Na ki szeretne saját verseket?:)az csatlakozzon :) (beszélgetés)

mindenkié szép.a versek szívből jönnek.én régebben sokat írtam és szerencsére mind meg is van:)

Íme:

Álom amire vágyom

Ülök a réten,valahol messze-messze a sötétben.Sírnak

a fák,esik az eső,bús ember az ki várva vár,de szerelme

nem jő.De mit látok?!Árnyékot vet a holdfénye a tájon.

Árnyékot mely felém suhan,árnyékot mely a ködfátyolból

előbukkan.

De hisz egy lány az,egy csodaszép angyal,ki felém tart

s megvigasztal.Itt van s gyönyörű az arca,szemembe

nézve halkan fülembe súgja:állj fel!Felkelek s mellé

állok,ránézve szemében csak boldogságot látok.

Megigéz e pillanat,hát Ő az,kiért áztam,fáztam s sírtam

oly sokat?!Elállt az eső,nem fúj a szél,milliónyi csillag

fénye szemünkben cikázva ég.Kezét félve megfogom,majd

ajkam ajkához szorítom.Szemem ragyog,már tudom,a hold

alatt,szerelmet kapok.

Boldog vagyok,a boldogságtól könnyezek,felém hajolsz

s csókoddal vigasztalod boldogságtól könnyes szememet.

Kéz a kézben el indulunk,messze-messze hol még nem járt

utunk.DE JAJ!!!Elnyomott az álom,úgy látszik még mindig

a páromat várom.

Könnyes a szemem,megtörlöm,egyedül ülök a földön.

Egyedül,egyedül messze-messze egy réten,kezemet nem

fogja se angyal se más itt a sötétben.Álmodozom a réten,

álmodozom a sötétben,egyszer talán rád találok,egyszer

talán valós lesz az álmom.

Szerelem és halál

A boldog élet ajándék,hű társam helyett senki mást

sem találnék.Nem,de nem is keresek,hisz boldog vagyok

mert szeretnek engemet.Reggelente mikor felébredek,

páromra nézek s boldog leszek.Boldog,mert oly gyönyörű,kedves,és tiszta szívéből hű.

Tavaszodik,s én virágot szedek,meglepem őt,ki tudom

hogy szeret.Ha dolgozni megyek,már az ajtóban hiányzik,nélküle üres vagyok,s a rózsa sem virágzik.De a mai napon igen,mert gyermekünk születik,lassan de biztosan érkezik.

Megszületik gyermekünk,szerelmünk gyümölcse,kit az

istenek adnak,hogy hű szerelmünk megmaradjon örökre.

Imádom a párom,barátaimmal az ajtóban imádattal várom.

Türelmetlenek vagyunk,s várjuk a hírt,hogy végre

megtudjuk,fiunk vagy lányunk születik.

Eljött a perc,s felém tart egy orvos,arcára félelem

s döbbenet íródott.Beszél hozzám,de nem hallok egy

szót se,úgy érzem jobb ha leülök a földre.A hátam

mögött sikítanak,s mindenki sír,majd csend lesz s

körül ölel a kín.

Vajon mi történt s hova megyek?Valami tudat alatt

késztetett.Mindenki vigasztal,én goromba leszek,hol

van a szerelmem kit annyira szeretek.Hol van?Hol van?

Senki sem felel,némán,könnyes szemmel,mindenki hazafelé terel.

Lelépek az útra s itt a vége,egy kocsi jött,mit nem vettem észre.

Felriadok,anyukám az ágyam szélén ül,s zokog.Mi

történt?Kérdem tőle,de nem felel,csak kezét kezembe

téve,átölel,magához szorít,megijedt,félt hogy

elveszít.Nem értem,nem értek egy szót se,de valami,

valami mintha a szívemből ki lenne tépve.

Hazavisz,de pár dolog nem stimmel,minden ismerősöm

szánakozva figyel.Nem maradok,elmegyek,nem bírom

tovább nézni az üres tekinteteket.Magamra öltök egy

kabátot,az utcán a zsebébe nyúlva egy fotót találok.

Egy fotót,s már értem.

Értem,miért szánakoznak a barátaim értem.De nem

hiszem el,ez nem lehet,nem hagyhatott el engemet.

De ha nem,akkor hol van?Hol van Ő,kiért szívem

dobban?Kimegyek a temetőbe,valami oda hív,oda hol majd

a szerelem megszorít, vagy a gyász,mely megroppant,

lehet az ő szavát hallom itt a távolban.

Kiérek a temetőbe néma csönd mi fogad.Lassan,rémülten

sétálok a fák lombjai alatt.Jaj ne!!Kiáltok fel hirtelen!

Majd döbbenten állok,a legszebb síron az Ő nevét látom.

Térdre hullok s zokogok,hozzá szép szavakat suttogok.

