Ne csak Karácsonykor segítsünk!

Megrendültem...

Mindig is tudtam, hogy van éhezés, van szegénység.

De most valami megváltozott...

Itt ülök a gép előtt mélyen magamba roskadva.

Alapjáraton jól indult a reggelem, hiszen holnap Szenteste, erre a napra vártam már legalább egy hónapja!

De most filózok vadul, hogy a most történtek után hogyan is örülhetnék minden falatnak, minden ajándéknak igazán, szívből.

Itt vagyok a munkahelyemen, és a kolléganőmet reggel érte némi anyagi veszteség: elvesztett 10 ezer forintot. Rosszul érintette, ideges lett szegénykém, mégis ennek ellenére itt hagyott egy nagy adag töltött káposztát, mondván, hogy adjam oda az itteni hajléktalan bácsinak. (A bácsi az épület udvarában egy bódéban lakik, nincs senkije, semmije, alkalmi munkákból tartja el magát, meg némi támogatást kap a cégtől... )

A bácsikát mikor megláttam, szóltam neki, hogy várja némi étel.

Tudomásul vette, megköszönte, majd elsírta magát…

Próbáltam vigasztalni, de az a tény, hogy valaki mégis gondol rá Karácsony előtt, kissé padlóra küldte, hiszen mint azt tudom róla: rengeteget szenvedett életében.

Az éhező gyerekekről pedig ezután olvastam és teljesen letaglózott!

Tudom, hogy nem új keletű probléma és máshol is van ilyen, találkoztam már hasonló írásokkal, most mégis kiakaszt, hogy nekem az elmúlt egy hétben az volt a legnagyobb problémám, hogy hány kiló halat süssek meg Karácsonykor a családnak, vagy kapok-e mindenkinek olyan ajándékot, ami tetszik, ami jó (persze nem túl drága), de mégis megfelelő, hány karton pezsgő legyen Szilveszterre, vagy hova menjünk bulizni.

Bizony nagy problémák ezek! Ezek, hogy én azt sem tudom, hogy az általam kevesellt fizetésünket hogyan osszam be, úgy, hogy azért ne érezzük égető "csóróságnak" a helyzetünket, ha nem tudok most autót venni, vagy a lakást tatarozni, ha nem tudok minden hónapban kozmetikushoz menni, vagy drágállom az oldalast a hentesnél... Miközben van olyan gyerek, aki életében nem evett rántott húst, örül, hogy az iskolában kap enni, és egyik betegségből esik a másikba, mert 5 fokos lakásban gyógyszerek, és ami fontosabb, TÁPLÁLÉK nélkül nem tud gyógyulni!

Voltunk már anyagilag elég kemény gödrökben, és bár mindig megoldottuk, mindig kimásztunk belőle, de persze volt, hogy tengődtünk és olyan is, hogy éjszakákat nem aludtunk, hogy hogyan oldjuk meg, de sikerült! És bár nincs kolbászból nálunk sem a kerítés, én valahogy mégis úgy érzem ezek után, hogy az éhezőkhöz képest igenis abból van! Mert mindig a szegény-kategóriába soroltam magunkat, sokszor gondoltam, hogy gyerekkoromban mikor egyszer-kétszer nélkülöztünk ezt-azt (a chips, a nutella luxus volt tényleg, de azért hébe-hóba mégis megkaptuk!), de a mi helyzetünk még mindig ezerszer jobb volt! Hiszen van, akinek a meleg étel, vagy egyáltalán bármilyen étel LUXUS?! FELHÁBORÍTÓ, ELSZOMORÍTÓ, BORZASZTÓ... Nekünk volt (és van is) fűtés, mindennap meleg étel, sőt! volt, hogy már a kutya sem ette meg a maradékot, volt ruhánk nem is kevés, és főleg szeretet, összetartás!

Igen, nyilván ezeknél a családoknál is megvan, mert ez az az erő, ami életben tartja őket, ami összetartja a családjukat!

Mióta elolvastam a cikket, azon töröm a fejem, hogy kinek és hogyan segíthetnénk (mert bizony a miből nem is igazán kérdéses). De most tudatosult bennem úgy istenigazából, hogy milyen szerencsés is vagyok én! Így Karácsony előtt ideje volt fölébrednem és elkezdeni még erősebben és többször hálálkodni naponta a Jó Istennek, hogy van családom, párom, ételem, ruhám, hajlékom, munkám (= fizetésem), barátaim, mert eddig azt hittem a sors folyton kibabrál velünk, és mi sosem leszünk gazdagok!

És most jövök csak rá: mennyire jómódban is élünk mi!

Adjatok hálát azért, amitek van, mert van, akinek a töredéke sincs! Köszönöm!

Időközben elmúlt a Karácsony, de a probléma maradt, a cikkem pedig azért íródott, hogy ha segíteni nem is tudunk (bár nem tudhatjuk, kinek mi éppen a legnagyobb segítség, lehet, hogy nekünk nem jelent semmit, de másnak hatalmas adomány), legalább értékeljük át a helyzetünket, mert sokszor bizony észre sem vesszük, mekkora szerencsénk van!