Mit gondoltok a szociális fóbiásokról? (beszélgetés)

Nagyon tetszik az irányításról alkotott véleményed.

Azt olvasom ki belőle még, hogy főnök is vagy és beosztott is.

Az önbizalom fejlesztés fontos, de valahogy ha kisarkítva akarom leírni olyan ez, mintha egy vak azért küzdene, hogy lásson. Nem tud. A saját meglévő eszközeivel tudja

" látni " a világot. Érzékelni, hallani...

Mikor azt mondják nekem, hogy legyen önbizalmam, komolyan mondom azt sem tudom miről beszélnek. Mintha a vaknak arról fecsegnének milyen a piros a zöld....

Csak azt tudom megtenni amit már megtettem. De tíz perc múlva más feladat lesz, holnap másfelé kell kanyarodnom, mert útfelújítás van, új szabály jön be a munkahelyen, ..ezek mind olyan váratlan feladatok, amik rémként törnek "ránk" ( nem tudom más hogy van vele)

Van hogy csak bénultságot érzek, nem látok tovább a problémánál, nem tudom kihívásként kezelni, csupán egy szörnyűségként, ami még az életembe is kerülhet, mert nem tudom felmérni a helyzet nehézségi fokát, lépés helyett nekem először meg kell nyugodnom ami nehéz és sokszor perceket, órákat ,néha napokat vesz igénybe.

Pl. nem jött egyik reggel a csőszerelő, fogalmam sem volt mi tévő legyek, fel merjem e hívni, idetalál e még valaha, fürdö meg szétbontva. Miutàn megnéztem a màsholi lakhatàsi lehetőségeimet, akkor hívtam fel nagy nehezen, hátha azt mondja ő bizony nem jön ide.

Vagy fel sem veszi a telót.

De délután megérkezett. Ami reggel számomra elképzelhetetlen volt és olyan hamar elvégezte a tennivalót, hogy azon is csak lestem, azt hittem napokba fog telni ez a munka. Ami ugye érthetőbbé teszi a félelmeimet.

Én honnan tudjam mit meddig fog csinálni, amikor ő a szakember.

És hasonlók.

Ha nem lenne szocfób diagnózis, akkor miért mondta nekem a pszichiáterem.

Amúgy meg a diagnózis sajnos egy bélyeg, pedig a lelki bajokból is meg lehet gyógyulni úgy, mint más testi "betegségekből".

Vagy hangsúlyozni más előnyös tulajdonságokat.

Én pl. ha németet korrepetálok vkinek, ott mindenféléről tudok beszélni, mert más a szerepem.

De erre is meg kellett érnem.

Helo!

Nekem nem hogy remeg a hangom, de van olyan, hogy nincs is hangom.

Amúgy is ritkán beszélek.

Azzal akit már nagyon jól ismerek tudok sokat is. De nem nagyon ismerőssel mindig mérlegelem mit mondjak ki és mit ne. Aztán a nagy gondolkodásban elvetem az ötleteimet. Sokszor.

Kedves Zs.!

Orvosi értelemben ezt, mint diagnózist nem használják.

Lehet orvos, aki használja, semmi probléma.

A szoc. fóbiát mindig le szoktuk szűkíteni konkrétabb területre.

Erre vonatkozott a hsz-em.

Köszönöm.

Miért lenne a lámpaláz és az agorafóbia keveréke a szociális fóbia? Ezt senki nem mondta...

A nyilvános szereplés és a társas helyzet nem azonos azzal, hogy valaki utcán, szabad területen, nyílt helyen bepánikol!

Ez köztudott dolog, vagy nem?....kedves doktor úr:)

A szoc. fóbia a lámpaláz és az agora fóbia keverék...? :)

Nem az elnevezés a lényeg, hanem az adott szituációra adott lelki reakció.

Ebben nem vagy egyedul! Mert en ugyan azt hittem, egeszen az elso pofonzivatarig!!!

Azt hittem a felnottek mind becsuletesek, jok, okosak, es csak a jot akarjak!

Alig vartam, hogy felnolhessek!

Rajottem, hogy igen valost erost tevedtem az eddigi hiedelmemben!!!

Nagyon sok kulonbozo erossegu Luci Ferko -val van higitva a nepessegunk.

Nemelyek csak azert elnek, mert torvenytelen elvenni az eletuket!

Bocsánat doktor úr...van szociális fóbia elnevezés.

"Szociális fóbia - Wikipédia:

szociális fóbia (más néven társas fóbia; szociális szorongásos zavar) egy olyan pszichiátriai betegség, mely során a páciens tartós és irracionális félelmet, szorongást érez társas helyzetekben vagy nyilvános szereplés alatt."

"Szociális fóbia", mint orvosi kifejezés nincs.

Több más kifejezés van rá.

Szorongás, kisebbrendűségi érzés, introvertáltság, stb.

Minden esetben az említett diagnózisok fokozata dönti el azt, hogy az kóros vagy nem.

