Mit vegyünk az Ovónéninek búcsúzóul? (tudásbázis)
A volt óvodásaimtól- én szoktattam be őket kiscsoportban, majd nyugdíjba mentem- egy gyönyörű albumot kaptam, amit a szülők és a gyerekek készítettek.Minden kisgyerekről van benne kép, a csoportképeken kívül és a gyerekek által rajzolt alkotások, melyeken a fényképük is rajta van. 3 db CD-t, a három év műsoraival , egy kézzel festett cserepet, amin rajta van az évszám, és egy szép csokor virágot!
Nagyon örültem neki, hiszen nagyon személyes, és bármilyen boltban vásárolt ajándéknál kedvesebb a számomra!!
Mi, igaz nem ballagáskor, hanem évzáróra pólót csináltattunk az óvónéniknek és a dajkának, amelyen a csoport fényképe van.
Büszkén viselik!:))
A mi csoportunkból 20-an ballagnak, fejenként kb. 2000ft-ot szedünk. Abból kap ajándékot a két ovónéni, a dajka néni és a vezető ovónő.
Ennyi pénzből kapnak egy-egy Muránoi üvegből készült ajándéktárgyat, egy-egy csokor virágot és csináltatunk egy tablót.
nagyon jó kis vers!
azt hiszem hogy az én kislányom biztos hogy elmondja mindet!!!!!!
A profilom képei között van egy kép, ami lombfűrésszel készült fából, nagyon szép munka. Ha valakit érdekel, megadom a művész elérhetőségét.
Kedves Óvónéni!
Öreg ovis vagyok,
búcsúzkodni jöttem,
lassan elballagok.
Itt maradnék én,
de vár engem a suli,
úgy kell ám ez nekem,
mint egy jó kis szuri.
Ha az iskolában
bántanak a nagyok,
ki véd majd meg engem,
mondd csak Te ezt hagyod?
Ki ad most már nekem
segítő tanácsot?
Ki keni meg ott majd,
a vajas kalácsot?
Tudom Óvónéni
ilyen ez az élet,
kinőttem az ovit, de
még egy puszit kérek.
Becsukódik halkan
utánam a kapu,
iskolába visznek,
Anyu és az Apu.
Vigyázz ám magadra,
és ha jóra gondolsz,
jussak az eszedbe,
őrizz emlékedbe'!
ÓVÓNÉNIT KÖSZÖNTJÜK
ÓVÓNÉNIT KÖSZÖNTJÜK,
SOK ESZTENDŐT ÉRJEN.
MINT NAGYAPÓ , NAGYANYÓ
OLY SOKÁIG ÉLJEN.
SZÉPEN SZÓLNI , KÖSZÖNNI
MEGTANÍT BENNÜNKET
MINDEN JÓVAL MEGTÖMI
GÖMBÖLYŰ FEJÜNKET.
FÁRADTSÁGÉRT , MUNKÁÉRT
MIT ADJUNK CSERÉBE ?
MARADJUNK JÓ GYERMEKEK
SZÍVE ÖRÖMÉRE.
Bocsi, még csak most találtam vissza. :))
Írom a versikét.
Óvó nénit köszönti ma minden versünk, kis dalunk,
elbúcsúzunk, mert az ősszel iskolába indulunk.
Búcsúzunk az óvodától köszöntővel, énekkel,
de amit itt megtanultunk, nem felejtjük sosem el.
S ha lármáztunk is egyszer-egyszer, s okoztunk is néha bajt,
kérjük mégis szeretettel gondoljon ránk vissza majd.
Ennyi.
mi sokat keresgéltünk tavaly a neten és verseskönyvekben is.igazából kettőt találtunk de az eggyiket túl hosszúnak mondták az anyukák .Mivel a másikat tavaly elmondták a gyerekek bátorkodtam írni egyet idénre.
Búcsúzó
Köszönjük a sok jót a tanító gondoskodást Szeptembertől ránk már az iskola vár!
Magunkal visszük az emlékeinket
És hálával gondolunk az óvónénikre!
Búcsúzunk tőled drága óvóda
Az itt eltőltött időt nem feledjük el soha
Emlékeink között mindig velünk leszel
Akár az óvónénik gyengéd szeretete!
Megszólal a csengő hív minket az iskola
Indulnunk kell sajnos
Viszontlátásra!
Van ahol ajándékutalványt adnak, és annak is nagyon örülnek, mert akkor olyat tud venni ami illik a lakásába és az is épp úgy emlék marad. A csoportképes, évszámos aláírt esetleg mellé. Esetleg valami különleges cserepes virág.
Ezüst dolgokat, gyertyatartót, szalvétatartót, képkeret.... ilyeneket már egész kedvező áron lehet venni.
Egy ismerősöm tupperes kristálytálat kapott pl.
A mi csportunk tavaly ovális tányért adott, rajta az összes gyerek nevével, beleégetve. A másik csoportban könyvutalványt adtak, szintén a gyerekek nevével díszített vázát.
Mi idén bambusztálcát szeretnénk belefaragva az idei nagyok nevével.
MI TAVALY EGY FALIÓRÁT VETTÜNK AMINEK A HÁTLAPJÁN A GYEREKEK CSOPORTKÉPE VOLT,NAGYON ÖRÜLTEK NEKI.ELÉRHETŐ ÁRON SIKERÜLT MEGSZEREZNÜNK DADUSNAK ÓVÓNŐNEK EGYARÁNT
AZ IDÉN SAJÁT VERSEL KÉSZÜLTEM AZ AJÁNDÉK MELLÉ MERT SAJNOS ELÉG KEVÉS OVIS BÚCSÚZÓ VERSET TALÁNTUNK,AMIVEL MEGKÖSZÖNHETNÉNK A MUNKÁJUKAT.
Kedves és személyes dolog: aí csoportfénykép:)
Egyébként én a kristályboltokban néznék körül. Nem tudom mennyi pénzt szed össze a csoport, de ma már vannak pár ezer forintért nagyon szép dolgok, és még graviroztatni is lehet bele.
Mondjuk az óvónéninek vennék egy nagyon szép, de hosszra alacsony és keskeny kristályvázát, amibe pl egy csokor gyöngyvirág fér el. A dadusnak pedig vennék egy kristálycsengőt.
További ajánlott fórumok:
- 50000ft ballagási ajándék az ovónéninek nem sok egy kicsit? Mi a véleményetek?
- Anyák napja az oviban és a suliban. Miért visznek egyes szülők virágot az óvónéninek, illetve a tanárnéninek?
- Szülők és a gyerekek nevében kellene egy búcsúszöveg az óvónéninek, vajon hol találok ilyet?
- Segítsetek! Óvónéninek búcsúajándék!
- Az óvónéniknek milyen ajándékot adhatunk búcsúzóul?
- Milyen ajándékot vegyen a csoport évzáróra az óvónéninek?