Özvegyek (beszélgetés)

Akkor még nem mondták meg a Drágámnak.Úgy volt csak a leletek beérkezése után mondják meg neki.

DE látod,azóta most volt bátorságom beszélni az orvosával,de ezt meg sem kérdeztem,hogy jelzett-e neki valamit is a nagy bajból...

Azt tudom,hogy elöző nap még nem tudta.

Ebben teljesen igazad van.Nekem eszembe sem jutott,hogy ez lesz a vége!Mindig az járt a fejemben mi lesz,ha megtudja,hogy beteg és kemora kell járnia,hogy fogja feldolgzni,milyen erős lesz hozzá!Már munkahelyemen is mondtam nem dolgozok addig mig ezen túl nem mleszünk.erre épitettem mindent,hogy össze ne roppanjon,ha megtudja,és mindig melette legyek.Mindent megadtam volna érte,hogy sikerüljön legalább egy kicsit meg hosszabbitani az életét,erre nem készitettek fel!

De fájdalmat én sem akartam a Drágámnak,az én önzésem miatt,de ezt meg végleg nem!

A háziorvosokról ne is beszéljünk. Nagyon sok ember élete bizony rajtuk múlik, tisztelet a kivételnek! Mert vagy nem veszik észre a problémát, vagy teljesen hülyének nézik az embert, ha valamivel odamegy.

Apukám kapott kemót és sugarat is. Hát a kemó, az teljesen tönkretette. Nagyon rosszul volt tőle, állandóan hányt, enni sem tudott. Annyira sajnáltam! A sugarat már a nyirokcsomókra, majd később a fejébe kapta, amikor már ott is volt áttét. Sokszor mondta, hogy inkább hagyta volna a francba, és halna már meg. Ezt is nagyon-nagyon nehéz hallgatni, és látni...

Az élet meghosszabbításánál is egyetlen szempontot tartok fontosnak: milyen minőségben tudja megélni.

Hát mi előtt be ment a kórházba a "gamma"30 volt!!!

a vörösvérsejt:38,ez is a 2x-e,de a hzi orvos nem mondott rá semmit!!!

a korházban már most néztem:2napra rá,hogy bekerült 85!!!!

Hát igen ez nyugtat,hogy nem szenvedett,csak talán azt az egy órát mig ott voltam és vártuk a tapaszt...

De biztam a kemoba,hogy valmennyire meg hosszabbitja az életét,de azért fájdalmat nem szerettem volna még önzésből sem!

De akkor is bozasztó amit tapasztaltam,ez másképp is történhetett volna talán...

Értem. Közben elolvasgattam a naplódat, és igen, abban minden benne van. Az biztos, hogy a magyar egészségügyi viszonyokról csak rosszat lehet elmondani, sajnos van benne elég tapasztalatom. És biztosan követtek el hibákat, ez látszik már az elejétől fogva.

De azt gondolom, hogy azok a jelek, amiket tapasztaltatok (étvágytalanság, fáradékonyság, fogyás), azok már azt mutatták, hogy valami nagyon nincs rendben. És az 500-as gamma pedig (valóban a májműködést takarják) nagyon-nagyon magas. És a süllyedése mennyi volt?

Apukámnak is volt hörgőtükrözése, még akkor, amikor foltot találtak a tüdején, a diagnózist ugyanis ez adta meg pontosan (sejttípust), és mondom, utána másfél évig élt.

Hidd el, páradnak csak a szenvedését hosszabbították volna meg, és azt gondolom, neki így könnyebb volt. Persze nekünk, hozzátartozóknak nem, de itt most nem mi vagyunk a lényegesek, hisz nekik kell, kellett megélniük egy szörnyű betegség minden egyes pillanatát. :-((

szia!

Hidd el ezt én sem értem!nagyon sürün járt orvoshoz a Drágám mert félt,hogy elveszti a rokkantnyugdij jogosultságát,és mindig mindenhol kivizsgálták!még juniús végéről is volt laboreredménye!Házi orvos szerint semmi különös eltérés nem volt rajta,ha bár már ott sem tetszett a vörösvérsejt süllyedése!

azon a "gamma"-ja 30 volt ami jó,nem ivott vagy 10éve semmi alkoholt és a gyógyszereit sem szedte csak a gyomrára,korházba be menetele után 1 nappal a "gamma":500 körül volt!!!/ez úgy tudom a májat jelenti/

