Néhány gondolat a féltékenységről (beszélgetés)

Mult héten busszal utaztunk a férjemmel. Nem volt ülőhely, hát álltunk végig. Az út kb. fél óra. Egyszercsak arra figyeltem föl, hogy egy lány bámul felénk, majd elkapja a tekintetét, aztán kezdi ujra. A férjemre sandítottam, és ő is ugyanezt tette, csak a lány irányába. Bevallom elöntötte az agyamat (lelkemet) a féltékenység.

Ti mit tettetek volna a helyemben?

Jó cikk lett, gratulálok !

Sajnos én nagyon féltékeny típus vagyok, eddig az összes kapcsolatomban az voltam(most is az vagyok, de próbálok változni). Habár olyan érzésem van mindig, hogy sosem vagyok/leszek elég jó senkinek sem . Az a baj ,hogy én tudom, hogy lehetek én akárkivel , úgyis ezt fogom érezni. :(

Nem tudom...

Én úgy éltem meg, hogy épp azért bitang nehéz megszabadulni tőle, mert sokszor egyáltalán nincsenek racionális okai. Vagyis hiába "tudom", hogy "ugyan már öreg, ez egy baromság...stb", attól az még ott van... :-)

Egyébiránt aztán, vagyunk ahányan vagyunk, szóval a maga féltékenysége mindenkinek a maga harca is egyben. :-)

Igen, sok minden fejben dől el. A féltékenységre szerintem nem igaz. Arra sajnos nem működik ez a „varázsige”. Tapasztalatból mondom. Én még akkor sem voltam féltékeny, amikor alapos okom lett volna rá. Ugyanakkor egy régi kapcsolatomat sehogyan nem tudtam eltántorítani a beteges féltékenységtől.

Szerintem a féltékenység pszich...i kategória.

Nem értek egyet az első mondattal, hiába származik Freudtól. A féltékenység szerintem nem tekinthető normális érzelmi állapotnak, mert előbb vagy utóbb biztosan megmérgezi a párkapcsolatot.

Nem szeretném kioktatni Freud-ot, de szerintem összemosta a féltékenységet az egészséges féltéssel. :)

Freud is azt állítja (a mai modern pszichoanlaitikus gondolkodás is), hogy élete során minden ember találkozik a féltékenység érzésével (ödipusz-komplexus alapja) . Itt szeretném hangsúlyozni, hogy bár én a kapcsolati féltékenységről írtam, de létezik más fajta is, pl. testvéri, szomszédi, gondozói, egzisztenciális és a sort még folytathatnám.

Ha Freud véleménye számodra nem hiteles, akkor nyilván az én véleményem sem lesz az. Ezért nem is kezdem el az igazamat bizonyítani neked.

Aki nem féltékeny, az hazudik? Érdekes a "logikád", gondolom, szereted a sablonokat.

Voltam már féltékeny, a sörözés mellékhatásaként :) Egyébként nem keserítem a magam és a párom életét az önbizalomhiányommal.

Én is féltékeny vagyok, de csak úgy magamban vagyok féltékeny, nem mutatom ki párom felé, nem rendezek féltékenységi jeleneteket.

De megmondom őszintén, szerintem inkább nem is féltékenységnek mondanám, inkább csak félek attól, hogy elhagy, vagy hogy megun, vagy hasonló. Az előző párom után ez megpecsételt, hogy félek attól, hogy meg fog történni ugyanaz, ami nála, a megalázás, az elhagyás. Természetesen féltékeny is vagyok egy kicsit, de nem betegesen.

A féltékenységnek valójában semmi értelme és haszna. Féltékenységgel senki nem tartható meg. Hogy miért, erre Biegelbauer Pál írásából idézek:

"Az ember szabad létező."

"A szabad létező nem sajátítható ki! Nem lehet megszerezni. Nem megvásárolható, el nem tulajdonítható. A másiké csak úgy lehet, ha ő, a benne ragyogó szabadságában úgy dönt, hogy odaadja magát a másiknak. Csak így lehet a másiké és csak addig, amíg ez az odaadottság tart."

[link]

Köszönöm. :)Jól esnek a pozitív visszajelzéseitek. Ha találtatok benne legalább 1 mondatot, ami új gondolatként hatott rátok, akkor már megérte megírnom.

A féltékenység sok nőt érint, egyébként le vagyok döbbenve, hogy mennyien zárkóznak el a témától és hazudják azt maguknak, hogy "én még soha sem voltam féltékeny". Ilyenkor mindig jót nevetek magamban. :) Gondolom sokan azért nem írnak, mert nem vállalják fel, hogy érintettek a témában. :)

Tetszett a cikk, gratula!:)

Igaz, tényleg "néhány" gondolat volt, mert ennél komplexebb a dolog, de teljesen egyetértek azzal, hogy a féltékenység mindenkiben benne van, ez egy kódolt érzelem, nagyon ősi, és nagyon is oka van, hogy létezik. Amíg egészséges keretek között van, az jól is elsülhet, hiszen a féltékeny ember jobban odateszi magát, a partner pedig érzi, hogy kifejezi a szerelmét. Ismétlem, egészséges keretek között:))))

Nekem pl imponál a féltékenység, és tisztában vagyok azzal, hogy mi ennek a biológiai jelentősége. Szerintem felesleges lekicsinyíteni önbizalomhiányra, mivel annyira ősi érzelem, amikor "keletkezett", még nem létezett önbizalomhiány, csak fajfenntartási ösztön. Mivel a mai világban már önbizalomhiány is okozza, sokan azt gondolják, hogy csak ez okozza, illetve defekt, stb. Pedig ez egy velünk született ösztön, aki kiéli normális keretek között, az lelkileg egészséges marad, aki elfojtja, annál később "robban", beteges szinten.

A féltékenység jelzés arra, hogy szereted a másikat. Ha már nem érzed ezt, mikor mondjuk valaki úgy mosolyog rá, feltűnően nézegeti vagy hasonlók, az probléma...

viszont vannak fokozatai a dolognak, szóval rendben is van, ha leragad ennyinél.