Mit tennétek, ha a férjetek családja nem fogadna el? (beszélgetés)

igaza van Csernusnak. Nem kell félni.

(De könnyű mondani.)

Egyszer voltam Cs.rus előadáson, annyira igazat mondott azzal, hogy ha leküzdöd a félelmeid erősödik az önbizalmad. :) Igen, valóban híján vagyok, de annyira nem mutatom.

Mára letisztultam kicsit, máshogy látom a dolgokat. Annyira nem érdekel.

Tegnap mikor beszéltem vele telefonon utána nyitottam a topicot, még nagyon bennem volt minden.

Köszönöm szépen mindenkinek, hogy szánt rám időt! :) Nagy igazságokat írtatok!

Mivel évek óta nyelsz, belefáradtál. Ott fogsz felrobbanni, ahol pont nem kell és egy apróság miatt, ami lényegtelen. Ezt okozza a sokéves nyelés. Tudom, próbáltam, benne vagyok.

Ha kiállsz magadért, sokkal jobban fogod érezni magad és erősödik az önbizalmad. Ha az önbizalmad a helyén lenne, nem zavarna a kotnyeles tyúk áskálódása.

Kimondtad. Erről van szó. Ha a házasságod rendben lenne, nem foglalkoznál a hülye rokonokkal. Mi a gond?

(Arra ne várj, hogy a férjed "kiálljon melletted". Neked kell megvédened magad, kijelölni a határokat és helyretenni a sógornőt.)

De minek ez a kényszer jópofizás családon belül?

Miért kell elviselni,hogy így viselkedjen veled?

És miért nem csap a férjed az asztalra,hiszen az Ő családjáról van szó?!Mert megsértődne a sógornő azért?És,kit érdekelne?Téged talán nem sért az ő viselkedése?Szerintem az sem kevésbé fontos.Menjetek anyósékhoz olyankor,amikor nincs ott.Kerüld el szándékosan.Ha velük jó a kapcsolat megértik.Vagy helyre teszik.

Tudod, nálunk ugyanez van pepitában. Nálunk a férjemet mostanra annyira elfogadták, hogy már előre közölték, ha ne adj'Isten nem maradnánk együtt, ők megtartják. :)

A másik meg: a férfiak sokszor nem is értik ám, mi a nők nyüge. Valahol megértem, hiszen ők általában harmonikus kapcsolatot tudnak kialakítani anyósékkal, nem értik, nekünk ez miért nem megy.

Én is magyarázom a férjemnek, hogy a háztartásba-babázásba-főzésbe szól bele anyós, nem az autószerelésbe, persze hogy őt nem izgatja a dolog, meg nem érti, én miért vagyok kiakadva...

Nálunk olyan volt, hogy naaaagy családi ebéd a 2 éves gyerek szülinapjára, ott van az egész family, és ilyenkor a sógornőim (nyilván már fáradtan, idegesen) permanensen üvöltenek a lányaikkal. Mi a férjemmel csak pislogtunk egymásra (akkor nekünk még nem volt gyerekünk) Majd kávé, sütemény. Én nem tudok idegen helyen annyira ellazulni, hogy degeszre zabáljam magam, és bizony ha ezerszer kínálnak, max egyszer veszek. Kérdezi a sógornőm, kérek-e még süteményt, ezt-azt, mondom köszönöm, nem. Erre lecsapja a tányért a konyhapultra, és rámkiabál, hogy "én azt AKAROM, hogy jól érezd magad"

Igen, ha valahol jól érzi magát az ember, eszik rendesen, de ha nem, egyem magam halálra, csak hogy ő megnyugtathassa a lelkiismeretét?

Megyjegyzem, az elején én is igyekeztem, vittem a gyerekeiknek ajándékot, az összes népünnepélyen ott voltam, érdeklődtem, stb, de már tényleg belefáradtam.

Egy ideig egész jóban voltunk, nem tudom ez mitől függ nála. Most az a baj, hogy a múltkor csinált egy kefíres csirkemellett,a többi más kaja mellé, én abból ettem.Kérdezte milyen volt? Mondtam, finom. És nézett rám, hogy dícsérjem még. Na, ez a halálom. Mondtam, nem tudok mit mondani, egy snassz,tökegyszerű kaja,de finom volt.

Ő ezt dekódolta, én azt mondtam,hogy szar volt.

Azt még tudni kell, hogy nála egy rántotthús pl. frissen sütött és parázson pirított zsemlemorzsába forgatott és aztán hirtelen megsütött sertés első-mellső lábfelsőrésze, pl., és ehhez mérten kell dicsérni is. Na, ez nekem nem megy...

Sajnos ismerős a dolog, csak nálunk az anyósommal volt a baj. Ő jobban kedvelte a másik menyét és annak családját, és ezt ki is mutatta. Engem még a nevemen megszólítani se volt képes hosszú évekig. Pedig semmivel sem voltam, vagyok kevesebb, mint a férjem(a fia) ,(mindketten diplomások, normális egzisztenciával)A bűnöm az volt, hogy engem egyedül, elváltként nevelt fel az anyukám. De talán nagyobb szigorban. Cserében én, bár később többször is kérték, nem "anyukáztam,apukáztam" őket.Képtelen voltam rá.A sógornőmmel nem tartjuk a kapcsolatot azóta sem.Anyósomék sajnos azóta már nincsenek közöttünk, de azt még megélték

hogy a másik menyük inni kezdett és a másik fiukat hasonló okok miatt veszítették el.Engem el-, és megítéltek és nem fogadtak el, a falusi és maradi felfogásuk miatt. Tenni ez ellen nagyon nem lehet,és én nem is akartam soha.Bizonygatni, bizonyítani meg pláne! Szerencsére nem egy településen lakunk, így egyszerűen nem vettem róluk tudomást.:)Azzal foglalkoztam mindig, hogy a mi kis családunk rendben legyen:) Viszont, a férjem akkor ment hozzájuk, amikor akart:)

:) Jajj, de ismerős dolgok ezek.