Semmi elő jele nem volt,köhögött,de a házi orvos is a munkahelyi légkondira fogta és irt fel neki antibioktikumot!ennyi!másik héten zsibbadt a bal lába elmentünk ügyeletre adtak egy injekciót és már hazafelé futott!!!rá következő héten dolgozott,és mondta ha felfelé kell tekerni a bicajjal fullad,rá fogta,fogtuk a szivére mert szivével volt leszázalékolva főképpen...de utolsó hetekben étvágya sem volt annyira,ezt a meleggel magyarázta,fogyott is,vettem Béres cseppet,háha jó lesz.pénteken végre a nem tudom hányadik unszolásomra eljött tüdőszürőre,fáradt volt nagyon nem volt jól,de a szürést megcsinálták,de szakrendelésre nem engedték fel mert nem volt beutalonk!másnap estére nagyon gyenge volt és úgy hivtam ki az ügyeletet.Szegénykém még mondta is legalább alszom tőle éjjel nem fog köhögni!azóta sem aludtam végig az éjszakát egyszer sem!!!szóval igy került korházba szombat este,hétfő reggel nem tudom honnean vette az orvos ezt a szörnyű diagnózist,hisz hétvégén csak vért vettek és hasi ultrahangot csináltak nála.az összes leletét másnapra bevittem és mutattam soha nem volt semmi baja,junius,juliusi leletek is voltak már,a reumán sem emerire küldték mert fájt a lába,ha nem fizikóterápiára!pedig ott volt,hogy gerincével is van baj a leszázalékolásnál.

nem volt rosszul,csak gyengébb mint máskor,sőt az étvágya is megjött,csütörtökön megcsinálták a tükrőzést és utána volt kicsit fáradtabb a sok vér veszteségtől,de mikor szoltam szájhuzva hozták a vérzéscsökkentőt,de adagoltam,hogy elálljon a vérzés és hazajöhessen hétvégén.már a taxit is lebeszéltem!örömömben pénzt is adtam az orvosnak,,,,másnapra csökkent a vérzés szépen,de délben minden előjel nélkül fájni kezdett mindene és rá egy órára hozták a morfium tapaszt,attól aludt a "kicsim"jó sokat,de ha fent volt mindig szólt hozzám megismert hiába vágta hirtelen fejbe,estére meg semmi baja nem volt,egyedül mosdott csak ott áltam melette,3/4után mentem el mert időre ment a buszom és nem tudtam meddig lehet bent maradni,legszivesebben ott maradtam volna.szóltam délután is hogy ha alszik hörög,azt mondták válvnva ez természetes ilyenkor,mikor tudom,hogy nem!minnél jobban meg is vagyok az igazamról gyözödve,éjfél után még 4. vagy 5.csörgésre felvette a telefont és beszéltem is vele,kérdeztem hogy van?hangján semmi nem volt hallható,reggel meg erre mentem be,hogy nincs többé Drágám!!!még nem is ők telefonáltak!szóval este lett volna pont 1hete,hogy bekerült,és ez lett a vége!

Drágám nem tudott róla,hogy ennyire beteg,nem mutattam előtte a kinlódásom,elkeseredésem.

Lehet,hogy sejtett valamit,hogy nagyon beteg,de nem tudta ez biztos!

Előtte 3héttel még táncolni jártunk,fürődni hetente a Velencei tóra,2-3hete vette meg a kutya házat hazavittük ketten nem kicsit nagy kutyának talicskával,nem fulladt,nem izzadt semi jele nem volt a gyengeségnek!ezért magas minden nekem a mai napig is és nem tudok belenyugodni!lehet,hogy hirtelen jött az egész,de hónapokig vagy talán egy-két évig el lett volna,ha nem tükrözik meg,nem sértenek meg valami olyan szervet ami vérzést okoz ennyire,de ha igy volt akkor kezelni kellett volna nekik,megnézni legalább is!soha nem fogok ebbe bele nyugodni,mert még kemoval is és tapasszal élne,ha nem történik ez!lehet,hogy rosszul kezelné,nem nyugodott volna bele,de tudom,hogy szeretett annyira,hogy nem hagyta volna el magát,már csak miattam sem.én azt mondtam az első pillanattól,hogy ha kell jelzálogot is veszek fel a házra ha meg tudom hosszabitani az életét!erre már nem került sor sajnos...

nem tudok beletörödni és tudom,hogy orvosi műhiba is van benne,és ápolónő hanyagság!de azt sem tudom merre forduljak vagy van-e értelme egyáltalán,nem pénzt szeretnék csak igazságot megnyugvást végre.tudom ezzel sem hozom vissza,de...