Felmászok a sírkövére,s egy tört elővéve,megfogadom,

megcsókollak a mai napon.Hűvös van,testem fázik,

kedvesem sírköve,véremben ázik.Ázik,de én már boldog

vagyok,mert a felhők fölé szállva,ismét szerelmet

kapok.

Saját

Egy magas vár,melynek tömlöcében raboskodok én,idezártál,láncra verve,

s szabadulni nem tudok még.Itt leszek,míg letelik az életem,kínok

közt élek,s várom a végzetem.Láncra verted testemet,átszúrtad a szívemet.

Nincsenek ablakok,nincsenek fák,nincsenek madarak csak egy lakat,mi

utamba áll.

Egyedül vagyok?vagy talán még sem,szellemek sóhajtoznak értem.De lehet,

hogy én vagyok a lakat,és az élet a kulcs,melyet ha kinyitok,a boldogság

vár az ajtón túl.Sötét van,remegek és félek,fogd meg a kezemet és ölelj

meg kérlek.Letépem a lakatot és elmegyek,megkereslek tégedet.

Hallom a madarakat,érzem a fákat,reménnyel telin szelem át a tájat.

De jaj,még sincs remény,víz veszi körül a szigetet,hol eddig éltem én.

Eljött a naplemente,s mutatja az utat,így a tengerbe vetem magam,mely

elnyeli az álmomat.

Elmegyek,itt hagyom az életet,búcsú nélkül távozom hát ég veled.

Elmegyek,elhagyom az életet,éljed hát nélkülem az életed.

Megkönnyezem emlékedet,elengedem kicsi kezed.Bánatos vagyok,

mert itt a vége,könnyeim tengerében úszok el a fénybe.

Vissza nem nézek,csak úszok előre,s ha elérem a fényt,már

tudni fogom,az álmaimnak vége.De te ne búsulj,ne könnyezd

a síromat,megfognám a kezedet,de ezt már nem szabad.

Csukd be a szemed,hidd el,itt vagyok,míg te alszol,én ágyad

szélén ülve arcodat simogatom.Gyötör a bánat,gyötör a vágy,

bárcsak kinyitnád szemedet,s arcom tükröződne benne és nem a

kínzó vágy.De várnunk kell még,hogy eljöjjön a holnap,várnunk,

míg ajkam,ajkadra csókot adhat.

Hol a nap ragyog,ott vagyok én,csillag

képében az ég tetején.Mindig is a felhők

közé vágytam,mindig is,madárként szálltam.

Átszeltem a kék eget,szabadon éltem

felhők alatt s felett egy életet.

Saját

Szakítás

Ne hagyj el!Ne menj el!Kérlek,ne fordulj el.

Ne hagyj itt mint egy rabot,ki a kárhozottak

sorsára jutott.Emlékezz a percre,mikor idebújtál,

emlékszel,milyen buja csókot adtál.?Az ég felé

néztünk,s választottunk egy csillagot,azt,amelyik

ma is oly fényesen ragyog.

Fényesen,tán fényesebben mint valaha,ezért nézz

reám s mondd,nem szerettél igazán soha!Nem szerettél

csak hitegettél,így szívembe végül kést döftél.Sáros

az út,de én letérdelek,feléd nézve esdekelek.Szeretsz?

Netalán utálsz?Ha menni akarsz hát menj tovább!Menj,s

ne nézz vissza soha!

De tudd,volt egy fiú,ki az életét adta volna oda.

Oda!Érted!Szerelmedért!De te nagyra vágyó voltál,s

elhagytál egy hűtlenért.Én nem adhattam neked vagyont,

kincseket,csak egy őszinte szót,Szeretlek.Lehajtom a

fejem,könnybe temetem a szemem,s csak sírok,mert

tudom,többé nem leszel velem.

SAJÁT

SÖTÉTSÉG

Sötétben élek,mert a szerelemtől félek.

Félek a lángtól,mely szívemben lángol.

Te vagy a fény az éjben,Te vagy a tűz a

férfi szívében.

Sötétben élek,a fénytől nagyon félek.

Félek a vágytól,s vágyaimban ez gátol.

Sötét a nappal,sötét az éj,de érintésed

oly gyengéd.

Gyengéden érinted a testemet,melybe

testem,lelkem beleremeg.De kinyitom

a szemem,s rádöbbenek,rémülten a

sötétben egyedül megyek.

ÖRÖK SZERELEM

Jöhet eső,szél vagy vihar,szerelem

irántad örökre megmarad.

Ne emlék legyen számodra kettőnk

szerelme,mint hulló csillag az égen,

ami fellángol majd elalszik,hanem

vulkán,ami örökkön-örökké izzik.

Tüzesen izzik a szívem a nap bármely

szakában irántad,mert szeretlek és

soha el nem hagynálak.Az én szívem

nem rózsa,mi kinyílik majd elhullajtja

szirmát,hanem tigris mi nem mutatja

karmát.

