztem, hogy bizony most senkinek nem mondjuk el, majd csak ha lesz szívhang is. Teszt menzi előtt 4 nappal negatív... Kettővel előtte negatív. Menzi napján negatív. Semmi baj, biztos még nem mutatja, hisz az egész internetet elolvastam, és másnak is volt ilyen, és ez természetes. Hasgörcs teljesen minimálisan. Másnap hő esik 2 tizedet. Franc....ez nem igaz. Semmi baj, másnak is volt ilyen. Következő nap, hő szépen visszamászik. Ez az, hurrá!!!! Teszt negatív. Hm.... Biztos másnak is volt ilyen.....

Reggel 4 tized esés. Hát ennyi volt újra. Újra sírás. Valahogy össze kell szednem magam.

Lelkileg és testileg is. A mozgást is elhanyagoltam már, a ciklus második felében mindig félek, kárt ne okozzak. Nem fürdök kádban. kárt ne okozzak. Nem iszom alkoholt, nem dohányzom. Vitaminokat szedek. És várok... hisz mást nem is tehetek. És irigykedve nézem más gömbölyödő pocakját, miközben mosolygok és gratulálok, majd mikor senki nem lát, sírok...