Szia Ágica!

Nagyon szomorú a történeted, és őszinte részvétem!!!

Ezeket csak az tudja megérteni, aki már átment hasonlón. Én "csak" Apukámat vesztettem el, szintén tüdőrákban. Tudom, hogy valahol az a természetes, hogy a gyerek eltemeti a szülőt, de a "hogyan", na az nagyon nem mindegy.

Igazából én azt nem értem, hogy hogy történhetett mindez ilyen hirtelen? Tehát amikor Ő rosszul lett, és orvoshoz került, és hogy elveszítetted, aközött csak napok, vagy csak pár hét telt el?

És ő tudta, hogy milyen beteg, beszélgettetek róla?

Tudod, nálunk az volt a legszörnyűbb, hogy Apukám még másfél évet élt, miután kiderült a betegsége, de abban a másfél évben benne volt minden, kb. ilyen sorrendben: a kétségbeesés, a remény, a küzdelem, a lemondás, a fizikai és lelki fájdalom és szenvedés, a reményvesztettség, a küzdelem feladása. És az volt a legrosszabb, ahogy láttuk Őt tönkremenni, megsemmisülni! És amikor már nem is akarta hallani a biztató szavakat, amikor már azért szívott el több doboz cigit, hogy inkább az infarktus vigye el. :( És amikor már beszélni sem tudott. Ezek annyira szörnyű dolgok, hogy én mégis inkább azt hiszem, valahol az a jobb, ha valaki hirtelen veszíti el a szerettét.

Amit most átélsz, az is nagyon fájdalmas, tudom. De gondolj arra, hogy Ő már boldog, nincs szenvedés, nincs fájdalom és annak ellenére, hogy valahol máshol van, biztos tud Rólad!

És szerintem ezért is kell arra a szép, másfél évre gondolni, amit együtt tudtatok tölteni!

Talán most az lenne a legfontosabb, hogy ne maradj egyedül túl sokat. Ismerős, barátnő, családtag nincs, akivel tudnál sokat beszélgetni, akivel az emlékeidet meg tudnád osztani? Mert most az lenne a jó, ha ki tudnál mondani mindent!

Sziasztok!

Nem tudom jártok-e még erre felé néha...

Én múlt hónapban vesztettem el életem értelmét,aki a világon a legtöbbet jelentette nekem!1,5évet voltunk együtt,de fel ért ez a szeretett,szerelem,boldogság 30év gyönyörű házassággal is!mind a kettünknek mig meg nem találtuk egymást "mocskos"élete volt,és azt hittük idősebb korunkra kapunk a sorstól még egy esélyt,hogy végre boldogok lehessünk!Azok is voltunk,de a sors kegyetlenül megint bele szólt és a Drágám egyik napról a másikra megbetegedett,az ügyelet beutalta koórházba,de én már akkor valamit éreztem mert még soha ennyire nem sirtam!Azon kivül,hogy sürün jár orvoshoz ,mert leszázalékolt volt,és nem akarta elveszteni a rokkant nyugdijját egy rossz lelete nem volt.De itt egyből megálapították áttétes tüdődaganata van ami már a májra is átterjedt/több mint 10éve nem ivott,gyógyszert,csak a gyomrára szedett/azt hittem ott rögtön meghaolk,de tartanom kellett magam minden nap reggeltől estig vele voltam,ha ki jöttem a korházból akkor bögtem orditottam fájdalmamban!addig semmi nem volt,vidám volt evett,már a hétvégi haza jövetelt terveztük mig meg nem tükrözték/tüdőtükrőzés/,utána a vérzéd nem akart elállni ezért is nekem kellett szólni maguktól nem adtak neki vérzés csillapitott!haza nem engedték,másnap délben fájdalmai voltak kapott morfium tapaszt,meg injekciót amitől kába volt estis és aludt,de estére magához tért teljesen még egyedül mosdott csak kisértem,ne hogy rosszul legyen.minden nap éjjel is beszélgettünk,ekkor is éjfél után hivtam és az 4-5.csörgésre felvette és beszélgettünk vagy egy percet.reggel mentem volna be szokás szerint hivtam,de nem vette fel.hivtam a korházat a fura érzés megint elkapott,mondták pár perce halt meg...nem tudom,hogy hivtam fel a fiam,hogy mentem be,de vagy húsz percig csókolgattam a kis arcát,még langyos volt és nyugodt...

nem tudom,hogy fogom ezt feldolgozni,mi lesz ez után nagyon hiányzik!vele kelek vele fekszem,egész nap a gondolataim körülötte vannak.eltemetetni akartam,de a testvérei közbe avatkoztak,nem akartam vitát,szülőfalujában volt a temetés,de úgy mentem bele,hogy egypici urnát haza hoztam,bele mentek mivel én áltam atemetést!