Hm. Ez is egy megközelítés.

Amit a munkahelyekről írtál, az szerintem is igaz, tényleg diktátori az egész rendszer, teljesen egyetértek. Furcsa egy közeg a munkahely, kicsit hasonló, mint az iskola. Mikor gyerek voltam azt hittem, hogyha felnőtt leszek és dolgozni fogok, akkor a szociális fóbia már nem lesz jelen, hiszen a felnőttek nem bántják ok nélkül egymást, nem gúnyolódnak a másikon. Álomvilágban éltem. A munkahelyen is ugyanúgy megvannak a kiközösítések, mint az iskolában, ugyanúgy klikkesednek az emberek, főleg ha sokan dolgoznak egy adott munkahelyen. A régiek összefognak az új dolgozó ellen, ha valakinek nem szimpatikus. Annyi a különbség, hogy a munka kapcsán muszáj szóba állni vele, de azon túl mennek a pletykálódások, gúnyolódások. Undorító.

Jelenleg nincs munkám, de a legutóbbi helyemen is kezdetben elég kis nyusziként viselkedtem, aztán ez oldódott és megjött a hangom ott is. De szerintem ez a nyusziság természetes dolog, mert a legtöbb munkahely nem emberi feltételeket kínál, egy mestersgéges, már-már diktátori rendszerben működik, nem csoda, hogy az érzékenyebb emberek ehhez fenntartásokkal alkalmazkodnak. A lelkünk idilli állapotokra vágyik, otthonosan szeretné érezni magát, és egy átlagos munkahely ettől eléggé messze van. Tehát nem a dolgozóval van baj, hanem a munkahellyel. Nekem ez a véleményem.

Meg az is ok lehet, hogy egyszerűen nagyon sokan vagyunk. Buszon, közlekedésben állandóan nagy a tömeg, és ez frusztrációt okoz, leszűkül a szociális távolság vagy mi... és ez ellen védekeznek egyesek így.

fősulin volt egy ilyen csoporttársam,aranyos kedves vidám nyitott lány,aki viszont teljesen kikészült ilyen helyzetekben,ugyanezek:hasmenés hányás miegymás..amiket írtál

igazábol nem tudom erre van e megoldás,de nehezen tudom elképzelni hogy lenne.ő sem tudott ezellen tenni semmit,vizsgák előtt kínlódott szegény....amugy meg a az élet többi területén semmi gondja nem volt,ismerkedésben sem,akárcsak neked...

Szerintem "aki csendes, szinte senkivel sem beszél, de egyébként kedves, aki tipikus balek, aki általában minden munkát elvégez szó nélkül." Az még nem szociális fóbiás.

Nem bántom, ha szóba áll velem, meghallgatom, bátorítom. Azt gondolom róla, hogy zárkózottabb az átlagnál, majd feloldódik.

ja és ezt az autizmus marhaságot felejtsd el.:))

megmosolyogtam bár nem szoktam senkit,de ez mosolyra fakasztó,látod itt a bizonyíték arra,hogy ha manapság már vki nem locsofecsi ,félénk ,ha csak bizonyos helyzetekben is,vagy egyszerűen csak kicsit magának való és olykor nincs kedve társasághoz,vagy dumcsizni,akkor az már kóros,ottt már vmi nem stimm,tehát az illető beteg.

hát ez olykor igaz/mármint a betegség,ami semmiképp se autizmus,leggyakrabban vmilyen hangulati zavarral vagy pszichés betegséggel függ össze/,de van mikor nem és csak az emberke természete ilyen amilyen,félénkebb,csendesebb az átlagtól.

Az én példámbol kiindulva:teljesen ki vagyok vizsgálva,depresszióm van,de se autista nem vagyok ,se bolond,se elmbeteg,csak egy lány,aki hiperérzékeny is még a depressziója mellett és néha kicsit nehezebben tudja kontrollálni az indulatait,ha megbántják és akinek kicsit jobban tud fájni,mint egy átlag embernek,de mindig sikerül ezeket feldolgozni és továbblépni,rágódok 1 ideig majd elmúlik.....

na de nem locsogok többet,de van bennünk közös,megértelek téged mert "csodabogarakként"kezelnek bennünket én legalábbis ezt tapasztalom,mint aki a marsról jött.D

aztán mikor meg megismernek,sokan elcsodálkoznak,hogy poénkodni,hülyéskedni és együtt nevetni is lehet velem,csak kell ember aki belőlem mindezt kihozza.:)

semmiképp ne érezd magad olyannyira betegnek/azért írom igy,mert nemtom hogy a természeted ilyen,vagy neked is van vmi hangulati,lelki problémád/,mint amilyennek bárki-akár itt akár máshol-próbál téged beállítani.

Ha te magad érzed azt,h vmi nem stimm veled,akkor menj orvoshoz,én is ezt tettem,addig felesleges bárki szavára adni aki lebetegez!butaság!