Mirena hormontartalmú spirál tapasztalatok (beszélgetés)
Szia,
Köszönöm, aranyos vagy.
Légcső hurutom volt, 2,5 hétig köhögtem brutálul. A vérezgetésben az zavar leginkább, hogy amikor elindul akkor picit mindig fáj a hasam. Épphogy, mint amikor megjönni készül. Meg az, hogy tényleg nem nagy mennyiség de főleg friss vér. De megkerestem a szálat, gyönyörűen a helyén van, ott és úgy, ahogy a doki mondta, meg hát emlékszem a te történetedre, meg olvastam másokét úgyhogy próbálok ezzel együtt élni 😊. Elkezdtem Rutascorbint szedni, hátha az csökkenti kicsit, aztán kb 3 hét múlva úgyis megyek a dokihoz.
A refluxom mintha javulna. Egyszer jó lesz ez 😂.
Összességében egyébként nem bántam meg, hogy feltetettem.
Szia.
Ha az a méhnyálkahártya, akkor igen :-)
Elkezdett szépen vékonyodni, aztán vastagabb lett. Megint vékonyodott és megint vastagodott. Mondtam a dokinak, azt mondta, hogy dehogy, aztán összehasonlítottam az ambuláns lapokat és igen, vékonyodás után vastagodott nem is kicsit, megint vékonyodott, aztán egy megint vastagodás után úgy elvékonyodott, hogy többet nem jött meg :-)
Bízom benne, hogy segíteni fog az a gyógynövényes kapszula :-)
Nekem már évek óta nem fáj a mellem. Viszont fájt igen, még 1-2 évig akkor is, amikor már nem volt egyáltalán vérzésem. Na, abból tudtam, hogy ha lenne még mensim, akkor akkor kellene megjönnie. Ez is a hormon hatása. De ez is elmúlt, úgyhogy már évek óta nem fáj.
Szia.
Szerintem a vérezgetés miatt és hogy mióta tart, ne aggódj. Szerintem a reflux miatt sem.
Igen, nekem is előjött, soha életemben nem volt olyan, mint akkor, de szerencsére ez is elmúlt.
Hát, nem irígylem, aki refluxos, mert valami borzalmasan rossz :-( De nekem elmúlt az is.
Egyébként a vérezgetéshez közrejátszhat az is, amit írtál, hogy beteg voltál, főleg, ha megfázásos tüneteid voltak.
Szia.
Szívesen.
Okozhatja vashiány is...
Nekem is kijött rengeteg pattanás a Mirénától az elején - bársonyos a bőröm - amitől meg is ijedtem, szerencsére vállamon, hátamon, nem olyan helyen, ami látszott, de ijesztő volt. Elmúlt pár hónap alatt, mintha nem is lett volna.
Szóval nagy valószínűséggel el fognak múlni. A hormon "túl"adagolás, meg az új idegen dolog tud meglepetéseket okozni.
Szia.
Bízom benne, hogy a tiszta hónapok továbbra is megmaradnak! :-)
A pattanások el fognak múlni és a hajhullás is. Erre szoktam írni, hogy napi 100 szál hajhullás a természetes, igen, tudom, csak az nem mindegy, hogy mennyiből... Várd meg a vérvétel eredményét és majd írj, hogy mi a helyzet Veled, továbbra is fennáll-e és hogy talán ez okozza vagy más?
A legjobbakat Neked! :-)
Szia.
Én szerintem nincs ok aggodalomra...
Ha felfáztál volna, azt más tünetekből is kellene érezned szerintem.
Esetleg akkor: nem eszel zsírosabban, mint ahogy eddig szoktál?
Szia.
Lesz ez még jobban össze-vissza lehet... Ne parázz, csak nyugalom :-)
Sziasztok!
Most megint vérzek én is, de nem nagyon. Szerintem havi áldásozok. Vagy passz. De nem parázok.
Szia.
Kaptál esetleg oltást?
Vagy voltál mostanában covidos?
Nekem 7 éve nincs meg, viszont nem olyan rég pár napig mintha "pecsételtem" volna, kicsit meg is ijedtem. De előtte beteg voltam, nem vészes, lábon kihordtam, dolgoztam, csak éreztem, hogy nem vagyok százas. A tünetekből ítélve akár covidos is lehettem, szóval én ezzel kötöttem össze...
Amúgy pedig szerintem sok mindentől függ...
Vérzéscsillapítás: én arra gondoltam mindvégig, hogy a háborúban régen - sajnos lehet mostanában is - a katonáknak nagy dózis C vitamint adtak vérzéscsillapításra.
Úgy vélem, a célnak megfelelő és nincs akkora "veszély-mellékhatás" hordozója, mint az Exacyl, meg ehhez hasonló gyógyszereknek.
Nyilván a gyógyszereknek más összetevőik is vannak, amik károsíthatnak ezt-azt, a C vitamin talán nem annyira vészes. Meg arra gondoltam - mondjuk más célból -, de gyerekként az oviban is osztogatták, az orvosi rendelőben is a gyerekeknek :-)
Polip??? Még ilyen is van? :-(
Én ezt orrban hallottam, mint orrpolip...
Oké, akkor nem kínzom, felesleges :-)
Jól írod, szétkapnak... Hogy összeraknak-e... Jó esetben igen :-)
Tartósan,vagyis minden hónapban 5-6napig nem ajánlott.
Én sokszor szedtem, volt ,hogy egy -két nap 3*1, de semmi bajom nem volt tőle.
A Dicynone -t nem éreztem,hogy enyhített volna a vérzésen
Nekem is pont így volt, hogy felhelyezés után 1 hétig semmi, utána kezdődött a vérzés...
Az Exacyl-lel vigyázzatok amúgy...rengeteg rosszat hallani róla...én be sem mertem szedni. Én Dicynone-t szedtem..
Nekem 10.07-én tették fel. Olyan szinten véreztem utána, hogy volt, hogy a mentő is bevitt, persze ez inkább az én parám volt. De nagyon véreztem. Kaptam én is vérzéscsillapítót, pár napig szedtem. Itt a lányok javaslatára is hallgattam, mint pl napi 2000 mg C vitamin. Jelen pillanatban lassan egy hete zéró vérzés. 1 csepp sem. Kopp-kopp lekopogom.
Türelem, ahogy Sok kérdés mondaná. :)
További ajánlott fórumok:
- Mirena spirál
- Használhat a hormonális spirál (pl. Mirena) az erős vérzésre?
- Van valakinek Mirena márkájú spirálja? Mennyire megbízható? Milyen a menses? Milyen tapasztalatok vannak?
- Két hete vetettem le a Mirena spirálomat. Mikor számíthatok az első vérzésre?
- Mirena spirál mellett lehet Mastodynont szedni?
- Mirena spirál használata után, ki mennyi idő alatt esett teherbe?