Mikor megismertem a férjem,rá 2 hónapra elmentünk Horvátországba nyaralni, 2 hétre. Férjem, 2 tesó+2 feleség+3 gyerek.

Hiba volt. És ott még nem ismert, de emlékszem,mikor megtudta, hogy ideköltözöm a férjemhez kikerekedett a szeme. Mondtam, ő szeretné, én mennék haza a szüleimhez,( Bp.-en éltem akkor) de ő ragaszkodik hozzá.

A nyaralás is úgy telt pl., hogy a fiúk elmentek búvárkodni, mi lányok 3an napoztunk, és akkor ez a sógornőm megkérdezte a másikat, hogy elmegyünk jegeskávézni? És otthagytak...

Istenem de jó is lenne. :) Olyan nagyon nyugodt lennék..:)

Egyelőre azt gondolom, hogy anyósom születésnapjára elmegyek, de utána sehova már. Viszont akkor a férjem sem megy, és van két fiúnk is, 3 és 1,5 évesek.

De olyan jó lenne, ha ezekre az "eseményekre" ők mennének, én nem...vagy nem tudom, az meg olyan árulás lenne...áááhhh...:)

Ja, a családi ünneplésekkel meg úgy vagyok, hogy kb minden másodikon veszek részt. Volt belőle félreértés, vita, stb, de úgy vagyok vele, hogy majd 30 évesen ne ők mondják meg, mivel töltsem a szabadidőm.

(pl sógornőm meghívott minket dec 24-én karácsonyozni. Mondtam, hogy elnézést, mi a szentestét otthon, szűk családi körben szeretnénk tölteni-én meg a férjem, most már gyerekkel. Na, minden voltam, csak fehér ember nem, de az én családomban így szokás és kész. Vagy: a fél éves fiammal nem megyünk-e át az ő falujukba mikulás-felvonulást nézni. Mondom, köszönjük, nem. Hát én ezt hogy gondolom???mondom úgy, hogy egy 6 hónapost rohadtul nem érdekel a mikulás, és ami azt illeti, engem SEM!!!)

Én azt utálom, hogy mindig magyarázkodnom kell, mit miért csinálok.

Ja, náluk is kiskosztümös a névnapozás:)

Én is ilyen "sógornővel" vagyok megáldva.

Eleinte csipkelődött, gonosz megjegyzéseket tett (persze a párom szerint én túl érzékeny vagyok.) Eleinte minden születésnapon, névnapon udvariasan felköszöntöttem (ő engem egyszer sem). Átnézett rajtam amikor csak lehetett és éreztette velem, hogy én senki nem vagyok az ő családjukban, nem vagyok elég jó a testvérének.

Aztán egyszer én is átnéztem rajta, se puszi, se pacsi és nem tudtam felköszönteni a szülinapján, egyszerűen képtelen voltam rá a sok negatív élmény után. Persze erre megsértődött és később kiderült, hogy zokon vette tőlem. Pedig csak azt kapta, amit ő ad nekem...

Nos, engem tényleg a férjem EGÉSZ családja nem fogad el, (nyilas az aszcendensem:))de már nem érdekel.

Szerencsére sem anyagilag, sem sehogy nem szorulunk rájuk, én meg eljutottam arra a szintre 5 év után, hogy már nem érdekelnek. Most, hogy meg sem próbálok velük bájcsevegni, olyan fura, hogy csendben ücsörögnek...de ez van. Belefáradtam a jópofizásba.

Persze a sógornőim próbálnak beszippantani a "harmonikus családi kép"-be, csak valahogy elvárnák, hogy mindig mi menjünk hozzájuk, és állandóan fel akarnak vonultatni az ismerőseik előtt. Ha rajtuk múlna, majomként mutogatnák mindenhol a fiamat.

Én leváltam róluk, tedd te is ezt.

Ő a férjem bátyjának a felesége. Férjemnek két bátyja van, ők 8 évig nem beszéltek egymással egy félreértés miatt, a két nagy testér és a családjuk. Az unokatesók 8 éves korukig nem is látták egymást.Most meg tök jóban vannak. Nekem ez is olyan furcsa.

Megkérdeztem mi a baj, azt mondta nem tudja elfogadni azt a stílust amit képviselek. A legeslegelején még nem is ismert, de már akkor sem tudta. :)

Kerüld! Nézz te is át rajta. Utána majd meg az lesz a baja és aggódva megkérdezi,hogy mi a bajod vele?

Ha megmondod, számíts rá, hogy még meg is fog sértodni.

Nekem az anyósom ilyen, sajna.

A sógornoje kígyónak nevezi.

Nem lehet sok mindent tenni. Évente egy-két alkalommal le kell nyelni.

Nekem sajnos hetente egyszer, közel lakik.

Még jó, hogy a párom sem nagyon komálja, apás volt mindig. Sajnos apósom már nincs közöttünk.