Csináltattam az esküvői képünkből egy különállót róla az kinagyitva a falomon van szemben az ágyammal,rálátok ha fekszem is.

Nagyon sokat sírok,sokat beszélek a képhez vagy csak bele a levegőbe,a kis urna is a kép alatt van egy kis telefonos asztalon,mindig friss rózsa van mellette,és nap mint nap gyújtok gyertyát is.

Soha nem szedtem gyógyszert,de mostanában csak nyugtatóval tudom elképzelni a napót.Lehet,hogy sokan bolondnak hisznek de én úgy kellek mintha a kép helyett őt csókolnám,őt képzelem oda,este ugyan igy,van mikor napközben is.Mi csak egymásnak voltunk ketten,a munkán kivül éjjel nappal,de ha dolgoztunk akkor is naponta 4-5x is beszéltünk pedig nem sokat voltunk távol.ezért volt nehéz hétfőn munkába állnom is,idáig dolgozni sem tudtam,idegösszeroppanást kaptam.Egy fiam van talán hetente,ha 1x jön,néhe telefonál,de nem is kivánhatom,hogy itt legyen.

Én ha nem beszélnék a Drágámhoz nem puszilgatnám a képen talán akkor bolondulnék meg.Nem tudom mi lesz később,nem tudom mi lesz ez után,nem tudom elfogadni,hogy már soha-soha nincs velem,és nem is lesz!Düh,fájdalom,kétségbeesés,váltsa egymást bennem állandóan.Vádolom magam,vádolom az orvosokat,a nővéreket,mert tudom,hogy van rá okom.!mindig ott van az,hogy mi lett volna ha....!

De az a "ha"...már elmúlt,és "Kincsem"nem lesz soha mellettem már és kibirhatatlan ez az egész!!!!

Szia! Fogadd mély együttérzésemet! Nem lehet semmihez hasonlítani azt az érzést, amit az okoz, hogy elvesztettük azt aki nagyon fontos volt az életünkben, akivel sok-sok évet leéltünk együtt és még sokat szerettünk volna, akivel mindent együtt csináltunk. Nálunk szinte ugyanígy volt minden csak a férjem egyből meghalt 44 évesen én 38 voltam akkor a kisebbik fiunk 10 éves a nagyobbik pedig ugyanúgy volt mint nálatok túl volt az írásbeli érettségin de a szóbeli ezután következett. A ballagáson még együtt volt a család de az érettségi eredményét sem ismerhette meg a férjem, pedig, hogy izgult, hogy sikerüljön.....

Két év telt el azóta, az érzés nem változott, de már nem sírok mások, főleg a gyerekek előtt, már tudok uralkodni magamon, először ez sokáig nem ment. Majd meglátod, hogy a gyermekeiddel még szorosabb lesz a kapcsolatod, nálam még a kicsi is sok mindenben segít. Sok barátjuk van akik nem hagyják magukra a fiaimat. Persze sok minden nehezen megy beleértve sajnos az anyagi dolgokat is olyankor elkeseredünk, de aztán megyünk tovább... nem tehetünk mást. Sokszor megkérdezem miért velem történt mindez mért nem kaptunk még egy kis időt borzalmas így egyedül lenni....... de nekem soha nem kell senki más.

Mesélj a férjedről, hogy kezdődött a betegsége, mesélj ami csak eszedbe jut ami a lelkedet nehezíti, de csak akkor ha van kedved.

Sok-sok szeretettel kívánok neked és gyermekeidnek egy pici megnyugvást.

Szia!

Nagyon sajnálom, negyon nehéz időszakban vagytok mindannyian!

Egymást kell most támogatnotok, egymásból kell erőt meríteni, hisz mindegyikőtöknek nagyon nehéz, de mindegyikőtöknek más szempontból.

