Miért nem jó az internetes ismerkedés? (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Miért nem jó az internetes ismerkedés?
Erre a kérdésre a válasz az, hogy ebben is van jó és rossz is. Az én véleményem szerint azonban pontosítok: ha komolyan gondoljuk, megtaláljuk, akit nekünk rendelt a sors. Én is találkoztam olyanokkal, akikkel nem jöttünk be egymásnak, vagy olyannal, akivel egyoldalú volt a dolog. Aztán megismerkedtem az azóta már férjemmel, aki akkor külföldön élt. Szóval jó ideig valóban csak virtuálisan ismerkedtünk. Persze járt haza, meg idővel én is voltam kint nála, s kb. másfél évre rá, miután megvolt az első randin, megkérte a kezem is, én pedig igent mondtam. Azóta egy család vagyunk, két szép lánygyermekkel. Vannak hullámvölgyeink, de kitartunk egymás mellett, s szerintem, amíg szeretetet érzünk egymás iránt, addig nincs baj.
Mindent összevetve, nem hülyeség az internetes társkeresés, csak komolyan kell gondolni.
Az internet párhúzamos világ, és az emberek ki is használják. Egy párhúzamos és magányos világ, magányos emberek összességének világa, de azt a képzetet kelti, mintha reális volna. Na ezt átvinni a valóságba igazi művészet.
És át lehet vinni, de ez nagy valószínűleg más személyekkel történik, akik már fizikailag épp a közelben vannak.
Ez egy lehervasztó igazság, s ezért nem ugyanaz az internetes ismerkedés egy valóságos társalgással.
Nos, van pár pozitív és negatív élményem is a témában.
Kezdjük egy negatívval.
-A hölgy fotóművész volt (nem a szakmája, a hobbija) Manipulált fényképekkel érte el a randit. Nem vagyok előítéletes, nem hagytam még ott randit, mert egy esélyt mindenki megérdemel. Őt sem hagytam ott. Bár, egy 30-as plusz volt rajta a képekhez képest.
Volt pozitív is. De, az szerintem nem kiemelkedő.
Ugyanitt szívesen ismerkednék (27/F)
Az exem hasonló volt. Kiderült, megcsalt ezzel-azzal, és nem mindig állt a zászló... amikor meg kezdett elegem lenni, nyilván nem akarok rárontani egy semmire, akkor engem hibáztatott, elhordott mindenféle frigidnek.
Megtaláltam a fiókjában egy felbontott síkosítót. És jött a kis bosszúm: ami maradt benne, belekevertem a hajzseléjébe és a szemránckrémjébe :) kenje oda is, ha annyira kenegetni akarja valahova :) kenje a fejére :D
Sziasztok
Volt egy két hónapos úgymond kapcsolatom. Társkeresőn ismertem meg kezdett minden szép és jó kenni aztán jött egy fordulat....
Szex közben gondok a férfinál hol működött hol nem... Nos a végén engem hozott ki úgymond hunyónak, hogy az ápolatlanságom miatt van ez.
Száj higiénia, haj, smink hiánya és a többi...
Több alkalommal is ágyba vitt szinte mindig kudarc érzés lett a vége részemről is.
Nyilvánosan meg jelent velem tervezett velem programokat a nyárra is aztán hirtelen bumm..
Igaz ő ad egy kis időt, hogy tanuljak meg sminkelni, hajamat gondosan kezelni és a többire.... A fura az, hogy akik ismernek közvetlen környezetem barátnőim, szerintük nincs ilyen probléma velem.
Igaz nem vagyok egy nagy sminkés sőt...
De az alap higiéniára oda figyelek ráadásul nem rég volt komoly fogászati kezelésem is...
Na mindenesetre mint nőt sikeresen lezúzott azóta társkereső oldalakra ismerkedni már csak nagyon félve......
Mert személytelen, mert az ember elképzel egy idealizált képet a másik,aminek a fele sem igaz,mert a személyes találkozón dől el úgyis minden.
Ettől még nem vagyok ellene,csak a kérdésre válaszoltam.
"Milyen dolog, hogy megmondom, hogy nekem teccik, és így ráz le, hogy törli magát? :D"
Nem tudta kezelni a helyzetet. De titkon utánad epekedik minden este. Ez tuti. :) (Remélem, azért fényképet küldtél neki!)
Ja te jó fiúnak tartod magad? Szerintem egy passzív agresszív, alapból nőgyűlölő vagy, aminek oka az, hogy a semmilyen bénázásod miatt valszeg mindenki elutasít. Így szánalmas módon itt, egy női fórumon nem felvállalva önmagad osztod az észt és gyűlölködsz a saját szánalmas nyomorod miatt.
Figyelj öcsi, húzzál le az edzőterembe, szedjél össze 10 kiló izmot, vegyél elő egy illem tankönyvet és egy szexuális oktató könyvet, bújjál velük az ágyikódba apukám és kezdjél magaddal valamit, mert attól, hogy itt vered a nyálad, még nem lesz egy minimál szexuális életed sem önmagadon kívül mással.
A filozofálgatásod egy baromság. Az utolsó mondat az beteg felvetés. Jaj.
ohh, köszönöm, hogy szóltál.
Pedig azt hittem, neki a belső a fontos, és ő leállna szürke, narancsbőrös lányokkal is.
"149. skjern 2016-04-18 10:44
Én a pénzes nőket szeretem,nagypofám és bunkó stilusom mellet még el is tartson engem."
Ezért nem vett figyelembe. Nem mondtat, hogy lefőbb vágyad eltartani. De ajánlom a figyelmedbe gyakorikerdesek.hu-t, ott is megtalálható a zúriember. Ráadásul fürtökben lógnak hasonszőrűek, ha valamiért nem jönne össze a dolog kettőtök között ;).
További ajánlott fórumok:
- Miért vagy most az interneten?
- Lehet alapozni internetes ismerkedésre?
- Molitor Mária - avagy miért szeretik az emberek a másikat lealázni az interneten?
- Szerinted miért alakul annyi konfliktus, feszültség az emberek között az internetes fórumokon?
- Mennyire normális ismerkedés az, hogy interneten nem igazán kérdezi meg, hogy mit csinálok, csak akkor ha találkozni akar?
- Párkapcsolat mellett - internetes ismerkedés