Pánikkapuk

Hülye hasonlat, hiszen még soha nem jártam Stonehenge kövei között… de falaim és kapuim azért vannak. Kicsik, nagyok, díszesek, omladozóak…olyan „mindenfélekapuk”… "Összevisszák", mint az életem… Kapuzárási pánikom is lesz…mert lesz…(tényleg lesz?!), nem csak a férfiemberek kaphatják el ezt a borzadályos betegséget, hanem mi, nők is…Fura, ugye?

Mikor kezdődik? Fene tudja… de jön, és jön, és jön… megállíthatatlanul…Talán amikor felfedezed az első ráncot ott, a szemed sarkában…vagy az első ősz hajszálat sziszegve téped ki…vagy egyre több mellfeltaszigáló fehérneműt vásárolsz a boltokban…de a legrosszabb, amikor azt látod, hogy már nem érdekled az utcán rohangáló férfinépet…De hoppá! Nem is kell az utcára kimenni… hiszen ott van melletted valaki (ha van, és nem éppen tegnap vettél újratölthetős elemeket… mert már a Duracell sem bírja a hajtást), aki nem téged bambul, hanem a tévét… a keménycsecsbimbójú, feszes fenekű csodakancákat… s közben a szépen elkészített vacsorai falatokat nem a szájába, hanem a fülébe dugdossa… és észre sem veszi, ahogy éppen a legszexisebb hálóviganódban te is szexistennő szeretnél lenni… nem másnak… csak neki… No, ez szerintem rosszabb, mint Stonhenge…

…és beindul a pánik… elkezded mázsaszámra vásárolni a női magazinokat… kipróbálod az összes fogyókúrát… kilókban kened magadra a csodakenceficéket…felrántod a legdögösebb miniszoknyát, a legkihívóbb blúzoddal…rózsaszín lelkületű regényeket olvasol…és végső elkeseredésedben még azokon a sorozatokon is kockásra ülöd a feneked, amit eddig megvetően elkapcsoltál…A reklámokat kiguvadó szemekkel nézed, miközben az esti „nyúltápodat” eszegeted… hátha…hátha megtalálod a megoldást…Ott pedig felvilágosulsz, hogy melyik betétet érdemes megvenned, hogy egy hétig pinballozhassanak a golyók a bugyidban extra nyereményként…hogy ne ugrálj kötélen a „könnyebb napokon”…milyen dezodort használj, ha kisdisznók nőnének a hónod aljában…Válogathatsz, hogy 3D-s, vagy „ultrahosszúdús” szempillákat szeretnél…melyik a legjobb ősztakarású hajfesték…milyen rúzst kenj a szádra, hogy édesen csillogó ajkakkal lebegj a föld felett…melyik alapozó „liftingeli” leghatékonyabban a szerinted hatalmas mélységű ráncaidat…mert megérdemled…

Tényleg megérdemled! Mármint azt, hogy nem látod azt a bizonyos rést a fák között…olyan sűrű erdőt növesztettél magad köré…te pedig üldögélsz a tisztásodon, és pfujjogsz holmi királyfikról, akik nem jönnek, mert ugye a fehér ló megdöglött…vagy már a királyfiak is kihaltak… a békákat csókdossa a fene, mert ki tudja, mi lesz belőlük egy nagy cupptól…a toronybéli púpos is megtalálta már a maga cigánylányát, bár „heppiend” nélkül…és amíg ott sírdogálsz, hirtelen megjelenik az erdész, talán azért, mert megunta, hogy az erdő összes állata neki panaszkodik, hogy nincs egy nyugodt nappaluk-éjjelük a nagy nyirvákolástól.

- Miért sírsz, királylány?

- Hülye vagy? Ki itt a királylány? - nézel rá meglepetten.

- Na, akkor gyere velem! - és kézen fog, elvezet egy patakhoz, kiránt a zsebéből egy kockás zsebkendőt, és elkezdi módszeresen, s nem éppen finoman letörölni az arcodról a könnyeidtől szétmaszatolódott festéket…simára fésüli bebongyorkázott hajad…takarót terít meztelen válladra… majd odanyomja a fejed a víz tükréhez.

- Most nézd meg magad!

…és akkor rájössz, hogy igenis királylány vagy… mert a saját valódat mutatod…kendőzetlenül… leplezetlenül…az a ránc ott pont oda való… főleg most, hogy a visszaverődő fény is ráesik…a szemed ragyog…a szád élettől lüktet…nincs „mismás”…nincs praktika…és felnevetsz…

- Hogy én milyen hülye voltam! – és hatalmasat harapsz a feléd nyújtott zsírosszalonnából, kenyérrel, hagymával…

Az erdő vadjai pedig megkönnyebbült sóhajjal nyugtázzák, hogy végre végigalhatják az éjszakát…

Én pedig szintén megkönnyebbülten sóhajtok fel, mert engem még nem ért el a kapuzárási pánik legkisebb fuvallata sem...