Mikor nekem apum meghalt, anyum képtelen volt megérteni azt, hogy nem csak neki fáj, hanem nekünk is, de ezt a fájdalmat mi is és ő is másképp éltük meg. Tudom, hogy ő egyedül volt, mert neki ott maradt az üres lakás, és nem várta senki, nekem és a tesómnak pedig ott volt mellettünk a párunk. A baj az volt, hogy anyukám úgy élte meg az egészet, hogy nekünk kevésbé fáj, pedig abszolút nem volt igaz, csak mi nem úgy mutattuk ki. Én nem viseltem fekete ruhát, én nem akartam, hogy mindenki lássa a fájdalmamamt, anyum meg igen. És szerette volna, ha mindig ott vagyunk mellette, ami lehetetlen volt, hiszen dolgoztunk. Ő viszont otthon volt egész nap szegény, és nem lehetett rávenni arra sem, hogy menjen az unokájához, így talán jobban lefoglalja magát.

Egyik legfontosabb dolog szerintem az, hogy ne maradjatok magatokra, beszélgessetek erről a dologról sokat, akár személyesen, akár telefonon, bárhogy, együtt menjetek a temetőbe, gyújtsatok gyertyát, szóval emlékezzetek! De beszélgessetek a jövőről is, a célokról, az újrakezdésről, a gyerekeknek most azt hiszem, ez a legnagyobb lelki támogatás, hisz nekik most teljesíteniük kell egy távolabbi cél érdekében. Ha túl vannak a vizsgákon, tervezzetek közös programokat is!

És nem szabad beleesni abba a hibába, amibe Anyukám, hogy ha később valaminek tudnak örülni, vagy mosoly van az arcukon, akkor azt annak veszed, hogy nekik nem fáj az édesapjuk elvesztése. Ha Te is tudsz majd nevetni valamin, akkor se legyen lelkiismeret furdalásod, hogy ezt most nem illik, vagy nem szabad. A gyász nem erről szól! A gyász nagyon fontos folyamata a másik elvesztésének, majd elengedésének, de vannak szintjei, fokozatai, és nem szabad magunkat azért vádolni, hogy a társunk elment, mi pedig itt maradtunk. Hisz ő sem örülne annak, ha azt látná odaföntről, hogy csak kesergünk. :(

És még valami, ha úgy érzed, hogy nem megy, akkor nyugodtan fordulj szakemberhez, pszichológushoz, mert igenis vannak olyan helyzetek, amit az ember nem biztos, hogy egyedül fel tud dolgozni. Én most is úgy érzem, hogy 7 évvel apum halála után sem lenne késő, mert sajnos én ezeket anyukámmal pont a fent leírtak miatt nem tudtam megbeszélni akkor.

Kitartást és könnyebb napokat kívánok!

Sziasztok!

Segítsetek, Május 27-én halt meg a férjem 59 évesen. Én 49 vagyok. Április 11-én kapott agyvérzést, már reménykedtünk és javult, mikor jött egy második. A fájdalom, a düh, a keserűség és a harag, valamint a tehetetlenség váltakozik bennem. A gyomromat örökös görcs szorongatja.Borzasztóan hiányzik. A nagyobbik fiam jogi egyetemem vizsgaidőszakban van, a kisebbnek holnap lesz a szóbeli érettsigije.

Segítsetek!!!!!!!

Szia!

Csak délutánonként tudok egy kicsit lenni, utána nálunk is elfoglalja a két fiam a gépet. Hétvégén általában én nem is kerülök a géphez. Úgy, hogy hosszabb rövidebb eltűnéseimnek főleg ez az oka.

ha beszélgetni akarsz, itt keressél, mert minden nap megnézem " az általad hozzászólt" és itt veszem észre leghamarabb.

jólesik, hogy azt írog, hogy jóságos vagyok. tényleg az vagyok. soha senkit nem bántok, és még folytathatnám az öndícséretet,de hazaért a z imike, és átadom a gépet. mikor leszel?

Szerintem biztos nem, Te olyan jóságos vagy érződik az írásodon keresztül. Tudod, ha bármiért is bűnhődnöm kell, akkor miért ilyen módon, így nem csak én szenvedek, hanem a fiaim is, miért nem olyan büntetést találtak ki nekem ami csak egyedül nekem fáj. Sőt a férjemet is büntették, ha már így gondoljuk, mert nem látja felnőni a fiait pedig imádott bennünket. Túl bonyolult ez.

Lehet nem tudok már sokáig lenni, de remélem majd mindig megtaláljuk egymást, és mesélsz, hogy alakul az életed miben változott drága kisfiad elvesztésével. Remélem Ők most boldogok és azért látják, hogy mennyire szeretjük Őket.

Szia Katimamo!

Hogy vagy? Rég írtál!