Mi volt életed legnehezebb időszaka? (beszélgetés)

Most van.És még nem tudom,hogy túlélem-e.

Hm...vajon az a rohadt idő lesz a gyorsabb,vagy én?

De soha nem bocsátok meg annak,aki ilyen helyzetbe bezárt.Az első alkalommal megetetem vele.Csak jutnék már ki innen.Végre már.

Most élem az egyiket.... :(

De már volt 11-13 éve is :(

Akkor ez Neked nehéz!

Leirod, mi a gond? Ha akarod priviben.....

Kivánom, hogy igy legyen!

Akarsz róla beszélni?

Nincs mit:)

Nem a megoldás megtalálása volt a gond.

Szerintem a legtöbben,akinek hasonló problémája van:érzik,tudják,hogy meg kéne mondani mindenkinek,hogy mi az ábra,és nem egyedül vinni..csak nem merik(merjük),mert félünk,hogy az ember,vagy a kapcsolat nem bírja ki.

Nekem is nagyon pocsékul kellett már lennem ahhoz,hogy"bevállaljam",hogy akár az összes fontos emberem megsértődik,és egyszerre mondják azt,hogy na akkor helló.

Igen! Sokszor a legegyszűbb megoldást találjuk meg legnehezebben.

Köszönöm és további szép napot neked!

Maradt még,de már nem visel meg,mert tudom,hogy a maradék feszültséget álmodom ki.És minden álom után az egyre egészségesebb lelkiállapot felé tartok.

Írtam:úgy raktam le a batyut,hogy mindenkinek megmondtam,hogy mivel bántott meg,és okozott fájdalmat nekem.

Korában csináltam azt,hogy kerestem egy számomra elfogadható mentséget mindenki hülyeségére,és azt hittem,ezzel el van fogadva bennem,és lehet továbbmenni.de valójában a lelkem legmélye tiltakozott,és ugyan nem gondoltam rá,de rémálmokban rendszeresen előjöttek.Ebből tudtam,h nem szabadultam meg tőlük :nincs az letéve,csak elsuvasztottam a hátsó fiókba.

Akkor gratula!:-)) Mostanra már a rémálmok is elmúltak, túljutottál rajta?

"Batyut" hogy lehet lerakni?? Mostantól nem viszed és kész, nem foglkozol vele többet és nem is gondolsz arra?

Pár éven belül,elhúzódóan.Pszichológushoz járok,és kiöntöttem magamból mindent,ami fájt.

Az okozta ezt az érzést,hogy túl sok mindent akartam jónak látni,ami nem volt az,mentségeket kerestem mindenkinek a szar viselkedésére,és nagy kínlódva találtam is,aztán elfogadtattam magammal. Túl sok volt ebből,és egy nagy disszonancia alakult ki bennem.A pszichológussal visszakerestük,h valójában mit éreztem,gondoltam a dolgokról,emberekről,és mindenkinek el is mondtam,akivel problémám volt.Leraktam a batyut:)

Juj, ezt átérzem totál!

Mi is ugyanebben voltunk, mikor kiköltöztem, anyóséknál egy szobában laktunk, havonta 30 ezerért vásároltunk be kaját, de az nekik kevés volt :/ Apósom kikötötte, hogy este 8-ig le kell fürdenünk, mert őt zavarja a bojler kattogása a tv nézésben! Anyósom fél év után kijelentette, hogy ő ugyan nem főz többé! Aztán felváltva főztünk, de mindenki magának..Nekünk is kocsihitelünk volt, de 8 hónap után inkább eljöttünk albérletbe. Itt meg egyedül vagyok egész nap, de legalább nyugi van és nincsenek megkötések.

Szerintem ha neked nem jó, mindenféleképp beszélj a pároddal, hogy mielőbb menjetek el onnan. Ha meg nem akar, akkor gondolkozz el, hogy tényleg téged akar-e, vagy inkább a családját...

Az egyik legnehezebb időszak 5 éves koromban volt amikor a szüleim állandóan veszekedtek. Aztán elváltak... Túléltem.. úgy érzem kihevertem 30 éves koromra...

Most is egy nehéz időszakon megyek keresztül. Ugyanis 6 éve lakunk párom szüleinél, amit én már nagyon nehezen viselek. A párom jól el van. Miért is ne lenne, hisz ha nem én akkor az anyja megcsinál bármit neki. :/ Én költöznék, de ő nem akar, mert van egy kocsihitelünk, ami még egy évig tart. Ő csak akkor akar költözni, ha lejár a kocsihitel... de időközbe vett egy motort félig megtakarított pénzből, félig hitelből... Szóval szerintem futotta volna az albérletre, csak nem akart elszakadni anyuci kényelmes szoknyája mellől...

Hát mindenkinek más a problémája...