Milyen egy állatot szeretni?

Azért írom ezt a cikket, mert ha már lehetőség van rá, megosztom az emberekkel, hogy mennyire kedves nekem az említett kisállat: Szeréna.

Kislány koromban nem volt itthon háziállatunk, viszont vidéken, dédimamáméknál annál több: kutya, cica, csirke, kakas, malac, tehén (bár utóbbi csak a szomszédban). Az állatok szeretete már ekkor kialakult bennem, de ez más.

Amikor először megláttam a kiscicánkat, nagyon nyivákolt. Csöppnyi volt még nagyon és mi elvettük az anyacicától, hogy simogathassuk. Hamar beláttuk - nem értékeli még az ily módon kapott szeretgetést. Neki még a mamája kell.

Néhány hét múlva érte el azt a kort, amikor magunkhoz vehettük. Mikor odaértünk, nem láttuk. Ekkor az egyik barátunk mondta: "Nem ő az?". Megláttam a kisállatot, és azt mondtam, ha nem ő, akkor két cicát viszünk. A miénket, és akit most látunk. Nagyon édesen ült ott a lépcsőn a közelünkben; nyugodtan. Nézett bennünket. Értelem sugárzott a kis szeméből.

Kiderült, hogy ő a mi cicánk: Szerike.

Már a hazavitelkor világossá vált: ő aztán leány a gáton! Hiába kerítettünk el neki egy kis részt, ő hamar átmászott a falakon. Nagyon ügyes volt, már akkor is!

Szeréna igazi kölyökcica! Ha kedve szottyan, végigsétál rajtunk, eldobja magát, s már alszik is. Máskor meg, mint akibe a kis ördög bújt bele végigszalad a szobán, közben ugrabugrál, vadászik. Könnyen feltalálja magát, hiszen olyan játékai is vannak, amikkel egyedül éppúgy képes szórakoztatni magát, mintha mi lóbálnánk neki egy hosszú farkú általam készített egérkét. Így tud játszani csörgős labdával, gombolyaggal, pingponglabdával.

Azonban egy velünk élő állatot nevelni is kell. Össze kell szoknia gazdinak és házi kedvencnek egyaránt. Nem mondom, hogy az elején nem volt mindkét kezem telis-tele karmolásokkal. Természetes, hogy úgy játszott velünk, mint a pajtásaival, így aztán meg kellett tanítani arra, hogy a karmait behúzva játsszon velünk; a játékait viszont kedvére nyúzhatja.

A leleményesség apró jeleit véltük felfedezni viselkedésén, és feltevésünket mi sem bizonyította jobban, minthogy Szeri az íróasztalról - egy, a fajtájához illő nemes mozdulatot bemutatva - képes felugrani a szekrény tetejére. Ekkor jöttünk rá, mennyire szeret a magasban lenni. Odakészítettünk neki egy szép kis dobozkát - azóta az a kedvenc lakhelye, s ha kedve úgy tartja, csak egy egyszerű mutatvány, s már ott is terem.

Szeretni való teremtmény.

Mióta velünk van, tudom milyen szeretni egy állatot. Gondoskodni róla, értékelni a jelzéseit: ő is szeret bennünket.

Mint már említettem, Szeri vagány csajszi. Így nappal produkálja magát, az érzéseit pedig főként éjjel mutatja ki. Nem hagy minket aludni. De nem a rossz értelemben. A közelünkbe férkőzve kényelembe helyezi magát, majd hangos dorombolásba kezd. Párom a Diesel motoros autók hangjához hasonlítja, szerintem olyan, mint a horkolás.

Egyszer éjjel nagyon fájt a hasam, ritkán fekszik rám, de akkor odakucorodott a pocakomra. Nem tudom leírni, mit éreztem abban a pillanatban. Nyomott aprócska súlyával, s dorombolt. Mintha érezné: valami nincs rendben. Ő így segített. Én pedig nyugodt szívvel mondhatom: többet nem is kívántam volna tőle.

A válasz saját kérdésemre: elképesztő, hihetetlen, csodálatos. S még ez is kevés. Talán, mert szavakkal leírhatatlan.