Szeretlek és szeretni foglak örökre,

mert Te vagy az egyetlen nő,kit szívem

befogadott örökre.Ezt a verset nem

emléknek,hanem vallomásnak szántam,

mert úgy kellesz nekem,mint soha senki

másnak.

IGAZ EMLÉK,IGAZ EMBEREKRÖL

(nagyszülökhöz)

Mint kis hajót az óceánon,hullámok verdesnek,megérintik s lehűtik testemet,

ha úszok,utamon elkisérnek engemet.Elkisérnek,mint szellemek az éjjben,

kiket elfeledtünk,de szerettünk régen.Csendes már a tenger,csendes már az

éjj,csak a hold fénye ragyog az ég alatt a tenger vizén.

Szép szavakat suttog,emlékeket idéz,könnyessé téve szememet e sötét,de

holdfénytöl ragyogo éjnek éjjelén.Felidézem mindazt,mi fontos volt nekem,

fontos,hisz ovtak s féltettek engem.De hisz nem mentek el,mert itt élnek velem,

a szívemben számukra mindig lesz hely.

Hozzájuk szólok,mert segítenek a bajban,Ők nem hagynak cserben,jóban

se rosszban.Itt ülök a parton s rájuk gondolok,itt,hol egyedül csak az én szívem

dobog.De az én szívemben megannyi szív dobban,mert bennem élnek Ők,kiket

szerettem s megsirattam.

Szeretni s nem feledni azt amit tettek,mert nekik köszönhetem azt,hogy én

ma élek.Köszönöm hát nektek,mindazt mit adtatok,s nem feledem nevetek,

nem feledem,míg az én szívem dobog.De együtt leszünk majd,ha könnyes

szemek búcsúztatnak,együtt,ha felvirrad a holnap.

saját:

Köszönöm a könnyes éjszakákat,

köszönöm, hogy szerethettelek.

Egy életet törtél össze bennem,

mégse hidd, hogy elfeledtelek.

Ha látlak, visszatér az emlék,

s párnámat könnyekkel öntözöm.

Tudom, többé nem leszek szerelmes,

s, hogy szerettél eyszer, köszönöm.

Köszönöm, hogy arcodra volt írva,

mit ajkad nem mondhatott el soha.

Távol vagy tőlem, mégis látlak,

mert "barátságunk" nem tűnhet tova.

Rég volt az első sétánk,

a nyárnak is vge már.

Elfeledted már az első csókom,

hiszen te oly messze jársz.

Szépnek láttam akkor a világot,

szerelmed volt az egyetlen örömöm.

Ha elfeledtet, s ha nem szeretsz is már,

én akkor is KÖSZÖNÖM!

Sokszor volt, hogy az Élet engem is bántott...

Olykor adott... máskor elvett minden egyes álmot

Sokszor volt, hogy én is hatalmas pofonokat kaptam..

Néha volt ki vigasztalt. máskor egyedül maradtam

Sokszor volt... hogy újra és újra fel kellett állnom..

Mikor a fájdalom ereje túl ment minden határon

Sokszor volt, hogy nem azt érdemeltem, mit kaptam...

Soha semmi mást... csak boldogságot akartam...

Hibáztam én is.. volt, hogy elmenekültem onnan...

Volt, hogy nevettem... vagy elbújva sírtam titokban

Sokszor nem találtam Önmagam.. kerestem a választ

Felnéztem az égre, s térdre borulva kerestem a támaszt

Az Élet a legnagyobb tanár! Megtanít emberré válni..

Csak neveti kell az akadályon! S nem meghátrálni...

Megtanít a könnyekre, a bánatra, megtanít félni..

Megtanít a magányra, s megtanít örökké remélni..

Viszont megtanít arra is, hogy elbuknak a gyengék...

Mert akárhogyan is szeretném, sehol sincsen menedék

Ezért szembenézek bármivel, mosollyal az arcomon..

S csak hinnem kell... túl leszek minden egyes harcon :) /ez is saját/

Legyél Te majd az utolsó, ki megfogja két kezem...

Legyél Te, az egyetlen, ki nem töri össze szívem..

Legyél Te, az álmom, kiért érdemes majd élnem...

Legyél Te, ki megóv mindentől.. hogy ne kelljen félnem

Legyél Te, ki magához láncol... soha nem ereszt el...

Legyél Te, ki elaltat... s reggel csókkal ébreszt fel

Legyél Te, kinek az örökké... azon túl is fog tartani

Legyél Te, kivel szívünk csak egymásért fog dobbanni ♥

Legyél Te, ki elfeledteti a múltat... minden rosszat...

Legyél Te a Szeretet... ami csak boldogságot hozhat

Legyél Te a fény... mely beragyogja lelkemnek ablakát

Legyél Te a Szerelem, ki játssza szívemnek dallamát ♥ ♥ Saját vers!